menedzser
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- Michael Schumacher
- fizetés
- feldolgozóipar
- bér
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egyre vonzóbb a külföldi menedzsereknek Magyarország
Magyarország egyre vonzóbb a külföldi menedzserek számára. A külföldi rendszerint multinacionális cégek hazai leányvállalatait irányítják, rendszerint 3-7 évre érkeznek hazánkba -írja a Világgazdaság.
Milliárdos csúcsfizetés a német menedzsernek
Josef Ackermann, a Deutsche Bank igazgatótanácsának elnöke a legjobban kereső német menedzser a német tőzsdeindex értékébe (DAX) beszámító cégek vezetői között. 2006-ban éves fizetése 13,2 millió euró (3,3 milliárd forint) volt, 1,3 millió euróval több az egy évvel korábbinál - áll a Süddeutsche Zeitung napilap összeállításában.
A munkaadók elnézik az alkoholfogyasztást
Az Alkohológiai Intézet az alkoholos májzsugorban meghaltak száma alapján úgy becsli, hogy hazánkban mintegy 800 ezer alkoholbeteg él. Nagy részük aktív munkavállaló, ráadásul köztük ugyanúgy találni menedzsereket, ahogy fizikai dolgozókat - derül ki a Népszabadság cikkéből.
Bíróság előtt a volt Swissair-vezetők
Tegnap megkezdődött a 2001-ben csődbe ment svájci Swissair légitársaság vezetőinek a tárgyalása. A vádlottak padján tizenkilenc menedzser található.
Hadgyakorlatokon tréningezik a svájci menedzsereket
Svájcban a fegyveres erők tréningjén vehetnek részt vállalatvezetők. A programban a döntéshozóknak korábbi történelmi helyzeteket is meg kell oldaniuk - tudósít a Világgazdaság.
Leépítés a munkahelyen: így élik meg a maradók
Az inkorrekt elbocsátások a cégnél maradó dolgozók motivációját jelentősen csökkentik. A dolgozók legfőbb szempontja a leépítéseknél az igazságosság. Passzív ellenállást indíthat el az emberekben, ha a kirúgásokkal párhuzamosan a menedzserek fizetésemelést vagy új autót kapnak. Ez derül ki a Jénai és a Hannoveri Egyetem közösen publikált felméréséből.
- címkék:
- munkahely
- leépítés
- menedzser
- Címkefelhő »
Menedzseri csúcsfizetés: 600 millió is lehet évente
A legjobban fizetett magyar felső vezetők évi jövedelme - a Népszabadság írása szerint - eléri a 600 millió forintot, amihez sikeres esztendőben még több százmilliós, sőt, akár milliárdos részvényjuttatás is csatlakozik. A nagy cégek vezetői átlaga ennél alacsonyabb 30-50 millió.
- címkék:
- menedzser
- írás
- Népszabadság
- Címkefelhő »
Társasházkezelő: inkább menedzser, mint házmester
Lakóhelytől függően havonta 600-1500 forintjába kerül egy társasházban élő családnak, hogy a témában jártas vállalkozás intézze hajléka ügyes-bajos dolgait. Az ilyen cégek a közös képviselők feladatait is ellátják.
- címkék:
- Budapest
- menedzser
- vállalkozás
- lakás
- Címkefelhő »
5,2 milliárd forintért dolgozik a vezető női topmenedzser
Safra Catz, a legjobban kereső amerikai női menedzser évi 5,2 milliárd forintnak megfelelő dollárt kap cégétől. A férfi éllovas ennek majdnem a háromszorosáért dolgozik.
- címkék:
- dollár
- menedzser
- topmenedzser
- Címkefelhő »
Mielőtt munkahelyet választunk - tippek a jó döntéshez
Nem mind arany, ami fénylik az álláskeresésben sem. A kötetlen munkaidő hétvégi munkát is takarhat, a menedzseri pozíciómegjelölés pedig sokszor végrehajtói tevékenységet jelent. Gyanús lehet még az irreális bérajánlat, a felületes munkaerő-kiválasztás, a kevés konkrétum. Amit tanácsos megkérdezni, mielőtt elfogadjuk az állásajánlatot.
- címkék:
- munkahely
- arany
- munkaidő
- menedzser
- Címkefelhő »
Italgyártás, válsághelyzet: fedélzeten a női menedzserek
Két területen meglepően sok a női menedzser az Egyesült Államokban: az italgyártásban és válságban levő cégeknél. Élen jár a női karrier elősegítésében a Pepsi, amely sok cégnek exportált sikeres női vezetőt.
- címkék:
- menedzser
- USA
- fedélzet
- PepsiCo
- Címkefelhő »
Munka füstben: szmog miatt állnak odébb a külföldi munkavállalók
A hongkongi munkáltatók kénytelenek az egyre növekvő környezetszennyezés miatt kompenzációs csomaggal a városba csábítani a munkavállalókat. Az európai, amerikai menedzsereket csak az átlagosnál jóval magasabb fizetésért lehet a távol-keleti városba hozni.
Nőtt a beszerzési menedzser index
Augusztusban 55,1 százalék volt a szezonálisan kiigazított beszerzési menedzser index (BMI), szemben a júliusi 54,1 százalékkal - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság pénteken.
A kilencéves menedzser bandája
A Children's ITV (CITV) új sorozatot indít egy fiúbandáról, ezzel a szokványos gyermekműsorokat szeretné felpörgetni.
- címkék:
- sorozat
- gyerekműsor
- menedzser
- Címkefelhő »
Motiváció: a menedzserek a pénzre, a HR-esek az érdekes feladatokra szavaznak
Egy angol tanácsadó cég menedzserek és HR-eseik között végzett felmérést, mi motiválja igazán a vezetői pozícióban dolgozókat. A válaszok összevetése érdekes eredményt hozott: a HR-esek úgy vélik, a kihívást jelentő feladat és a státusz elegendő, a vezetők azonban első helyen a több pénzt említik.
- címkék:
- menedzser
- felmérés
- státusz
- Címkefelhő »
Kétszer annyit forgalmaz a maffia, mint a Fiat
Évente 77,8 milliárd eurót szed be a maffia a vállalatoktól és vállalkozóktól, az olasz kereskedők pedig 30 milliárdot fizetnek - állítja az olasz beszerzési menedzserek szövetsége, a Confesercenti.
- címkék:
- euró
- maffia
- devizapiac
- menedzser
- Fiat
- Címkefelhő »
A vállalatok fele hibázik a vezetők előléptetésekor
A vállalatok csaknem fele legalább öt hibát elkövet a menedzserek alkalmazásakor és előléptetésekor. A cégek kevés figyelmet szentelnek továbbképzésekre és a jelöltek morális magatartását sem tesztelik kellő mélységgel - derül ki a Right Management Consultants kutatásából.
- címkék:
- menedzser
- kutatás
- előléptetés
- Címkefelhő »
Mint gulyáslevest a pilótakeksz
Jött Irapuato, rendszerváltozás, Depeche Mode-őrület, és feladtuk a reménytelennek tűnő küzdelmet. A politikai változásokat kísérő társadalmi aggodalmak közepette kisebb gondunk is nagyobb volt annál, mint hogy életképes könnyűzenei életet teremtsünk. Következett a gátlástalan majmolás, nem volt már mit ellesni a nagy külföldi sztároktól, bőven elég volt utánozni őket. A menedzserek és a gépzene hódítása alatt legalább az előző évtized nagy egyéniségei magukra találtak - az igazi sikereket azok aratták, akik megérezték: az új stílusirányzatok és a hagymányosan magyar zenei kultúra között mégis van átjárás. Minden, ami a kilencvenes ...
- címkék:
- könnyűzene
- pop
- menedzser
- kultúra
- A profi
- Címkefelhő »
Elhunyt Billy Preston amerikai rockzenész
Hosszan tartó betegség után ötvenkilenc éves korában elhunyt Billy Preston amerikai énekes, billentyűs, zeneszerző - jelentette be kedden testvére és menedzsere.
Gyorsabban csinálnak karriert, akik másokra hárítják a felelősséget
A menedzseri pozícióig gyorsabban juthatnak el azok, akik következetesen és sikeresen hárítják másokra a felelősséget - derül ki az izraeli Faculty of Industrial Engineering and Management at the Technion Institute kutatásából.
- címkék:
- menedzser
- kutatás
- karrier
- Címkefelhő »
Gyakori fejfájás, kivesző humor: panaszkodnak az angol menedzserek
Nem fest jó képet az angol menedzserek lelki és fizikai állapotáról egy friss felmérés. Az egyre gyakoribb bosszankodás és a mind kevesebb humor a két fő oka a munkahelyeken kialakult, kedvezőtlen egészségügyi állapotoknak - derül ki a CMI (Chartered Management Institute) a munkavállalók életminőségét vizsgáló kutatásából. Az egészségügyi problémák ráadásul pénzben is mérhetőek, sokszor az ügyfélkapcsolatokra is kihatnak.
EU-s pályázat magyar menedzsereknek
Magyarország idén először kapcsolódhat az Európai Bizottság által kiírt pályázathoz, az Executive Training Programme-hoz (ETP). A program európai vállalatok menedzsereinek nyújt képzési lehetőséget.
A magyar menedzsereket is várják a brit cégek
A technikusok, szakmunkások mellett már a senior pozíciókba vágyók is jó eséllyel indulnak a brit munkaerőpiacon - áll a Recruitment Confidence Index kutatásában.
- címkék:
- munkaerőpiac
- menedzser
- kutatás
- index
- Címkefelhő »
Vezetői felmérés: demokrata németek, tekintélyelvű franciák
Egy európai felmérés alapján az angol, a francia és a német főnökök vezetési stílusa eltérő. A kutatók a 201 menedzser válasza alapján a teljesítményközpontú angol, az autokrata francia, a demokratikus német kategóriákat állították fel.
Munka és érvényesülés Írországban
Ambíció, szakmai ismeretek és jó angoltudás. E három tényező szükséges ahhoz, hogy valaki külföldön is megállja a helyét az álláspiacon - állítja Dorgan Tünde, az írországi munkára toborzó Scope Software európai operációs menedzsere, akivel az informatikusok kiválasztásáról és az ír munkahelyi környezetről beszélgettünk.
Hilary Swank válni készül
Nem indul jól a 2006-os év Hilary Swank számára, akinek menedzsere tegnap jelentette be, hogy a színésznő és férje, Chad Lowe közös elhatározással válik el nyolcévnyi házasság után. Az okok egyelőre nem ismertek.
Egy egész csapat hagyja ott a MotoGP-t
Negyedszázados világbajnoki részvétel után kénytelen kivonulni a gyorsaságimotoros vb királykategóriájából Sito Pons és nevével fémjelzett csapata. Az egykori világbajnok menedzser pénzügyi gondokkal indokolta a lépést, szerinte 2007-ben sikerülhet a visszatérés.
- címkék:
- motorsport
- menedzser
- MotoGP
- csapat
- Honda
- Címkefelhő »
Gyorsuló ütemben nő a feldolgozóipar
Decemberben 58 százalékot ért el a beszerzési menedzser index, ami a feldolgozóipari tevékenységek fellendülését jelzi. Ez egyébként a felmérés történetének legnagyobb decemberi indexszáma is egyben.
F1: Ralf Schumi szakított menedzserével
Külön utakon a Schumacher testvérek: míg a hétszeres világbajnok Michael továbbra is tömi Willi Weber zsebét, Ralf szakított a menedzserrel.
A KTM továbbra is számít Talmácsira
Talmácsi Gábor, illetve menedzsere Stefano Favaro csütörtöki nyilatkozataira a KTM magyarországi képviselete egy közleményben reagált, amelyben az áll, hogy a KTM Red Bull csapata továbbra is számít Talmácsira.
Borúlátóbbak az uniós menedzserek
A várakozásoknál nagyobb romlást jelez az eurózóna szolgáltató szektora beszerzési menedzsereinek véleményéből számolt friss júniusi index (PMI).
- címkék:
- eurózóna
- menedzser
- szektor
- PMI
- Címkefelhő »
Csökkent a beszerzői menedzser index az euroövezetben
Az áprilisi 49,2 pontról idén májusban 48,7 pontra csökkent az euroövezetben a feldolgozóipari beszerzői menedzser index. Elemzők 49 pontra számítottak.
- címkék:
- feldolgozóipar
- menedzser
- index
- Címkefelhő »
Fürge világtelefon menedzsereknek
Két hétig nyúztuk a PalmOne legújabb okostelefonját, a Treo 650-est. Az új készülék jó minőségű képernyővel és miniatűr billentyűzettel rendelkezik, zene- és videofájlokkal egyaránt elboldogul, s fényképezni is lehet vele.
Schumi nem tárgyal a hosszabbításról
Michael Schumacher egyelőre nem döntött, folytatja vagy befejezi, így menedzsere még nem tárgyalt szerződéshosszabbítása ügyében. A csapatok újabb levélben kérték a Ferrarit tesztkorlátozás elfogadására, a címzett ezúttal az elnök Luca di Montezemolo volt.
Keményebb kezű APEH-vezért akar a PM
Személyes okokból és nem az áfa-visszatérítések miatt mondott le Király László György, az APEH elnöke - közölte Katona Tamás. A Pénzügyminisztérium politikai államtitkára szerint a leköszönő elnök nem menedzser típusú, hanem inkább tudós típusú vezető volt, de idejében észlelte ezt a problémát. A Pénzügyminisztérium ugyanakkor kritikával illette az APEH vezetését, amiért az áfabevételekkel kapcsolatban nem lépett idejében.
Veszélybe sodorják idősebb vásárlóikat a motorgyártók
Növekszik azon motoros balesetek száma, amelyek okozói vagy elszenvedői negyvenes-ötvenes jól szituált "úri motorosok". A motorgyártók az utóbbi évtizedben azt a réteget célozták meg új masináikkal, amely a legtöbbet hajlandó fizetni a száguldásért. Azt azonban senki sem magyarázta el a nyeregbe pattanó menedzsereknek és vállalatvezetőknek, hogy sem ők, sem a motorok nem olyanok, mint amire fiatal korukból emlékeznek.
- címkék:
- menedzser
- motor
- nyereg
- Harley-Davidson
- Címkefelhő »
Baumgartner új menedzsert kapott
A jövőben a Rick Gorne angol menedzser vezetésével működő Goman Ltd. is segíti Baumgartner Zsolt Forma-1-es pályafutását.
Holtan találták Shakira menedzserét
Tegnap este a bogotái rendőrök halva találták Patricia Margarita Téllezt, Shakira menedzserét. Az üzleti életben sikeres asszonynak sokat köszönhet az énekesnő, ő fedezte fel az elmúlt évek egyik legsikeresebb latin-amerikai előadóját.
- címkék:
- Shakira
- menedzser
- énekesnő
- Címkefelhő »
Nedved a Juventushoz csábítja Heinzet
A cseh futballisták kitűnő teljesítménye a portugáliai Európa-bajnokságon nem hagyta hidegen a vezető európai klubok menedzsereit, akik máris kivetették hálóikat a legjobbakra. Prágai források szerint a legnagyobb érdeklődés Marek Heinz, a Banik Ostrava 27 éves csatára iránt mutatkozik meg.
Júliusban dől el Ralf Schumi jövője
Willi Weber, a Schumacher fivérek menedzsere azt állítja, legkésőbb júliusban eldől, hogy a jelenleg a Williamsnél versenyző Ralf hol folytatja pályafutását.
Váratlanul derűlátók a német menedzserek
A várakozásokkal szemben nőtt az Ifo német gazdaságkutató bizalmi indexe áprilisban, miután a világgazdasági élénkülés és az euró gyengülése derűlátóbbá tette a német vállalatvezetőket.
Verstappen menedzsere miatt járt pórul
Eddie Jordan, a saját nevét viselő Forma-1-es istálló csapatfőnöke Huub Rothengattert, Jos Verstappen menedzserét okolja amiatt, hogy a hollanddal zátonyra futottak a tárgyalások.
Új nevet keres a TATU
Új menedzsert és új nevet keres magának az orosz TATU hölgyduó. A dacos lányok véleménye szerint menedzserük inkább az újabb botrányok kiagyalásával foglalkozott, és nem fordított elég időt az ő művészi tehetségük gondozására.
- címkék:
- menedzser
- TATU
- Címkefelhő »
Sportigazgató lett Talmácsi menedzsere
Talmácsi Gábor menedzsere, Stefano Favaro - a pilótához hasonlóan - egy plusz egy éves szerződést írt alá a Malaguti Racing Teammel. Favaro a csapat sportigazgatója lesz.
Felajánlotta lemondását Baumgartner menedzsere
Baumgartner Zsolt menedzsere, Frank Tamás az utóbbi napok történései miatt a lemondását fontolgatja. "A Lukács Bea szóvivő által kiadott közleményből értesültem, hogy megrendült velem, mint Baumgartner Zsolt menedzserével szemben a Mol Rt. bizalma, s ez akadálya lehet egy esetleges szerződéskötésnek. Mivel az ügy fontosságára való tekintettel nem szeretnék akadálya lenni Baumgartner Zsolt Forma-1-es karrierjének, szükség esetén hajlandó vagyok lemondani menedzseri tisztségemről" - jelentette ki Frank Tamás.
Párizsba csábítják a menedzsereket
Adókedvezményekkel ösztönözné a külföldi vezető menedzserek franciaországi munkavállalását a párizsi kormányzat. A pénzügyminisztériumi javaslat a Financial Times szerint mintegy 3000 felső beosztású alkalmazottat érintene, és éves szinten 80 millió euró körüli bevételtől esne el a kincstár - írja a Világgazdaság.
Újabb EU-állások a láthatáron
Hamarosan, talán már a jövő év elején meghírdetik azokat a - magyaroknak szánt - EU-állásokat, amelyek betöltéséhez szakmai és menedzseri tapasztalatokra is szükség lesz - nyilatkozta a Világgazdaságnak a múlt hét végén Budapestre látogató Erik Halskov, az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO) elnöke.
Willi Weber szerint jövőre Ralf Schumi nyer
A Forma-1 német sztár-testvérpárjának menedzsere, Willi Weber úgy véli: jövőre a fiatalabbik Schumacher, a williamses Ralf nyeri a pilóták pontversenyét.
KFT: Őrültebb, mint az átlag
A furcsa mentális kísérletnek is kiváló telepatikus koncert előtt - melyet ma este fél nyolctól velünk együtt nézhet és hallgathat az [origo]-n keresztül - a KFT együttes három tagja volt a vendégünk. Elárulták, hogy a lemezeladási statisztikák romlása magával ránthatja az almáspite-piacot is, pironkodva bevallották, hogy a Bábu vagy című dal óta változtak egy hangyányit, és eltűnődtek azon, hogy ki az igazi földlakó és a ki a megtűrt vendég ezen a golyóbison.
Menedzserdivat: aki ad magára, útlevéllel jár vásárolni
A magára valamit is adó üzletember 150-200 ezer forintos öltönyt hord, bár mire elindul egy fogadásra, félmillió forint könnyen a testére kerülhet. A magyar menedzserek márkaorientáltak, ruhájukat gyakran külföldi üzleti útjaik során szerzik be, vagy abban a néhány ún. 'VIP-boltban', melyek címe kézről kézre jár közöttük. Olvassa el az [origo] összeállítását!
Villeneuve-re nem tart igényt a BAR-Honda
Az 1997-ben Forma-1-es világbajnoki címet nyert Jacques Villeneuve jövőre már nem lesz a BAR-Honda versenyzője, legalábbis ezt állítja a menedzsere. Craig Pollock bejelentette, a döntést pénteken este telefonon közölte vele Dave Richards csapatfőnök.
Szívinfarktusban meghalt Robert Palmer
Az énekes mindössze 54 éves volt, szívroham végzett vele ma Párizsban - közölte a menedzsere, de ennél többet nem mondott, részletekkel nem kívánt szolgálni. Palmer egy hosszabb tévéfelvétel után utazott a francia fővárosba, kétnapos pihenésre.
- címkék:
- Párizs
- menedzser
- szívinfarktus
- Címkefelhő »
Emelkedett a beszerzői menedzser index az EMU-ban
Augusztusban 49,1 pont lett az Európai Monetáris Unió feldolgozóiparának beszerzői menedzser indexe. Ez megegyezik az elemzők várakozásaival, és azt mutatja, hogy a teljesítmény romlása folyamatosan lassul az euróövezetben.
Fellendülés előtt a német gazdaság
Tizennégy havi csúcspontjára emelkedett az Ifo német gazdaságkutató intézet bizalmi indexe. A legnagyobb európai gazdaság állapotát és a menedzserek várakozásait leginkább tükröző mutató az amerikai fellendülés, az alacsony kamatszint és a bejelentett német adócsökkentés miatt emelkedet a vártnál nagyobb mértékben.
Baumgartner Zsolt menedzsere óvatos
Csak tíz nap múlva derül ki, hogy Baumgartner Zsolt beülhet-e a Jordan-Ford autójába a szeptember 12-14-i Forma-1-es Olasz Nagydíjon Monzában. Ezt Frank Tamás, a Hungaroring Rt. alelnöke, a pilóta menedzsere mondta a távirati irodának.
Szigor az állami cégvezetőkkel szemben
Korlátozta a kormány az állami cégvezetők prémiumát, végkielégítését, és a nagyobb társaságok menedzsereit szeptember 9-ig vagyonbevallás elkészítésére kötelezte - értesült a Népszabadság.
Rosszul élnek a hazai menedzserek
A világ felső vezetőinek életszínvonala közt hatalmas a különbség. A Mercer most publikált jelentése szerint - amelyről a Világgazdaság számolt be - a régióban nemcsak a megélhetési költségek, de az állami elvonás is Magyarországon a legmagasabb - írja a Menedzsmentfórum.
Villeneuve soha nem adja fel
Craig Pollock, Jacques Villeneuve barátja és egyben menedzsere szerint a kanadai világbajnok idei kudarcsorozata ellenére is folytatja Forma-1-es pályafutását.
Letartóztatták a Tatu menedzserét
Letartóztatták pénteken Moszkvában az orosz leszbikus tiniduó, a Tatu menedzserét. A férfit a béke megzavarásával vádolják, miután a pártfogoltjainak klipforgatására összegyűlt rajongók feldúlták a Vörös teret.
- címkék:
- Moszkva
- Tatu
- menedzser
- oroszország
- Címkefelhő »
Real Action a Társalgóban
Február 23-án Real Action, az ex- Hip Hop Boyz együttes tagjának lehetett kérdéseket feltenni. Real Action, aki jelenleg táncos és koreográfus, tehetségkutató versenyt hirdetett, melynek győztesei lemezkiadói szerződéshez, menedzseri szerződéshez jutnak.
- címkék:
- vetélkedő
- menedzser
- táncos
- Címkefelhő »
Egy személyben vagyok menedzser, edző és középpályás - Simon Tibor a Társalgóban
Simon Tibor, a BVSC edzője vendégeskedett hétfőn a Társalgóban. Amint a címből is kiderül, a Ferencváros-szurkolók egykori közönségkedvence, "Simi" mára multifunkcionális futballszakember lett, végső célja viszont a Fradi elnöki posztjának megszerzése - vagy legalább az, hogy aktívan alakíthassa a labdarúgó-szakosztály életét.
Nem érzik a visszaesést a csúcsvezetők
Az amerikai tőzsdei cégek tavalyi gyenge teljesítménye ellenére csúcsvezetőik jövedelme tovább nőtt. Bár a menedzserek fizetése átlagosan 10,1 százalékkal csökkent, egyéb juttatásaik és részvényopcióik segítségével jövedelmük 3,7 százalékkal nőtt. Sok társaság a napokban dönt vezetője idei javadalmazásáról, amelyben a jogszabályi háttér változása miatt kisebb lesz a részvényopciók szerepe.
A svájci menedzserek dolgoznak a legtöbbet
A világon a svájci menedzserek dolgoznak a legtöbbet - heti 57,1 órát -, utánuk 56,7 órával az indiaiak, majd alig valamivel kevesebbel a hollandok és a bolgárok következnek. Az osztrákok 53,2 órája elmarad az 54,4 órás középértéktől és viszonylag a legkevesebbet, 51,5 órát a francia vezetők dolgoznak - állapította meg a Kienbaum Management német tanácsadó cég tíz országban végzett felmérése, amelyet az osztrák APA hírügynökség kedden ismertetett.
- címkék:
- menedzser
- bolgárok
- APA
- Címkefelhő »
Agyondolgozott cégvezetők
A világon a svájci menedzserek dolgoznak a legtöbbet - heti 57,1 órát -, utánuk 56,7 órával az indiaiak, majd alig valamivel kevesebbel a hollandok és a bolgárok következnek, az osztrákok 53,2 órája elmarad az 54,4 órás középértéktől és viszonylag a legkevesebbet, 51,5 órát a francia vezetők dolgoznak.
- címkék:
- menedzser
- cégvezető
- Címkefelhő »
Csúcsvezetők a régióban a magyarok
A legrátermettebb menedzsereket adó államok rangsorában hazánk vezető helyen áll a régióban, egy Európai Uniós tanulmány szerint. Összesítésben Magyarország a 23. helyen áll.
- címkék:
- Magyarország
- Európa
- menedzser
- tanulmány
- Címkefelhő »
Klicsko-Tyson bokszmeccset szerveznek
A Klicsko-fivérek menedzsere, Klaus-Peter Kohl azt szeretné, ha a testvérek egyike Németországban összemérné erejét Mike Tysonnal, az amerikaiak klasszis ökölvívójával.
A magyar munkaerő már nem vonzó Németország számára
Magyarország, mint az olcsó munkaerő országa már nem annyira vonzó, mert a környéken vannak olcsóbb országok is - írta a Welt am Sonntag. Ugyanakkor a német és a magyar bérszínvonal között 1:5 az arány, ilyen körülmények között még mindig nagy haszonnal lehet termelni - nyilatkozta a vasárnapi lapnak Marcus Frenzel, az autóalkatrészeket gyártó német beszállító cég, a Pex menedzsere.
Pesszimistábbak a német cégvezetők
A Reuters hírügynökség által hétfőn közzétett német beszerzési menedzser index (BMI) az augusztusi 49,1 pontról 46 pontra esett, azaz a német vállalati vezetők a feldolgozóipar helyzetében jelentős rosszabbodást látnak. Az adatot eredetileg kedden hozták volna nyilvánosságra.
A weben a legkönnyebb elérni a menedzsereket
A döntéshozó pozícióban lévők az online hirdetésekkel minden más hirdetési formánál hatékonyabban befolyásolhatók.
- címkék:
- online hirdetés
- menedzser
- hirdetés
- Címkefelhő »
Celine Diont tilos parodizálni
Egy kanadai rádióadó kénytelen volt levenni műsoráról Celine Diont kifigurázó műsorszámát. Az öncenzúrába alaposan besegített az énekesnő menedzsere és férje, aki jogi lépéseket helyezett kilátásba a szerinte egyáltalán nem szellemes tréfa miatt.
- címkék:
- Céline Dion
- menedzser
- rádióadó
- Címkefelhő »
Borúlátóbbak a vállalatvezetők
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) augusztusi értéke 51,4, ami 3,5 százalékpontos csökkenést jelent havi összevetésben - áll a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság Üzleti Jelentések című kiadványában. Kedvező, hogy idén nyáron nem folytatódott az előző két év kedvezőtlen tendenciája, és a megkérdezett menedzserek növekvő feldolgozóipari teljesítményre számítanak.
Topmenedzserek Amerikában: mesés lehetőségek
Amerika a kapzsi menedzserek hazájává vált - véli a United for a Fair Economy (UFE) nevű civil szervezet. Az UFE nem a levegőbe beszél: frissen közzétett adatai szerint 1990 és 2001 között az amerikai vállalati vezetők fizetése 463 százalékkal emelkedett, szemben az átlagos amerikai munkás 42 százalékos jövedelemnövekedésével.
- címkék:
- Amerika
- bér
- fizetés
- menedzser
- topmenedzser
- United
- Címkefelhő »
Milliók a menedzsereknek
Gyakran hallani, hogy a magyar menedzserek jövedelmének csak kis részét teszi ki a részvényopciók lehívása során realizálható nyereség. A teljesítményhez kötött juttatásokat azonban több cég alkalmazza. Erre példa többek között a Matáv Rt: a távközlési cég 490 millió forint névértékű - több mint 4 milliárd forint piaci értékű - tőkeemelését hajtott végre, és az új papírokat a vezetői ösztönzési részvényopciós program során értékesítik.
A Richter-vezér a legjobb 50 menedzser között
Egyetlen magyarként Bogsch Erik, a Richter Gedeon Rt. vezérigazgatója került be a Business Week üzleti hetilap által kiválasztott 50 legjobb európai vállalatvezető közé. A "The Stars of Europe" című összeállításban összesen öt kelet-európai vállalatvezető szerepel.
Egyre több a külföldi menedzser
Drágábbak a külföldi menedzserek magyar kollégáiknál annak ellenére, hogy munkáltatóik jóval kevesebb járulékot fizetnek utánuk. A hazánkban megszaporodó menedzserek számát főként a tulajdonosok bizalmatlansága indokolja - adta hírül a Világgazdaság.
Borúlátóbbak a német menedzserek
Amikor a pesti értéktőzsde mélyrepülése előny lehet
Míg az amerikai stílusú kapitalizmus bukásáról és a menedzseri réteg hitelvesztéséről cikkezik a nyugati sajtó, az európai cégek elégedetten dőlhetnek hátra: lám-lám, ugye, hogy mégsem lehet olyan tempóban növekedni éveken keresztül, mint az Enron vagy a Xerox. A globalizált gazdaság "túlélése" olyan teljesítménykényszert szül, amely mellett nem árthat a fokozottabb ellenőrzés Magyarországon sem.
Végkielégítést szeretne a leváltott Vivendi-vezér
A kirúgott vállalatvezetők nem érdemelnek végkielégítést - nyilatkozta két éve Jean-Marie Messier, a Vivendi nemrég leváltott vezérigazgatója. A menedzser a jelek szerint meggondolta magát, és most 20 millió eurós végkielégítésre tart igényt - adta hírül a Bloomberg hírügynökség vállalati forrásokra hivatkozva.
Mérsékelt növekedésre számítanak a vállalatvezetők
Májushoz képest lassabb növekedésre számítanak a cégvezetők: a Beszerzés Menedzser Index értéke júniusban 2,1 százalékponttal, 54,8-ra csökkent havi összevetésben - áll a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság Üzleti Jelentések című kiadványában. A felmérés szerint tavaly júniushoz képest derűlátóbbak lettek a menedzserek, de az első félévben összességében rosszabbul ítélték meg saját vállalatuk kilátásait, mint egy évvel korábban.
Szexista karrierek - hátrányban a női menedzser
Nem elég, hogy a nők karrierlehetőségei messze elmaradnak a férfi kollégáikétól, egy most publikált tengeren túli felmérés szerint az európai nők lehetőségei jóval alul maradnak amerikai társaikhoz képest is. Ennél már csak a hazai helyzet szomorúbb.
- címkék:
- munkahely
- menedzser
- karrier
- Címkefelhő »
Ismét 10 ezer felett a Dow Jones
Az Egyesült Államokat ért terrortámadások után először a New York-i értéktőzsde irányadó Dow Jones indexe átlépte a lélektaninak tartott 10 ezer pontos határt. A befektetők élénk részvényvásárlásba kezdtek, miután a szolgáltatási szektor beszerzési menedzser indexe azt jelzi, hogy az ágazat túljutott a válságon. A hír nyilvánosságra kerülése után a BUX-index is jelentősen emelkedett.
Év végi pesszimizmus a menedzserek körében
Decemberben jelentősen, 9,5 százalékponttal, 45,1-re csökkent a Beszerzési Menedzser Index értéke - áll a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság Üzleti Jelentések című kiadványában. A visszaesést a feldolgozóiparban szokásosnak nevezhető év végi szezonális hatás okozta: az ünnepnapok miatt sok üzem leállította termelését.
Egyre optimistábbak a cégvezetők
Növekvő optimizmussal értékelik következő féléves gazdasági kilátásaikat a legnagyobb magyarországi vállalatok és a hazai kis- és középvállalkozók - derül ki az Ecostat Gazdaságelemző és Konjunktúra Intézet legfrissebb felméréséből. A legnagyobb cégek vezetőinek válaszai alapján a TOP-100 konjunktúra-index májusban decemberhez képest 10 százalékponttal, 57 százalékra nőtt. A menedzserek növekvő inflációs nyomásra számítanak.
Häkkinen újra a McLarennél
Mika Häkkinen újra aláírt a McLaren-Mercedeshez, azonban visszatérése volt menedzsere, Keke Rosberg szerint attól függ, mennyire érzi magát formában a versenyzéshez.
A férje ölhette meg a dúskeblű Lolo Ferrarit
Emberölés gyanújával letartóztatták a két éve elhunyt kebelcsoda, Lolo Ferrari férjét és menedzserét.
- címkék:
- kékfény
- menedzser
- gyilkosság
- Címkefelhő »
Ismét konzervatívan öltöznek a menedzserek
A high-tech lufi kidurranása miatt egyre inkább a konzervatív üzleti öltözködés kerül előtérbe - állítják a BBC-nek nyilatkozó szakértők. Tavaly a kötelező irodai viseletet hivatalos dokumentumban szabályozó cégek ötöde szigorította előírásait.
- címkék:
- menedzser
- öltözködés
- viselet
- BBC
- Címkefelhő »
Megházasodott a meleg miniszter Norvégiában
Per-Kristian Foss norvég pénzügyminiszter házasságot kötött az ország egyik legnagyobb kiadóvállalatának vezető menedzserével. A kereszténydemokrata párti politikus és meleg partnere már hosszú ideje együtt élnek, amit Foss korábban is nyíltan vállalt.
Sok menedzser utasítás helyett inkább hízeleg
Megbeszéléseiken a sikeres menedzserek nem mondják meg az embereknek, mit kell csinálniuk, inkább hízelegnek, meggyőznek, sőt még megfélemlítéshez is folyamodnak. A Harvard Business Review című kiadványban közölt felmérés szerint (melynek magyar változata a Humánpolitikai Szemlében jelent meg) a vezetők magatartására nagyfokú bizonytalanság jellemző.
Kokó nem lesz Fidesz-jelölt
Kokó, azaz Kovács István bokszoló menedzsere tagadja, hogy a Fidesz akár informálisan is tárgyalt volna a bokszolóval annak jelöléséről. A Magyar Hírlap azt állította, hogy Kokó neve is szóba került, mint esetleges jelölt a 2002-es választásokon.
Egyre pesszimistábbak az európai menedzserek
Történelmi mélypontjára süllyedt a valutaunió beszerzési menedzser indexe az Amerikát ért terrortámadás után - adta hírül hétfőn a Bloomberg hírügynökség. A pesszimizmus oka az, hogy a világgazdaság növekedési ütemének megtorpanását tetézte a terror miatt megingó fogyasztói bizalom miatti aggodalom.
Nem kedvelik a távmunkát a vállalatok
Magyarországon a távmunka igen szűk körben terjedt el, és bár a munkavállalók zöme szívesen dolgozna otthon, vagy rugalmasan, a vállalatok többsége nem kedveli ezt a foglalkoztatási formát - derül ki a Nextra Hungary megbízásából készített, szerdán nyilvánosságra került felmérésből. A kutatás szerint a magyar menedzserek jóval többet dolgoznak, mint nyugat-európai kollégáik.
Vakáció menedzsereknek a hajléktalanszállókon
Hajléktalanként tölthetnek el egy-egy hétvégét különböző európai fővárosokban egy holland utazási iroda jelentkezői. A túra állítólag javíthatja a fiatal üzletemberek csapatszellemét.
- címkék:
- Holland
- menedzser
- túra
- csapatszellem
- Címkefelhő »
Az üzletemberek ötven-ötvenöt évesen jutnak el a csúcsra
A menedzserek 50-55. életévükben érnek el a csúcsra, rendszerint ekkorra válnak érett személyiséggé. A 38 országban működő TMI-hálózat felmérése alapján szakszerű, jó tréninggel a fiatalabb korosztályok is fejleszthetik érzelmi intelligenciájukat, s ezzel együtt munkahelyi sikerességüket.
- címkék:
- munkahely
- menedzser
- sikeresség
- Magyar
- Címkefelhő »
A brit felsővezetők legszívesebben golfoznak szabadidejükben
Egy brit felmérés szerint a szigetország legnagyobb vállalatainak felsővezetői szabadidejükben golfozni szeretnek leginkább, míg focizni egyáltalán nem. A megkérdezett menedzserek közül csak hárman töltik családjukkal szabadidejüket, de van aki oktatási tevékenységgel vagy kastélyrestaurációval foglalatoskodik vasárnap délutánonként.