Mesterházy Attila
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Gyurcsány Ferenc
- pártpolitika
- Bajnai Gordon
- választás 2014
- legfrissebb
- legrégebbi
Mesterházy szakállát csodálja a Fidesz
Üres lap, jellegzetes szakáll, Gyurcsány Ferenc és Zuschlag János jut a fideszes képviselők eszébe Mesterházy Attila MSZP-s frakcióvezetőről, a párt kormányfőjelöltjéről. A Fidesz annyira bízik a következő választások megnyerésében, hogy a korábbi ciklusoktól eltérően, nem készültek elemzések arról, milyen MSZP-s jelölttel járna jól a Fidesz, ki veszélyesebb. Az ellenzéki párt képviselői szerint Mesterházy jelölése várható volt, izgalmassá az tehette volna a kampányt, ha az MSZP meglepetésemberrel rukkol elő.
A megborotvált Mesterházy mögé állt az MSZP-választmány
Az MSZP választmányi ülésének résztvevői egyhangúlag támogatták Mesterházy Attila frakcióvezető 2010-es miniszterelnök-jelöltségét. A döntés zárt ülésen született, Mesterházyt Kovács László, a posztra korábban esélyes politikus is támogatta. Az ülésen a már jellegzetes szakálla nélkül megelent Mesterházy közölte: a párton belüli együttműködésre, csapatmunkára van szükség a kampányban.
Saját szóvivőt kap Mesterházy a kampányban
Bajnai Gordon kabinetfőnöke, Szigetvári Viktor lesz a szocialisták kampányfőnöke - olvasható a keddi Népszabadságban. A napilap szerint az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila saját szóvivőt fog kapni Budai Bernadett személyében.
Zuschlag-per: Topolánszky ellentmondott Mesterházynak
A Zuschlag-per szerdai tárgyalásán Topolánszky Ákos egykori ifjúsági minisztériumi helyettes államtitkár megerősítette korábbi állítását, amely szerint a nemrég az MSZP kormányfőjelöltjeként megnevezett Mesterházy Attila államtitkárként érvényesítette a pályázatoknál a politika érdekeit. Szerdán egy a Zuschlag-üggyel összefüggő másik perben elutasították Szilvásy György munkatársainak keresetét Topolánszkyval szemben.
Megpróbálták lebeszélni Mesterházyt a kormányfőjelöltségről
Meg lehet fordítani a pártok erősorrendjét - jelentette ki az MTI-nek Mesterházy Attila MSZP-s frakcióvezető, a párt miniszterelnök-jelöltje. Mesterházy azt mondta, amikor felajánlották neki a jelöltséget, egy hétig gondolkodott és annak ellenére vállalta el, hogy családja és barátai próbálták lebeszélni erről.
Ugyanazt a paklit osztotta újra az MSZP
Lendvai Ildikó pártelnök a fiatalítás bizonyítékaként mutatta be az MSZP választási listáját. Az előkelő helyeken azonban a párt jól ismert, jelenlegi és korábbi vezető vannak többségben. Az új arcok sem teljesen újak, a lista első 20 helyén szereplő fiatalok már most is képviselők, esetleg fontos posztot töltenek be a pártban vagy a kormányban. A lista legnagyobb nyertese Botka László szegedi polgármester, aki 38 helyett javított.
90 százalékot kapott Mesterházy
Mesterházy Attila lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje hivatalosan is, miután a párt szombati kongresszusán a küldöttek 90 százaléka rá szavazott. A párt országos választási listáját is elfogadták a küldöttek, bár itt csak 70 százalék volt a támogatottság aránya.
Mesterházy: Nem elég a legkisebb rossznak lenni
Intenzív és őszinte kampányt ígért miniszterelnök-jelöltté választása után Mesterházy Attila az MSZP szombati kongresszusán. Orbán Viktorra és a Fideszre csak elvétve utalt, de kijelentette, hogy nem nagy vezérekre van szüksége az országnak. A választási kampányban mondott hazugságait beismerő Gyurcsány Ferencet azért dicsérte, mert szerinte a nemzet érdekeit tartotta szem előtt.
Bajnai: A csontvázak a múzeumban vannak
Bajnai Gordon miniszterelnök vicceket idézett, majd a válságkezelés fájdalmáról beszélt az MSZP szombati konresszusán. Beszélt borostás alkoholistáról, múzeumokban porosodó csontvázakról, Mesterházy Attila megerősített MSZP-s miniszterelnök-jelölt cipőjéről.
Gyertyafújással indul neki a választásnak az MSZP
Meglepetéseket is rejtő, de a párt által hangoztatott fiatalítást nem igazán tükröző választási listáról és veszett helyzetben zászlót bontó miniszterelnök-jelöltről mondja ki a végső szót szombaton az MSZP kongresszusa. A párt, amely az előrejelzések szerint biztos választási vereség felé halad, születésnapi ünnepléssel pecsételi meg kampányának kezdetét, amelyen választási programot is megpróbál az asztalra tenni.