MOL Fehérvár FC

címke rss
Reagált a fehérvári focicsapat a MOL bejelentésére

Reagált a fehérvári focicsapat a MOL bejelentésére

Miután nem hosszabbítja meg a csapatszponzorációs szerződését a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő székesfehérvári klubbal a MOL, a csapat a következő szezonban Fehérvár FC néven indul – áll a klub szombati közleményében.

Előkerülhet Suhajda Szilárd holtteste, bajban Verstappen jövője, arcon köpték a Győr edzőjét

Sport2023.06.03, 08:20

A pénteki napon számos érdekes, megdöbbentő és botrányos eset történt a hazai és a nemzetközi sportvilágban. Ha lemaradt volna a legfontosabb hírekről, akkor most egy helyen megtalálja őket.

Drámai bejelentés: a MOL nem finanszírozza tovább a Fehérvár FC-t

Sport2023.06.02, 12:07

Nem hosszabbítja meg a MOL a szponzori szerződését a Fehérvár FC Kft-vel - olvasható a cég közelményében. A társaság 2010-ben kötött főszponzori szerződést a futballklubbal, 2018 júliusától pedig névadója is lett az csapatnak. A vállalat 13 éven át járult hozzá a fehérvári labdarúgó csapat sikereihez.

Több focistát is kirúgott a Fehérvár

Sport2023.05.30, 20:21

A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár a hivatalos oldalán jelentette be, hogy négyen is távoznak a csapattól az idény végén.

Kisgyerekek rémültek halálra a kudarcra ítélt Honvéd üvöltve tajtékzó edzőjétől

Sport2023.05.28, 06:08

Óriási izgalmakat ígért a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó fordulója. A kiesés elől menekülő két csapat, a Honvéd és a Fehérvár is idegenben játszott mérkőzést, és mindkettejükre kulcsfontosságú találkozó várt. Végül a székesfehérváriak a Vasas otthonában csak egy gól nélküli döntetlent értek el, ám így is bennmaradtak az NB I-ben, miután a kispestiek nem tudtak nyerni a Puskás Akadémia stadionjában. A hatalmas feszültségnek, az öröm és a bánat pillanatainak, a szurkolók dühös reakcióinak és a csapattagok nyilatkozatainak Angyalföldön és Felcsúton az elejétől a végéig mi is szem- és fültanúi voltunk.

Hiába a bennmaradás, szégyellik magukat a Vidi-játékosok

Sport2023.05.27, 23:20

A MOL Fehérvár ugyan a már régen kiesett Vasas otthonában elért gól nélküli döntetlennel kiharcolta a bennmaradást az NB I-ben, a csapat játékosai mégsem tudtak felszabdultan nyilatkozni.

Nem tudta legyőzni a Vasast, de így is az NB I-ben maradt a MOL Fehérvár

Sport2023.05.27, 22:27

Két csapat küzdött szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában azért, hogy jövőre is az NB I-ben szerepeljen, méghozzá a Budapest Honvéd és a MOL Fehérvár FC. Utóbbi a már biztos kieső Vasas vendégeként jó helyzetből várta a találkozót az Illovszky Rudolf Stadionban, ugyanis a saját kezében volt a sorsa. Az első félidőben ngyon idegesen játszott a Vidi, a nagyobb lehetőségek egyértelműen a Vasas előtt adódtak, de egyik csapat sem talált be, így gólnélküli döntetlennel vonultak az öltözőbe. A második félidőben már többet birtokolta a labdát a Fehérvár, de gólt nem tudott szerezni, így maradt a 0-0-s döntetlen. Mivel ...

Videóbírós botrány után kiesett a Honvéd az NB I-ből

Sport2023.05.27, 21:57

Szombat este három mérkőzést rendeznek a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó fordulójában. A Debrecen és a Puskás Akadémia a bronzéremért harcol, a Budapest Honvéd és a MOL Fehérvár FC pedig a kiesést próbálja elkerülni. Kövessék velünk percről percre a játéknap legfontosabb eseményeit.

Egy korszak lezárul: távozik a Fehérvár magyar válogatott focistája

Sport2023.05.27, 14:51

A Vasas ellen utoljára lép pályára a Fehérvár csapatában a magyar válogatott focistája, Loic Nego. A francia származású szélső Instagramon jelentette be, hogy távozik Székesfehérvárról.

A játékosok fizetik a Vasas elleni meccsre elutazó Vidi-szurkolók jegyét

Sport2023.05.22, 17:57

Az NB I-ben a 10., még éppen bennmaradást érő helyen álló MOL Fehérvár az előző fordulóhoz hasonlóan a záró játéknapon is ingyenjegyet biztosít szurkolóinak.

Gyilkos harc a bennmaradásért: kiderült, mikor rendezik az NB I zárófordulójának meccseit

Sport2023.05.22, 13:47

Hétvégén rendezik az OTP Bank Liga 33., utolsó fordulóját. A nemzetközi szereplésért, két dobogós helyezésért és a kiesés elkerüléséért is zajlik még a küzdelem.

A meccsen esett össze a magyar válogatott focista, Dzsudzsák bizarr sérülése, meghalt a sztársportoló

Sport2023.05.21, 08:30

A szombati nap sem telt eseménytelenül a hazai és a nemzetközi sportvilágban, így ha lemaradt volna, most egy helyen megmutatjuk a legérdekesebb történéseket. Visszapillantó.

Csongvai Áron: Az első félidőt megnyertük, de még nem maradtunk bent

Sport2023.05.20, 17:49

A MOL Fehérvár FC hazai pályán 3-0-ra legyőzte a ZTE csapatát, ezzel pedig tett egy nagyon fontos lépést az NB I-es tagsága megőrzése felé. A lefújás után érthetően jó hangulatban nyilatkoztak a játékosok, így a két válogatott kerettag fehérvári focista  Csongvai Áron és Schön Szabolcs is.

A Fehérvár hőse a sérüléséről beszélt, a ZTE edzője a csapatát szidta

Sport2023.05.20, 16:50

A labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában a MOL Fehérvár FC hazai pályán magabiztosan, 3-0-ra győzte le a Zalaegerszegi TE csapatát. A találkozó után a kétgólos Kenan Kodro és a vendégek vezetőedzője is értékelt az M4 Sport kamerája előtt.

Feltámadt a Vidi, simán legyőzte a kupagyőztes Zalaegerszeget

Sport2023.05.20, 16:58

A 32. forduló legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzésén a MOL Fehérvár hazai pályán régen látott magabiztos, és főleg gólerős játékkal 3-0-ra verte a Magyar Kupa-győztes Zalaegerszeg csapatát, életben tartva így a bennmaradási esélyeit. A győzelemnek köszönhetően elmaradt a sokak által várt botrány, ehelyett egy kimondottan jó hangulatú meccset játszott a két csapat.

Kiütéses győzelemmel nyert a Fehérvár

Sport2023.05.20, 16:05

Egyre élesebb a harc a dobogóért és a bennmaradásért vívott küzdelemben a labdarúgó OTP Bank Ligában: a hétvégi 32. fordulóban kieshet a MOL Fehérvár. 

Ebben bízik a MOL Fehérvár edzője a pokol kapujában

Sport2023.05.20, 11:28

Egyre élesebb a harc a bennmaradásért vívott küzdelemben a labdarúgó OTP Bank Ligában: a hétvégi 32. fordulóban kieshet a MOL Fehérvár. A Vidi vezetőedzője, Bartosz Grzelak szerint védekezésben stabilabbnak kell lenniünk, hogy meg tudják nyerni a mérkőzést.

Ez már igazi őrület: gyilkos harc lesz a hétvégén a kiesés ellen a magyar focibajnokságban

Sport2023.05.19, 05:58

A labdarúgó NB I-ben és az NB II-ben is óriási izgalmak várhatóak még a hajrában. Előbbiben még kettő, utóbbiban már csak egy forduló van hátra. Bár az már eldőlt, hogy az NB I-ben a Ferencváros lett a bajnok, míg az NB II-ben a Diósgyőr és az MTK jutott fel a legjobbak közé, a kiesés elkerüléséért, illetve az osztályozós helyekért még óriási a küzdelem. Az élvonalban a már biztos kieső Vasas mellett a MOL Fehérvár, a Budapest Honvéd és a Mezőkövesd is retteghet, míg a második ligában olyan patinás klubok, mint a Békéscsaba vagy éppen a Nyíregyháza is nagyon nehéz helyzetben vannak.

Kiderült, ott lehetnek-e Fehérváron a ZTE-szurkolók a jegyértékesítési botrány után

Sport2023.05.18, 13:29

Mint ismert, a MOL Fehérvár FC kedden este leállította az online jegyértékesítést, miután a jelek szerint a fehérvári drukkereknek felkínált ingyenes belépőkre a rivális csapatok szurkolói csaptak le. A klub szerda délután újabb közleményt adott ki az ügyben, amelyben jelezte, hogy törölte azoknak a jegyeit, akik nem tartották be a vásárlási feltételeket. A ZAOL.hu azonban most azt írja, hogy a jegyvásárlási anomália ellenére az egerszegi szurkolók nem maradnak le a találkozóról.

Új fejlemény a botrányos jegyértékesítési ügyben: így döntött a MOL Fehérvár

Sport2023.05.17, 17:02

Mint ismert, a MOL Fehérvár FC kedden este leállította az online jegyértékesítést, miután a jelek szerint a fehérvári drukkereknek felkínált ingyenes belépőkre a rivális csapatok szurkolói csaptak le. A klub szerda délután újabb közleményt adott ki az ügyben, amelyben jelezte, hogy törölte azoknak a jegyeit, akik nem tartották be a vásárlási feltételeket.

Káosz Fehérváron, rivális drukkerek csaphattak le az ingyenjegyekre

Sport2023.05.17, 08:18

A MOL Fehérvár FC kedden este leállította az online jegyértékesítést, miután a jelek szerint a fehérvári drukkereknek felkínált ingyenes belépőkre a rivális csapatok szurkolói csaptak le.

Fontos döntést hozott a fehérvári focicsapat a sorsdöntő meccse előtt

Sport2023.05.16, 13:10

Polgármesteri kezdeményezésre ingyenes lesz a belépés a labdarúgó OTP Bank Ligában a kiesés ellen küzdő MOL Fehérvár FC szombati mérkőzésére, amelyen a Zalaegerszeg lesz az ellenfél.

A sajtótájékoztatón káromkodott a Fehérvár edzője

Sport2023.05.14, 22:17

Bartosz Grzelak a Puskás Akadémia elleni vereség után a sajtótájékoztatón káromkodott.

Kiderült, miért dühös a Fehérvár edzője, a kapusuk szerint a Jóisten segíthet csak rajtuk

Sport2023.05.14, 20:49

A MOL Fehérvár 2-1-re kikapott a Puskás Akadémia otthonában, de az edző szerint csapata jobb volt az ellenfélnél.

Megalázó vereséget szenvedett a kiesés ellen küzdő Fehérvár

Sport2023.05.14, 20:35

Az NB I 31. fordulójának utolsó meccsén a Puskás Akadémia vendége volt a kiesés elől menekülő MOL Fehérvár FC és 2-1-es vereséget szenvedett.

Elek Gábor lemondott, egyre nagyobb bajban a MOL Fehérvár, megbüntették a Red Bull pilótáját

Sport2023.05.08, 07:31

A labdarúgó NB I-ben és a külföldi topligákban is közeledik a szezon vége, vasárnap is rengeteg drámai és kiélezett mérkőzést játszottak a csapatok. A Ferencváros női kézilabdacsapatánál váratlan hírt jelentettek be, az F1-es Miami Nagydíj pedig számos érdekes történést hozott. Ha lemaradt volna a legfontosabb sporthírekről, akkor most egy helyen megtalálja őket. Visszapillantó.

Fehérvári dráma: az égbe lőtte a csatár a sorsdöntő tizenegyest - videó

Sport2023.05.07, 22:18

A labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójának kiesési rangadóján a MOL Fehérvár hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel, ezzel a székesfehérvári csapat maradt a tabella 11. kieső helyén. A találkozó negatív hőse a székesfehérvári csapat támadója, a bosnyák Kenan Kodro volt, aki a 91. percben 11-est rúghatott, de a lövése méterekkel a kapu fölé ment.

Nego Loic: Nem lenne jó, ha a Fehérvár kiesne az NB I-ből

Sport2023.05.07, 21:58

A labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójának kiesési rangadóján a MOL Fehérvár hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel, ezzel a székesfehérvári csapat maradt a tabella 11. kieső helyén. A találkozó után Nego Loic, a Fehérvár magyar válogatott focistája értékelt az M4 Sport kamerája előtt, és hangsúlyozta, hogy minden meg fognak tenni a bennmaradásért.

Drámai meccset játszott a Fehérvár, továbbra is kieső helyen áll az NB I-ben

Sport2023.05.07, 21:59

A vendég Mezőkövesd 1-1-es döntetlent játszott a hajrában büntetőt hibázó MOL Fehérvár otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójának zárómérkőzésén, ezzel továbbra is bennmaradást érő helyen áll, míg a fehérváriak kiesőhelyen maradtak.

A Fehérvár a szezon legnagyobb potyagólját lőtte a Mezőkövesdnek - videó

Sport2023.05.07, 20:24

A labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában a 11. MOL Fehérvár kiesési rangadón fogadta a 9. helyen áll Mezőkövesdet. A találkozó 24. percével megszerezte a vezetést a székesfehérvári csapat, méghozzá a szezon egyik legnagyobb potyagóljával.

A Fehérvár focistája a csapattársait szidta a debreceni vereség után

Sport2023.04.30, 19:21

A labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában a Debrecen 2-0-ra legyőzte a MOL Fehérvárt a Nagyerdei Arénában, így a székesfehérvári csapatot már csak egy pont választja el a kieső helyen álló Budapest Honvédtól. A találkozó után Csongvai Áron, a Fehérvár játékosa nyilatkozott az M4 Sport kamerája előtt, ahol arra tett utalást, hogy nem minden játékos tesz meg mindent a bennmaradásért.

Dzsudzsák visszatért, közel a nemzetközi kupához a Debrecen

Sport2023.04.30, 17:36

A labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában a Debrecen 2-0-ra legyőzte a MOL Fehérvárt a Nagyerdei Arénában, így a székesfehérvári csapatot már csak egy pont választja el a kieső helyen álló Budapest Honvédtól. 

Meglepő végeredmény a Fehérvár-Kecskemét meccsen

Sport2023.04.22, 17:07

A magyar bajnokság 28. fordulójában a kiesés ellen küzdő Mol Fehérvár hazai pályán 2-1-re kikapott a Kecskeméttől, ezzel már négy meccs óta nyeretlen és elszenvedte első vereségét Bartosz Grzelakkal. Az első félidőben Nagy Krisztián góljával szerezték meg a vezetést a vendégek, majd Horváth Krisztofer találatával növelték az előnyüket még a szünet előtt. A fehérváriak erejéből csak a szépítésre futotta, így az újonc és tabellán jelenleg második Kecskemét sorozatban harmadszor nyert.

Továbbra is veretlen új edzőjével a Fehérvár

Sport2023.04.16, 17:55

A Kisvárda és a Fehérvár gól nélküli döntetlent játszott az NB I vasárap délutáni meccsén.

Drámai befejezés az NBI-ben: hat csapat menekül a kiesés elől

Sport2023.04.14, 07:05

A 12 csapatos NB I-ben még hét fordulót rendeznek, azaz minden csapat hét meccset játszik még az első osztályban a 2022-23-as szezonban. Két csapatnak itt véget is ér majd az élvonalbeli küzdelmek sora, és minimum egy évet várhat majd arra, hogy újra a legjobbak között lehessen. Most, a 27. forduló előtt úgy néz ki, két fővárosi csapattal lesz kevesebb a 2023-24-es NB I-es szezonban. Ebben a cikkben megnézzük, hogy alakulhat majd a kiesés sorsa a bajnokság végén, és azt, milyen meccsek várnak még a legnagyobb bajban lévő csapatokra az utolsó körökben.

Továbbra is nehéz helyzetben a Fehérvár

Sport2023.04.08, 19:11

A labdarúgó NB I 26. fordulójában a MOL Fehérvár hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az Újpest ellen.

Meghalt a Fehérvár korábbi futballistája

Sport2023.04.03, 20:25

39 éves korában meghalt a Fehérvár és az Újpest korábbi futballistája, Mario Bozic.

Csercseszov elmondta, mit gondol a 17 éves Lisztes Krisztián két góljáról

Sport2023.04.02, 19:26

A labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában a bajnoki címvédő és listavezető Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott a MOL Fehérvárral a Groupama Arénában. A találkozó után Sztanyiszlav Csercseszov, a Fradi edzője értékelt az M4 Sport kamerája előtt, és beszélt a 17 éves Lisztes Krisztián két góljáról is.

Újra Lisztes-gólok az NB I-ben: a Fradi-legenda fia két gólt rúgott a Fehérvár ellen - videó

Sport2023.04.02, 18:53

A labdarúgó NB I 25. fordulójának rangadóján a Ferencváros a Groupama Arénában fogadta a MOL Fehérvár együttesét. A meccsen a korábbi Fradi-legenda, Lisztes Krisztián fia, ifjabb Lisztes Krisztián két góljával fordított az FTC.

A Fradi-legenda Lisztes Krisztián fia két gólt lőtt a Fehérvár elleni rangadón

Sport2023.04.02, 18:51

A labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában a bajnoki címvédő és listavezető Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott a MOL Fehérvárral a Groupama Arénában. A találkozó elképesztő izgalmakat hozott. Az első félidőben a Fehérvár szerzett vezetést, azonban a fordulás után a csereként pályára küldött Lisztes Krisztián két góljával fordítani tudott a Ferencváros. A bajnokcsapat azonban mégsem tudta megnyerni a meccset, ugyanis a 79. percben egy fejesgóllal egyenlített a Fehérvár, így Sztanyiszlav Csercseszov csapata négy mérkőzés óta nyeretlen az NB I-ben.

Megműtötték a magyar válogatott Eb-hősét, hónapokig nem játszhat

Sport2023.03.27, 18:19

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MOL Fehérvár FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy Fiola Attila, a csapat kapitánya artroszkópos beavatkozást követően előreláthatólag három hónapig nem futballozhat.

Kikerült a keretből a magyar fociválogatott egyik Eb-hőse

Sport2023.03.20, 15:34

A magyar válogatott egyik kulcsembere, Fiola Attila elhagyta a telki edzőtábort, és a Fehérvár hátvédje nem lesz ott a pályán az észtek elleni felkészülési mérkőzésen, valamint a bolgárok elleni Eb-selejtezőn sem.

Meg kellett műteni a MOL Fehérvár magyar válogatott focistáját

Sport2023.03.19, 12:49

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő MOL Fehérvár magyar válogatott játékosa, Hangya Szilveszter sikeres műtéten esett át.

Győzelemmel kezdett a Fehérvár új edzője, bajban a Honvéd

Sport2023.03.18, 22:02

A labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának szombat esti mérkőzésén a MOL Fehérvár FC hazai pályán fogadta a Budapest Honvéd csapatát. Az első félidőben Katona góljával a fehérváriak szerezték meg a vezetést. A második félidőben a sokat támadó vendégcsapat nem tudott egyenlíteni, így a fehérváriak megnyerték a kiesés elleni harc szempontjából nagyon fontos találkozót.

Kirúgták a csapatból a magyar válogatott focistát

Sport2023.03.18, 19:42

A Mol Fehérvár FC a Budapest Honvéd elleni, 19.45 órakor kezdődő bajnoki meccs tudósításában adta hírül, hogy a csapat válogatott játékosa, Loic Nego fegyelmi vétség miatt kikerült a keretből erre a bajnoki találkozóra.

Kinevezte a kirúgott Huszti Szabolcs utódját a MOL Fehérvár

Sport2023.03.15, 14:58

A MOL Fehérvár labdarúgócsapata a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a 44 éves svéd Bartosz Grzelak lett a klub új vezetőedzője.

Kiderült, ki lesz a kirúgott Huszti Szabolcs utódja a MOL Fehérvárnál

Sport2023.03.14, 16:00

A Nemzeti Sport értesülései szerint a svéd Bartosz Grzelak lehet a menesztett Huszti Szabolcs utódja a MOL Fehérvár vezetőedzői posztján.

Hivatalos: Huszti Szabolcsot kirúgta a MOL Fehérvár

Sport2023.03.14, 13:48

Távozik a MOL Fehérvár FC kispadjáról Huszti Szabolcs és Toldi Gábor - adta hírül a Vidi a klub honlapján.

Eldőlt: a MOL Fehérvár kirúgja Huszti Szabolcsot

Sport2023.03.14, 12:16

Eldőlt, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő MOL Fehérvár FC edzőt vált, és külföldről érkező szakember veszi át Huszti Szabolcstól az irányítást - értesült az nso.hu.

Van rosszabb edző az NB I-ben Huszti Szabolcsnál?

Sport2023.03.14, 06:04

A labdarúgó NB I-ben a hét végén a Paks csapata 2-1-re legyőzte a MOL Fehérvárt, amely ezzel a vereséggel a 11., azaz a kieső helyre csúszott vissza. Mindez egyre nagyobb botrányt kavar Székesfehérváron. A Fehérvár kispadján az a Huszti Szabolcs ül, aki a Debrecen után második NB I-es csapatával is a bukás közelébe jutott. 

A Bayern korábbi BL-győztes focistája is jelölt a Fehérvár kispadjára

Sport2023.03.13, 18:03

Az osztrák laola1.at értesülése szerint a Borussia Dortmund és a Bayern München korábbi játékosa, a Bajnokok Ligája-győztes Thorsten Fink is esélyes a székesfehérvári kispadra.

Kirúghatják a Fehérvártól Huszti Szabolcsot, sikeredző jöhet a helyére

Sport2023.03.13, 19:26

A Nemzeti Sport információja szerint az OTP Bank Ligában a 11. kieső helyen álló MOL Fehérvár FC vezetősége tárgyalásokat folytat a csapat korábbi sikeredzőjével, a szerb Marko Nikoliccsal.

Pakson is kikapott a Fehérvár, egyre közelebb a kieséshez a Vidi - videó

Sport2023.03.11, 18:55

Továbbra is óriási bajban van a MOL Fehérvár, amelyik 2-1-re kikapott a Paks vendégeként, így továbbra sem tudott eltávolodni a kieső zónától. Az első félidő végén Schön Szabolcs gyönyörű góljával még sikerült egyenlíteniük, a második hazai gólra azonban már nem volt válaszuk.

Gyönyörű gólt lőtt a MOL Fehérvár magyar válogatott támadója - videó

Sport2023.03.11, 18:28

Gyönyörű gólt szerzett Schön Szabolcs, a MOL Fehérvár FC magyar válogatott támadója a Paks elleni bajnoki mérkőzésen.

Mesteri akció végén szerzett vezetést a Paks a Fehérvár ellen - videó

Sport2023.03.11, 18:02

Gyönyörű akció végén szerzett vezetést a Paks a MOL Fehérvár ellen az NB I 23. fordulójának második szombati mérkőzésén.

Először nyert idén a Fehérvár az NB I-ben, óriási bajban a Vasas

Sport2023.03.04, 22:43

A labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában a MOL Fehérvár FC 2-1-re legyőzte a Vasas csapatát a sóstói MOL Arénában.

Hihetetlen, mekkorát hibázott a Vasas focistája a Vidi ellen - videó

Sport2023.03.04, 21:38

A labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában a 10. helyen álló MOL Fehérvár az utolsó Vasas fogadta kiesési rangadón. A találkozó 15. percében megszerezte a vezetést a székesfehérvári csapat, méghozzá egy elképesztően nagy hiba után. Otigba Kenneth, a Vasas korábbi magyar válogatott focistája hozta kihagyhatatlan helyzetbe Schön Szabolcsot.

Szurkolók tartottak beszédet a Vidi-játékosoknak a sorsdöntő meccs előtt

Sport2023.03.04, 20:23

A labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában a 10. helyen álló MOL Fehérvár az utolsó Vasas fogadta kiesési rangadón. A találkozó előtt a székesfehérvári vezérszurkolók tartottak beszédet a Vidi-játékosoknak, aki öt forduló óta nem nyertek mérkőzést.

Huszti elismerte, hatalmas a baj Fehérváron: "Ki kell mondanunk, hogy a kiesés ellen küzdünk"

Sport2023.02.26, 13:30

A Zalaegerszeg hazai pályán hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a bennmaradásért küzdő MOL Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának első szombati mérkőzésén. A kék-fehérek hat nyeretlen bajnoki találkozó után gyűjtötték be ismét a három pontot, ráadásul az egyenlítő találatuk 461 perc után az első góljuk volt. A Fehérvár viszont immár öt kör óta nyeretlen az élvonalban. Huszti Szabolcs el is ismerte, a csapata a kiesés ellen küzd.

Kiborult a Fehérvár edzője a vereség után

Sport2023.02.25, 18:04

Hiába vezetett a bennmaradásért küzdő MOL Fehérvár a Zalaegerszeg otthonában, ismét kikapott az NB I szombati játéknapján. Az immáron öt meccs óta nyeretlen Fehérvár így egyre közelebb került a kiesést jelentő helyekhez. Érthető módon a csapat vezetőedzője, Toldi Gábor csalódott volt a lefújás után és meglehetősen feszülten nyilatkozott a csapata teljesítményéről az M4 Sport kamerái előtt.

Óriási szabadrúgásgólt kapott, katasztrofális helyzetben van a Fehérvár - videó

Sport2023.02.25, 16:37

A Zalaegerszeg hazai pályán fogadta az NB I-ben a MOL Fehérvár csapatát és 2-1-re nyert a ZTE, a Vidi így öt meccse nyeretlen a bajnokságban és egyre közelebb van a kiesést jelentő helyekhez.

Meghalt a Fehérvár korábbi futballistája

Sport2023.02.20, 14:50

44 éves korában meghalt Fogarasi Gergely, a MOL Fehérvár korábbi labdarúgója.

Csongvai Áron: Boldog vagyok, de nem elégedett

Sport2023.02.18, 22:15

A MOL Fehérvár 1-1-es döntetlent játszott a vendég Puskás Akadémiával a labdarúgó NB I 20. fordulójában. Az Újpesttől igazolt Csongvai Áron megszerezte első gólját Fehérváron, ám a bemutatkozása keserédesre sikerült, mivel a szépségdíjas gólja csak egy pontot ért. A lefújás után az M4Sport kamerái előtt értékelt, s többek között a klubváltása is szóba került.

Szenzációs gól döntött a Fehérvár és a Puskás Akadémia meccsen

Sport2023.02.18, 22:21

A Mol Fehérvár hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia csaptával a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójának szombati játéknapján. Mindkét együttesben álomszerűen mutatkoztak be, ugyanis az Újpesttől igazolt Csongvai Áron a Fehérvár színeiben, míg a hajrában egyenlítő Jonathan Levi a felcsúti együttesben szerezte meg első gólját.

Első fehérvári meccsén gólt lőtt a korábbi újpesti kedvenc - videó

Sport2023.02.18, 20:59

Mindössze négy napja igazolt a Mol Fehérvár csapatához az Újpest korábbi csapatkapitánya, Csongvai Áron, de máris góllal mutatkozott be az első meccsén a Puskás Akadémia ellen. A Vidi új szerzeménye egy rövidre érkező szögletet lőtt kapásból a kapuba szép mozdulattal.

A Fehérvár korábbi edzője az olasz bajnokságban kapott munkát

Sport2023.02.16, 10:31

Paulo Sousa, a Mol Fehérvár korábbi edzője követi Davide Nicolát az olasz bajnokságban szereplő Salernitana kispadján. A hírt megerősítette a salernói klub, a portugál szakvezető már első edzését is levezényelte új játékosai számára.

A kiesés ellen küzdő Fehérvár leigazolta az Újpest csapatkapitányát

Sport2023.02.14, 15:08

A labdarúgó OTP Bank Liga 10. helyén álló MOL Fehérvár FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy leigazolta az Újpest két játékosát: a csapatkapitány Csongvai Áront és a 23 éves középpályását, Katona Mátyást.

Itt a Fehérvár utolsó perces drámája - videó

Sport2023.02.10, 22:55

Izgalmas mérkőzést hozott az NB I 19. fordulójának nyitó találkozója, három góllal, meg nem adott találatokkal, és egy utolsó perces drámával.

Videobírós dráma Mezőkövesden, hatalmas bajban a Vidi

Sport2023.02.10, 22:01

Az NB I 19. fordulójának péntek esti nyitó mérkőzésén az első félidőben egy percen belül esett két gól, azon kívül viszont egészen az utolsó percig csak helyzetekig jutott a Mezőkövesd és a vendég MOL Fehérvár, akkor azonban egy videobírós tizenegyest értékesítve a kövesdiek otthon tartották a három pontot.

K.rva gyenge, ezt üvöltötték a fehérvári szurkolók, nagy bajban a csapatuk

Sport2023.02.04, 21:48

A Fehérvár hiába kezdte jobban a Debrecen elleni meccs mindkét félidejét, ez kevés volt a sikerhez, 1-1-es döntetlen született Székesfehérváron.

Taxikkal érkeztek a Fehérvár elleni meccsre a debreceni focisták

Sport2023.02.04, 20:04

Taxikkal érkeztek meg a DVSC focistái a Sóstói Stadionhoz Székesfehérváron, miután lerobbant a csapatbuszuk.

Németországba igazolt a MOL Fehérvár első csapatától elzavart válogatott focista

Sport2023.01.31, 16:32

A MOL Fehérvár grúz válogatott futballistája, Budu Zivzivadze a német másodosztályban szereplő Karsruher SC csapatához igazolt.

Borzalmasan szerepel továbbra is a Fehérvár

Sport2023.01.29, 19:37

A magyar bajnokság 17. fordulójában a Kecskemét hazai pályán fogadta a MOL-Fehérvár csapatát. Az első félidőben Nagy Krisztián góljával a hazaiak szerezték meg a vezetést, majd fehérvári részről a dán Kasper Larsen fejjel egyenlített. A második félidőben Szuhodovszki találatával végleg eldöntötte a meccset a Kecskemét.

Elutasított német ajánlat: hiába tette ki az első csapatból, a Fehérvár több pénzt akar a válogatott focistáért

Sport2023.01.28, 11:12

A német másodosztályban szereplő Karlsruhe konkrét ajánlatot tett a MOL Fehérvár FC-nek a grúz válogatott Budu Zivzivadzéért, a fehérváriak azonban keveslik a felkínált összeget.

Négy légiósát is kirúgta a MOL Fehérvár, még két-három új focista érkezhet a télen

Sport2023.01.26, 12:10

Szerda este szurkolói ankétot tartott a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő MOL Fehérvár FC a Városháza Dísztermében, melyen Juhász Roland sportigazgató és Huszti Szabolcs válaszoltak a szurkolók kérdéseire.

Hondurasi válogatott focistát igazolt a Fehérvár

Sport2023.01.17, 20:24

A MOL Fehérvár FC kedden honlapján jelentette be, hogy leigazolta Deybi Flores hondurasi válogatott labdarúgót.

A Vidinél nem akarnak a Fradival versengeni, előbb a saját házuk körül tennének rendet

Sport2022.12.08, 16:29

Télen elsősorban a hiányposztokra igazolna az NB I őszi idénye után 8. helyen álló MOL Fehérvár FC, mert az elsődleges cél egy erős tengely kialakítása a csapatnál - hangsúlyozta a székesfehérvári klub sportigazgatója csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Eldőlt, ki irányítja tavasszal a borzalmasan szereplő fehérvári focicsapatot

Sport2022.12.06, 15:47

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MOL Fehérvár FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy a tavaszi szezonban is a Huszti Szabolcs, Toldi Gábor edzőpáros irányítja majd a székesfehérvári csapatot.

Borzalmas kapushibák és nagyszerű Dárdai a Fehérvár meccsen

Sport2022.11.13, 15:57

A labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójában Mol Fehérvár 4-1-re legyőzte hazai pályán a Kisvárda csapatát.

Műteni kellett a MOL Fehérvár első csapatától elzavart focistát

Sport2022.11.11, 15:55

A MOL Fehérvár első csapatától száműzött Budu Zivzivadze az NB III-as csapatban a Nagykanizsa elleni 5-0-ra elvesztett mérkőzésen vállsérülést szenvedett, ami miatt kórházba kellett szállítani, majd csütörtökön átesett egy műtéti beavatkozáson.

Huszti Szabolcs szerint nagytakarítás kell a Fehérvár keretében

Sport2022.11.10, 09:40

A Fehérvár a Ferencváros elleni 2-2-es meccs után szerdán Újpesten kapott ki 2-1-re. A csapat vezetőedzője, Huszti Szabolcs szerint komoly átalakításra szorul a csapat kerete.

Egyre nagyobb bajban a Fehérvár, menekül az Újpest

Sport2022.11.09, 22:38

A labdarúgó NB I 15. fordulójában az Újpest 2-1-re nyert a MOL Fehérvár ellen a Szusza Ferenc Stadionban.

Kórházba kellett szállítani a MOL Fehérvár első csapatától elzavart focistát

Sport2022.11.07, 11:05

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő MOL Fehérvár első csapatától száműzött Budu Zivzivadze az NB III-as csapatban a Nagykanizsa elleni 5-0-ra elvesztett mérkőzésen vállsérülés szenvedett, ami miatt kórházba kellett szállítani.

A Fradi kihagyta a helyzeteit, a Fehérvár a hajrában büntetett

Sport2022.11.06, 21:53

A Ferencváros egy fordulatos, jó meccsen 2-2-es döntetlent játszott a Fehérvár otthonában. A Fradi Ryan Mmaee góljaival kétszer vezetett, de a Fehérvár kétszer is egyenlíteni tudott.

Tovább szenved a Honvéd, először nyert Husztival a Fehérvár

Sport2022.10.29, 17:02

A labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában a Budapest Honvéd 1-0-ra kikapott a MOL Fehérvár csapatától a Bozsik Stadionban, így Huszti Szabolcs vezetésével először nyert a székesfehérvári csapat, míg a héten kinevezett Dean Klafurić vereséggel mutatkozott be a kispesti együttes kispadján.

A Fehérvár focistája a szezon egyik legnagyobb gólját lőtte a Honvédnak - videó

Sport2022.10.29, 17:37

A labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában a Budapest Honvéd a MOL Fehérvár csapatát fogadra a Bozsik Stadionban. A találkozó 13. percében a székesfehérvári csapat szerzett vezetést a szezon egyik legszebb góljával. A bosnyák Kenan Kodro a tizenhatos bal sarkából tekert gyönyörű gólt a bal felső sarokba.

Szalai Ádám a MOL Fehérvárnál tűnt fel - kép

Sport2022.10.25, 10:52

Az NB I-ben szerepő MOL Fehérvár edzőközpontjában tűnt fel a magyar válogatottól szeptemberben visszavonult Szalai Ádám.

Fehérváron valósíthatja meg álmát a háború elől menekült ukrán tehetség

Sport2022.10.25, 10:03

Dmitrij Nazarenko 18 évesen, kalandos menekülés után érkezett Magyarországra. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet fogadta be. Az ukrán fiatal legnagyobb álmát széttörte a háború kitörése: a profi futballista karrierje kezdődött el, mikor el kellett hagynia Mariupolt. Most kapott egy új esélyt.

Huszti Szabolcs: Nem biztos, hogy mindig az edzővel van a gond, lehet, túlértékeljük a játékosainkat

Sport2022.10.23, 12:02

A nem rég edzőváltáson átesett Mol Fehérvár továbbra is gyengén szerepel. Huszti Szabolcs irányításával még nyeretlenek a piros-kékek, kiestek a Magyar Kupából, szombaton pedig az utolsó pillanatban bukták el a győzelmet a Paks ellen. A fehérvári együttes edzőjének nem sok oka volt az örömre, a meccs utáni nyilatkozatában pedig finoman odaszúrt játékosainak.

Dráma a Fehérvár-Paks meccs végén

Sport2022.10.22, 18:40

A labdarúgó NB I 12. fordulójában a MOL Fehérvár hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Paks csapatával.

Huszti olyan játékosokat akar, akik készek meghalni a csapatáért

Sport2022.10.20, 08:36

A Puskás Akadémia 1–0-ra nyert a Mol Fehérvár vendégeként a Magyar-Kupában. A hazaiak debütáló mestere, Huszti Szabolcs szerint több játékosával motivációs problémák vannak.

Husztival is kikapott a Fehérvár, a Puskás Akadémia nyolcaddöntős a kupában

Sport2022.10.19, 22:56

Szerdán este a labdarúgó Magyar Kupa negyedik fordulójában a MOL Fehérvár FC hazai pályán 1-0-ra kikapott a Puskás Akadémia csapatától, ezzel Huszti Szabolcs vereséggel mutatkozott be a Vidi kispadján, és a felcsúti csapat jutott be a nyolcaddöntőbe.

Máris kinevezte új vezetőedzőjét a Mol Fehérvár

Sport2022.10.17, 16:46

Huszti Szabolcsot nevezte ki vezetőedzőnek a MOL Fehérvár FC labdarúgóklub, a sportigazgatói posztot Juhász Roland veszi át.

Kirúgták a Fehérvár edzőjét

Sport2022.10.17, 11:59

A Vasastól elszenvedett szombati vereséget követően távozik a MOL Fehérvár FC labdarúgócsapatától Michael Boris vezetőedző.

Elképesztő szóló: egy hétéves kisfiú is gólt szerzett a MOL Fehérvár ellen - videó

Sport2022.10.16, 13:34

Az eddig nyeretlen Vasas 2-0-ra legyőzte a több mint húsz percen át emberhátrányban futballozó, vendég MOL Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A mérkőzés második félideje előtt is történt egy sokéig emlékezetes pillanat, ugyanis egy hétéves kisfiú, Fodor Beni tört kapura a kezdőrúgást követően.

A dühös Vidi-szurkolók megint sörrel dobálták Fiola Attilát - videó

Sport2022.10.16, 11:28

A MOL Fehérvár szurkolói egyre nehezebben viselik csapatuk gyenge szereplését, az angyalföldi vereséget követően azonban hiába invitálták magukhoz a játékosokat: a csapatkapitány Fiola Attila ugyan elébük állt, de miután sorban ürültek irányába a sörös poharak, sarkon fordult és társaival együtt faképnél hagyta az indulatos tábort.

A nagy bajban lévő MOL Fehérvár edzője: Vasárnap reggel edzés van, én ott leszek a stadionban

Sport2022.10.16, 09:51

Megszerezte első győzelmét az idényben a Vasas, a labdarúgó NB I 11. fordulójában a gödörben lévő MOL Fehérvárt győzte le a 2-0-ra. Ez volt az utolsó meccse Michael Borisnak a fehérváriak vezetőedzőjeként? Ez a kérdés is elhangzott a meccs utáni sajtótájékoztatón.

Újabb összeomlás: most az utolsótól kapott ki a Fehérvár

Sport2022.10.15, 21:52

A labdarúgó NB I 11. fordulójában a Vasas az Illovszky Rudolf Stadionban 2-0-ra nyert a MOL Fehérvár ellen, ezzel megszerezte első győzelmét a 2022/2023-as szezonban.

Előző
Következő