Millenáris

címke rss

Kiderült, hogy mi lapult a Millenárison kiállított óriási jégkockában

Gazdaság2023.05.25, 15:15

A Törley Ice megjelenését különleges gerillakampány erősítette. Egy rejtélyes és hatalmas, négytonnás jégkocka jelent meg egy hete a Millenáris Széllkapu Parkban, amiről az Origo is beszámolt. Az olvadó műalkotás mélyén egy 80 centiméter magas Törley Ice palack lapult. Ezzel fény derült az idei nyár egyik legnagyobb rejtélyére is. Az installáció igen figyelemfelkeltő volt, több mint 10.000 ember kattintott az élő streamre, a közösségi médiában pedig több mint egymillió felhasználó látta a jégkockát.

Négytonnás jégkocka hozza lázba az országot!

Itthon2023.05.19, 15:10

Különleges installáció bukkant fel Budapesten, a Millenáris területén található Széllkapu Parkban május 18-án, csütörtök hajnalban. A 1,5 méter magas és 1,5 méter széles, közel négytonnás jégkocka az idei nyár talányát rejti. Az installáció készítői ugyanis trükkös módon befagyasztottak valamit a 26, mintegy 120 kilós jégtömbből összeállított alkotásba. Azt viszont nem tudni, hogy pontosan mit. A rejtélyre csak napok múlva derülhet fény, azt követően, hogy a gigantikus jégkocka jelentős része elolvadt. A nem mindennapi folyamatot online streamen keresztül lehet követni 0-24-ben.

120 éve született a magyar fociválogatott első gólja a régi Millenáris pályán - videó

Sport2023.04.06, 10:02

Életrajzi könyv jelent meg a magyar labdarúgó-válogatott 120 éve, április 5-én született első góljának szerzőjéről, Borbás Gáspárról.

Újra lesz Gourmet Fesztivál a Millenárison

[origo] Gasztro2023.03.20, 12:53

Több mint 100 kiállító, köztük mintegy 50 étterem, tucatnyi cukrászda, valamint street food ételek, nemzetközi konyhák és különböző italok a söröktől, boroktól, pezsgőkön át a koktélokig – ezt kínálja a legjelentősebb hazai gasztroesemény, a Gourmet Fesztivál. Június 2-4. között ismét a Millenáris ad helyet a rendezvénynek, amelynek idei témája az „Új generáció" - írja a Gourmet Fesztivál.

A Millenáris Üvegcsarnokban látható decembertől a Recirquel ünnepi produkciója

Itthon2022.10.16, 13:16

Új helyszínen, a Millenáris Üvegcsarnokban állítja színpadra a Müpa a Recirquel ünnepi produkcióját, a Kristály című újcirkusz-mesét. Az előadás december 6. és január 15. között mintegy 70 alkalommal látható.

A Millenárison tér vissza a Recirquel téli sikerelőadása, a Kristály

Kultúra2022.10.12, 13:57

Megújult formában és vadonatúj helyszínen, a Millenáris Üvegcsarnokában tér vissza a karácsonyi időszak legnépszerűbb újcirkusz-előadása, a Kristály. A Recirquel téli újcirkuszmeséje december 6. és január 15. között 69 alkalommal lesz látható.

Négy napig ingyenesen böngészhető az Arcanum, a Könyvfesztivál alkalmából

Tudomány2022.09.29, 12:25

A szeptember 29-én kezdődő ünnepi Könyvfesztivál alkalmából bárki ingyenesen hozzáférhet az Arcanum maga nemében egyedülálló történelmi értékű archívumához, amelyben a régmúlt idők sajtótermékei, és más egyéb historikus dokumentumok lelehetők fel.

Ilyen élményekkel vár a 10. jubileumi Gourmet Fesztivál

Travelo2022.05.27, 22:03

Ezen a hétvégén a finom ételeké és a különleges italoké a főszerep a 10. jubileumi Gourmet Fesztiválon a Millenárison. A nyitónapra mi is ellátogattunk és olyan különlegességeket kósoltunk, mint a thai gulyásleves, a kovászos szarvasgombás lángos és a körtegolyó. 

Álmok Álmodói 20 kiállítás: Velük kezdődött a magyar csodák világa

Travelo2022.09.26, 12:35

A Millenárison jártunk az Álmok Álmodói 20 kiállításon, amire négy órát mindenképp rá kell szánni. Miért is? Hogy legyen időnk elmerülni, felfedezni, olvasgatni, rácsodálkozni mindarra az elképesztő mennyiségű felfedezésre, találmányra, amit mi adtunk és adunk a világnak. 

Megnyílt az Álmok Álmodói 20 kiállítás a Millenárison - képek

[origo] utazás2022.02.15, 20:28

Mintegy hatszáz magyar tudós, felfedező és egyéb géniusz munkásságát és találmányait mutatja be interaktív módon, 6000 négyzetméteren, 1,5 kilométeres útvonalon az Álmok Álmodói 20 - Világraszóló magyarok, magyar találmányok című tudománytörténeti kiállítás keddtől a Millenárison. Nézze meg galériánkat!

Szombaton rendezik meg a Csángó Bált Budapesten

Itthon2020.02.16, 14:46

Jövő szombaton - 2020. február 22-án - rendezik a huszonnegyedik Csángó Bált a Millenáris Park B épületében. Az idei bál témája az Advent lesz. A készülődés, a lelkek megtisztulásának szép időszaka ez, amely elvezet az év legszebb ünnepéhez, a karácsonyhoz. Az idei Bál különlegessége, hogy ezen az estén az összes csángó népcsoport bemutatkozik. Táncházzal, gyermektáncházzal, gasztronómiai kiállítással és Petrás Mária Prima Primissima-díjas keramikus alkotásaival várják az érdeklődőket.

Megújult a fővárosi Millenáris park

Itthon2019.10.11, 17:06

Megújult a fővárosi Millenáris park, korszerű játszótérrel, új zöldfelületekkel és mélygarázzsal bővült - mondta Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere pénteken, a Millenáris Széllkapu első szakaszában elkészült területek sajtóbejárásán, Budapesten. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, hogy a kerület vezetése elkötelezett azért, hogy minél nagyobb legyen a zöldterület. A beruházással a II. kerület belső részének legnagyobb közparkja jön létre.

Idén a Millenárisra költözik a Mikulásgyár központi helyszíne

Itthon2018.10.24, 13:13

A szegénységben élő családok számára felajánlott tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket, valamint jó állapotú könyveket és játékokat november 30-tól december 21-ig várják a Mikulásgyárban. 

Sikeresen debütált az új startup-központ

Itthon2018.06.29, 17:24

Az egykori Ganz-gyártelepen kialakított Millenáris Startup Campus nyílt napján a kormányzat, a leendő bérlők és az újságírók előtt is sikert aratott a régió legnagyobb kreatív központja.

Világrekord hosszúságú kígyó született a Millenárison

Kultúra2018.06.07, 10:49

Elkészült minden idők leghosszabb, Lego-kockákból épített játékkígyója. A hétvégén a Millenárison tartott KidFestre kilátogató több mint 5000 gyerek és szüleik segítségével megépült az új világrekordnak számító, 321 méteres kígyó, amellyel túlszárnyalták az öt éve Malajziában készített, 318 méteres alkotást. 

Több száz méteres kígyórekord születhet a Millenárison

Kultúra2018.06.01, 12:28

Világrekordra készülnek a hétvégén a Millenárison. A kétnapos Kidfest szervezői a tervek szerint a Malajziában 5 évvel ezelőtt felállított Lego kígyó világrekordját szeretnék megdönteni. 

Mangalicával és eperrel töltik meg a Millenárist

Travelo2017.10.16, 16:24

Május 18. és 21. között rendezik meg a Gourmet Fesztivált, amely ismét a Millenáris Parkba csalogatja a kulináris kalandorokat. Az idei, mangalica és eper fókuszú fesztiválon megint Magyarország legjobbjainak kínálatát kóstolhatjuk végig.

Budapestre jön a világ legjobb női séfje

[origo] Gasztro2017.03.02, 15:53

Idén május 18-21. között kóstolhatjuk végig hazánk és a környező országok legjobb séfjeinek és cukrászainak fogásait, desszertjeit a Millenárison. Az érdeklődők exkluzív vacsorákon találkozhatnak a top séfekkel, és workshopokon tanulhatnak a szakma legjobbjaitól.

Végre összemérheti képességeit a legnagyobb sportolókkal

Techbázis2017.01.18, 08:52

Megnyitotta kapuit a The Champion – A bajnok című sportélmény kiállítás, ahol a legmodernebb technológiákat alkalmazó játékos képességtesztek és egy színházi produkció várja a – nem csak sportmániás – érdeklődőket. Mi is bejártuk a Millenáris D épületében berendezett expót, ahol az is kiderült, hogy melyik az a sportág, amiben akár még bajnokok is lehetnénk.

Interaktív kiállításon tudhatja meg, milyen sportban lenne bajnok

Sport2016.12.14, 14:38

A Bajnok - The Champion című interaktív kiállítás nemcsak a sport rejtelmeibe ad betekintést, hanem a látogatók a különböző játékok végigjátszásával azt is megtudhatják, melyik sportágban érhetnek el kimagasló eredményeket.

Mesébe illő sütikre kell számítani a hétvégi tortafesztiválon

Travelo2017.10.16, 14:41

A mese lesz ugyanis a fő témája az idei sütemény- és tortafesztiválnak, amelyen hagyományos és újhullámos cukrászatok mutatják be termékeiket a hétvégén a Millenáris parkban.

Korszerű játszóhelyet kap a Nemzeti Táncszínház

Kultúra2016.10.18, 15:45

Januárban indul a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének építése a Millenáris parkban a Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda tervei szerint.

Október 16-ig várja a látogatókat az Art Market Budapest

Kultúra2016.10.16, 08:35

Október 13-án hatodszor nyílt meg Budapesten, a Millenárison az Art Market, Kelet-Európa vezető kortárs képzőművészeti vására. A legnagyobb magyarországi művészeti kiállításon több mint 20 ország közel 100 kiállítójának standjain ötszáznál is több művész több ezer alkotása látható. Az Art Market Budapest október 16-ig várja a látogatókat – a teljesség igénye nélkül válogatunk az érdekességekből, amelyek miatt érdemes körülnézni a művészeti vásáron.

CAFe Budapest: Shakespeare karaktereit vihar sodorja a Millenárisra

Kultúra2016.09.26, 17:15

Egy bűvös vihar miatt szenved hajótörést Shakespeare valamennyi ismert hőse a Teatro Potlach előadásában, amit a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében mutatnak be. 

Ugrásszerű növekedés jöhet az újlakás-piacon

Gazdaság2016.09.13, 14:22

A hétvégén tartják a Lakás 2016 kiállítást és vásárt a Millenárison. Az újlakás-piac az év eleje óta szárnyal és ez valószínűleg jövőre sem lesz másképpen.

Focitörténeti kiállítás és dinók a Millenárison

Travelo2017.11.28, 12:10

Eredeti Messi- és Ronaldo mezek, az Aranycsapat futballcipői, hatalmas dínók és játékok a 20. századból: három izgalmas kiállítás is startol június 22-én Budapesten.

Gigadínóval csalogatják a gyerekeket a Millenárison

Kultúra2016.06.02, 14:04

Magyarország legnagyobb szabadtéri dinoszauruszát építették meg csütörtökön a Millenárison. A 8 méter magas és 20 méter hosszú dínó a június 22-én nyitó Living Dinosaurs kiállításra csalogatja majd a látogatókat.

Gyereknapon is kinyit a Mikulásgyár

Travelo2017.10.12, 16:26

Tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket, valamint jó minőségű játékokat várnak a Millenáris Parkba május 28-29-én.

Varga Mihály: Itt valami nem stimmel

Gazdaság2016.04.29, 12:28

A hitelminősítők veszélyt látnak abban, hogy Magyarországnak egy stabil parlamenti többséggel bíró, gyorsan reagáló kormánya van, amit ők bizonytalanságnak értékelnek, és vélhetően ezért maradt el a piac által is várt felminősítés – mondta az Origónak adott interjújában Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szerint tarthatóak a jövő évre vállalt számok, ezt alátámasztja a 205 milliárdos költségvetési tartalék is. A politikus szerint már az is nagy eredmény lenne, ha abból a 73 háttérintézményből, amelyet Lázár János megszüntetendőnek mondott, párat fel tudnának számolni. 

Új ügyvezetője lett a Millenárisnak

Kultúra2016.04.06, 11:13

Közös megegyezéssel távozott a Millenáris Nonprofit Kft. éléről Incze Zsolt. Az új ügyvezető Kriza Zsigmond lett.

Sör, burger, barbeque: startol az új streetfood fesztivál

Travelo2017.11.28, 11:25

Kézműves sörök és streetfood büfék mutatkoznak be a Beer, Burger & BBQ Fesztiválon április 15-17 között, a Millenáris parkban. Mindet megtudhat a BBQ művészetéről.

Halfesztivál, mert megérdemeljük

[origo] Gasztro2016.02.14, 15:01

Negyedik alkalommal tartanak halfesztivált Budapesten. A Millenárison ma estig elérhető rendezvény szemérmetlenül drága, viszont hangulata nincsen. Átlagember Béla például fél havi fizetését otthagyta, mégis éhesen ment haza.

A közlekedési múzeumnak nem jó a Bálna

Archívum2016.01.11, 17:29

Már biztos, hogy nem a Bálnába, hanem a Millenáris parkba költözik a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum ideiglenes kiállítása. Az intézmény városligeti épületének felújítása csak 2018 tavaszára készül el, addig a Csodák Palotájának korábbi helyszínén lehet majd megnézni nyár végétől Budapest egyik legnépszerűbb múzeumának ikonikus kiállítási tárgyait.

Óriási erődemonstrációra készülnek Orbánék

Itthon2015.11.30, 08:37

A Fidesz decemberi kongresszusán mutatják majd be Orbán Viktor többnyelvű, a menekültválságról szóló kampányvideóját – tudta meg az Origo. A nagyobbik kormánypárt azzal is meglepőt húz, hogy nem a Millenárison tartja majd a rendezvényét.

Újra itt a könyvek fesztiválja! Irány a Millenáris!

Archívum2015.04.22, 17:54

Csütörtökön nyílik a Millenáris parkban a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek díszvendége Jonathan Franzen amerikai író lesz. 

Székely majális készül a Millenárison

Travelo2017.12.05, 11:27

 Székely majális készül a Millenárison

Köszönjön el a Ganz-csarnoktól

Itthon2015.01.27, 19:00

Bontani kezdték a Széna téri Ganz-telep utolsó megmaradt csarnokát, a helyére közparkot és mélygarázst tervez a Miniszterelnökség tulajdonában álló Széllkapu Kft. Bár a parkot 2017-re ígérik, még végleges tervek sincsenek.

Milliárdokat kap jövőre a Millenáris park

Itthon2014.11.04, 13:00

Több mint 4,5 milliárdot költene a kormány jövőre a Millenáris park fejlesztésére: Itt kap új játszóhelyet a Nemzeti Táncszínház, de mélygarázs és közösségi tér is épül a területre. A helyi állami tulajdonú cégeket a Miniszterelnökség veszi át.

Nyerj családi belépőjegyet!

Life.hu2014.07.01, 14:04

A Dinoszauruszok Élete a Millenáris Parkban 2014. június 7.- augusztus 24. között.

Tobzódhatnak az olvasás szerelmesei

Archívum2014.04.24, 12:52

Csütörtökön kezdődik a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison. 35 ország több mint hatvan szerzője, valamint 450 magyar író képviselteti magát.

1. Orbán, 2. Semjén, 3. Kövér

Itthon2014.02.05, 13:06

Február 16-án, a Millenárison tartja évértékelő beszédét Orbán Viktor. A Fidesz elnökségi ülésén javaslatot tettek a kormánypártok 2014-es országos listájára is - értesült a Népszabadság.

Gyere velünk a FitBalance-ra! Nyerj páros jegyet!

Life.hu2013.09.16, 13:27

2013. szeptember 29-én rendezik meg a FitBalance rendezvényt Budapesten. Mi garantáltan ott leszünk. És te?

A hibák csontig égnek

Vélemény2013.02.26, 11:06

Orbán Viktor megtartotta az eddigi legrosszabb évértékelőjét. Jelen esetben ez politikai elemzés nélkül is belátható. A beszédben elkövetett szarvashibák már rövid távon is legyűrik az első századvéges lelkendezéseket.

Orbán: Világnemzetet építünk - percről percre

Itthon2013.02.22, 18:23

Világnemzetet építünk - ezt nevezte a következő évtizedek "mestertervének" Orbán Viktor pénteken a Millenárison tizenötödszörre megtartott évértékelő beszédében. A miniszterelnök Schmitt Pál üdvözlésével kezdte, ostorozta a kommunistákat, a következő évekre pedig munkát, kenyeret, biztonságot és függetlenséget ígért. Szerinte a csecsemők már érzik a változást, mert kedvük lett megszületni, előbb-utóbb a felnőttek is meg fogják érezni. A fideszesek a beszéd után azt mondták, hogy konkrétumok nélkül is zseniális volt, és Orbán egyik legjobb évértékelőjét hallottuk.

Szinte hihetetlen, hogy milyen erős lesz Magyarország

Itthon2013.02.22, 18:51

A magyarok integrációjával világnemzetet építünk, az életszínvonal meghaladja majd az európai átlagot - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteki évértékelő beszédében. Mint mondta, a magyar gazdaság húszéves ciklusokra bontható, és bár a mostani periódus az összeomlás árnyékában kezdődött, jól végződhet. 

A kígyó valójában kis sárkány

Itthon2013.02.12, 16:02

Vasárnap beköszöntött a kínai holdújév. Budapesten a Millenárison rendeztek ünnepséget az itt élő kínaiaknak és érdeklődőknek, ahol kiderült: a kígyót kínaiul valójában kis sárkánynak hívják, a holdújév olyan, mintha egyszerre lenne a karácsony és a szilveszter, az oroszlántánc nehéz fizikai feladat, a kínai harcművészet önbizalmat ad, a szerzetesek jobb, ha a fenekükön maradnak és kussolnak, és mindenki lehet Buddha.

Bajnaiék programot hirdettek

Itthon2013.02.10, 00:04

Kormányértékelés helyett választási kampánynyitót tartott az Együtt 2014 szombaton a Millenárison. A heteken belül párttá alakuló mozgalom vezetői kormányváltást, az azt követő hónapokra pedig többkulcsos adórendszert, megemelt minimálbért, új munka- és sztrájkszabályokat és személyes rendőrt ígértek a közel kétezres hallgatóságnak. Bajnai Gordon viccelni kezdett, reményt osztott, és kisfiús bájával elvarázsolta a többségében nyugdíjas korú közönséget.

A Camponába költözik a Csodák Palotája

Kultúra2012.10.01, 07:32

November elején nyit ki újra a Csodák Palotája a Camponában.

Új helyet keres a kilakoltatásra váró Csodák Palotája

Itthon2012.09.05, 17:58

A Millenáris Park üzemeltetője nem hosszabbította meg a szerződését, ezért el kell költöznie a Csodák Palotájának. A népszerű tudományos kiállítás új helyet keres, erre néhány hete van. A Millenáris szerint évek óta veszteséges volt a kiállítás, így tarthatatlanná vált a helyzet.

Kiteszik a Csodák Palotáját a Millenárisról

Itthon2012.09.05, 09:21

A Csodák Palotájának október közepéig el kell hagynia a Millenárist, egyelőre nem lehet tudni, hova költözik a kiállítás.

Új helyet keres a kilakoltatásra váró Csodák Palotája

Itthon2012.09.05, 17:58

A Millenáris Park üzemeltetője nem hosszabbította meg a szerződését, ezért el kell költöznie a Csodák Palotájának. A népszerű tudományos kiállítás új helyet keres, erre néhány hete van. A Millenáris szerint évek óta veszteséges volt a kiállítás, így tarthatatlanná vált a helyzet.

Magyar ételek a gulyásországon túl

Kultúra2012.06.09, 10:37

Hogyan lehetünk jobb hazafiak: ha az útikönyvekben jegyzett gulyáslevest és paprikás csirkét, vagy pedig ha halat és kovászosuborka-fagylaltot teszünk külföldi vendégeink elé? Ki kell-e mondani bizonyos magyar ételekről, hogy hungarikumok? És mennyi idő alatt telítődik zsírral a Budapestre látogató turista? Az [origo] Magyarország pár vezető séfjének tett fel lényegbevágó kérdéseket a Millenárison zajló Gourmet Fesztiválon.

Makovecz-házak nőkön - Gombold újra! másodszor

Kultúra2012.04.02, 12:36

Farkas Anett építészhallgató Makovecz Imre szimbólumait idéző kollekciója nyert a Gombold újra! öltözéktervező pályázaton. Az eseményt az idén másodszor rendezte meg a KIM, ezúttal 150 millióból, és hiába rakta át a Szépművészeti Múzeumból a jóval nagyobb Millenárisra, így is extrém sport volt a bejutás, sokan kint maradtak. Az [origo] a helyszínen a divatszakma bennfenteseivel értékelt: volt, aki szerint a tervezők nem léptek túl a magyar sztereotípiákon, más úgy látta, egy ilyen bemutató nem feltétlen prezentálja jól a magyar divatot, inkább a színházi világot idézi. Összességében azért jobb volt, mint tavaly.

Van, aki Provence-t álmodott a Millenárisra

Archívum2012.03.29, 15:39

Kilencvenöt darab öt négyzetméteres telkecskét osztottak ki a Millenárisban hobbikertészeknek, zöldrajongóknak. A földekért rengetegen jelentkeztek, a program szervezői minden segítséget magadnak, "a leendő kiskertészeket tájékoztatják, hogy mi bírja leginkább a légszennyezettséget".

Trambulin és vízágy találkozása az ülep alatt - Lakástrend Kiállítás a Millenárison

Kultúra2012.03.02, 10:12

Saját dobermannja előtt tisztelgő művész, sóval szórt nyúl-ülőke és szekrénynek álcázott hangszóró - így fest a pénteken nyíló Lakástrend Kiállítás néhány extrém kiállítási tárgya. Amúgy pedig az idei év központi gondolata nem sokban különbözik a tavalyitól, miszerint a divatos bútor a fenntarthatóság és az ökotudatos szemlélet jegyében készül. A magyar tervezők idén is jók: erőszeretettel hajtogatják és keverik különböző stílusokban a bútoraikat.

Mikor bólintott Matolcsy, és miért rázta az ujját Pintér? Orbán országértékelője belülről

Itthon2012.02.08, 08:33

Nagy volt a kontraszt a tavalyi optimista ígéretek és a mostani országértékelő között, Orbán Viktor azonban ezúttal is hálás közönség előtt beszélt. Bár úgy tűnt, néhányan elveszítették a fonalat, Matolcsy György feje szinte meg sem mozdult, Pintér Sándorról pedig kiderült, egyik pillanatról a másikra változhat a hangulata. Ilyen volt Orbán Viktor országértékelője a helyszínen.

Kullogó magyaroknak üzent Orbán

Itthon2012.02.07, 20:21

Nem szabad megijedni attól, hogy sokan nem értik, mit miért teszünk, haladni kell tovább a megkezdett úton - ez volt a lényege Orbán Viktor keddi országértékelő beszédének. Orbán szerint Európa legnehezebb időszakában kellett kirángatni az országot a válságból, miután hajótörést szenvedett. Beszélt a magyarok titokzatos hajtóerejéről, az európaiak okoskodó aggodalmaskodásáról, és azt ígérte, jön a kompromisszumok ideje.

Art Market Budapest - képzőművészeti fesztivál a Millenárison

Life.hu2011.10.24, 15:25

Magyarország egyetlen kortárs nemzetközi képzőművészeti vásáraként és Közép-Kelet-Európa művészeti életének meghatározó mozzanataként kerül megszervezésre az Art Market Budapest, amelynek célja a magyarországi és közép-kelet-európai kortárs művészet és művészeti piac elismertségének és fejlődésének előmozdítása, a régió képzőművészete felé irányuló belső és külső érdeklődés felkeltése és a már ma is kézzelfogható nemzetközi érdeklődés kielégítése. A szervezők a látogatók számára ingyenes belépést biztosítanak, a fiatalokat szombat éjszakai záró party, a még fiatalabbakat múzeumpedagógiai foglalkozások és művészeti gyermekfoglalkoztaató ...

Megtalálták a Millenáris parkból ellopott Guruló emlékművet

Itthon2011.10.14, 16:04

A tolvajok valószínűleg megunták a Millenáris Parkból kedden ellopott Guruló emlékmű cipelését, és két utcával arrébb egy ház előtt letették. Szerdán a ház portása és a Kulturpart internetes portál egyik munkatársa betolta a Magyar Kerékpárosklub raktárába, mert azt hitték, oda tartozik, végül a klub elnöke jött rá, hogy a lopott emlékmű a raktárukban van.

Ellopták a Guruló emlékművet a budai Millenáris parkból

Itthon2011.10.12, 14:53

A rasszizmus elleni küzdelem jelképének szánt emlékmű egyik darabját lopták el szerdára virradóra a fővárosi Millenáris parkból. A második kerület polgármestere vandál cselekménynek minősítette az esetet.

Berogyott a Millenáris hokipálya sátra a hó alatt

Archívum2010.11.27, 09:56

Nem bírta ki az első havazást a budapesti Millenáris hokipálya sátra, berogyott a teteje az éjjel hullott hó terhe alatt.

Fenntarthatósági Nap 3: sörkollektor és lájkolás a jövőért

365 környezettudatos ötlet2010.09.23, 12:34

Ma még kevesen tudják, hogy az otthoni hulladékanyagokból is lehet energiamegtakarításra alkalmas eszközt építeni. Például a sörkollektor használói szerint egy 85 négyzetméteres lakásban a fűtésköltség 20-25%-át is meg lehet takarítani a nap fényének felhasználásával. A harmadik Fenntarthatósági Nap szervezői, azaz a Magyar Telekom és a Jövő/Menő program munkatársai egy ilyen sörkollektor építését határozták el a nap eseményein résztvevő előadók és a közönség közreműködésével. Az elkészült eszközt a szervezők a nap végén átadják Mezőcsát kistérség egyik települése, Tiszadorogma polgármesterének. A sörkollektort gyümölcsaszalásra foggják ...

Bronzérmet ért a nulla pont a Millenárison

Archívum2010.09.04, 21:42

Veres Ádám és Kenyó Anita nyerte szombaton a Millenárison rendezett Omnium kerékpáros országos bajnokságot.

Évértékeléssel Gyurcsány megelőzi Orbánt

Itthon2009.02.05, 15:16

Két nappal megelőzi Gyurcsány Ferenc miniszterelnök évértékelésben Orbán Viktort, a Fidesz elnökét. Orbán a Millenáris Parkban február 18-án tart országértékelőt, Gyurcsány a Parlamentben február 16-án - ekkor jórészt az adórendszer és a szociális rendszer tervezett átalakításáról lesz szó.

Kálloy Molnár Péter: Meglepetés a Beugróban

Tévé2008.12.30, 07:58

A Beugró stábja különleges programmal készül a szilveszterre, a megszokott előadás mellett svédasztallal és zenés produkcióval várja az érdeklődőket a Millenárison. A vállalkozásról a műsor egyik szereplőjét, Kálloy Molnár Pétert kérdeztük, aki az improvizáció fontosságáról, a Beugró-val szerzett népszerűségről és új verseskötetéről is beszélt az [origo]-nak.

Mars: elmozdított egy kődarabot a Phoenix, kétéves útra indult az Opportunity

Tudomány2008.09.26, 08:57

A Mars sarkvidékén üzemelő szonda a gyengülő napsütés és a csökkenő energia ellenére robotkarjával elmozdított egy apró sziklát, hogy megnézze, mi van alatta. Még mindig dolgozik a Mars felszínén az Opportunity amerikai marsjáró is, amely most egy 12 kilométeres, kétéves útra indult. A vörös bolygó felfedezésének legújabb eredményeiről is hallgathat előadásokat a mai Kutatók Éjszakáján.  

A szuperhold felfedi igazi valóját

Partytár2008.09.09, 08:28

Marie Daulne, a Zap Mama alapítója és frontembere fél lábbal szilárdan áll a hagyományok, a másikkal viszont ugyanilyen szilárdan az új évszázad progresszivitásának és érzékenységének a talaján, miközben könnyed eleganciával vegyíti a kettőt - rendre megigéző módon. Most pénteken zenekarával a Millenárison koncertezik.

Előző
Következő