Meszerics Tamás

címke rss

Fidesz-KDNP: Aki vasárnap szavaz, legyen tisztában vele, hogy a teljes ellenzék bevándorláspárti

Aki vasárnap szavaz, legyen tisztában vele, hogy a teljes ellenzék bevándorláspárti - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője.

A magyar baloldal is megszavazta, hogy legalizálják az illegális migrációt

Itthon2019.03.28, 14:59

Ezzel a pszichológiai hadviseléssel akarnak megágyazni annak a most már e dokumentumban is nyíltan vallott célnak, hogy nemcsak a menekültek, de valamennyi migráns, tehát a gazdasági bevándorlók számára is meg kell teremteni a legális bevándorlás lehetőségét - mondta Szánthó Miklós az Origónak azzal kapcsolatban, hogy az Európai Parlament a magyar baloldal támogatása mellett újabb bevándorláspárti dokumentumot fogadott el. Az Alapjogokért Központ vezetője szerint a politikai korrektség jegyében újra érzékenyíteni akarják az európai társadalmat.

Itt az ünnep, az LMP-ben kitört a tömegbunyó

Itthon2018.10.23, 18:41

A Soros-közeli EP-képviselő közösségi oldalán próbálta megmagyarázni, miért döntött az LMP elhagyása mellett, azonban komoly ellenállásba ütközött. „Új stratégiai irány? Már te is a HVG-ből tájékozódsz?” – tette fel a kérdést az egyik LMP-s politikus hozzászólásában, mire másikuk arra volt kíváncsi, visszaadja-e európai mandátumát. A zöldpártban nem bírják ki háborúzás nélkül, még a nemzeti ünnepen sem.  

A sorosista EP-képviselő, Meszerics Tamás kilép az LMP-ből

Itthon2018.10.22, 07:16

Kilép az LMP-ből a párt egyetlen EP-képviselője, Meszerics Tamás. Mindezt azután közölte, hogy Demeter Márta lett az LMP társelnöke. Ez is arra enged következtetni, hogy kisebb káosz alakult ki az párt körül – írja a 888.hu.

Leleplezte magát az LMP: végleg a Soros-Sargentini jelentés mellé álltak

Itthon2018.09.23, 17:28

Az LMP országgyűlési képviselői nem gombot fognak nyomni a Fidesz határozati javaslatára – derült ki egy tegnapi lapinterjúból. Ha végigvesszük a párt kommunikációs kálváriáját a Soros-Sargentini-jelentés kapcsán, akkor arra juthatunk, hogy a Jobbiknak komoly kihívója akadt a politikai tiki-taka területén. Csak éppen mindkét párt öngólokat rúg.

Nem csinál titkot belőle: Sargentini újra nyíltan támadja a magyar kormányt

Itthon2018.09.06, 15:44

A jövő heti szavazást megelőzően a holland EP-képviselő elárasztotta oldalát az Orbán-kormányt bíráló tartalmakkal. Judith Sargentini annyira szeretné megbüntetni Magyarországot, hogy már a függetlenség látszatára sem ügyel, gyakorlatilag politikai aktivistaként tevékenykedik. A magyar ellenzéki pártok közben sorra jelentik be: meg fogják szavazni a jelentést az EP plenáris vitáján.

Sargentini-jelentés: minősített hazugságok gyűjteménye

Itthon2018.09.04, 15:20

Ez egy intézményesített bosszú Magyarországgal szemben, mivel a magyar kormányzat nem hajlandó behódolni a brüsszeli föderalistáknak – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origónak azzal kapcsolatban, hogy az Európai Parlament a jövő héten veszi a napirendjére az úgynevezett Sargentini-jelentést. Orbán Viktor miniszterelnök szeptember 11-én az uniós képviselők előtt Strasbourgban felszólal majd a vitában, és kifejti a véleményét az egyértelmű hazugságoktól hemzsegő irománnyal kapcsolatban. Judith Sargentini holland bevándorláspárti képviselő úgy készítette el a jogi jelentést, hogy semmilyen felsőfokú végzettsége nincsen, nnemhogy ...

Az LMP Magyarország elárulására készül Brüsszelben

Itthon2018.09.02, 20:19

Egy interjúban Meszerics Tamás, az LMP egyetlen európai parlamenti képviselője, és a Soros György megbízható szövetségeseinek listáján előkelő helyen szereplő politikusa elárulta, a súlyosan elfogult Sargentini-jelentéssel semmi problémája nincs, és saját maga, nem pártja dönt arról, megszavazza-e a dokumentumot. Úgy tűnik, Meszerics véleménye - minő véletlen - megegyezik Soros György véleményével.

Így hazudozik a Soros-propaganda

Nagyvilág2018.04.07, 15:08

Márciusban megjelent egy cikk a liberális amerikai lapban, a Washington Postban, aminek már az alattomos címe – Soros Györggyel kapcsolatos összeesküvés-elméletek állnak a magyar választási kampány fókuszpontjában – is aljas hazugság. 

Deutsch Tamás: az LMP teljes mellszélességgel támogatja a Soros-tervet

Itthon2017.10.21, 15:59

A Fidesz szerint az LMP teljes mellszélességgel támogatja a Soros-tervet, az ellenzéki párt európai parlamenti képviselője ugyanis eddig minden ahhoz kapcsolódó döntést támogatott Brüsszelben.

Soros György háborút hirdetett a magyar nemzet ellen

Itthon2017.09.05, 09:53

Önmagában az alapjaiban rendítene meg egy társadalmat, ha egy alkotmányos alapjogot, a választójogot az oktatáshoz kötnék, amely alapjog egyébként a jogállamiság egyik pillére – mondta Ifj. Lomnici Zoltán az Origónak adott interjújában. Az alkotmányjogász szerint a hét szűk esztendő és a sorozatos választási kudarcok a kétségbeesés legszélére sodorták a balliberális közösségek egy részét, és emiatt nem tudnak, vagy nem akarnak válogatni az eszközökben.

Két magyar EP-képviselő nemmel szavazott a terrorellenes szigorításra

Itthon2017.02.17, 11:40

Az Európai Parlament csütörtökön szavazta meg az új terrorellenes intézkedéseket, ebben többek között büntetnék azokat, akik tagokat toboroznak terrorista szervezeteknek, népszerűsítik, vagy pénzzel támogatják őket. Az unió nagy többséggel megszavazta a szigorítást, de két magyar EP-képviselő nemmel szavazott. 

Újabb érdekesség derült ki Soros Györgyről

Nagyvilág2016.08.26, 22:09

Nemcsak a bevándorlást szorgalmazó politikusokat és szervezeteket, hanem abortuszpárti civileket is támogat Soros György amerikai üzletember – derült ki a DCLeaks jelentéseiből. A milliárdos alapítványairól kiszivárgott információk szerint Soros elsőként az abortusszal szemben rendkívül szigorú ír törvényeken változtatna. Magyarországon tavaly több mint 40 ezer terhességmegszakítást hajtottak végre. 

Az LMP-nek sem tetszik Juncker jelölése

Itthon2014.07.11, 14:21

Nemmel szavaz Jean-Calude Juncker bizottsági elnökké választásán az LMP EP- képviselője, Meszerics Tamás. Szerinte Juncker a frakciómeghallgatáson nyújtott teljesítménye alapján nem alkalmas a posztra, mert a neki feltett kérdésekre kitérő válaszokat adott.

Az LMP két mandátumra hajt az EP-választáson

Itthon2014.04.27, 14:34

A Lehet Más a Politika szerint az Európai Unió nélkül nem lesz sikeres Magyarország, mindazonáltal az EU azonnali reformra szorul - mondta Meszerics Tamás, a párt európai parlamenti listavezetője vasárnap Budapesten. Az LMP, amely április 6-án épphogy átlépte az ötszázalékos küszöbot, két mandátumban reménykedik május 25-én.

Előző
  • 1
Következő