Mesterházy Attila

címke rss

Gyurcsány: Ha el akarnám hagyni az MSZP-t, már megtettem volna

Itthon2011.05.11, 22:41

A teljes MSZP-frakció, köztük Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök is megerősítette azt, hogy továbbra is a szocialista pártban szeretne politizálni. Az MSZP-frakció ma kilenc órán át tartó, kemény hangvételű ülésen vitatta meg Gyurcsány pártszavazási kezdeményezését, illetve egy új párt alakításával kapcsolatos törekvéseit. A frakció döntött arról, hogy lesz pártszavazás, Gyurcsány pedig kijelentette, hogy ha el akarná hagyni az MSZP-t, már megtette volna.

Mesterházy: Nem merült fel Gyurcsány kizárása az MSZP-ből

Itthon2011.05.12, 08:33

Szerdán az MSZP minden tagja megerősítette, hogy a pártban kíván tovább politizálni, de ha valaki mégis szervezkedni kezdene, akkor annak következményei lesznek - mondta Mesterházy Attila a Tv2 Mokka című műsorában csütörtök reggel. Mesterházy szerint az ülésen nem került szóba Gyurcsány Ferenc esetleges kizárása.

"A mostani forgatókönyv a Fidesz malmára hajtja a vizet" - interjú Mesterházy Attilával

Itthon2011.05.16, 15:27

Nem az ellenzék impotens, hanem a kormánypártok élnek vissza a kétharmados többségükkel - állította az [origo]-nak Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és frakcióvezetője, akit az egy éve alakult parlament munkájáról és az MSZP-ről kérdeztünk. Mesterházy szerint Gyurcsány Ferenc önálló akciói a Fidesz malmára hajtják a vizet, és sok olyan változáson ment keresztül egy év alatt az MSZP, amelynek eredményei még nem látszanak, de szerinte előrelépést jelentenek a párt életében.

Csak Gyurcsány Ferenc kérdéseiről szavaz az MSZP júniusban

Itthon2011.05.28, 17:06

Az MSZP-kongresszus összehívását kezdeményezi Mesterházy Attila június 18-ára. A pártelnök szerint ezen az MSZP többsége nyílt vitában eldöntheti, hogy milyen pártot szeretne, és azt a döntést mindenkinek tudomásul kell vennie. Szombaton a párt választmánya döntött arról is, hogy csak a Gyurcsány-platform kérdéssoráról szavaz az MSZP június végén.

Orbán sem vett részt az alkotmányozásban Mesterházy szerint

Itthon2011.05.31, 10:07

Mesterházy Attila szerint kettős mérce érvényesült, amikor Kövér László hétfőn megvonta az MSZP-frakció tagjai fizetésének egy részét, amiért azok nem vettek részt az alkotmányozásban. Az MSZP elnöke szerint a fideszes képviselők harmada ugyanúgy hiányzott ebben az időszakban, köztük Orbán Viktor is, de tőlük nem vonnak le pénzt.

Gyurcsány elárulta Mesterházynak, kik szivárogtatták ki szerinte az őszödi beszédet

Itthon2011.06.16, 13:10

Nincsenek bizonyítékai Gyurcsány Ferencnek, ezért nem nevezi meg, hogy kik hozták nyilvánosságra az őszödi beszédet, de mindent, amit az ügyről tudott, leírt, és egy borítékban átadott Mesterházy Attilának. Gyurcsány szerint nem az ő köréből került ki a kiszivárogtató.

Szili: Orbánhoz kellett volna fordulnia Gyurcsánynak az őszödi beszéd miatt

Itthon2011.06.18, 12:27

Szili Katalin szerint Gyurcsány Ferenc akkor járt volna el korrekten, ha Orbán Viktorhoz fordul, és kéri, hozzák nyilvánosságra, mit tudtak meg a nemzetbiztonsági szolgálatok arról, hogy kik szivárogtatták ki az őszödi beszédet. A volt házelnök az Echo Tv péntek esti műsorában "szánalmas politikai manipulációnak" nevezte, hogy korábban az ő neve is felmerült mint az esetleges kiszivárogtatóé.

Blikk: Gyurcsány Ferenc három lehetséges kiszivárogtatót nevezett meg levelében

Itthon2011.06.17, 09:22

Bár korábban csak egy emberről volt tudomása, csütörtöki levelében három MSZP-s párttársát nevezte meg az őszödi beszéd lehetséges kiszivárogtatójaként a Mesterházy Attilának átadott levelében Gyurcsány Ferenc volt kormányfő - írja pénteki számában a Blikk.

Ledarálta Gyurcsány őszödös levelét Mesterházy

Itthon2011.06.17, 17:05

Megsemmisítette pénteken Mesterházy Attila azt a levelet, amelyben Gyurcsány Ferenc leírta neki, ki az a három ember, akik feltételezése szerint kiszivárogtatták az őszödi beszédet. Mesterházy szerint a belügyminiszternek nyilvánosságra kellene hoznia a kiszivárogtatással kapcsolatos vizsgálat eredményét. Gyurcsány azt mondta, ezek után sem árulja el, kit gyanúsít a kiszivárogtatással.