Miniszterelnöki Hivatal
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MEH
- Fidesz
- Kiss Elemér
- Gyurcsány Ferenc
- Medgyessy Péter
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kritizálja az ingyenes jégpályát az ellenzék
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szerint az elmúlt években Budapesten felállított ideiglenes műjégpályára költött több mint háromszázmillió forintból egy közepes méretű, állandó létesítményt is fel lehetett volna építeni. A kormányszóvivő azt mondta: a kormány nem tervezi az öt éve tartó hagyomány megszakítását.
Batiz András távozik a politikából
Távozik a Miniszterelnöki Hivatalból Batiz András az év végén. A kommunikációs igazgató a családja miatt hagyja ott a politikát, jövőre a magánszektorban kíván elhelyezkedni - írja a Blikk keddi száma.
55 millióba kerül az ingyenes korcsolyázás
Kiválasztotta a Miniszterelnöki Hivatal az ingyenes korcsolyapályát működtető céget, amely 55 millió forintért építi fel a műjeget. Idén kivételesen a Tudományos Akadémia előtt lesz a pálya, ahol három öltözősátor mellett büfé is üzemel majd.
Sztrájk miatt késnek a jogosítványok
Egy hete sztrájkolnak a központi adatfeldolgozó operátorai, és ez már csúszásokat okoz a hivatalos okmányok kiállításában. A sztrájkolók a leépítések mérséklését szeretnék elérni, de állításuk szerint érdemben nem akar velük tárgyalni senki.
Örül az ombudsmani jelentésnek a tűzijátékszervező
Örül az augusztus 20-i tűzijátékot szervező Nexus Kft. az ombudsmani jelentésnek, amely szerint a Miniszterelnöki Hivatal és a rendőrség felelős a tragédiához vezető, állami ünnepségért. A cég azzal is egyetért, hogy a nagy rendezvények megszervezése jogilag nincs megfelelően szabályozva.
A MeH csak részben fogadja el a bírálatokat
Sorozatos hibákat állapított meg az ombudsmani vizsgálat az augusztus 20-i tűzijáték előkészítésében és lebonyolításában. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint az első számú felelős a Miniszterelnöki Hivatal, de hibázott a rendőrség is. Az ombudsman jogszabályi változásokat ajánl, hogy a jövőben tisztázott legyen, ki fújhat le nagy rendezvényeket. A kormány csak részben ért egyet az ombudsman megállapításaival.
A Lánchídnál lehet az ingyenes jégpálya
A Lánchíd pesti lábánál lévő parkolóra kér területfoglalási engedélyt a Miniszterelnöki Hivatal az elmúlt években a Parlament mellett üzemelt ingyenes korcsolyapálya működtetésére. A hagyományos helyszín, a Kossuth tér jelenleg műveleti terület.
Új helyet keres a kormány a műjégpályának
A Miniszterelnöki Hivatal nem adja fel az ingyenes műjégpálya tervét. Mivel a Budapesti Rendőr-főkapitányság "nem javasolta", hogy a helyszín a Kossuth tér legyen, a hivatal most újat keres.
Gergényitől függ a kormány jégpályája
A kormány mindenképpen korcsolyapályává akarja változtatni a Kossuth teret december 23-tól egy hónapon át, csakhogy annak műveleti területi minősítését épp a napokban hosszabbította meg a budapesti rendőrfőkapitány. A Miniszterelnöki Hivatal már pályáztatja a cégeket, igaz garanciát nem tudott adni nekik arra, hogy karácsonyig felszabadul a tér.
Ismét hangfelvétel nélkül ülésezne a kormány
Visszatérne a kormány az Orbán-kabinet korábban sokat támadott gyakorlatához azáltal, hogy hangfelvételek helyett csak összefoglalók készülnének a kormányülésekről. A törvényi szabályozást az Alkotmánybíróság írta elő, épp egy, az Orbán-kormány gyakorlatát sérelmező beadvány nyomán. A kormánytagok egymásra mutogatnak.