Mészáros Márta
címke rss- kapcsolódó címkék:
- magyar film
- Aurora Borealis - Északi fény
- Törőcsik Mari
- Utolsó jelentés Annáról
- film
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Törőcsik Mari kórházban fekszik kivizsgálás miatt
Fotó: Takács Attila | Forrás: A Company Hungary middle on 2000 1333 November 23-án mutatják be a Nemzeti Színházban a színésznő előadásában a Hemingway-klasszikusból készülő, Az öreg és a tenger című produkciót. Az előadást rendező Anatolij Vasziljev többször is Magyarországon járt a nyáron és már akkor is együtt dolgoztak a produkción a színésznővel, ősszel ez a munka folytatódik. Törőcsik Mari 2008 őszén került életveszélyes állapotban kórházba. Hosszas kezelések és rehabilitáció után újra visszatért a színpadra és a filmvászonra, kivizsgálásokon azonban azóta rendszeresen részt vesz - emlékeztetett a színház. A színésznő ...
Egy tündér volt
Jancsó Miklós azok közé a zsenik közé tartozott, akiket pályatársai nemcsak tiszteltek, hanem szerettek is. A 92 évesen elhunyt rendezőre emlékezik többek közt állandó operatőre, Grunwalsky Ferenc, volt felesége, Mészáros Márta filmrendező, valamint Tarr Béla, Makk Károly és Mundruczó Kornél is.
Elhunyt Jancsó Miklós
93 éves korában meghalt az egyik legismertebb magyar filmrendező. A hírt Mészáros Márta, Jancsó korábbi felesége is megerősítette – tudta meg a hvg.hu.
Nem ordítanak, forgatnak
Stílusosan indítja az idei hányattatott sorsú Filmszemlét a Magyarország 2011 című szkeccsfilm: tizenegy magyar rendező mondja el véleményét hazája helyzetéről pár perces mozgóképben. Török Ferencnek a Széll Kálmán térről van mondanivalója, Pálfi György arról csinál filmet, hogy nem tud csinálni filmet, Fliegauf gyerekeket mutogat, Salamon András a Magyarország-imázsfilm paródiáját készíti el, Jancsó Miklós szerint pedig ordítani kéne, nem forgatni.
Jancsó Miklós: Ha fiatalabb lennék, pofáznék sokat
Ő maga is alig hiszi el, de Jancsó Miklós múlt héten betöltötte a 90-et. A rendezőlegendától megkérdeztük, hogy mázlistának tartja-e magát, melyik évtizedben volt a legboldogabb, valamint hogy mit gondolt, amikor először látott pornófilmet. Jancsó azt is elárulta, hogy lehet megúszni, hogy egy rendező idős korára elveszítse a fonalat, melyik a kedvenc hollywoodi akciófilmje, miért nem örült a 3D-nek, és fel tudja-e még húzni magát a politikán. Finom lelkű olvasóink figyelmét felhívjuk arra, hogy a mester olykor trágár kifejezésekkel fűszerezi mondandóját.
Rudolf Péter: Közöm van ezekhez az ürgékhez
Szerda óta vetítik a mozikban az egyetlen magyar filmet, amelynek esélye van komoly nézőszámot produkálni idén. Az Üvegtigris 3 író-rendező-főszereplőjét kérdeztük arról, hogyan szőtte tovább a sztorit, hogyan válogatott az ország legjobb női között, tervez-e negyedik részt, mi köze van Kamarás Iván figurájának Gyurcsány Ferenchez, és miért mindig olyan búval bélelt az arca.
Árpa Attila: Nem vagyok egy naiv tinilány
Nyolcévesen Werner Herzog Nosferatu című filmjében hegedült, harminc évvel később Van Damme nyisszantja le a fejét. A snájdig főpincérnek öltözött Árpa Attilával egy étkezőkocsinak álcázott vendéglőben színészi karrierjéről beszélgettünk. Kiderült, a ValóVilágot ma már kifejezetten szégyelli, és inkább alázatos színészként akar kitűnni. Hűtőjén gyűjti a szerep- és filmterveit, legközelebb az Argót akarja összehozni az Üvegtigrissel és más emlékezetes magyar filmvígjátékokkal. Színészi kvalitásait Mészáros Márta is nagyra tartja, de nagy hülyeségek előtt a lányára gondol.
- címkék:
- Jean-Claude Van Damme
- Rodolfó
- Rendes Zoltán
- Kamarás Iván
- John Cusack
- Mészáros Márta
- Árpa Attila
- Salman Rushdie
- Juszt Balázs
- Pusztai Ferenc
- Leighton Meester
- Selena Gomez
- Egy szoknya, egy nadrág
- Argo 2
- Hippolyt
- MMKA
- Cashflow
- Dead Dog Squad
- Czukor show
- Argo
- The Kiss Goodnight
- Üvegtigris
- Való Világ
- Max
- Pál Adrienn
- Nosferatu
- Címkefelhő »
Oroszok és cigányok viszik a prímet - őszi színházajánló
- címkék:
- Polgár Csaba
- Örkény István
- Árpa Attila
- Schell Judit
- Grecsó Krisztián
- Csehov
- Kecskés Karina
- Andrei Serban
- Térey János
- Marton László
- Széles László
- Jurij Kordonszkij
- Bodó Viktor
- Federico Fellini
- Máté Gábor
- Zsótér Sándor
- Hámori Gabriella
- Péterfy Bori
- Keresztes Tamás
- Mohácsi János
- Gálffi László
- Udvaros Dorottya
- Giulietta Masina
- Mészáros Márta
- Szputnyik Hajózási Társaság
- színház
- HOPPart társulat
- Nemzeti Színház
- Vígszínház
- Örkény István Színház
- Címkefelhő »
Jean-Claude Van Damme levágja Árpa Attila fejét
A Czukor show gátlástalan tévés producerének szerepében meggyőző alakítást nyújtó Árpa Attila színészi karrierje felpörgött a filmet követően: azóta szerepelt a részben nálunk forgott Monte Carló-ban és a The Borgias-sorozat második epizódjában is, amelyben ő játszotta a címadó assassint, azaz egy bérgyilkost, akit Cesare Borgia (Francois Arnaud) megölésével bíznak meg. Jean-Claude Van Damme | Árpa Attila a Czukor show-ban Árpa Attila mától egy hétig Romániában forgat: Jean-Claude Van Damme Weapon című, Árpa leírása szerint "lövöldözős, fejbevágós" filmjében szerepel. A kisköltségvetésű akcióthriller két bérgyilkosról - Van Damme éss ...
140 film, 36 díj - magyar filmesek Cannes-ban
Antal Nimród 2004-ben Cannes-ban | Nézd végig a teljes galériát! A cannes-i filmfesztivált elsőként 1946-ban rendezték meg, 1947-ben pedig már magyar film is bekerült a programba. Máig majd 140 magyar film fordult meg a cannes-i versenyprogramban és a párhuzamos rendezvényeken, melyek 36 díjat és különböző elismerést nyertek el. Nézz meg egy rövid képes válogatást a magyarok cannes-i szerepléséről!
Czinkóczi Zsuzsa: Nem létszükségletem a címlap
Czinkóczi Zsuzsa még csak hétéves volt, mikor az Árvácska címszereplőjeként taxi hordta otthonról, a víz és villany nélküli tanyáról a forgatási helyszínekre. Az ösztönös filmszínészi tehetséggel megáldott kicsi lány hamar megtanulta, hogyan fér meg egymás mellett a cannes-i vörös szőnyeg mesevilága és a szükséglakás valósága. Később felelősségteljes fiatal anyaként életre szóló döntést hozott, mikor lemondott a hivatásos színészi pályáról, de ha hívták - a házfelügyelői vagy takarítói munkákat megszakítva -, olyan filmekben mutatta meg mindig hiteles játékát, mint Mészáros Márta Napló-trilógiája. A rendezőnő legújabb alkotásában, aaz ...
Az egyetlen igazi férfi a parlamentben
- tartotta a második világháború utáni mondás Kéthly Annáról, a magyar parlament második női képviselőjéről és a Nagy Imre-kormány államminiszteréről. Mészáros Márta ennek a meg nem alkuvó, bátor, szerető asszonynak állít emléket, felkavaró és - hibái ellenére - főhőséhez méltó filmjében. Az Utolsó jelentés Annáról egy tévedhetetlen morális iránytűvel megáldott, izgalmas ember megkísértésének története, egy különleges nő drámája.
Mészáros Márta: Ezeket a dolgokat nem lehet eltitkolni
Csütörtökön kerül a mozikba Mészáros Márta Utolsó jelentés Annáról című filmje, amely a szociáldemokrata politikusnő, Kéthly Anna életéről szól. A mosolygós filmlegenda mesélt nekünk Eszenyi Enikő és Fekete Ernő nagyszerűségéről, elmondta a véleményét a besúgókról és a Polanski-ügyről, de azt is elárulta, hogy miért érdemes nézni a tévét. Mészáros Márta szerint utoljára 15 éve készült jó film itthon, és nem érti, hogy a magyar rendezők miért nem foglalkoznak társadalmi kérdésekkel.
Eszenyi Enikő a magyar Benjamin Button
A múlt héten már foglakoztunk Mészáros Márta Utolsó jelentés Annáról című filmjével, sőt még a rövid előzetesét is bemutattuk. A filmben Eszenyi Enikő játssza Kéthly Annát a huszas éveitől kezdve egészen hetvenéves koráig, és ma kaptunk néhány képet mind a fiatalabbra sminkelt, mind pedig a jóval idősebbre maszkírozott színésznőről. Eszenyi Enikő egy legyet bűvöl az Utolsó jelentés Annáról című filmben "Sokat kellett néznem magam a tükörben, hogy rájöjjek, milyen lehetek öregnek." - mondta a 48 éves Eszenyi Enikő a szerep kapcsán. "Nem könnyű egy sokkal fiatalabb figurát eljátszani, az öregség pedig olyan állapot, amiit ...
Kéthly Anna feltámadt
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=tifjVrqAaeIymRub Tegnap írtuk meg, hogy készen van Mészáros Márta Kéthly Annáról szóló filmje, az Utolsó jelentés Annáról, mára pedig az előzetest is sikerült megszereznünk. A mindössze 40 másodperces klipből kiderül, hogy a besúgó Fekete Ernő Kováts Adél utasításait követi, amikor megkörnyékezi a Brüsszelben élő politikusnőt, és hogy Fekete nemcsak a barátnőjét játszó Hámori Gabival, hanem az Eszenyi Enikő megformálta Kéthlyvel is csókolózik a filmben. Az egészből csak Eszenyi lóg ki, aki rémesen túljátssza a szerepét, holott csak egy tortán kéne elfújnia a gyertyákat.
Eszenyi Enikő és Fekete Ernő egymásnak esnek
Október 15-én mutatják be Mészáros Márta (Napló-filmek, A temetetlen halott) Utolsó jelentés Annáról című filmjét, amely Kéthly Anna szociáldemokrata politikusról szól. A javarészt a 70-es években játszódó filmben Eszenyi Enikő formálja meg az 1956-ban disszidált politikusnőt, Fekete Ernő pedig egy Péter nevű irodalmárt alakít, aki azt a megbízást kapja a titkosszolgálattól, hogy menjen ki Kéthly után Brüsszelbe, és beszélje rá a hazatérésre. Kettejük találkozása aztán nem egészen úgy alakul, ahogyan a férfi elképzelte, és izgalmas szellemi párbajjá alakuló beszélgetésük során inkább a nő gyakorol hatást az ő elképzeléseire, mintsemm ...
A budapesti mozik nézettségi adatai
- címkék:
- Mészáros Márta
- Robert Zemeckis
- Bridget Jones
- R. Letterman
- Shark Tale V. Jenson
- The Forgotten Joseph Ruben
- Godsend Nick Hamm
- Being Julia Szabó István
- Les Gaous Igor Sekulic
- Bad Santa Terry Zwigoff
- Alexander Oliver Stone
- Jacques-Rémy Girard
- Enki Bilal
- Immortel
- Terézanyu
- The Edge of Reason Beeban Kidron
- Cím Rendező
- Címkefelhő »
A budapesti mozik nézettségi adatai
- címkék:
- The Whole Ten Yards Howard Deutch
- Mészáros Márta
- Garfield
- Bridget Jones
- Cellular David R. Ellis
- The Manchurian Candidate Jonathan Demme
- Motorcycle Diaries Walter Salles
- Monsieur Ibrahim
- R. Letterman
- Collateral Michael Mann
- Dodgeball Rawson Marshall Trurber
- Shark Tale V. Jenson
- The Forgotten Joseph Ruben
- Predator Paul W. S. Anderson
- Godsend Nick Hamm
- Being Julia Szabó István
- The Edge of Reason Beeban Kidron
- Cím Rendező
- Címkefelhő »
A budapesti mozik nézettségi adatai
- címkék:
- M. Night Shyamalan
- Mészáros Márta
- Garfield
- Olivier Dahan
- Collateral Michael Mann
- Shark Tale V. Jenson
- The Whole Ten Yards Howard Deutch
- Robot Alex Proyas
- Madchen
- The Bourne Supremacy Paul Greengrass
- Loft
- The Terminal Steven Spielberg
- Jersey Girl Kevin Smith
- Argo
- R. Letterman
- Cím Rendező
- Címkefelhő »
Bírósághoz fordulhat a Mandarin Produkció
A bécsi Universalnak tegnap levélben jogi felszólítást küldött a Mandarin Filmprodukció. Mint ismeretes, a táncjáték jogaival rendelkező kiadói részvénytársaság szeretné megakadályozni, hogy a velencei biennálén bemutassák Mészáros Márta táncfilmjét, A csodálatos mandarint.