melegfelvonulás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- homoszexualitás
- rendőrség
- tüntetés
- rendőr
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Jogerősen elítélték Toroczkai Lászlót, mert a melegfelvonulás ellen buzdított
A másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság két évre próbára bocsátotta Toroczkai Lászlót, akit a gyülekezési szabadság megsértésének vétségében talált bűnösnek. Az ítélet szerint Toroczkai a 2009 augusztusában a budapesti melegfelvonulás megakadályozására szólított fel egy, az interneten megjelent írásában.
A melegfelvonulást védő nagyköveteket bírált a cseh elnök
Külföldi diplomatákat bírált a cseh elnök melegfelvonulással kapcsolatos levelük miatt.
A harmadik nem - Homoszexualitás régen és most
Régen börtön és büntetés járt érte, ma már - főleg külföldön - megszokott dolog, hogy két férfi vagy nő jár kézenfogva. Napjainkban már sok híres énekes, tévésztár vagy poltikus vallja be, hogy homoszexuális, ez pár száz éve még egyenlő lett volna a társadalmi halálos ítélettel. Pedig a homoszexualitás egyidős az emberiséggel, nem találunk kort, melyben nem lett volna - elfogadott vagy tiltott - jelenség.
Steiner Kristóf: Erőltetett menet
Kis hazánk még kisebb melegfelvonulása néhány héttel ezelőtt került megrendezésre, a parádéra azonban ebben az esztendőben is úgy kellett készülnünk, mintha legalábbis a Napot kívánnánk lelopni az égről.
700 ezren vettek részt a berlini melegfelvonuláson
A homoszexuálisok és a leszbikusok jogaiért kiálló, a velük szemben nagyobb toleranciát követelő rendezvényen, a berlini Christopher Street Day parádén a tavalyinál százezerrel többen voltak, a rendezvényen nem volt incidens.
Osztrák fiatalok szerint neonácik támadtak rájuk a budapesti melegfelvonulás után
Az osztrák hallgatói önkormányzat szerint két aktivistájukat is előállította a budapesti rendőrség a szombati melegfelvonulás után, noha őrájuk támadtak a "neonácik". A BRFK szóvivője szerint valóban előállítottak két külföldit szombat este, de azért, mert jóval a felvonulás után bántalmaztak a belvárosban két magyar állampolgárt.
- címkék:
- közbiztonság
- melegfelvonulás
- BRFK
- Címkefelhő »
Ellentüntetők várják a vonuló melegeket az Oktogonon
Délután indul a meleg méltóság menetének nevezett felvonulás a Hősök teréről, a felvonulók az idén nemcsak az elfogadásért menetelnek, hanem az új alkotmányban levő, szerintük a melegeket diszkrimináló passzusok ellen is tiltakoznak. Több ellentüntetést is bejelentettek, a tiltakozók az Oktogonon gyülekeznek majd - a rendőrség térfigyelő kamerákkal és rengeteg járőrrel készül.
Esernyők, műmellek és zászlók - képek a melegfelvonulásról
Szombat délután tartják szokásos éves felvonulásukat a melegeket képviselő szervezetek. A rendőrség szigorú biztonsági intézkedéseket vezetett be a korábbi vonulásokon előforduló atrocitások megelőzésére. Nézzen képeket a vonulásról!
- címkék:
- Budapest
- melegfelvonulás
- Címkefelhő »
Elterelték a vonulókat a rendőrök - tudósítás a melegfelvonulásról percről percre
Az utolsó pillanatban megváltoztatott útvonalon, az ellentüntetőket elkerülve haladt az idei melegfelvonulás. A meleg méltóság menetének nevezett felvonulás a Hősök teréről indult, a felvonulók az idén nemcsak az elfogadásért menetelnek, hanem az új alkotmányban levő, szerintük a melegeket diszkrimináló passzusok ellen is tiltakoznak. Így zajlott a felvonulás percről percre.
Rendőri csellel védték az alaptörvény ellen vonuló melegeket
Feszült légkörben zajlott az idei melegfelvonulás, amelynek résztvevői tiltakoztak az ellen, hogy az új alkotmány kizárja az azonos neműek közötti házasságot. A felvonulást hangos ellentüntetések kísérték, és a rendőrség az utolsó pillanatban megváltoztatta a menet útvonalát, hogy a melegek elkerüljék az őket szidalmazó demonstrálókat. Kisebb összetűzések így is voltak a rendőrök és a tüntetők között.
Bárkit igazoltathatnak szombaton a rendőrök a melegfelvonulás alatt
Fokozott ellenőrzést és forgalomkorlátozást rendelt el a rendőrség a fővárosban a szombati Budapest Pride 2011 elnevezésű rendezvény idejére. A Hősök teréről délután három órakor induló melegfelvonulás idejére több ellendemonstrációt is bejelentettek, de a rendőrség szerint kellően felkészültek az eseményekre. A felvonulás idejére lezárják többek között az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky utat, és a rendőrök bárkit igazoltathatnak majd.
"Kellő létszámmal" biztosítja a rendőrség a szombati melegfelvonulást
Fokozott lesz a rendőri jelenlét a budapesti meleg méltóság menetén szombaton - közölte a BRFK szóvivője szerdán. A rendezvény délután három órakor indul a Hősök terén, a felvonulók egészen az Alkotmány utcáig sétálnak majd.
A fővárosi melegfelvonulás megkülönböztetés nélküli biztosítását kéri az AI
Levélben kéri az Amnesty International jogvédő szervet a belügyminisztert, a főpolgármestert és a budapesti rendőrfőkapitányt, hogy tegyenek meg mindent a szombati fővárosi melegfelvonulás résztvevőinek biztonságáért. A jogvédőszervezet szerint különösen fontos a biztonság garantálása azok után, hogy a hétvégén erőszakba torkollt az első spliti melegfelvonulás.
Erőszakba torkollott az első spliti melegfelvonulás
Huligánok és szélsőjobboldaliak támadtak rá a homoszexuálisok menetére a horvátországi Splitben, öt felvonuló és három újságíró súlyosan megsérült.
- címkék:
- Split
- melegfelvonulás
- Címkefelhő »
Magyarország is kiállt a pozsonyi melegfelvonulás mellett
Közös levélben állt ki húsz pozsonyi nagykövet - köztük a magyar is - a homoszexuálisok szombati pozsonyi felvonulása mellett. Tavaly szélsőséges csoportok megtámadták a felvonulókat, a szlovák rendőrség most rendet ígér.
Vallási fanatikusok támadtak egy melegfelvonulás résztvevőire Moszkvában
Megtámadták egy melegfelvonulás résztvevőit szélsőségesek szombaton az orosz fővárosban, Moszkvában. A menet megtartásához a hatóságok előzetesen nem járultak hozzá, a rendőrség féltucatnyi felvonulót őrizetbe vett.
Mégis vonulhatnak a melegek Budapesten
A Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte a rendőrség döntését, amellyel megtiltotta, hogy június 18-án megrendezzék a melegfelvonulást. A rendőrség arra hivatkozott, hogy a forgalmat zavarná a menet, a szervezők bírósághoz fordultak. A BRFK tudomásul veszi a döntést, és biztosítani fogja a rendezvényt.
Szájer József szerint öngól az elutasított melegfelvonulás
Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője blogjában "öngólnak", illetve "magas labdának" nevezte, hogy a rendőrség nem engedélyezte a Parlamentig tartó melegfelvonulást. Szerinte az éppen elülő médiatörvény-vita után "gyúanyagot" szolgáltatnak a kormányt támadó sajtónak.
Jogsértő a melegfelvonulás megtiltása az Amnesty International szerint
Sérti a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek gyülekezési jogát, hogy a rendőrség nem engedélyezte a melegfelvonulást - közölte az Amnesty International. A nemzetközi jogvédő szervezet ezért felszólította a rendőrséget, hogy vonja vissza korábbi, tiltó határozatát.
A kormánnyal is bajuk van a melegfelvonulás szervezőinek
A rendőrség által nem engedélyezett melegfelvonulás főszervezője szerint amiatt vonulnának a Parlamentig, hogy a kormányzat egyes döntési ellen tiltakozzanak. Nem tetszik nekik a készülő alkotmány megfogalmazása a házasságról, és sérelmeznek egy visszautasított meghívást is. A Fidesz-KDNP melegjogi szakpolitikusa nem ért egyet a rendezvény céljaival, szerinte már minden megvalósult, amire a homoszexuálisok vágynak.
A tervmódosításra hivatkozik a melegfelvonulást megtiltó rendőrség
Közel egynapos hallgatás után megszólalt a rendőrség a melegfelvonulás megtiltása ügyében, és közleményében azzal magyarázza a döntést, hogy a jogszabályok miatt nem volt más lehetőségük. A BRFK egy korábbi útvonalon már engedélyezte a rendezvényt, de amikor a szervezők előálltak egy módosítási kéréssel, akkor a rendőrség ezt elutasította.
Tíz percig tartott a mínusz 20 fokban rendezett minszki melegfelvonulás
Mindössze tíz percig tartott Fehéroroszország történetének első melegfelvonulása, amelyet tucatnyi résztvevővel tartottak hétfőn Minszkben. A tüntetést tavaly rendőrök akadályozták meg, most pedig a mínusz 20 fokos hideg miatt fogták rövidre a szervezők.
Nem engedélyezi az idei melegfelvonulást a rendőrség
Nem adott engedélyt az idei melegfelvonulásra a budapesti rendőrség arra hivatkozva, hogy a rendezvény akadályozná a közlekedést. A főszervező szerint érdekes, hogy tavaly ősszel még engedélyezték a felvonulást. A rendőrség egyelőre nem válaszol az esemény betiltásával kapcsolatos kérdésekre. A szervezők bírósághoz fordulnak.
- címkék:
- Budapest
- melegfelvonulás
- BRFK
- Címkefelhő »
Záptojásokkal vertek szét egy orosz melegfelvonulást
Záptojásokkal támadt a szentpétervári melegfelvonulás résztvevőire egy több mint 100 fős csoport, hogy szétverje az Oroszországban tartott Meleg büszkeség napját. A szombati melegfelvonulás a támadás miatt mindössze 40 percig tartott, a szervezők azonban így is sikerként könyvelték el.
Molotov-koktélokkal támadtak a belgrádi melegfelvonulásra
Benzines palackokkal és kövekkel hajigálták meg a vasárnapi melegfelvonulást biztosító rendőröket tüntetők a szerb fővárosban. A belgrádi parádén nem idén volt először incidens, tavaly inkább az egész rendezvényt lefújták.
Jobbikosok is részt vettek a heterók felvonulásán
Alig százan vettek részt a Hetero Büszkeség Napján, ugyanazon az útvonalon vonultak fel Pesten, ahol a melegfelvonulást rendezik. A rendezvényen megjelent két jobbikos országgyűlési képviselő, egyikük, Novák Előd devianciának nevezte a homoszexuálisok felvonulását.
Gyurcsány pótdíjat fizetett a BKV-nak szombati utazása után
Egy videófelvétel szerint bliccelt Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő a szombati melegfelvonulás után a földalattin. Az egykori miniszterelnök környezetének egyik tagja szerint Gyurcsány azt hitte, hogy kísérői gondoskodnak a jegyről, a pótdíjat pedig még hétfőm befizette.
Békés melegeket buzizott le pár tucat rendbontó
Nagy rendőri készültség mellett kezdődött meg szombaton a budapesti melegfelvonulás. Pár embert igazoltattak a rendőrök az Andrássy úton és kisebb csoport kiabált sértő dolgokat a felvonulóknak, de komolyabb rendbontás nem történt, bár a Hősök terénél volt egy kisebb szócsata. Még a szervezők is azt tudakolták egymástól, hol vannak a felvonulók?
- címkék:
- Budapest
- melegfelvonulás
- Címkefelhő »
Előre rászólt a melegekre a közerkölcsöt féltő rendőrség
Váratlan nehézség miatt kellett lerövidíteni az idei melegfelvonulás útvonalát. A szervezők vezetője szerint a rendőrség arra hivatkozva kérte őket az útvonal lerövidítésére, hogy nincs elég kordon. Szerettük volna erről megkérdezni a BRFK-t is, de kérdéseinkre nem kaptunk érdemi választ, csupán annyit közöltek, hogy a rendőrség a megfelelő erővel készül a rendezvényre. A rendőrség idén is külön felhívta a szervezők figyelmét, hogy a felvonulás résztvevői tartózkodjanak a közerkölcs és közszemérem megsértésétől.
- címkék:
- Budapest
- kékfény
- melegfelvonulás
- BRFK
- Címkefelhő »
Lelőttek egy embert egy amerikai melegfelvonuláson
Egy embert agyonlőttek, kettőt pedig megsebesítettek az San Francisco-i melegfelvonuláson. A rendőrség szerint a támadás oka nem homofóbia volt.
Nem engedélyezték a melegek felvonulását Szentpéterváron
- címkék:
- Szentpétervár
- melegfelvonulás
- Címkefelhő »
Felvonulást szerveznek a hetero büszkeség mellett
Szeptember 4-én hetero büszkeség napi felvonulást tartanának az Andrássy úton - írja a Magyar Nemzet. A rendezvényt már tavaly bejelentette a szervező, de akkor a rendőrség még túl korainak tartotta a bejelentését, idén azonban tudomásul vették az eseményt.
- címkék:
- melegfelvonulás
- Címkefelhő »
Ellentüntetők térítették el a pozsonyi melegfelvonulást
Módosítani kellett az első pozsonyi melegfelvonulás útvonalát szombaton, mert ellentüntetők könnygázzal támadtak a felvonulni készülőkre: az egyik szónokot pedig kövekkel dobálták meg. A rendezők attól tartottak, hogy az eredeti, óvároson áthaladó útvonalon a rendőrség nem tudta volna garantálni a felvonulók biztonságát.
- címkék:
- Pozsony
- melegfelvonulás
- Címkefelhő »
Megtámadták a vilniusi melegfelvonulás résztvevőit
Egy ember könnyebben megsérült, 19 embert pedig őrizetbe vettek, amikor tiltakozók megzavarták a vilniusi megegfelvonulást. A Litvániában először megrendezett melegfelvonuláson 400 ember vett részt.
- címkék:
- Litvánia
- Vilnius
- melegfelvonulás
- Címkefelhő »
Homofób fenyegetések miatt betiltották a vilniusi melegfelvonulást
Erőszakos ellentüntetőkre hivatkozva a litván főügyész a vilniusi melegfelvonulás betiltását kérte, a bíróság pedig visszavonta a korábban kiadott engedélyt. A döntés miatt felháborodását fejezte ki az államfő is, aki szerint a rendőrség már közölte, hogy felkészült a felvonulók védelmére. Az Amnesty International az elnöktől várja, hogy biztosítsa felvonulás megtartását.
Július 10-én tartják a melegfelvonulást az Andrássy úton
Július 4-én kezdődik a Budapest Pride rendezvénysorozat, 10-én a megszokott útvonalon, a Hősök terétől az Erzsébet térig vonulnak majd végig az Andrássy úton a melegségüket nyíltan vállalók. Az elmúlt két évben ellentüntetők százai zavarták meg a budapesti melegfelvonulásokat, csak nagy rendőri erőkkel tudták megfékezni őket.
Hibáztak a rendőrök a melegfelvonuláson az ombudsman szerint
Nem határozhatta volna meg a rendőrség, hogy mi a közízlés, nem csak egy védett személy miatt kellett volna védenie a felvonulókat, és oszlatásra alkalmatlan rendőröket is bevetettek a szeptember 6-i melegfelvonuláson - többek között ezekért marasztalta el a rendőrséget Szabó Máté, az állampolgári jogok biztosa.
Többezres melegfelvonulás Washingtonban
Több ezren vonultak fel a melegek jogainak védelméért vasárnap Washingtonban. Az Egyesült Államok legnagyobb melegszervezete, a Human Rights Campaign (HRC) felhívására összegyűlt tömeg a Fehér Háztól az amerikai törvényhozásnak otthont adó Capitoliumig vonult.
Csapatszállítónak használta a kisföldalattit a BRFK a melegfelvonuláson
Rendőrségi csapatszállítónak használta a melegfelvonulás alatt lezárt kisföldalattit a BRFK - derült ki kedden, miután a több oldalról megerősítették, hogy Gyurcsány Ferencet is a földalattival vitték ki a felvonulásról. A Köztársasági Őrezred szerint a rendőrség hasonló tömegrendezvények biztosításához jogszerűen használhatja a lezárt metróvonalakat.
Valóban a lezárt földalattin át távozott Gyurcsány a melegfelvonulásról
A kisföldalattin hozták el a melegfelvonulásról Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt - ismerte el Gyurcsány titkársága kedden. A lezárt földalattit a rendőrség a melegfelvonulás idején felvonulási útvonalként használta, és Gyurcsányt védett személyként szállították ezen az útvonalon.
Titok, mit csinált Gyurcsány a lezárt földalattiban
A kisföldalatti megállója felé távozott Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök szombat délután a melegfelvonulásról, csakhogy abban az időpontban a földalatti éppen nem közlekedett a rendezvény miatt. Sem a BKV, sem a Gyurcsányt védő Köztársasági Őrezred nem árulja el, mit keresett a korábbi kormányfő a megállónál, ahogy azt sem, hogy különszerelvény vitte-e el a helyszínről.
Hazaengedték a melegfelvonulásról előállított tüntetőket
Elengedték azoknak a tüntetőknek a többségét, akiket a szombati melegfelvonuláson állított elő a rendőrség. Három személyt viszont még keresnek az Astoriánál megvert nő ügyében. Szombat éjjel bombariadó miatt ki kellett üríteni egy budapesti meleg szórakozóhelyet, de a tűzszerészek végül nem találtak bombát.
A Meleg Méltóság Menete és az ellentüntetés képekben
A felvonulás résztvevői elmentek. Volt egy kis gyújtogatás a zsinagógánál, a tiltakozók megdobálták a rendőröket. Gyurcsány vonult, majd a földalatti felé távozott.
A rendőrökön csattant a homofób düh
Pár száz, a rendőröket dobáló, a melegeket pocskondiázó tüntető kísérte a rendkívül szigorú biztonsági intézkedések közepette megtartott szombati melegfelvonulást. Látványos rendbontás nem volt, de így is több mint harminc embert előállítottak. A menet egyik résztvevője azt mondta, rossz érzés, hogy szélsőségesek miatt rácsok között kell vonulnia, de annak örül, hogy a melegek nem hagyták, hogy rájuk ijesszenek. A több mint ezer fős tömegben sok ismert ember volt, többen pedig nem is azért jöttek, mert melegek, hanem azért, hogy kifejezzék együttérzésüket.
Megvertek egy felvonulásról érkező nőt
Megvertek egy nőt, aki a budapesti melegfelvonulás pólójában volt az Astoriánál. A fején és karján megsérült nőt két-három férfi ütlegelte és rúgdosta.
Szigorú razziával védi a rendőrség a melegeket
Aki a belvárosi kerületekben és Zuglóban jár szombaton és vasárnap éjjel, az készüljön fel a rendőröktől hemzsegő környékre. Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány ugyanis fokozott ellenőrzést rendelt el a Belvárosban, Terézvárosban, Józsefvárosban és Zuglóban, hogy ezzel is védjék a Meleg Méltóság Menetét az erőszakoskodóktól. A rendőrök szinte mindent átvizsgálnak majd, veszélyes tárgyat nehéz lesz bevinni a menet közelébe.
A közízlést félti a BRFK a melegektől
A rendőrség arra kérte a szombati melegfelvonulás szervezőit, hogy lépjenek közbe, ha a menet valamelyik résztvevője megsérti a közízlést. Nincs olyan jogszabály, amiből kiderülne, mi számít a közízlés megsértésének és a rendőrség sem volt hajlandó elárulni, mit értenek ezen. A szervezők álságosnak tartják a kérést, amely szerintük értelmezhetetlen.
Titok, miért nem fértek bele Sólyomnak a melegek
Biztonsági kockázatra hivatkozva nem árulja el előre a köztársasági elnök hivatal, milyen programok szerepelnek Sólyom László naptárában. Az [origo] júliusban azért szerette volna látni Sólyom naptárát, hogy megtudjuk, milyen elfoglaltságok miatt nem jut ideje találkozni egész nyáron a felvonulásra készülő melegszervezettel. Az államfő hivatala nem csak a konkrét helyszínek és időpontok közlésétől zárkózott el, még a programok jellegéről és várható időtartamáról sem adott tájékoztatást.