menekültek

címke rss

Egymilliárd eurót ad az EU a menekültek segítésére

Nagyvilág2015.09.24, 10:04

Egymilliárd euróval többet szán az EU a szíriai menekültek segítésére, a pénz nagy részét Törökországban akarják felhasználni. Novemberig felállítanák a hotspotokat, ahol segítenék az érkezők azonosítását és a menedékkérelmek elbírálását. Orbán Viktor hat ponttal érkezett a tanácskozásra, ezek közül ötből sikerült dűlőre jutni. A magyar kormányfő szerint azonban Európa határai továbbra sincsenek védve. 

Takarodj, te bevándorló, mondta a társára támadó gyerek

Itthon2015.09.25, 15:42

Nem különösebben híres, de nem is rossz hírű az a fővárosi, III. kerületi általános iskola, amelynek egyik hetedikes diákja rátámadt az egy évvel fiatalabb társára az iskola nyári táboroztatásán. "Takarodj innen, te bevándorló" – mondta a támadó, és a nyomaték kedvéért pillangókését is a kisebb gyerek nyakához tette. Életkora miatt a támadó nem büntethető, a rendőrség megszüntette az eljárást.

Menedékkérők nyertek pert Strasbourgban

Itthon2015.09.22, 16:30

Ítélet született kedden egy 2011-ben indult ügyben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, ahol a bírák három szomáliai menedékkérőnek adtak igazat a magyar állam ellen indított perben.

Partot ért a két 8 hónapos szír ikergyermek - Szívszorító képek

Life.hu2015.09.22, 11:25

Szerencsésen megérkeztek szüleikkel a görög Leszbosz szigetére a Szíriából menekült ikercsecsemők.

Menedékkérők nyertek pert Magyarország ellen

Itthon2015.09.22, 15:05

Üzent a magyar parlament az EU vezetőinek: védjék meg a kontinenst és polgárait. Ami a magyar határokat illeti, Kósa Lajos leendő Fidesz-frakcióvezető jelezte: ezek védelméhez elegendő a hadsereg létszáma. Ezzel szemben az Együtt szerint a fizikai és a jogi határzár is megbukott. Az ügyészség eközben 32 újabb menekültet állítana bíróság elé, Orbán Viktor kormányfő a migrációval foglalkozó ENSZ-tanácskozásra megy, Szijjártó Péter külügyminiszter pedig a horvát kormányfővel vitázik. Brüsszelben még nincs megegyezés a menekültkvótáról, de a válság miatt az EU hagyhatja elszállni egyes tagállamok költségvetési hiányát. Kövesse az eseménnyeket ...

Németországnak lassan elege lesz a válságból

Nagyvilág2015.09.21, 08:49

Örülnek az ellenőrzött határoknak a németek, akik már nem tudnak, és nem is akarnak óriási menekülttömegeket befogadni. Eközben szerda óta 30 ezer átutazó érkezett Horvátországba, de a migrációs hullám a magyar határzár ellenére sem kerül ki minket. A népvándorlásnak talán csak a határozottabb török fellépés állhatja útját – vagy egy többnapos homokvihar.

Micsoda fordulat! Cristiano Ronaldót kísérte pályára az elgáncsolt szír menekült kisfia

Life.hu2015.09.20, 19:45

Úgy tűnik, végül minden jóra fordul a Röszkénél elgáncsolt szír kisfiú családjában, akik Spanyolországban kedztek új életet. 

Gyűjtené Európa a milliárdokat a menekültekre

Itthon2015.09.20, 00:17

Az EU bővítési biztosa egymilliárd euróval támogatná Törökországot a menekültválság kezelésében, míg az osztrák kancellár segélycsomagra gyűjtene eurómilliárdokat.

Tizenegyezer menekült érkezett Horvátországból

Itthon2015.09.19, 17:11

Mintegy nyolcezer menekült érkezett pénteken Horvátország felől, szombaton délelőtt pedig további 3 ezer - mondta Bakondi György. A kormányfő főtanácsadója jelezte: közülük azt, aki alávetette magát a regisztrációnak, azokat elszállásolták, akik viszont erre nem voltak hajlandók, azokat továbbengedték Ausztria felé.

Menekültekkel Sidtől Magyarbólyig

Fotó2015.09.20, 11:03

Busszal, vonattal sodródik a menekültek tömege Európában, miközben rendőrök lökdösik tovább őket a következő országhatárig. Az Origo Szerbiába, majd Horvátországba is elkísérte az átutazókat, akiket most ismét felénk terelnek. Kimerült családok, tranzitzónák - és véget nem érő út az álom, Németország felé.

Megbékélt a Fidesz a viperával

Itthon2015.09.20, 11:47

Tíz év sem telt el, és az ellenzékből rendőrállamot kiáltó Fidesz kormányon már nem lát kivetnivalót a vipera használatában. A horgosi összecsapások helyszínén készült fotókon mindenesetre az látszik, hogy legalább egy magyar kommandós kezében tart egy ilyen eszközt. A Terrorelhárítási Központ tagjait ugyanis bevetették a héten, hogy visszaverjék a déli határzár ellen induló menekülteket. Az ellenzéki támadásokra a Fidesz most pontosan úgy reagál, mint annak idején Gyurcsány Ferenc kormányfőként.

Nyolc ok, amiért megindult a menekülthullám

Nagyvilág2015.09.19, 12:50

Több tényező egybeesése kellett ahhoz, hogy Európa a II. világháború óta nem látott menekülthullámmal szembesüljön. Ezek azok.

Szijjártó: Szánalmas a horvát miniszterelnök

Itthon2015.09.19, 11:08

Szánalmasnak minősítette a horvát miniszterelnök viselkedését Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető arra reagált, hogy Zoran Milanovic többször élesen bírálta Magyarország migrációs politikáját.

Arról álmodik, hogy az apukája taxis lesz Ausztriában

Kultúra2015.09.18, 15:28

Az a megrázó benne, hogy a legtöbb gyerek nem a saját maga álmait rajzolta meg, hanem a családja jövőbeni boldogságát. Ezt Süveg Áron magyar fotós mesélte az Origónak adott interjúban, miután portrésorozatot készített a menekült gyerekekről és a rajzaikról. 

Fellélegeztek a menekültek Ausztriában

Itthon2015.09.18, 12:56

Már nemcsak Hegyeshalom, hanem néhány napja Szentgotthárd, Körmend, Szombathely felől is érkeznek menekültek Ausztriába, ezért a magyar határ közelében ideiglenes menekültközpontot létesítettek, ahol az Origo újságíróját is migránsnak nézték. A tábor orvosa Magyarországon megvert nőkről számolt be, a menekülőknek lidérces emlékei vannak a nálunk töltött időről.

Jogilag kikezdhető lehet a kormány új időszámítása

Itthon2015.09.18, 11:30

Újabb megyékre terjesztette ki a kormány a menekültügyi válsághelyzetet, aminek bevezetésével eddig ismeretlen helyzetbe került Magyarország. Ebben egyetértettek az Origónak nyilatkozó jogászok, ám abban vita van köztük, hogy ez a helyzet alkotmánysértő-e. Hasonló intézkedéseket az Európa Tanács ellenzését figyelmen kívül hagyva Nagy-Britannia vezetett be 2001. szeptember 11. hatására, de utóbb a strasbourgi emberi jogi bíróságon ezek részben elbuktak.

Szijjártó keményen bírálta a horvát miniszterelnököt

Itthon2015.09.17, 21:32

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtök esti rendkívüli sajtótájékoztatóján bírálta Horvátországot. Képmutatásról beszélt, és két újabb magyar megyére jelentett be válsághelyzetet. A szerb-magyar együttműködésről azonban pozitívan nyilatkozott.

Lenne elég munkahely a menekülteknek Európában

Gazdaság2015.09.18, 10:37

Van bőven szabad munkahely Európában. Nagyban függ a menekültkérdés megoldása attól, hogyan tudnák integrálni és foglalkoztatni a határon beözönlő menekülteket az Európai Unió országai. Erre részben választ adhat a még betöltetlen állások száma. Ezekre a munkahelyekre ugyanis nem találnak megfelelő embert saját hazájukban a munkáltatók.

Hideget is, meleget is kapunk a világ sajtójától

Itthon2015.09.17, 16:12

A szerdai röszkei zavargások miatt Magyarország ismét a külföldi lapok címoldalaira került. Sokan élesen bírálják a rendőrség fellépését, de vannak lapok, amelyek védelmükbe veszik az Orbán-kormány menekültügyi politikáját.

Több újságírót is megverhettek a rendőrök

Nagyvilág2015.09.18, 08:53

Elmesélte a szerb állami tévé hangtechnikusa, hogyan verték meg szerdán a magyar rendőrök a röszkei határátkelőknél. Miroslav Djurasinovic szerint hiába volt nyilvánvaló, hogy újságírók, mégis rájuk támadt a magyar rendőrök két csoportja. A szerb tévéseken kívül más külföldi - lengyel, ausztrál és szlovák - újságírókat is megverhettek a rendőrök, őket még őrizetbe is vették illegális határátlépés megkísérlése és előre be nem jelentett demonstráción való részvétel gyanújával. Az Origo úgy tudja, az újságírókat már elengedték, és Budapest felé tartanak. 

Nem csak a szerb sajtót bántalmazták

Itthon2015.09.18, 07:14

Nem engedünk be az országba olyan agresszív embereket, akik megtámadták a rendőröket a határon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki arról is beszélt, hogy a közös európai menekültrendszer megbukott, ezért az EU-nak közös erőt kell létrehoznia, amely képes a határok megvédésére. Dimitrisz Avramopulosz, az EU menekültügyi biztosa szerint segíteni kell Magyarországot. Eközben egyre több menekült indul a horvát határ felé a horgos-röszkei határátkelőhelyről. Az Origo tudósítói ott vannak, ahol az események történnek, kövesse velünk a fejleményeket percről percre!

Kovács Zoltán: felfegyverkezett bevándorlók ostromolják a határt

Itthon2015.09.16, 18:17

Megvédik Magyarországot a fegyveres bevándorlói csoportok betörésétől –  nyilatkozta a röszkei határátkelőnél Kovács Zoltán kormányszóvivő, aki szerint egyértelmű, nem beszélhetünk békés menekültekről az ostrom kapcsán.

Nem bukott a MÁV a menekültek jegyein

Gazdaság2015.09.16, 15:58

A Keleti pályaudvar lezárásakor kialakult káosz és a gyorsan kitalált buszoztatás után várható volt, hogy kevés menekült tudja majd visszaváltani a vonatjegyét. Az MÁV-START lapunknak küldött válaszából is az derült ki, hogy ez alig sikerült, hiába engedett a vasúttársaság a szigorú visszaváltási szabályokból.

Megrázó sorsok elevenednek meg a Keleti falán

Kultúra2015.09.16, 16:10

Édesanyjának üzen egy menekült lány a Keleti pályaudvar különleges papírfalán. Magyar művészek adtak teret az ott éjszakázóknak, hogy rajzzal, írással kifejezhessék fájdalmukat, reményeiket. Papírlapokat tettek ki, hogy utána nem csak az alkotásokat, hanem az alkotókat is lefényképezzék. Az ötletet megvalósító három magyar képzőművész az elkészült műalkotásokból később kiállítást rendez.

Nawar története: A remény útja

Nagyvilág2015.09.16, 12:58

A Magyarországra érkezők többsége roppant viszontagságos úton jutott el a határig. Az embercsempészek számára a tömegben eltűnik az egyén, és a profit mögött csak egy darab húst látnak bennük, miközben ezek az emberek egykori életüket hátrahagyva elindulnak, és csak remélik, hogy épségben megérkeznek. Az úton pedig elveszítik a kontrollt a saját életük felett. A tizenkilenc éves Nawar és három testvére hosszú utat tett meg Szíriától idáig. Most a legemberpróbálóbb napokat meséli el.

Jogi útvesztőben a határra vezényelt katonák

Itthon2015.09.16, 10:48

A katonák bevetését lehetővé tévő törvénymódosításról csak hétfőn tervez szavazni az Országgyűlés, miközben a katonák már napok óta a magyar–szerb határ térségében vannak. Ráadásul a szövegen az utolsó pillanatban is változtatna a Fidesz: a terrorveszélyre hivatkozva néhol kiterjesztenék a jogokat, máshol helyretennék a jogi ellentmondásokat. 

Szijjártó: Nem engedünk be agresszív embereket

Itthon2015.09.17, 10:40

A közös európai menekültrendszer megbukott - mondta Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, aki szerint az EU-nak ezért közös erőt kell létrehoznia, amely képes a határok megvédésére, Magyarország pedig szívesen ad ehhez katonákat és pénzt. Dimitrisz Avramapulosz, EU menekültügyi biztosa szerint segíteni kell Magyarországot, amely nincs egyedül ebben a helyzetben. Eközben egyre több menekült indul a horvát határ felé a horgos-röszkei határátkelőhelyről. Az Origo tudósítói ott vannak, ahol az események történnek, kövesse velünk a fejleményeket percről percre!

Egy határzár éjszakája

Itthon2015.09.15, 22:58

Új törvények, új időszámítás. Ez kezdődött el szeptember 14-én éjfélkor. Az Origo képes összeállításban foglalja össze mindazt, ami a szerb-magyar határnál történt. Kommentár nélkül. Az elcsigázott menekültek, a fáradt, de türelmes rendőrök és a mindent szemmel tartó média éjszakája volt ez.

Nehezen tér magához a Keleti

Gazdaság2015.09.15, 18:59

Kezd visszaállni a rend a Keletinél, de ennek nem minden üzlettulajdonos örül. Volt olyan gyorsétkezde, ahol háromszorosára ugrott a forgalom, amíg a menekültek ki voltak zárva a pályaudvarról, és a téren várakoztak. Máshol viszont sok vevőt veszítettek.

Faymann: Ausztriában az utolsó ágy is megtelt

Nagyvilág2015.09.15, 16:02

Werner Fraymann osztrák kancellár szerint össze kell egyeztetni a humanitárius segítségnyújtást és az ellenőrzéseket, és Európa nem dughatja homokba a fejét. Angela Merkel pedig a hotspotok szükségességéről beszélt, a németkancellár szerint ezek kialakításával nem lehet októberig várni. Jövő héten EU-csúcsot tartanak majd.

Erre kerüljön, ha Szerbiában ragadt

Itthon2015.09.15, 15:18

A két röszkei és az ásotthalmi határátkelőt továbbra is lezárva tartja a rendőrség, így többen - köztük Gyurcsány Ferenc volt kormányfő - Szerbiában rekedtek. Ők és más utazók kerülővel, három másik határátkelőn juthatnak Magyarországra.

Nálunk regisztráltatná a migránsokat a német alkancellár

Nagyvilág2015.09.15, 13:54

Európának mélyen a zsebébe kell nyúlni, ha meg akarja oldani a menkültválságot – ez a lényege annak a négy pontból álló tervnek, amelyet ma hozott nyilvánosságra Sigmar Gabriel. A német alkancellár és gazdasági miniszter Görögországban, Magyarországon és Olaszországban regisztráltatná a menekülteket.

A menekültektől várja a gazdasági csodát Németország

Gazdaság2015.09.15, 11:09

Az otthonuk elhagyására kényszerített menekültek nagyon motiváltak, ezért a felemelkedés esélyét jelentik a német gazdaságnak - állítja Dieter Zetsche, a német Daimler autógyár vezérigazgatója.

Orbán: Kikényszerítjük a törvényeket, amelyek eddig is hatályban voltak

Itthon2015.09.15, 00:33

Olyasmit tesznek most az osztrákok, amiért ezt megelőzően folyamatosan bírálták Magyarországot, de nem kell elégtételt venni, és a saját szerepünket sem most kell értékelni, mondta a TV2 Tényeknek adott exkluzív interjújában Orbán Viktor miniszterelnök. 

Ausztria megmagyarázza a határellenőrzést

Nagyvilág2015.09.15, 08:28

Ausztria csupán ideiglenesen, a kedden életbe lépő magyarországi jogszabályi változásokra tekintettel vezeti be az ellenőrzést – közölte Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter, aki hangsúlyozta, hogy Ausztria nem zárja le a határait, hanem ellenőrzi, hogy a belépni akarók iratai rendben vannak-e.

Rogán: Kiderült, hogy Orbánnak igaza volt

Itthon2015.09.14, 16:03

A nagy nyomás miatt elszabadulhatnak a határon az indulatok, de Rogán Antal szerint senki nem fog fegyvert használni addig, amíg vele szemben nem használnak fegyvert. A Fidesz frakcióvezetője elmondta, a Dublin 3-as rendelet ebben a formában megbukott. 

Riadót rendeltek el a magyar rendőrségen

Itthon2015.09.14, 07:46

A Készenléti Rendőrségen és négy megyei kapitányságon rendelt el riadót a menekülthelyzet miatt Papp Károly országos rendőrfőkapitány. 

Megszólalt, de nem kért bocsánatot a tévés, aki megrúgta a menekülteket

Life.hu2015.09.11, 16:13

Az N1TV egyik munkatársa, László Petra, aki Röszkén menekülteket gáncsolt el és rúgott meg, óriási botrányt okozott tettével. Hosszú hallgatás után most először szólalt meg az ügyben.

Hitler főépítészének a lánya is menekülteket fogadott be

Itthon2015.09.11, 14:23

Albert Speer, Hitler főépítésze, a fajgyűlölő náci rendszer kiszolgálója volt. Lánya, Hilde Schramm egész életében küzdött a rasszizmus és a kirekesztés ellen. Nyolc hónappal ezelőtt Szíriából érkezett menekülteket is befogadott lakásába.

Átfagyva, vizesen érnek Magyarországra

Itthon2015.09.11, 07:11

Nyugatra tartanak a menekültek vonattal a Keletiből, Röszkénél pedig folyamatosan érkeznek a határon; a gyűjtőpontról a menekülttáborba viszik őket. Meghalt az 5-ös úton elgázolt menekült. Csongrád megyében háromezernél is több menekültet állított meg a rendőrség tegnap, egy rendőrt pedig betonnal dobtak meg Röszkénél. Kövesse az eseményeket percről percre az Origóval.

Szendviccsel etetik a rendőrök a menekülteket

Itthon2015.09.09, 16:11

Csaknem 300 millió forintot költött a rendőrség augusztusban a menekültek ellátására. Hatszázezer szendvicset és 114 cumisüveget is kiosztottak. 

Hazánk példát tud mutatni a bevándorlók integrálásában

Gazdaság2015.09.09, 12:37

Az az érdekes helyzet alakult ki Magyarországon, hogy a külföldön született, de hazánkban dolgozó bevándorlóknak sokkal inkább van munkája, mint a már eleve itt születetteknek, így nem nehezednek rá az ellátórendszerre egy OECD-tanulmány szerint. 

Szegedhez közelít a migránsok menete

Itthon2015.09.08, 15:40

Migránsokkal teli vonat hagyta el a Keleti pályaudvart, de további százak várnak arra, hogy Ausztria felé utazhassanak. Röszkén kitört a menekültek egy csoportja, és Szeged felé indultak. Eközben meghallgatták Simicskó Istvánt, aki Hende Csaba utódja lesz a honvédelmi tárca élén. A leendő miniszter megállítaná az új népvándorlást. Az Origo munkatársai a helyszínen vannak, tudósításunk folyamatosan frissül.

Banan története: Terhesen a zöldhatáron át

Itthon2015.09.22, 14:44

A zöldhatáron Szerbia felől hozzánk érkezők némelyike már évek óta úton van. Sokuk számára a vándorlás életformává lett. Sorozatunk második részében egy fiatal nő meséli el viszontagságos útját férjével. Elmeséli szerelmük történetét, hogyan házasodtak össze menekülés közben, és beszél arról, hogy hamarosan gyermekük lesz. 

Mikola megrótta bírálata miatt az emberi jogi biztost

Itthon2015.09.08, 10:40

A külügyi tárca államtitkára rendre intette az Európa Tanács emberi jogi biztosát, aki szerint sajnálatos Magyarország hozzáállása a menekültkérdéshez. Mikola István felszólította a biztost, hogy tartózkodjon Magyarország bírálatától, hiszen az ország az EU minden szabályát betartja.

Újabb tömegjelenet a Keletiben

Itthon2015.09.08, 09:57

Hétfőn délután indult el gyalog a röszkei táborból menekültek egy csoportja, Budapestre akartak eljutni. Éjszaka letáboroztak a pálya mellett, de egy tolmács segítségével a rendőrök elmondták nekik, hogy bűncselekményt követnek el, és kiutasíthatják őket az EU-ból. Hegyeshalomnál már ötszázan elhagyták az országot, a Keletiben tömegek várnak vonatra. Kövesse élőben a híreket! 

A szlovének többsége segítene a menekülteken

Nagyvilág2015.09.08, 06:29

A szlovének többsége segítene a menekülteken, de csak 15 százalékuk engedne az országba ezernél több migránst.

Éjjel, az autópályán gyalogolnak a menekültek

Itthon2015.09.07, 21:46

Éjjel a sötétben, rendőrhelikopterrel a fejük felett és egyenruhás földi kísérettel vonul egy csapatnyi menekült az M5-ös autópályán Budapest felé. A röszkei gyűjtőpontról napközben többször kitörő menekültek nagy része azonban a menekülttáborban vagy azon kívül, saját sátrában aludt el. Este Mórahalomnál Orbán Viktor kormányfő és minisztere, Lázár János tartott határszemlét. Az Origo tudósítói ma is ott vannak, ahol az események történnek. Kövessék velünk a híreket percről percre!

Megvan a migránsijesztő plakát

Itthon2015.09.07, 19:21

A magyarok nagyon vendégszeretők, de nem az illegális határátlépőkkel szemben - hirdeti az a szöveg, amit szórólapokon és újsághirdetésekben a tranzitországokban kíván terjeszteni a magyar kormány, ezzel ijesztve el a menekülteket attól, hogy Magyarországra jöjjenek.

Különleges projekt által juthatnak pénzhez a menekültek

Life.hu2015.09.07, 18:29

A Life.hu nagyszájú riportere ezúttal a celebek faggatása helyett különleges gyűjtés szervezésében segédkezett.