minősített fogyasztóbarát lakáshitel

címke rss
Fix kamatú fogyasztóbarát lakáshitelre is válthatjuk kölcsönünket

Fix kamatú fogyasztóbarát lakáshitelre is válthatjuk kölcsönünket

A 2017-ben indított Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelekből idén áprilisig ezermilliárd forintnyit vett fel a lakosság. Népszerűségét versenyképes árazásának, hosszabb időre rögzített kamatozásának és így kiszámítható törlesztésének, s számos fogyasztóbarát jellemzőjének is köszönheti. Bő fél százalékkal olcsóbb, mint a hasonló, ám nem fogyasztóbarát konstrukciók, nem véletlen, hogy azokhoz képest nagyobb összeggel, hosszabb időre veszik fel az emberek. A fogyasztóbarát termékkel – a lakásvásárlás vagy -építés megvalósításán túl – a meglévő lakáshitel is kedvezőbb kondíciójúra váltható.

Már 500 milliárd felett a fogyasztóbarát lakáshitelek állománya

Gazdaság2019.07.07, 17:31

Az ügyfelek egyik legkedveltebb jelzáloghitelévé vált a 2017 nyarán a Magyar Nemzeti Bank által kialakított Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel, minden bizonnyal a közérthető és áttekinthető feltételrendszer, valamint a versenyképes árazás miatt. Ma az újonnan folyósított lakáshitelek mintegy hatvan százaléka már fogyasztóbarát, közel félszázezren igényeltek ilyen kölcsönt, és a hitelállomány idén májusban átlépte az ötszáz milliárd forintot.

Ez a Minősített Fogyasztóbarát hitelek eddigi eredménye

Gazdaság2019.03.25, 10:14

Az elmúlt másfél évben mintegy 344 milliárd minősített fogyasztóbarát hitelt folyósítottak a pénzügyi intézmények, és közel 30 ezer ügyfélszerződést kötöttek. Az átlagosan folyósított Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel összege 11,6 millió forint, az átlagos futamidő pedig 17 és fél év körül alakul - mondta az Origónak Fülöp Zsuzsanna, a jegybank felügyeleti sajtószóvivője.

Miben segít a minősített fogyasztóbarát hitel?

Gazdaság2018.07.29, 14:24

A Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel kiszámíthatóságot garantál, mert meghatározott határidőket kell betartaniuk a bankoknak az egyes döntések meghozatalához. Így például a hitel folyósításának a feltételeknek történő megfeleléstől számított két munkanapon belül kell megtörténnie, míg a hitelbírálatra 15 nap áll rendelkezésre az ingatlan értékbecslésének befejezésétől kezdve – mondta az Origónak Freisleben Vilmos, az MNB Fogyasztóvédelmi Igazgatóság igazgatója.

Már 100 milliárd forint minősített fogyasztóbarát hitelt vettek fel

Gazdaság2018.06.11, 13:17

A minősített fogyasztóbarát hitelek tarolnak az új hitelek piacán, és már minden második hitelfelvételnél a fix kamatozású, a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóbarát minősítésének megfelelő hitelt folyósítanak - hangzott el a jegybank Pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentésének ismertetésén.

A Budapest Bank is kínálhat Minősített Fogyasztóbarát Lakáshiteleket

Itthon2017.09.28, 13:09

Az MNB pozitívan bírálta el a Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Zrt. a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek forgalmazására benyújtott pályázatát. A minősített termékek forgalmazása ezt követően a hitelintézet döntésétől függően akár azonnal megkezdődhet. Az újabb sikeres pályázattal tovább nő a minősített termékeket kínáló hitelintézetek köre, így a fogyasztók még több intézmény kínálatából választhatják ki a számukra legkedvezőbb lakáshitelt.

Nincs megállás, újabb bank kapott minősítést

Gazdaság2017.09.19, 14:15

Az UniCredit Bank is kínálhat minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket, a minősített termékek forgalmazását a hitelintézet akár azonnal megkezdheti.

Újabb bank kínálhat minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket

Gazdaság2017.09.11, 14:34

A CIB Bank is kínálhat minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket, a minősített termékek forgalmazását a hitelintézet akár azonnal megkezdheti.

Szeptembertől rengeteg helyen elérhető a fogyasztóbarát lakáshitel

Gazdaság2017.09.01, 10:42

Szeptembertől igényelhetők a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek több takarékszövetkezetnél és banknál. A pénzintézetek már július 5-én megkapták a minősítést, de csak mától elérhetőek a konstrukciók.

Újabb bank kínálhat fogyasztóbarát lakáshitelt

Gazdaság2017.08.21, 12:25

A Magyar Nemzeti Bank bejelentette, hogy újabb bank került fel arra a listára, amely elnyerte a minősítést. A Raiffeisen a hatodik bank, amely Minősített fogyasztóbarát lakáshitelt kínálhat.

Újabb magyar bank kínálhat minősített lakáshitelt

Gazdaság2017.08.01, 12:31

Egyre több pénzintézet kapja meg a Magyar Nemzeti Banktól a minősített fogyasztóbarát lakáshitel jelzést. Most az OTP Jelzálogbank került fel a minősített listára.

A végét járják a régi bankjegyek, a hagyományos autók és Venezuela is

Gazdaság2017.07.30, 13:50

Nem csak az időjárás forró júliusban, de több gazdasági esemény is felhevítette a kedélyeket a héten. Nagy-Britannia csatlakozott több nyugat-európai országhoz, és száműzik 2040-től az elektromos autókat. Katar még kitart a blokád ellenére, ugyanez viszont már egyre kevésbé mondható el Venezueláról. Magyarországon is zajlanak az események, már csak pár óráig lehet fizetni a régi 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel, de egyre több helyen lehet fogyasztóbarát lakáshitelt igényelni. Heti gazdasági összefoglaló!

Az MKB Bank is adhat minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket

Gazdaság2017.07.27, 12:39

A MKB Bank Zrt. is kínálhat  Minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket- írta közleményében az Magyar Nemzeti Bank.   

A K&H is adhat minősített fogyasztóbarát lakáshitelt

Gazdaság2017.07.26, 12:15

Már a K&H Bank is kínálhat minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket – közölte az MNB. A fogyasztók egyre több bank kínálatából választhatják ki a számukra legkedvezőbb lakáshitelt.

Botrányok a Tesco körül, milliárdos sportolók és állami szexhotelek

Gazdaság2017.07.09, 09:47

Ha dinnyeszezon, akkor botrány. A tavalyi dinnyedobálás után a Tesco újra keresztbe tett a magyar dinnyének, ráadásul az áruházlánc dolgozói tüntetést szerveztek az alacsony fizetésemelés miatt. Heti gazdasági összefoglalónkból kiderül, hogy drágul az autózás, hiszen az üzemanyagok mellett a biztosítási díjak is emelkedtek. Természetesen nem csak Magyarországon volt mozgalmas a gazdasági élet, a legizgalmasabb külföldi eseményeket is összegyűjtöttük.

A takarékszövetkezetek is kínálhatnak fogyasztóbarát lakáshiteleket

Gazdaság2017.07.05, 13:45

Az FHB után 50 takarékszövetkezet kínálhat Minősített Fogyasztóbarát Lakáshiteleket.

Előző
  • 1
Következő