menekültek
címke rss- kapcsolódó címkék:
- menekült
- migráns
- Németország
- bevándorlás
- Európai Unió
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ezer migránst helyezne el magánlakásokban egy francia miniszter
A francia lakhatási miniszter augusztus elején új tervet jelentett be a Törökországból, Libanonból, Görögországból és Olaszországból 2017-ig a franciákhoz érkező 30 ezer migráns elszállásolására. Azt tartaná helyesnek, ha az emberek befogadnának egy-egy migránst, akár egy egész családot is, ha van szabad szobájuk. Arról is beszélt, hogy akár rekvirálni is lehet közterületeket, ha nem oldódik meg a migránsok elhelyezése.
Londonban, Gyurcsánnyal kampányol a DK
Saját, a többi ellenzéki párttól független - de üzenetében az MSZP-ével és másokéval azonos - ellenkampányt indít a Demokratikus Koalíció, melynek lényege, hogy a kormány mozgósító kampányával ellentétben távolmaradásra buzdítsa híveit az október 2-i kvótareferendumon.
A csehek is elutasítják a német kvóta-terveket
Prága és Berlin továbbra is eltérően ítéli meg a migránsok kötelező kvóták szerinti elosztását az Európai Unió tagállama között - ismerte el egyaránt Bohuslav Sobotka cseh kormányfő és Angela Merkel német kancellár a csütörtöki prágai tárgyalásaik után tartott sajtótájékoztatón.
- címkék:
- Csehország
- Németország
- menekültek
- kvóta
- Címkefelhő »
Mit segít a menekülteken, ha két lány kanapéval stoppolja végig a Balkánt?
A húszas évei elején járó észt Heli és az olasz Carla nagyon nem értette, mi ez a hisztéria Európában a menekültek körül. Ezért fogták magukat, és Ankarától Bécsig végigstoppolták az Európába érkező menekültek által használt útvonalakat. Közben beszélgettek éppen úton lévő vagy parkokban várakozó bevándorlókkal és a tőlük tartó helyiekkel is. A tapasztalatszerzésen kívül az volt céljuk, hogy pénzt gyűjtsenek az ankarai Keçioren negyedben élő menekült gyerekeknek. De miért járt meg velük 13 országot egy kanapé? A Szabadság hídon, egy pikniken beszéltek erről, itt volt az egyhónapos utazásuk végállomása.
- címkék:
- menekültek
- migráció
- bevándorlás
- Címkefelhő »
Norvégia is kerítést emel a migránsok miatt
Norvégia 200 kilométer hosszú, 3,5 méter magas drótkerítést emel Oroszországgal közös, sarkvidéki határán, miután tavaly 5500, többségében szíriai migráns érkezett e határszakaszon keresztül az észak-európai országba.
- címkék:
- Norvégia
- menekültek
- Címkefelhő »
Orbán Viktor: Magyarország száz százalékig megvédi a határait
Magyarország száz százalékig megvédi határait, akkor is, ha Törökország beváltja fenyegetését, és migránsok tömegeit indítja el az Európai Unióba - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Folha de S. Paulo című brazil lapnak adott interjújában. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy "lehetetlen" kivonni a törököket az európai uniós vízumkényszer alól.
- címkék:
- Orbán Viktor
- menekültek
- menekült
- Címkefelhő »
A törökök ígérik: bosszúból nem küldik a menekülteket az EU-ba
Törökország akkor sem küld több millió menekültet az Európai Unióba, ha nem kapná meg a várt uniós vízummentességet – legalábbis ezt ígérte egy lapinterjúban az EU-hoz delegált török nagykövet. Azt is mondta, a vízummentesség megtagadása esetén viszont nem fogadnak vissza több szíriai menekültet az EU-tól.
Mit tehet néhány csonka lószobor a menekültekért?
Egy mexikói művész néhány monumentális lóval emlékeztet arra, hogy a nyugati világ jóléte és kulturális vívmányai részben mások kizsákmányolásából származnak.
- címkék:
- Gustavo Aceves
- menekültek
- Címkefelhő »
Merkel: A terrorizmus nem a menekültekkel jött
Az iszlamista terrorizmus nem a menekültekkel érkezett Németországba, hanem már ott volt korábban is – mondta Angela Merkel. A német kancellár azt viszont elismerte, hogy menekülteket próbálnak olykor megnyerni a terrorizmus ügyének.
A munkanélküliség növekedésétől tartanak a németek
Jövőre 2,86 millió munkanélküli lehet Németországban, ami 110 ezerrel több, mint az idei átlag, a növekedésért egy pénzügyminisztériumi elezés főként a menekülteket okolja. A munkaügyi miniszter már tavaly jelezte: csak minden tizedik migráns alkalmas munkavállalásra vagy szakmai képzésre.