MOL Fehérvár FC
címke rss- kapcsolódó címkék:
- labdarúgás
- NB I
- magyar foci
- foci
- Ferencváros
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Gyilkos harc várható az NB I aranyérméért a Fradi és a Fehérvár között
Az NB I-es csapatoknak nem volt sok idejük a téli pihenésre és felkészülése, ugyanis egy hónap szünet után szombaton folytatódnak a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) küzdelmei. A folytatást a legjobb helyzetből a Ferencváros várhatja, amely egy mérkőzéssel kevesebbet játszva is négy ponttal vezet a MOL Fehérvár előtt, ám biztosak lehetünk benne, hogy a székesfehérvári együttes mindent meg fog tenni, hogy ledolgozza a hátrányát. Ami a hátsó régiót illeti, a Kaposvár kilátástalannak tűnő helyzetből próbál majd csodát tenni, mellette pedig minimum öt csapat lehet óriási harcban, hogy elkerülje a kiesést.
Francia utánpótlás-válogatott játékost igazolt a Fehérvár
A MOL Fehérvár FC leigazolta az FC Viitorul csapatától a francia középpályást, Lyes Hourit - írja a fehérváriak hivatalos oldala.
- címkék:
- Lyes Houri
- MOL Fehérvár FC
- Címkefelhő »
Nikolics nem tudott megegyezni a Fehérvárral
Vladan Filipovics, Nikolics Nemanja ügynöke az M4Sport Átigazolás című műsorában elmondta, hogy korábbi válogatott focista – aki Magyarországon, Lengyelországban és az Egyesült Államokban is gólkirály volt – egyelőre nem tér haza.
Szárnyaló Fradi, kövesdi csoda és feltámadó Honvéd az NB I-ben
Véget ért a magyar labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 2019-2020-as idényének őszi szezonja, ám nem sok idejük marad a csapatoknak a pihenésre, ugyanis január 25-én már folytatódnak az NB I küzdelmei. Az eddig lejátszott 16 forduló egyértelmű ferencvárosi fölényt mutat, ugyanis a címvédő egy mérkőzéssel kevesebbet játszva is négy pont előnnyel vezeti a bajnokságot a MOL Fehérvár FC előtt, míg a legnagyobb bajban az újonc Kaposvár van, amely mindössze kilenc pontot tudott összeszedni, és nyolc ponttal van lemaradva a már bennmaradást érő, 10. helyen álló Paks mögött.
NB I: Kisvárdán győzött a Fehérvár, megint kikapott a Mezőkövesd
A labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójában a második helyen álló MOL Fehérvár FC 2-0-ra nyert Kisvárdán, míg a harmadik Mezőkövesd Zsóry Pakson szenvedett 1-0-s vereséget. A Puskás Akadémia haza pályán, több mint egy félidőt emberhátrányban játszva 1-0-ra kikapott a Zalaegerszegtől, míg az utolsó helyen álló Kaposvár, hazai pályán 4-1-re legyőzte a DVSC-t.
Magyar állampolgár lett a Fehérvár labdarúgója
Letette hétfőn az állampolgársági esküt a MOL Fehérvár FC zöld-foki szigeteki labdarúgója, Ianique dos Santos Tavares, azaz Stopira.
Otthon kapott ki a Fehérvár
A labdarúgó OTP bank Liga 15. fordulójában a MOL Fehérvár FC 2-0-ra kikapott a Paksi FC-től a sóstói MOL Arénában, a DVSC 1-1-es döntetlent játszott a Budapest Honvéddal a Nagyerdei Stadionban, az Újpest FC 1-0-s győzelmet aratott a Kisvárda fölött az angyalföldi Illovszky Rudolf Stadionban, míg az újoncok csatáján a Zalaegerszeg hazai pályán 2-0-ra nyert az utolsó helyen álló Kaposvár ellen.
Visszavágásra készül a Fradi a Puskás Akadémia ellen
A negyedik helyezett Puskás Akadémiát fogadja az OTP Bank Liga 15. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén a címvédő és listavezető Ferencváros.
Juhász Roland a fehérvári csapattársait kritizálta - videó
A MOL Fehérvár FC hosszabbításban tudta legyőzni vendégként a másodosztályú Szeged-Csanád Grosics csapatát a labdarúgó Magyar Kupa-nyolcaddöntőjébe jutásért rendezett keddi mérkőzésen. A találkozót követően a fehérvári klub csapatkapitánya, Juhász Roland kemény szavakkal illette a csapattársait.
A Fehérvár hosszabbítás után jutott tovább a Magyar Kupában
Kedden este a labdarúgó Magyar Kupa 8. Fordulójában az OTP Bank Ligában szereplő MOL Fehérvár FC gólnélküli rendes játékidőt követően a hosszabbításban 1-0-ra győzött a másodosztályú Szeged-Csanád Grosics csapata ellen a Szent Gellért Fórumban, így a címvédő bejutott a nyolcaddöntőbe.
Győzelemmel kezdett a MOL Fehérvár új vezetőedzője – Videó
Az NB I 14. fordulójának szombat esti mérkőzésén a Diósgyőr a Mol Fehérvár csapatát fogadta. A találkozón debütált a kispadon a régi-új fehérvári sikeredző, a csapattal 2015-ben bajnoki címet nyerő Joan Carrillo is. A vendég együttes már korán megszerezte a vezetést, ami után a DVTK még egyenlíteni tudott, azonban a Fehérvár még kétszer volt eredményes, így 3-1-re győzött.
- címkék:
- labdarúgás
- NB I
- DVTK
- MOL Fehérvár FC
- Címkefelhő »
Mogyoródon autózhattak, és a Mol Vidi stadiont is megnézhették
Volkswagen pályanapot szervezett ősszel a márka hazai képviselete a Hungaroringen, amely során a Volkswagen tulajdonosok előzetes regisztrációt követően több kört is megtehettek versenykörülmények között autójukkal a mogyoródi versenypályán. A rendezvényt követően a márka – a Volkswagen tulajdonosok döntése alapján – másfél millió forintos támogatást ajánlott fel az SOS Gyermekfalvak részére, amelyet a MOL Fehérvár FC stadionjában vehetett át a szervezet egy hat gyermeket nevelő SOS család és a fehérvári csapat játékosainak társaságában.
Nehéz feladat előtt a Fehérvár új edzője, rossz sorozatot törne meg a Fradi
Szombaton öt, vasárnap pedig egy mérkőzést rendeznek a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában. Joan Carillo, a MOL Fehérvár FC héten kinevezett vezetőedzője Miskolcon mutatkozik be régi-új csapata élén. A hét meccs óta veretlen Budapest Honvéd Kisvárdán vendégszerepel, míg a bajnoki címvédő Ferencváros Kaposvárra látogat. A forduló rangadóját Felcsúton rendezik, ahol a negyedik helyen álló Puskás Akadémia a második Mezőkövesdet fogadja.
A MOL Fehérvár bosnyák támadója megsérült az edzésen
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő MOL Fehérvár FC támadója, Armin Hodzic sérülést szenvedett az edzésen. A bosnyák támadó a héten fizikoterápiás kezeléseket kap.
A fehérváriak spanyol edzője nem hisz a bunkerfociban
Támadófutballt szeretne játszatni az első másodperctől kezdve, mert ez kell ahhoz, hogy a MOL Fehérvár FC minden meccsét megnyerje - hangoztatta a székesfehérvári együttes új vezetőedzője, Joan Carrillo a csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Támadófocit ígér a MOL Fehérvár új edzője
Szerdán délután a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MOL Fehérvár FC a hivatalos honlapján bemutatta új vezetőedzőjét, a csapattal a 2014/15-ös szezonban bajnoki címet nyerő Joan Carrillót, aki támadófocit ígért a csapat szurkolóinak.
Máris megvan Fehérvár új edzője
Újra Joan Carillo lesz a MOL Fehérvár FC labdarúgócsapatának vezetőedzője. A klub nem sokkal azt követően jelentette be a tréner visszatérését, hogy szerződést bontott a szerb Marko Nikoliccsal.
Kirúgta Marko Nikolicot a Fehérvár
Hivatalos oldalán tudatta a MOL Fehérvár FC csapata, hogy hétfőn szerződést bontott a klub vezetőedzőjével, Marko Nikoliccsal.
- címkék:
- Marko Nikolic
- NB I
- MOL Fehérvár FC
- Címkefelhő »
A Mezőkövesd átvette a vezetést az NB I-ben
Szombat délután négy mérkőzést rendeztek a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában. A listavezető MOL Fehérvár FC hazai pályán 3-1-re kikapott a Puskás Akadémiától. A Budapest Honvéd 2-1-re legyőzte a Paksot az új Hidegkuti Nándor Stadionban, így már hét mérkőzés óta veretlen az NB I-ben. A Kisvárda hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Debrecent, míg a Mezőkövesd hazai pályán 2-0-ra nyert az utolsó helyen álló Kaposvár ellen, így a tabella élére állt.
Megyei rangadó Székesfehérváron, a Fradi a Zalaegerszeget fogadja
Szombat este öt, vasárnap este egy mérkőzést rendeznek a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában. A játéknap rangadóján az első helyen álló MOL Fehérvár FC a negyedik Puskás Akadémiát fogadja, a második Mezőkövesd az utolsó Kaposvárt látja vendégül, míg a harmadik Ferencváros a 11. kiesőhelyen álló Zalaegerszeget fogadja a Groupama Arénában.
A 2016-os Eb-ről lemaradt, jövőre ott lenne a magyar csapat hőse
Péntek este a magyar labdarúgó-válogatott Uruguay-t fogadja az új Puskás Ferenc Stadion nyitómérkőzésén, jövő kedden pedig sorsdöntő meccset játszik Cardiffban, az Eb-selejtező sorozat utolsó fordulójában. Jó hír Marco Rossi szövetségi kapitánynak, hogy a horvátok és walesiek ellen győztes gólt lövő Pátkai Máté felépült sérüléséből, így készen áll rá, hogy csupaszív játékával ismét segítse a magyar csapatot. Nem bánnánk, ha ezúttal is felvenné a góllövő cipőjét.
Újabb csodagól az NB I-ben, egy kapus két tizenegyest védett
A Ferencváros kiütötte a Debrecent, nyert a Fehérvár is, de botlott az NB I meglepetéscsapata a 12. fordulóban. Bőle Lukács fantasztikus gólt szerzett, Szappanos Péter két tizenegyest védett, Sanninót és Feczkó tamnást pedig egyszerre állította ki a játékvezető. Ez történt hétvégén az NB I-ben.
A Fehérvár nyert Kaposváron, négy mérkőzésen három piros lap az NB I-ben - videók
Hetven percet emberelőnyben játszva nyert a MOL Fehérvár 2-0-ra az újonc Kaposvár otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén. A lejátszott négy mérkőzésen egy kivétellel mindenhol volt piros lap.
Hatalmasat szerencsétlenkedett a MOL Fehérvár ellen az újonc kapusa - videó
A magyar labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 12. fordulójában az újonc és sereghajtó Kaposvári Rákóczi kapusa, Pogacsics Krisztián hatalmasat hibázott, így már a 22. percben véget ért számára a MOL Fehérvár elleni meccs.
A Fradi négy éve nem nyert Debrecenben, hullámvölgyben a Fehérvár
Szombaton öt, vasárnap este pedig egy mérkőzést rendeznek a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában. Az NB I jelenleg legjobb formájában lévő csapata a Budapest Honvéd a DVTK ellen folytathatja remek sorozatát, a Fehérvárral és a Fradival azonos pontszámmal álló Mezőkövesd a Zalaegerszegre látogat, a MOL Fehérvár az utolsó Kaposvár otthonában vendégszerepel, míg a CSZKA Moszkva ellen újabb El-pontot szerző Ferencváros a DVSC vendége lesz.
Három másodperc után kapott lapot a fehérvári focista - videó
A MOL Fehérvár FC kétgólos hátrányból fordított Zalaegerszegen, de végül be kellett érnie egy ponttal (3-3) a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában. A találkozón a hat találaton kívül is akadt érdekesség, Armin Hodzic három másodperc után kapott sárga lapot.
A Fradi rangadót játszik, a paksiak a visszatérő Bödében bíznak
Szombat délután hat meccset rendeznek a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában. A bajnoki címvédő Ferencváros a második helyen álló Mezőkövesdet fogadja a Groupama Arénában, a negyedik Puskás Akadémia pedig Felcsúton játszik rangadót a Honvéddal. Az első helyen álló MOL Fehérvár Zalaegerszegre látogat, míg a Böde Dániellel kiegészülő Paksi FC Debrecenben lép pályára.
Súlyos büntetést kapott az MLSZ-től a Fehérvár és az Újpest is
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottsága (FEB) a legutóbbi ülésén súlyosan megbüntette a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő MOL Fehérvárt és Újpestet.
Kétszeres BL-győztes is a helyszínen figyelte a Fradi fehérvári sikerét
A Porto és a Chelsea egykori sztárja, a kétszeres BL-győztes, 62-szeres portugál válogatott futballista, Paulo Ferreira is a helyszínen tekintette meg a Ferencváros 2-1-es fehérvári győzelmét. A korábbi világklasszis labdarúgó a londoni klub játékosmegfigyelőjeként, Filipe Oliveira meghívására érkezett Székesfehérvárra.
A Ferencváros kapusa jelentette a különbséget az őszi szezon rangadóján
A Labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának a Ferencváros a legnagyobb nyertese, miután idegenben 2-1-re legyőzte a listavezető MOL Fehérvár FC csapatát. A bajnoki címvédő Fradi nyolc nap alatt legyőzte az ősi rivális Újpestet, az Európa-liga csoportjának legerősebb csapatát, az orosz CSZKA Moszkvát, és az NB I listavezetőjét, a szintén bajnoki címre törő Fehérvárt. A Ferencváros mellett érdemes még szót ejteni a Puskás Akadémiáról és az Újpestről is. A felcsúti csapat hét meccs óta veretlen az NB I-ben, az újpestiek meg mintha elfelejtettek volna gólt lőni. Az NB I 10. fordulójának összefoglalója.
Elképesztő bravúrokkal segítette győzelemhez Dibusz a Fradit - videó
A Ferencváros 2-1-re nyert a MOL Fehérvár FC otthonában a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 10. fordulójának vasárnap esi rangadóján. Sigér Dávid duplája mellett a parádés napot kifogó Dibusz Dénes bravúrjai is kellettek a Fradi fehérvári győzelméhez.
Dibusz: Szerencsére mostanában jól jöttem ki a meccsekből
A bajnok Ferencváros Sigér Dávid két góljával 2-1-re nyert a listavezető MOL Fehérvár vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának zárómérkőzésén. A találkozót követően a meccs két hőse, Sigér Dávid és Dibusz Dénes értékelte a látottakat.
Hihetetlenül izgalmas meccsen nyert a Ferencváros Fehérváron
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) a tizedik forduló vasárnapi zárómérkőzésén az éllovas MOL Fehérvár 2-1-re kikapott hazai pályán a címvédő Ferencvárostól, így az egy meccsel kevesebbet játszó fővárosi csapat pontszámban beérte a riválisát.
Isael sarkazása után folytatódott a Sigér-show Fehérváron - videó
A Ferencváros magyar válogatott középpályása, Sigér Dávid újabb gólt szerzett, ezúttal Isael álompassza után talált a kapuba. A Ferencváros 2-1-re győzte le a Fehérvárt.
Érdekes góllal vezetett az első félidőben a Fradi Fehérváron - videó
A Ferencváros a 24. percben kihasználta a fehérvári védők nagy hibáját a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) vasárnapi szuperrangadóján. A meccset a Fradi 2-1-re nyerte.
Hatalmas a tét az OTP Bank Liga szuperrangadóján
Nem unatkoznak a Ferencváros labdarúgói ezekben a napokban. Október 19-én hazai pályán az Újpestet verték meg az NB I-ben, csütörtökön bravúrgyőzelmet arattak Oroszországban a CSZKA Moszkva ellen az Európa-ligában, vasárnap 17.15-től már a székesfehérvári MOL Aréna Sóstóban lesznek a Fehérvár FC vendégei az OTP Bank Liga 10. fordulójának zárómérkőzésén. A kérdés az, hogy tartani tudja-e a Fradi a remek győzelmi szériáját, vagy a Fehérvár egy győzelemmel előnybe kerül a bajnokságban.
- címkék:
- OTP Bank Liga
- FTC
- MOL Fehérvár FC
- Címkefelhő »
A Puskás Akadémia dobogóra tör, Újpesten csak a győzelem számít
Az év bajnoki mérkőzésének kikiáltott MOL Fehérvár-Ferencváros NB I-es rangadót csak vasárnap rendezik, szombaton pedig további öt meccset bonyolítanak le a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A bombaformában lévő Puskás Akadémia Kisvárdára utazik, míg a szezon meglepetéscsapata, a Mezőkövesd a DVSC-t fogadja. A Paksi FC-t irányító Tomiszláv Szivics korábbi csapata, a DVTK ellen készül. Az egyre jobb formába lendülő Budapest Honvéd az utolsó helyezett Kaposvárt fogadja, míg a Fradi ellen remekül játszó, de minden helyzetet kihagyó Újpest a Zalaegerszeget fogadja az Illovszky Rudolf Stadionban. Mi most a szombati öt találkozóvaal ...
Nem született gól az NB I rangadóján
Gól nélküli döntetlent hozott a listavezető MOL Fehérvár vendégjátéka a második helyen álló Mezőkövesd otthonában az OTP Bank Liga 9. fordulójának rangadóján. A DVSC már emberhátrányban játszva szerezte meg a győztes gólt a DVTK ellen, a Puskás Akadémia pedig a duplázó Gyurcsó Ádámnak is köszönhetően győzte le két góllal a Paksot. Mindkét újonc hazai pályán kapott ki.
A 227. Fradi-Újpest mellett Mezőkövesdre kell nagyon figyelni
Szombat este hat mérkőzést rendeznek a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában. A találkozók közül kiemelkedik a 227. Ferencváros-Újpest összecsapás, amelyen a hazaiak 88 éves rekordot állíthatnak be. A derbi mellett Mezőkövesden játsszák a forduló mérkőzését, ahol a második helyen álló Kövesd az első MOL Fehérvár FC csapatát fogadja.
Kiszedték a varratokat Huszti Szabolcs műtött térdéből
A labdarúgó OTP Bank Liga első helyén álló MOL Fehérvár FC a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy kiszedték a varratokat Huszti Szabolcs térdéből, akit október elején keresztszalag-szakadás miatt kellett megműteni.
A DVTK edzője kiborult, de nem volt igaza
A Fradi döntetlenjének köszönhetően az NB I nyolcadik fordulója után ismét ellépett a zöld-fehérektől a Fehérvár és a Mezőkövesd, igaz Kuttor Attila csapata a vesztett pontokat tekintve rosszabbul áll, mint a Ferencváros. A forduló meccse a Kisvárda-ZTE (3-3) összecsapás lett, a DVTK edzője kiborult, de nem volt igaza. Ez volt az NB I 8. fordulója.
NB I: A MOL Fehérvár legyőzte a Debrecent
A labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának szombat esti mérkőzésén az első helyen álló MOL Fehérvár FC 2-1-re legyőzte a DVSC csapatát a sóstói MOL Arénában.
Meg kell műteni Huszti Szabolcsot
Műteni kell Huszti Szabolcsot, a labdarúgó OTP Bank Ligában listavezető MOL Fehérvár FC játékosát.
Disztl Péter újra óriásit védett a Sóstói stadionban - videó
Meglepő jeleneteknek lehettek szemtanúi a Fehérvár-Újpest OTP Bank Liga mérkőzés nézői a helyszínen és a televízióban is. A 34. percben a vendégek játékosának, Simon Krisztiánnak a lövése jócskán elkerülte a kaput és a nézőtéren kötött ki. A csapat korábbi kapusa Disztl Péter kapta el a labdát, aki a híres Manchester United elleni védéséhez hasonlóan a magasba tartotta azt, amíg a közönség éltette.
- címkék:
- Disztl Péter
- MOL Fehérvár FC
- Címkefelhő »
Az Újpest tett nagy szívességet a Ferencvárosnak, Fehérváron tudott nyerni
Az NB I szombati játéknapjának zárómeccsén a MOL Fehérvár az Újpest csapatát fogadta, és meglepetésre a lila-fehérek 2-0-ra nyertek.
- címkék:
- NB I
- Újpest FC
- MOL Fehérvár FC
- Címkefelhő »
A Fehérvár a rangadó után is hibátlan maradna, a Fradi lendületből nyerne
Az éllovas MOL Fehérvár a hullámzó teljesítményt nyújtó Újpesttel találkozik a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójában. Érdekesnek ígérkezik a kieső helyen álló Budapest Honvéd mezőkövesdi vendégjátéka – Kuttor Attila csapata nagy meglepetésre a második –, a bajnoki címvédő Ferencváros vasárnap fogadja a Groupama Arénában a Kisvárdát, a DVSC visszatérne a győzelem útjára, de a két újonc, a ZTE és a Kaposvár is javítani szeretne.
A nagy nyomástól csak jobb lesz a Chelsea-től az NB I-be igazoló focista
A MOL Fehérvár FC az átigazolási piac utolsó pillanataiban nagy üzletet hajtott végre, egy évre kölcsönben megszerezte a Chelsea labdarúgóját, a 22 éves Danilo Panticsot, aki ezzel az NB I legértékesebb játékosává vált. A középpályás játékára így nemcsak Székesfehérváron, de talán egész Magyarországon is nagyon kíváncsiak, a tehetség őszintén beszélt az Origónak eddigi karrierjéről, céljairól, és többek között arról is, mi különbözteti meg a szerb és a magyar futballistákat. Interjú.
Továbbjutott a Mol Fehérvár a Magyar Kupában
A címvédő MOL Fehérvár 4-2-re győzött a harmadosztályú Eger vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa hatodik fordulójában, ezzel a 64 közé jutott.
- címkék:
- MOL Fehérvár FC
- Címkefelhő »
A Honvéd elleni meccs után is hibátlan maradt a MOL Fehérvár
Az éllovas MOL Fehérvár FC 1-0-ra nyert a Budapest Honvéd vendégeként szombaton az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójában, így Marko Nikolics csapata hibátlan maradt. Az Újpest hazai pályán nyert 3-2-re a DVSC ellen, a Puskás Akadémia 2-0-ra verte a Kaposvárt, a DVTK Feczkó Tamással azonnal győzni tudott az újonc ZTE ellen (1-0), míg a Mezőkövesd két piros lapot hozó meccsen hozta el a három pontot Kisvárdáról (1-2).
Szerződést hosszabbított a MOL Fehérvár magyar kulcsjátékosa
A MOL Fehérvár FC egy évvel meghosszabbította középpályása, Huszti Szabolcs 2020 nyarán lejáró szerződését.
Olaszországból igazolt csatárt a Fehérvár
A MOL Fehérvár FC hivatalos oldlaán jelentette be, hogy szerződtette a 20 éves Szabó Leventét, aki az elmúlt években Olaszországban futballozott.
- címkék:
- Szabó Levente
- MOL Fehérvár FC
- Címkefelhő »
Barcelonában műtötték meg Fiola Attilát
Barcelonában megműtötték Fiola Attilát, a MOL Fehérvár FC válogatott labdarúgóját.
- címkék:
- Fiola Attila
- NB I
- MOL Fehérvár FC
- Címkefelhő »
Öt évvel ezelőtt is öt győzelemmel kezdett a Fehérvár
A labdarúgó NB I 5. fordulója után egyetlen csapat, a MOL Fehérvár 100 százalékos, azaz Juhász Rolandék 5 meccsből 15 pontot gyűjtöttek. Az ilyen kezdés nem példa nélküli, a 2014-15-ös szezonban az akkor még Videoton néven induló csapat ugyanígy rajtolt. Aztán meg is nyerte a bajnokságot. De a Ferencvárosnak is volt egy ehhez hasonló sorozata. Tény: az elmúlt 15 évben az a csapat, amelyik az első 5 fordulóban nem kapott ki és nem játszott döntetlent, bajnok lett.
- címkék:
- NB I
- Ferencváros
- MOL Fehérvár FC
- Címkefelhő »
A Chelsea-től érkezett játékos a MOL Fehérvárhoz
A szerb Mozzartsport.com híre szerint a Chelsea 22 éves szerb középpályása, Danilo Pantics a Mol Fehérvárnál folytatja pályafutását – a szerb sajtóhír nyomán több angol oldal is beszámolt a küszöbön álló átigazolásról. A hírt a fehérvári klub hivatalos honlapja is megerősítette.
A MOL Fehérvár leigazolta a Puskás-díjra jelölt focistát
A MOL Fehérvár FC, a DVSC és Zsóri Dániel megállapodása értelmében Székesfehérváron folytatja pályafutását a fiatal támadó – számolt be az NB I éllovasának a honlapja.
A román szövetség tájékoztatta a FIFA-t és az UEFA-t Adrian Rus helyzetéről
A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) kedden közleményben tudatta, hogy tájékoztatta a Nemzetközi és az Európai Labdarúgó Szövetséget (a FIFA-t és az UEFA-t) a MOL Fehérvár FC játékosának, Adrian Rus romániai labdarúgónak a helyzetéről.
- címkék:
- foci
- Rus Adrián
- MOL Fehérvár FC
- Címkefelhő »
A MOL Fehérvárnál visszautasítják a román kapitány vádjait
Komoly állításokat fogalmazott meg a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő MOL Fehérvár játékosa, Rus Adrián kapcsán a román fociválogatott szövetségi kapitánya, Cosmin Contra. Fehérvári részről Kovács Zoltán sportigazgató reagált.
A Fehérvár, a Fradi és egy leragasztott fül vitte el a show-t az NB I-ben
Csak minimálisan rajzolódnak ki az erőviszonyok a labdarúgó NB I-ben a harmadik kör után. Mivel a Ferencváros csak most kapcsolódott be a küzdelmekbe, nem lehet teljes képet kapni, ráadásul a Fradi még a nemzetközi kupában (Európa-liga) is fontos playoff-meccsek előtt áll. Az már látszik, hogy a Fehérvár nagyon komolyan veszi a bajnokságot - nem akarnak úgy járni, mint egy éve, hogy már az őszi szezonban komoly hátrányt szedtek össze, igaz, akkor az Európa-ligában csoportkört játszottak. A Debrecen két győztes hazai meccsen van túl, a Mezőkövesd villámrajtjára senki sem számított. Miként arra sem, hogy a tavaly negyedik Honvéd ennyiire ...
Győzelemmel mutatkozott be a Fradi az NB I-ben
Győzelemmel mutatkozott be a Ferencváros a labdarúgó NB I 2019-20-as szezonjában. Bár ez már a harmadik forduló volt, a Fradi csak most játszotta le első mérkőzését, amelyen a Kaposvár ellen nyert 1-0-ra. A MOL Fehérvár csapata 0-1-ről fordított a DVTK ellen és győzte le 5-1-re ellenfelét. Klubcsúcsot ért el a Mezőkövesd, amely története során még soha nem nyert 3 meccset zsinórban egy bajnoki idény elején. A Puskás Akadémia ellen ez is sikerült. Nagyon nehéz helyzetben van a Honvéd, amely sorozatban harmadszor kapott ki - ezúttal a Kisvárda nyert Budapesten. Az Újpest döntetlent játszott a Paks ellen hazai pályán.
- címkék:
- NB I
- Ferencváros
- MOL Fehérvár FC
- Címkefelhő »
A MOL Fehérvár nagy bejelentést tett Kovács István jövőjéről
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő MOL Fehérvár FC és Kovács István egyaránt a közös folytatás mellett döntött, így a válogatott középpályás szerződését meghosszabbította a tavalyi bajnoki ezüstérmes csapat – számolt be a klub honlapja.
A MOL Fehérvár FC a második meccsét is megnyerte az NB I-ben
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 2. fordulójának vasárnapi találkozóján a MOL Fehérvár FC 2-0-ra nyert Felcsúton a Puskás Akadémia vendégeként. A Paks hazai pályán 3-1-re verte a Budapest Honvédot, míg a DVSC otthon győzött 4-1-re a Kisvárda ellen.
Válogatott játékost igazolt a MOL Fehérvár
Aláírta szerződését a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő a MOL Fehérvár FC-hez Visar Musliu. A 24 éves észak-macedón középhátvéd a helyi bajnok KF Shkendija együttesétől igazolt a magyar együtteshez.
A Fradi és a Vidi a bajnoki, Böde Dániel a gólkirályi címre hajthat
Valamivel több, mint két hónapos szünet után, augusztus 3-án elkezdődik a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, az OTP Bank Liga következő szezonja. A bajnok Ferencváros alighanem címvédésre hajt, ehhez azonban az előző év másodikjának, a két évvel ezelőtt aranyérmes MOL Fehérvárnak is lesz egy-két szava. A Budapest Honvéd több meghatározó futballistáját is elveszítette a nyáron, Debrecenben és Újpesten is jöttek-mentek a játékosok, ráadásul két nagy múltú klub, a ZTE és a Kaposvár jutott fel a másodosztályból az élvonalba. Jöjjön tehát a 2019/2020-as idény beharangozója.
Kovács István szerint nem becsülték le a Vaduzt, nem ezért estek ki
A MOL Fehérvár FC hiába szerzett egygólos előnyt a Vaduz elleni Európa-liga-selejtező párharc első mérkőzésén a felcsúti Pancho Arénában, a visszavágón a liechtensteini csapat ledolgozta hátrányát, a hosszabbításban pedig újabb gólt szerzett, így 2-1-es összesítéssel nagy meglepetésre búcsúztatta az előző szezonban El-csoportkörbe jutó Vidit. A találkozó másnapján a fehérváriak középpályása, Kovács István értékelt az Origónak.
Vaduzi vereségével a MOL Fehérvár kiesett az Európa-ligából
Az Európa-liga 2. selejtezőkörének csütörtök esti visszavágóján a MOL Fehérvár a Vaduz otthonába látogatott. A liechtensteini csapat a rendes játékidőben ledolgozta egygólos hátrányát, hosszabbítás után pedig 2-0-ra győzött, így nagy meglepetésre kiejtette a magyar együttest.
Egyszerre három magyar kupacsapat játszik az Európa-ligában
Csütörtök este három magyar focicsapat volt érdekelt az Európa-liga-selejtező második fordulójának visszavágón mérkőzésein. A Budapest Honvéd FC a román Universitatea Craiova vendégeként 0-0-s rendes játékidőt követően tizenegyespárbajban búcsúzott, a Debreceni VSC az olasz Torino csapatától 4-1-re kikapott a Nagyerdei Stadionban, míg a MOL Fehérvár FC a liechtensteini FC Vaduz otthonában szenvedett 2-0-s vereséget hosszabbításos meccsen, így szintén búcsúzott az Európa-ligától.
Bruce Willis is elégedett lenne a hellyel, ahol a Fehérvár focizik
Az Európa-liga 2. selejtezőkörének visszavágóján a MOL Fehérvár a Vaduz FC otthonában lép pályára csütörtökön este 19.00 órától. A magyar csapat szerda délelőtt szerencsésen megérkezett a meccs helyszínére, a stadionban pedig este a két edző is megtartotta ilyenkor szokásos sajtótájékoztatóját. A szakmai rész után jöjjön most egy rövid bemutató, afféle útikalauz a liechtensteini fővárosról.
A Honvéd jó játékkal továbbjuthat az El-selejtező visszavágón
A Fehérvár FC előnyből, a Budapest Honvéd döntetlenről, a Debrecen pedig háromgólos hátrányból kezdi meg a csütörtöki visszavágót a labdarúgó Európa-liga-selejtező második fordulójában.
Marko Nikolics: Nem bújhatunk ki az esélyesség terhe alól
A MOL Fehérvár csapata szerda délelőtt megérkezett Vaduzba, ahol csütörtökön 19.00 órától lép pályára az Európa-liga selejtezőjének 2. fordulójának visszavágóján liechtensteini riválisa otthonában. A meccset a Rheinpark Stadionban rendezik, ahol szerda este a két edző megtartotta ilyenkor szokásos sajtótájékoztatóját.
Juhász Roland meggyőzőbb játékot vár a Fehérvártól az El-visszavágón
Szerdán reggel a MOL Fehérvár FC elindult az Európa-liga 2. selejtezőkörének visszavágójára Vaduzba, és délelőtt, nagyjából 11 óra körül meg is érkezett a német Friedrichschafeni repülőtérre, ahonnan busszal indult tovább a liechtensteini fővárosba. Az utazás előtt Juhász Rolanddal, utána Pátkai Mátével latolgattuk az esélyeket.
Fehérváron ennél nagyobb motiváció nem kell az Európa-liga-továbbjutáshoz
Ha csütörtökön bejut labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójába a Fehérvár, soron következő mérkőzését már saját stadionjában, a MOL Aréna Sóstóban játszhatja.
Saját pályáján kezdhet a Fehérvár az NB I-ben
A MOL Fehérvár FC vasárnap saját pályáján, a MOL Aréna Sóstóban fogadhatja az újonc Kaposvári Rákóczit a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulójában.
A magyar kupacsapatok összes meccse benne lesz a tévében
Kedden Máltán a Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtező második fordulójának visszavágóján a Valletta FC otthonában 3-1-es előnnyel kezdi a meccset. Ez az összecsapás is képernyőre kerül a közmédiában, csakúgy, mint az Európa-ligában érdekelt három másik magyar együttes mérkőzése.
A Fehérvár legyőzte a Vaduzt az Európa-ligában
Az Európa-liga 2. selejtezőkörének első mérkőzésén a MOL Fehérvár FC a liechtensteini FC Vaduz együttesét fogadta a felcsúti Pancho Arénában. A hazaiak Stopira góljával 1-0-ra nyertek, így előnyből várhatják a jövő heti visszavágót.
Nyert a Vidi,döntetlent játszott a Honvéd, hátrányban a Debrecen
Csütörtök este három magyar focicsapat is érdekelt az Európa-liga-selejtező második fordulójában. A Budapest Honvéd gólnélküli döntetlent játszott a román Universitatea Craiova csapatával, a MOL Fehérvár FC a liechtensteini FC Vaduz együttesét látja vendégül a felcsúti Pancho Arénában, míg a DVSC Alessandriában lép pályára a Torino FC vendégeként.
Fél évre kidőlt a MOL Fehérvár FC magyar válogatott focistája
Csütörtök este nyolctól a MOL Fehérvár FC a liechtensteini Vaduz csapatát fogadja az Európa-liga selejtező második fordulójának odavágó mérkőzésén, a felcsúti Pancho Arénában. A találkozó előtti sajtótájékoztatón Marko Nikolics, a székesfehérvári csapat edzője elmondta, hogy a brazil származású hétszeres magyar válogatott Vinícius Paulóra fél évig nem számíthat.
A tavalyi elődöntős és az AEK Athén is várhat a magyarokra az Európa-ligában
Az UEFA megtartotta az Európa-liga harmadik selejetezőkörének sorsolását. Egyelőre mindhárom magyar induló harcban van a továbbjutásra, így adott esetben érdekeltek lehetnek a harmadik körben is.
Diplomáciában és a pályán is csúcson a sportnagyhatalom Magyarország
Egy évvel a 2020-as tokiói olimpia előtt csúcsra jár a magyar sport – és nemcsak az olimpiai sportágakban, hanem sportdiplomáciában is. A magyar labdarúgó-kupacsapatok továbbjutása olyan esemény, amelyre 22 éve nem volt példa. Az előttünk álló hét sem lesz mindennapos, Hosszú Katinka több számban lehet világbajnok a dél-koreai vb-n (az elsőt 200 m vegyesen meg is nyerte), vízilabdacsapataink az olimpiát ostromolják, a Fradi újra pályára lép a BL-selejtezőben. Elemzés.
A fővárosba igazolt a MOL Fehérvár FC focistája
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő MOL Fehérvár FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy az NB II-es Vasas FC-hez igazol a csapat 21 éves védője, Tóth Bence.
El-továbbjutás esetén a Pancho Arénában marad a MOL Fehérvár FC
Az Európa-liga-selejtező első fordulójából simán továbbjutó MOL Fehérvár FC a hivatalos honlapján tudatta, hogy ha a csapat sikerrel vívja meg a liechtensteini Vaduz elleni második körös párarcot, akkor a harmadik fordulóban is a felcsúti Pancho Arénában fogadja majd az ellenfelét, ugyanis a sóstói MOL Arénában továbbra is baktérium van az ivóvízben.
Jóval nagyobb meglepetés lenne, ha még egy kört mennének kupacsapataink
A nemzetközi kupákban remekül indultak a magyar csapatok, talán nem sokan gondolták volna, hogy egy kör után 4/4 lesz a mérleg, a következő körben azonban jóval kisebb az esély erre, lássuk a leendő ellenfeleket.
Őrült futballcsütörtökök várnak a magyar szurkolókra
Az UEFA kihirdette a nemzetközi kupameccsek helyszíneit és kezdési időpontjait, még négy magyar csapat érdekelt.
Idegenbeli döntetlen után továbbjutott a DVSC az El-selejtezőben
1-1-et játszott a DVSC labdarúgó-csapata az albán Kukesi ellen az Európa-liga-selejtező első fordulójának a visszavágóján. Az albánok vezetést szereztek az első félidőben, amit az 58. percben Szatmári kiegyenlített. A Debrecen 4-1-es összesítéssel jutott tovább és a következő körben az olasz Torino ellen játszik.
- címkék:
- Európa Liga
- DVSC
- MOL Fehérvár FC
- Címkefelhő »
Egy percig sem volt veszélyben a MOL Fehérvár El-továbbjutása
Csütörtök este a MOL Fehérvár FC gólnélküli döntetlent játszott a montenegrói FK Zeta Golubovci csapatával az Európa-liga-selejtező első körének visszavágó mérkőzésén, így Marko Nikolics együttese 5-1-es összesítéssel jutott tovább a következő körbe, ahol a liechtensteini Vaduz együttesével találkozik majd.
Három csapatunk is pályán az Európa-liga selejtezőjében
Három magyar csapat, a Budapest Honvéd, a DVSC és a MOL Fehérvár FC lép pályára csütörtökön az Európa-liga-selejtező első fordulójának visszavágóján. Miután mindhárom csapat magabiztos győzelmet aratott az első fordulóban, kedvező helyzetből várják második mérkőzéseket. Miután a három mérkőzés egymásba ér, ezúttal egy percről-percre közvetítésben követhetik nálunk a Honvéd-Zalgiris Vilnius, a DVSC-Kukesi és a MOL Fehérvár-Zeta találkozókat.
Az előny tudatában sem veheti félvállról a visszavágót a Fehérvár
Kettős győzelemmel szeretne továbbjutni az Európa-liga selejtezőjének első fordulójából a Fehérvár FC labdarúgócsapata Marko Nikolic vezetőedző elmondása szerint.
A magyar focibajnokság gyűjtötte a legtöbb UEFA koefficienspontot
Az Európa-liga-selejtező első fordulójában a montenegrói Zeta fölött 5-1-re diadalmaskodó MOL Fehérvár FC a hivatalos honlapján hívta figyelmet arra, hogy az NB I csapatai szerezték a legtöbb UEFA koefficienspontot az európai kupák első selejtezőkörének odavágóin.
Nego mesterhármasával nyert idegenbeli El-selejtezőn a Fehérvár
Az NB I ezüstérmese és a Magyar Kupa győztese, a Mol Fehérvár FC a montenegrói bronzérmes FK Zeta ellen kezdte meg szereplését az Európa-liga első selejtezőkörében, és sikerült magabiztos előnyt kiharcolnia, főleg Loic Negónak köszönhetően.
- címkék:
- loic nego
- MOL Fehérvár FC
- Címkefelhő »
Szerda este már Podgoricában edzett a Vidi
A MOL Fehérvár csapata szerda délelőtt érkezett meg Podgoricába, ahol az ebéd után pihenhettek a játékosok, majd 20 órától Marko Nikolics edzést vezényelt a közelben található Városi Stadionban.
- címkék:
- foci
- Európa-liga
- MOL Fehérvár FC
- Címkefelhő »
Átkot törne a Fradi a BL-ben, Róma helyett Torinóért küzd a DVSC
Hamarosan négy magyar focicsapat kezdi meg a szereplését az európai kupaporondon. Az NB I címvédője, a Ferencváros a bolgár Ludogorec elleni párharcban harcolhatja ki a továbbjutást a Bajnokok Ligája-selejtező első körében, míg a MOL Fehérvár a montenegrói FK Zeta, a Debreceni VSC az albán Kukësi, a Budapest Honvéd pedig a litván Zalgiris Vilnius ellen lép pályára az Európa-liga-selejtező első fordulójában.
A Haladástól Fehérvárra igazolt az U17-es világbajnok
A MOL Fehérvár FC leigazolta a Haladás együttesétől Funsho Bambgoyét, aki az előző idényben a Haladás játékosa volt.
Magyar válogatott focistát igazolna az olasz csapat
Olasz sajtóértesülések szerint a Serie A-ba feljutó Brescia szeretné leigazolni a Legia Warszawa magyar középpályást, Nagy Dominiket és a MOL Fehérvár FC északmacedón középpályását, Boban Nikolovot.
Az UEFA eldöntötte, hol kezdi a MOL Fehérvár az Európa-ligát
Pont került a MOL Fehérvár FC - FK Zeta Golubovci Európa-liga selejtező ügyének végére. Az Európai Labdarúgó Szövetség hivatalos levélben tájékoztatta a feleket, hogy az első forgatókönyv fog megvalósulni - írja a molvidi.hu
Még mindig nem dőlt el, hol kezdi az Európa-ligát a MOL Fehérvár
Az FK Zeta Golubovci kérésére mégis Montenegróban kezdődhet a MOL Fehérvár FC számára az Európa-liga - olvasható a molvidi.hu oldalon.
Ivan Petrjak az FTC-től Székesfehérvárra igazol
Az ukrán Ivan Petrjak nyáron a bajnok Ferencvárostól a MOL Fehérvár FC labdarúgócsapatához igazol.
Új nevet és címert kap a MOL Vidi a következő szezontól
MOL Fehérvár FC néven szerepel a 2019-2020-as szezontól kezdve a MOL Vidi FC – olvasható a klub honlapján.
- címkék:
- MOL Vidi FC
- MOL Fehérvár FC
- Címkefelhő »