miniszterelnöki poszt
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Fidesz
- MSZP
- Szilvásy György
- Molnár Csaba (politikus)
- legfrissebb
- legrégebbi
Fuád Szinjóra alakíthat kormányt Libanonban
Az eddigi kormányfőt, Fuád Szinjórát kérte föl szerdán kormányalakításra Libanonban a hét végén megválasztott új államfő, Michel Szulejman tábornok. Szinjóra az Egyesült Államok támogatását élvező többség vezére a libanoni parlamentben. 2005 júliusa óta töltötte be a miniszterelnöki posztot.
Bajnai a miniszterelnökség miatt szabadkozik
Bajnai Gordon fejlesztési és gazdasági miniszter pénteken azt mondta: nem akar miniszterelnök lenni. A kijelentés előzménye, hogy az egyik vezető londoni befektetési ház csütörtöki elemzésében a kormányfő lehetséges utódjaként emlegette a politikust. A magyar kormányátalakításról tudósító külföldi lapok már április végén a miniszterelnöki poszt esélyeseként írtak Bajnairól. Népszerűsége itthon is emelkedik.
Elviccelte Kiss Péter kormányfői álmait
Kiss Péter kancelláriaminiszter nem vetné meg a kormányfői posztot - állítólag ez derül ki egy felvételből, amin Kiss Zoltai Gusztávval, a Mazsihisz ügyvezetőjével beszél. A beszélgetést a Hír Tv rögzítette. Kiss Péter neve korábban többször felmerült, mint a kormányfői poszt egyik esélyese.