Migrációkutató Intézet

címke rss
Óriási siker: Budapesten alakul meg a Bevándorláskutatás Nemzetközi Hálózata

Óriási siker: Budapesten alakul meg a Bevándorláskutatás Nemzetközi Hálózata

Együttműködésre lép Budapesten öt migrációrealista agytröszt – írja legújabb Fókuszpont elemzésében a Migrációkutató Intézet. Hozzáteszik: céljuk annak elősegítése, hogy a nyugati világban folyó tudományos és közéleti diskurzusban az emberi mobilitásnak ne csak az előnyei, hanem annak kihívásai és veszélyei is kellő súlyt kapjanak. Vargha Márk kutató elemzését az alábbiakban közöljük.

Olaszország szükségállapotot hirdetett ki a migránsok tömeges érkezése miatt

Nagyvilág2023.04.14, 13:49

A Migrációkutató Intézet a legújabb Fókuszpont elemzésében arról ír, hogy az olasz kormány április 11-én szükségállapotot hirdetett ki, mivel idén már több mint 31 000 irreguláris bevándorló érte el az olasz partokat. A rendkívüli jogrend legalább hat hónapig lesz érvényben, és a döntés arra is feljogosítja a kormányt, hogy több forrást csoportosítson át a migrációs krízis kezelésére. A szükségállapot bevezetését egyrészt a folyamatosan emelkedő esetszámokkal, másrészt a húsvéti ünnep alatt kimentett több ezer migráns érkezésével indokolta az olasz vezetés. A rendkívüli jogrend keretében egy migrációs ügyekkel foglalkozó biztosi pozzíciót ...

700 ezer migráns indulhat el Olaszországba

Nagyvilág2023.03.20, 15:27

A Migrációkutató Intézet legújabb, Fókuszpont elemzésében arról ír, hogy az olasz titkosszolgálat jelentése szerint jelenleg 685 000 migráns vár arra Líbiában, hogy átkelhessen Európába. Miközben a hírszerző szolgálatok jelzése riasztó szalagcímeket váltott ki Olaszországban, a Nemzetközi Migrációs Szervezet szóvivője arra figyelmeztetett, hogy a számadat összekeveri a Líbiában tartózkodó migránsok becsült számának felső határát azokkal, akik valóban át akarnak kelni a tengeren. Az Intézet szerint mindenesetre az biztos, hogy tavaly mintegy 104 000 irreguláris bevándorló érkezett az olasz partokhoz, idén pedig már közel 18 000, hároomszor ...

Idén már több mint 28 ezer illegális határátlépést észleltek az EU külső határainál

Nagyvilág2023.03.13, 12:26

A Migrációkutató Intézet legújabb Fókuszpont elemzése hívja fel a figyelmet arra, hogy március 10-én megjelent a Frontex legfrissebb sajtóközleménye arról, hogy az Európai Unió frontországai mennyi illegális határátlépést rögzítettek 2023 első két hónapjában. Az adatok szerint február végéig mintegy 28 130 ilyen eset történt – ez nagyjából megegyezik az előző év azonos időszakában tapasztalt számokkal. A közép-mediterrán és a nyugat-balkáni útvonalak továbbra is a legforgalmasabbak. Magyarország szempontjából fontos, hogy a nyugat-balkáni útvonalon februárban jelentős mértékben csökkent a jogellenes átlépések száma annak köszönhetőeen, ...

2022-ben közel egymillió menedékkérő érkezett Európába

Nagyvilág2023.02.28, 12:38

2022-ben mintegy 966 000 nemzetközi védelem iránti kérelmet adtak be az Európai Unió, Svájc és  Norvégia (EU+) területén. Ez 50%-kal több, mint 2021-ben, és 2016 óta a legmagasabb szám - írja legújabb elemzésében a Migrációkutató Intézet.  A Tóth Klaudia kutató által jegyzett Fókuszpont elemzés szerint a legnagyobb kérelmezői csoportok a szíriaiak, az afgánok és a törökök voltak, de például a latin-amerikaiak és az ázsiaiak is sok menedékkérelmet nyújtottak be. Ez a közel egymillióra rúgó adat nem tartalmazza a több mint négymillió ukrán állampolgárt, akik szintén Európában kerestek menedéket.

Migrációkutató Intézet: A jobb idő beköszöntével ismét fokozódni fog a migrációs nyomás

Nagyvilág2023.02.23, 14:01

A tavalyi év több alapvető változást eredményezett a nyugat-balkáni útvonalon, melynek köszönhetően a régió a 2015-2016-os időszak óta nem látott irreguláris migrációs nyomással szembesült. A Migrációkutató Intézet munkatársai a 2022-es évhez hasonlóan 2023-ban is terepkutatások sorozatával igyekeznek pontosabb képet alkotni a Magyarország déli határszakaszán és a Vajdaságban tapasztalható migrációs mozgásokról. Ennek során arab és afgán származású bevándorlókkal is folytatnak beszélgetéseket, hogy feltérképezzék ideiglenes lakóhelyeiket, elvándorlásuk okait, motivációjukat és jövőbeli céljaikat. Általánosságban véve ezen beszélgetéések ...

Az afrikai migráció továbbra is intenzív marad

Nagyvilág2023.02.06, 13:04

2023 januárjában jelent meg a Stratégiai Tanulmányok Afrika Központjának (Africa Center for Strategic Studies) előrejelzése, amely a 2023-ban várható afrikai migrációs trendekkel foglalkozik. A tanulmány szerint a kontinenst érintő migrációs folyamatok a jövőben is növekvő tendenciát fognak mutatni. Az előrejelzés vizsgálja a migrációból származó előnyöket, a klímaváltozás által indukált migrációt, valamint bemutat néhány olyan fenyegetést, amellyel a migránsoknak szembe kell nézniük útjuk során. A Migrációkutató Intézet az előrejelzés legfontosabb megállapításairól készített elemzést.

Új, döbbenetes módszer segítségével jutnak be a migránsok az EU területére

Nagyvilág2023.01.17, 16:25

A Migrációkutató Intézet legújabb elemzéstípusában, a Fókuszpontban arról írnak, hogy egy új, olcsóbb és biztonságosabb módszerrel jutnak be az Európai Unió területére a migránsok: már harmadjára fordult elő, hogy Marokkóból Törökországba tartó utasszállító repülőket térítettek el bevándorlók azzal a módszerrel, hogy a spanyol légtér felett betegséget, szülést színleltek vagy akár össze is verekedtek, a gépek leszállása után pedig tömegesen megszöktek a spanyol hatóságok elől.

Egy mobilalkalmazással legalizálja az illegális határátlépéseket a Biden-kormányzat

Nagyvilág2023.01.16, 14:37

A Migrációkutató Intézet legújabb elemzéstípusában, a Fókuszpontban írról írnak, hogy egy mobilalkalmazással legalizálja az illegális határátlépéseket a Biden-kormányzat. Az amerikai Belbiztonsági Minisztérium 2023. január 5-én bejelentett új programjának keretében az illegális határátlépésre „készülő" migránsok egy CBP One nevű mobilapplikáción keresztül regisztrálhatják engedély nélküli határátkelési szándékukat az amerikai határőrségnél. Ezután egy előre egyeztetett időpontban egy megadott határátkelőhelyen kell feladni magukat az amerikai hatóságoknak. A határőrség által így „elfogott" személyek nem jelennek meg az irreguláris mmigrációról ...

Így segít Magyarország az ukrajnai menekülteknek

Itthon2023.01.04, 11:16

A Migrációkutató Intézet legújabb gyorselemzésében arról ír, hogy Magyarország különleges helyzetbe került 2022. február 24-én: 2015-höz hasonlóan egy tömeges menekülthullám érte el az országot, azonban most egy szomszédos államban kitört háború következményeként. A hatóságok és a civil szervezetek az első pillanattól kezdve helyt álltak a magyar-ukrán határon, valamint a fővárosban is a helyzetnek megfelelő válságkezelést léptették életbe. A tranzitpontokon teljeskörű ellátásban részesültek a háborús menekültek, ezután vagy tovább utaztak más európai országok irányába, vagy pedig benyújtották a magyar hatóságoknál a menedékes státuusz ...

Összeurópai megoldás híján a mediterrán országok idén is magukra maradtak a migrációs problémával

Nagyvilág2022.12.13, 14:50

A három nagy mediterrán ország migrációs helyzete 2021-hez képest változatos képet mutat. Míg Spanyolországon enyhült, addig Görögországon változatlan, míg Olaszországon jelentősen nőtt az irreguláris bevándorlás terhe. A Migrációkutató Intézet gyorselemzést készített, és a körképben a fő számokon túl a legfontosabb 2022-es fejleményeket ismertetik. Az Intézet szerint látható, hogy összeurópai megoldás híján a mediterrán országok idén is magukra maradtak a migrációs problémával, mely Olaszország és más tagállamok, különösen Franciaország között az év végére politikai feszültségbe torkollott. Az elemzést változtatás nélkül közöljük.

Katasztrofális következménnyel járhat az éghajlatváltozás által kiváltott migráció

Nagyvilág2022.11.21, 12:58

Az egykori Mezopotámia területén fekvő Irak régóta elhúzódó belpolitikai, gazdasági és társadalmi krízisen megy keresztül. Elég csak megemlíteni a több mint egy évig elhúzódó iraki kormányalakítást és a körülötte zajló konfliktusokat, az időről időre kiújuló tüntetéseket, a szolgáltatások alacsony színvonalát, az éghajlatváltozás okozta problémákat, a vízkrízist, valamint azokat a biztonsági problémákat, amelyeknek egyik része a szomszédos államokhoz, egy másik része a terrorszervezetekhez és milíciákhoz köthetők. Mindezek tudatában korántsem meglepő az iraki fiatalok magas kivándorlási kedve és a köreikben tapasztalható elégedetlennség, ...

Migrációkutató: Egyre agresszívebbek az embercsempészek

Itthon2022.11.15, 10:42

Az elmúlt időszakban egyre gyakrabban olvashatunk híreket agresszív embercsempészekről, akik olykor a fegyverhasználattól sem riadnak vissza. Éppen ez történt november 14-én is, Budapest határában, amikor iraki embercsempészek nyitottak tüzet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kötelékében dolgozó hatósági személyekre. A magyar rendőrök életüket kockáztatva vették fel a harcot, és a golyózápor ellenére is tovább követték a megállásra történő felszólítást figyelmen kívül hagyó bűnöző párost. 

Kritikus a migrációs helyzet a magyar-szerb határon

Itthon2022.07.25, 17:16

Az elmúlt néhány hétben lezajlott események függvényében egyértelműen kijelenthetjük, hogy a magyar-szerb határon súlyosbodott a migrációs helyzet, nem mellesleg ebben az évben a déli határszakaszon az illegális határátlépési kísérletek száma elérte a 120 ezret - írja gyorselemzésében Tárik Meszár, a Migrációkutató Intézet kutatója. Az Intézet munkatársai felkeresték a szerbiai Horgos település határhoz közel eső részét, ahol személyesen győződhettek meg az ott kialakult helyzetről. Emellett az ott tartózkodó észak-afrikai, főként marokkói és tunéziai állampolgárokkal folytattak beszélgetéseket, melyek során azok tabuktól mentesen mmesélték ...

Migrációkutató Intézet: A következő években egyre inkább nőni fog a migráció mértéke

Itthon2022.07.05, 14:18

A Migrációkutató Intézet legújabb Migrációs Szemléje az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) által kiadott, a lakóhelyeiket kényszerből elhagyó emberekre vonatkozó jelentését mutatja be. Habár az e témával foglalkozó legfrissebb UNHCR-jelentés a 2021-es évre vonatkozik, az ukrajnai orosz invázió miatt érintőlegesen a 2022-es évre is kitekint.

Nem mindegy, hogy valaki a háború elől menekül, vagy csak jobban akar élni

Itthon2022.05.09, 15:40

Nagyon nem mindegy, hogy valaki a háború elől menekül el egy adott országból a legközelebbi biztonságos államba, mert szeretné megóvni a saját és családja életét, vagy pedig gazdasági célból vág neki az útnak, illegálisan átkelve egy sor határon, lehetőleg úgy, hogy a végállomást ő választhassa meg – mondta az Origónak adott interjúban Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója, valamint Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet operatív igazgatója. Az interjúból kiderül, hogy kevesen számítottak az ukrajnai konfliktus ilyen súlyos eszkalációjára, amelynek következtében annyi ember lépte át az EU határait, mint az ellmúlt ...

Már több illegális migráns jön az Európai Unióba, mint a koronavírus-járvány előtt

Nagyvilág2022.01.20, 14:54

Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) előzetes adatai szerint közel 200 000 illegális határsértés történt az Európai Unió külső határainál 2021-ben. Ez 2017 óta a legmagasabb szám: összesen 38%-os növekedést jelent 2019-hez képest, és 57%-os növekedést 2020-hoz viszonyítva, amikor a COVID-19-korlátozások erős hatását figyelhettük meg. Az elmúlt év kapcsán három igen fontos és érdekes megfigyelést lehet rögzíteni: Kelet-Európa térségében egy új migrációs válsággóc alakult ki, a közép-mediterrán folyosó továbbra is a legforgalmasabb Európába vezető útvonal, illetve az is egyértelművé vált, hogy a fizikai határvédelem éss ...

Az illegális migráció fő útvonalán fekvő észak-afrikai Marokkó egyre hangsúlyosabb regionális szerepre tör

Nagyvilág2021.11.24, 15:50

A Migrációkutató Intézet aktuális elemzésében Marokkó általános helyzetét tekinti át az Európát célzó migráció szempontjából. Az észak-afrikai ország külpolitikáját tekintve lényeges változásokat figyelhetünk meg az elmúlt időszakban, melyek mögött elsősorban gazdasági, stratégiai és biztonsági okok húzódnak meg.

Növekvő migrációs nyomás a déli határon

Itthon2021.10.01, 20:06

A legfrissebb statisztikák alapján erős irreguláris migrációs nyomás nehezedik idén Magyarország déli határszakaszára: a 38. hétig több mint 79 000 esetben intézkedtek az illetékes hatóságok. Ez a szám közel 3,5-szerese a tavalyi időarányosnak. Az emelkedést csak kismértékben magyarázza a Covid miatti bázishatás, valószínűleg más okok állnak elsősorban a háttérben.

Joe Biden amerikai elnök válsága: Egymillió migráns az USA déli határán

Nagyvilág2021.09.23, 13:19

A Migrációkutató Intézet legújabb gyorselemzésében az Egyesült Államok déli határán már hetedik hónapja tartó migrációs válságot és a szövetségi kormány intézkedéseit vizsgálja.

Migráció Amerikában: mi várható az elnökválasztás után?

Nagyvilág2020.10.31, 16:14

Az amerikai elnökválasztás kampányát egyértelműen a koronavírus-járvány, az amerikai gazdaság helyzete és az országon végigsöprő erőszak- és tüntetéshullám uralta, az elmúlt hetekben azonban előkerült a bevándorlás kérdése. A Migrációkutató Intézet legfrissebb gyorselemzésében arról ír, mi várható az amerikai elnökválasztás után.

Fájdalmas kijózanodás vagy folytatódó önkéntes vakság? - A svéd migrációs politika kilátásai

Nagyvilág2020.10.01, 12:40

A Migrációkutató Intézet legújabb elemzése a svéd politikai elit bevándorlásról alkotott pozitív narratíváját, és annak Stefan Löfven kormányfő szeptember 9-én tett nyilatkozatához köthető összeomlását veszi górcső alá. 

Közel négymillió migráns van Törökországban

Nagyvilág2020.08.12, 13:38

A Migrációkutató Intézet legújabb elemzése az Európai Unió és Törökország 2016. márciusi 18-i közös nyilatkozatát veszi górcső alá. Sorra veszi, hogy az elmúlt több mint négy évben a nyilatkozat mely célkitűzései és pontjai valósultak meg, és megkísérel mérleget vonni, illetve választ adni arra a kérdésre, mennyire volt sikeres a megállapodás.

Veszélyesek a szerb-magyar határ alatti migránsalagutak

Itthon2020.07.28, 11:00

Az alagutak szerkezetéből adódóan az illegális bevándorlók vállalják annak a kockázatát, hogy nem jutnak át a járatokon - mondta Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna keddi adásában.

A balkáni útvonal felé tolja Görögország a szigeteire érkező migránsokat

Nagyvilág2020.07.13, 10:22

A balkáni útvonal felé tolja Görögország a szigeteire érkező migránsokat azzal, hogy átviszik őket a félszigetre - közölte a Migrációkutató Intézet kutatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Az észak-macedón-görög határon érkezőkből táplálkozik a balkáni mozgás

Nagyvilág2020.07.02, 10:41

Az észak-macedón-görög határon érkező illegális bevándorlók tömegeiből "táplálkozik" a balkáni migrációs mozgás - mondta Vargha Márk, a Migrációkutató Intézet munkatársa csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Migrációkutató: Portugálián át vezető új bevándorlási útvonal nyílhat

Nagyvilág2020.06.24, 12:42

A Migrációkutató Intézet legújabb gyorselemzésében annak kapcsán vizsgálja az ibériai ország migrációs helyzetét, hogy az elmúlt 6 hónapban többször is érkeztek csónakokon illegális bevándorlók Portugália déli partjaira.

Migrációkutató: Brüsszel a magyar határkerítést fogja majd támadni

Itthon2020.05.29, 14:57

A Migrációkutató Intézet legújabb elemzésében a kormány tranzitzónák megszüntetéséről szóló múlt heti bejelentésének lehetséges jogi következményeit tekinti át. Ahogy arról az Origo is beszámolt, az Európai Unió Bírósága az egy héttel korábban, május 14-én kihirdetett ítéletében őrizetnek minősítette a tranzitzónában történő tartózkodást. Az eddig napvilágot látott magyar jogszabályjavaslatok értelmében a jövőben csak hazánk külföldi nagykövetségein lehetne benyújtani a menekültügyi eljárás Magyarországon történő lefolytatása iránti kérelmet. A most születő új magyar jogi szabályozásról rendelkezésre álló információk, a nemzetközi éés ...

Migrációkutató Intézet: A vírus elleni és a migráció elleni védekezés jól összekapcsolódott

Nagyvilág2020.05.18, 09:30

A vírus elleni védekezés jól összekapcsolódott a migráció elleni védekezéssel - mondta a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Szociális és gazdasági katasztrófát okozhat Afrikában a koronavírus-járvány

Nagyvilág2020.04.30, 12:32

A koronavírus-járvány újabb nagy gócpontja az afrikai kontinens, amelynek társadalmi és gazdasági alrendszerei még kevésbé állnak készen a pandémia következményeinek kezelésére, mint más térségek: jól mutatja ezt, hogy az 1,3 milliárd összlakosságú kontinens nagyságrendileg annyi lélegeztetőgéppel rendelkezik, mint a 9,8 millió lakosú Magyarország. Az ENSZ Afrikai Gazdasági Bizottságának tanulmánya szerint a következő hónapokban 300 000 és 3,3 millió közötti afrikai lakos hal meg a betegség következtében, és akár 1,2 milliárdan is megfertőződhetnek. Sokkal súlyosabbak lesznek azonban a járvány gazdasági-társadalmi hatásai: Afrikánakk ...

Törökország líbiai háborúja

Nagyvilág2020.04.23, 16:51

A líbiai események mélyebb megértése és folyamatos nyomon követése mindenképpen indokolt, hiszen Líbia az Európába irányuló migráció egyik legfontosabb tranzitországa. 2020. január–március között (az év első negyedévében) a Frontex adatai szerint 3600 irreguláris migráns kelt át a Földközi-tengeren Líbiából. Az érkezők között a legtöbben bangladesi, szudáni és szomáli állampolgárok voltak. A líbiai háborúban pedig nagyon fontos szerepe van Törökországban, ahogy azt látni fogjuk – hívja rá fel a figyelmet elemzésében a Migrációkutató Intézet.

Egyre nagyobb Olaszországon a migrációs nyomás

Nagyvilág2020.04.20, 09:51

2020 első negyedévében több mint 3600 illegális átlépést regisztráltak Olaszország déli partjainál, ami "masszív" emelkedés a tavalyi év hasonló időszakával összehasonlítva - mondta Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet kutatója.

Migrációkutató Intézet: Új jelenség az illegális visszaáramlás

Nagyvilág2020.04.14, 09:56

A koronavírus miatt új jelenséget tapasztalnak a migránsok körében, az illegális visszaáramlást a kibocsátó országokba - mondta a Migrációkutató Intézet vezető kutatója kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Trükkös módon próbálnak Nagy-Britanniába jutni az illegális migránsok

Nagyvilág2020.03.31, 16:50

A Migrációkutató Intézet legújabb elemzésében azt mutatja be, hogy a nehéz-tehergépjármű úthasználati illeték befizetése révén hogyan jutnak be az illegális migránsok Nagy-Britanniába. 

Migrációkutató: a koronavírus-járvány terrorveszélynek teszi ki Európát

Itthon2020.03.24, 08:36

A koronavírus-járvány kiszolgáltatottá teszi Európát az Iszlám Állam nevű terrorszervezet számára, mivel a terroristák tudják, hogy a katonák és rendőrök munkáját jelenleg a járványügyi helyzet köti le - mondta Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója az M1-nek adott interjújában.

Minden adott ahhoz, hogy megismétlődjön a 2015-ös migrációs válság

Nagyvilág2020.03.05, 08:34

Minden körülmény adott ahhoz, hogy megismétlődjön a 2015-ös migrációs krízis - mondta Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Századvég: Törökország ismét a migrációs és menekültválság középpontjába került

Nagyvilág2020.03.02, 17:46

A Migrációkutató Intézet legújabb gyorselemzésében a török határnyitással összefüggő eseményekre reflektál. 2020. február 27-én este jelentek meg az első hírek arra vonatkozóan, hogy Törökország megnyithatja határait Európa felé az országban tartózkodó migránsok és menekültek előtt. A bejelentést követően tömegek indultak meg a török–görög (illetve török–bolgár) határ irányába. A török lépés összefügg a szíriai Idlíbben kialakult, rendkívül feszült helyzettel. Ankara célja valószínűsíthetően a nyomásgyakorlás, egyelőre kérdés azonban, hogy ezzel ki tudja-e kényszeríteni az aktívabb nyugati támogatást, akár az országban tartózkodó meenekültek ...

Az újabb migránsáradat biztonsági kockázata sokkal magasabb, mint 2015-ben

Itthon2020.03.01, 10:54

A Migrációkutató Intézet igazgatója szerint az utóbbi napokban kezdődött újabb migránsáradat biztonsági kockázata sokkal magasabb, mint amekkora 2015-ben volt.

DENK: egy hollandiai antiszemita bevándorlópárt portréja

Nagyvilág2020.02.17, 16:55

A Migrációkutató Intézet legfrissebb elemzésében a bevándorlás egyik legfontosabb politikai következményét mutatja be egy konkrét példán keresztül. A hollandiai DENK nem egyszerűen egyike a megannyi, tiszavirág-életű európai bevándorlópártnak, hanem egy folyamatos aktivitást kifejtő, országos választási sikereket is elérő formáció, melynek ideológiája a muszlim hátterű bevándorló-érdekképviselet, a szociális üzenetek és az antiszemitizmus hármasára koncentrál. A párt vezetői a holland baloldalról indultak el, ahonnan többek között antiszemita botrányok miatt kellett távozniuk. A párt létrejötte óta antiszemita botrányok sorozatával ...

A balkáni félszigeten 100 ezernél több migráns van, még többen jöhetnek a magyar határhoz

Itthon2020.02.07, 10:54

A csütörtökön Tompához érkező migránscsoport után további karavánokra is lehet számítani, hiszen csak Szerbiában jelenleg mintegy 6 ezer illegális bevándorló tartózkodik - mondta Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese pénteken az M1 aktuális csatornán.

Álházasságokkal is jönnek migránsok Európába

Nagyvilág2020.02.04, 16:13

A Századvég Alapítvány Migrációkutató Intézete egy angol nyelvű elemzésben („False, Forced or Philanthropic? Marriage as a Migratory Route"-Ál, kényszer vagy filantróp jellegű? Házasság mint a migráció útja) mutatja be az ál- és kényszerházasságok rendszerét, amelyek harmadik világbeli migránsok és európaiak között köttetnek. Felhívják rá a figyelmet, hogy Európában folyamatosan növekszik az ál- és kényszerházasságok száma. Ezek lényege, hogy a külföldi személyek a házasság intézményének álcája alatt megszerezzék valamely EU-s ország állampolgárságát. Mindez szoros összefüggésben van a Közel-Keletről és Afrikából származó migrációs ...

Migrációkutató Intézet: Nincs vesztenivalójuk a migránsoknak

Itthon2020.01.29, 11:16

Nincs vesztenivalójuk a migránsoknak, ez látszott a röszkei határátkelőhelyen próbálkozók akcióján - nyilatkozta a Migrációkutató Intézet igazgatója reggel az M1 aktuális csatornán.

Az iszlám dzsihád az egész világot fenyegeti

Nagyvilág2020.01.24, 11:37

Együtt kell élnünk azzal a tudattal, hogy az iszlám dzsihád az egész világot fenyegeti, és megvannak azok a képességei, hogy bárhol lecsaphasson, Európában is - olvasható a Századvég Alapítvány és a Mathias Corvinus Collegium által közösen alapított Migrációkutató Intézet legújabb tanulmányában. Az intézet az Iszlám Állam jövőbeli lehetőségeit vette számba. 

Dániában már a szocdemek sem kérnek a migránsokból

Nagyvilág2020.01.21, 16:57

Az elmúlt években a migrációs válság nyomán kialakult közhangulatra reagálva az addig mindvégig engedékeny álláspontot képviselő dán Szociáldemokraták is a szigorú álláspontot képviselők mellé álltak - olvasható a Migrációkutató Intézet legújabb elemzésében.

Migrációkutató Intézet: Tovább folytatódhat az elvándorlás a Közel-Keletről

Nagyvilág2020.01.07, 15:04

A nyugat-balkáni útvonalon megjelenő emberek döntő többsége immár nem Szíriából és Irakból érkezik, hanem sokkal inkább afganisztáni és észak-afrikai származású. Emellett a líbiai válság, és a mögötte húzódó érdekek, valamint a kelet-mediterrán térség instabilitása tovább növelheti az elvándorlást. Mivel nem rendelkezik megfelelő erőforrásokkal a területére érkezők ellátására, Görögország továbbra is közös európai megoldást szorgalmaz - derül ki a Migrációkutató Intézet legfrissebb elemzéséből.

Migrációkutató: Tovább erősödhet a migráció 2020-ban

Itthon2019.12.31, 10:12

Ehhez az évhez hasonlóan jövőre is tovább erősödhet a migráció - mondta Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Migrációkutató Intézet: A terrorizmus erősödése régiókat tesz élhetetlenné

Itthon2019.12.06, 21:48

A terrorizmus további erősödése várható a világ több térségében, és vannak olyan terrorszervezetek, amelyek egész régiókat tesznek élhetetlenné - mondta Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

Folytatódik az iszlám térnyerés Nyugat-Európában

Nagyvilág2019.12.02, 20:04

Folytatódik az iszlám térnyerés Nyugat-Európában, ezt Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet igazgató mondta hétfő este az M1 aktuális csatornáján. A szakértő szerint a legszerényebb becslések szerint is megháromszorozódik Európában az iszlám hátterű népesség 2050-ig, de a legrosszabb forgatókönyv szerint az európai lakosság harminc százaléka már iszlám hátterű lesz. 

Afrikában már kezd kialakulni a migráció kultúrája

Itthon2019.11.24, 11:03

Marsai Viktor egyetemi oktató, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap beszélt az afrikai migrációról.

A gyengébb államok kevésbé tudnak megbirkózni a klímaváltozás kihívásaival

Nagyvilág2019.11.20, 14:49

A Migrációkutató Intézet legújabb angol nyelvű elemzésében a marokkói migrációs helyzetet tekinti át a klímaváltozás és a vízbiztonság aspektusából.

Előző
Következő