méh

címke rss
Súlyos rendellenességgel született: saját magának készített hüvelyt a 16 éves lány

Súlyos rendellenességgel született: saját magának készített hüvelyt a 16 éves lány

Nagyon ritka rendellenességet, Mayer-Rokitansky-Kuster-Hauser-szindrómát diagnosztizáltak 16 éves korában Molly McGlynnél. A nő méhnyak és méh nélkül, valamint megrövidült hüvellyel született. Történetéből film készült Fitting In címmel – Maddie Ziegler amerikai színésznő főszereplésével – amelyben elmeséli mindazt, amin keresztül kellett mennie ahhoz, hogy nőnek érezhesse magát. 

Rengeteg mézelő méhet ehetnek meg az ázsiai lódarazsak - Magyar fejlesztésű eszközzel irthatják a kártevőket

Life.hu2023.10.24, 09:18

Magyar fejlesztésű eszköz segíti az ázsiai lódarázs hazai terjedésének lassítását: idén nyáron első ízben figyelték meg Magyarországon az Európa felől érkező invazív darázsfaj egyedeit - tájékoztatott a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) pénteken.

Szenzáció a magyar egészségügyben: műtét nélkül kezelhetők a méh jóindulatú daganatai - galéria

Gazdaság2023.10.10, 13:22

Kelet-Közép-Európában elsőként Magyarországon nyílt meg a lehetősége a méh jóindulatú daganatai (mióma) rádiófrekvenciás ablációval történő, műtét nélküli kezelésének, amely évente több tízezer nő életminőségét is javíthatja. Az innovatív, rádiófrekvenciás technikával történő mióma kezelés előnye a hagyományos műtéttel szemben, hogy a méhet nem kell eltávolítani, a szervezetet a beavatkozás csak minimálisan terheli, és az esetek egy részében még altatás sem szükséges.

Sokkoló videón, ahogy méhek raja támad rá rendőrökre bevetés közben

Nagyvilág2023.09.22, 10:16

Videón, ahogy a seattle-i rendőrség tisztjeit méhek támadják meg, amikor egy autórablásról szóló hívásra reagáltak.

Több millió méh esett le egy teherautóról Kanadában

Nagyvilág2023.08.31, 10:28

Michael Barber méhész szerdán reggel arra ébredt, hogy több hívást is kapott a segítségét kérő rendőröktől, miután ötmillió méh esett le egy teherautóról Kanadában.

A fáraók korából származó mumifikálódott méhket találtak Portugália partja mellett

Tudomány2023.08.25, 09:38

Egy új, a Papers in Palaeontology magazinban publikált tanulmány több száz gubójukban mumufikálódott méh felfedezéséről számol be. A  majdnem 3.000 évvel ezelőtt létrejött gubókat Portugáliában, az Odemira partján fedezték fel, egy új paleointológiai helyszínen. - írja a phys.org.

A méhek egy ősi szuperkontinensről származhatnak

Tudomány2023.08.03, 10:55

Az első méhek Gondwanáról, az ősi szuperkontinensen élhettek több mint 120 millió évvel ezelőtt, és a korábban vártnál gyorsabban terjedtek és diverzifikálódtak. A kutatók úgy vélik, hogy származási helyük valójában Nyugat-Gondwanában volt, amely magában foglalja a mai Dél-Amerikát és Afrikát is – mielőtt szétszakadt volna a ma ismert világra.

Feldühödött méhek kergették meg az NFL-sztárjátékost - videó

Sport2023.07.21, 07:52

A kétszeres Super Bowl-győztes amerikaifocistát Patrick Mahomest méhek támadták meg a Kansas City Chiefs edzésén.

Drasztikusan fogyatkoznak a méhpopulációk hazánkban

Tudomány2023.06.30, 18:03

A virágos növények terjedését és sokszínűségének kialakulását közel 100 millió éve, a kréta időszakban is a rovarok beporzó tevékenysége segítette – tájékoztatta pénteken szerkesztőségünket a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP). A rovarok és a virágos növények ez idő alatti közös fejlődése tette lehetővé az emberiség közel 30%-ának táplálékul szolgáló, kimagasló tápértékkel bíró növények termesztését.

Borzalmas betegség teszi tönkre egyre több nő életét

Tudomány2023.06.18, 11:06

Egy, az emberi száj- és bélflórában élő gyakori baktérium lehet az oka az endometriózis kialakulásának – írja egy frissen publikált kutatás.

Bizarr, földönkívüliszerű lények vertek tanyát egy kertben - videó

Tudomány2023.05.25, 13:10

Leginkább egy idegen bolygó faunájára emlékeztet az a méhfészek, amit egy kerttulajdonos vett filmre Ausztráliában.

Mézédes zümmögések: Ma ünnepeljük a méhek napját!

Travelo2023.04.30, 00:41

Bár az ENSZ hivatalosan május 20-át nyilvánította ki a Méhek Világnapjának, Magyarországon 1994 óta április 30-án ünnepeljük ezeknek a különleges és hasznos beporzó rovaroknak a napját. Hogy miért is fontos a méhek védelme és mit tehetünk mi a megóvásuk érdekében, arról Gál Attilát, a debreceni BeoBee Méhészet ügyvezetőjét kérdeztük. 

Lila mézet kezdtek előállítani a méhek

Tudomány2023.03.13, 13:16

Furcsa, első látásra ijesztő küllemű mézet kezdtek gyártani a méhek Észak-Karolinában.

Meghökkentő felfedezés: a méhek a korai pilótákhoz hasonlóan navigálnak

Tudomány2023.03.08, 11:18

Az emberi repülés legkorábbi napjaiban, az első rádiós jeladók és földi elektronikus rendszerek, valamint a modern GPS feltalálása előtt a pilóták általában utak és vasutak követésével navigáltak - a földfelszínen lévő, markáns, lineáris tájelemek, amelyek az érdekes célpont felé irányítottak.

Meglepő kapcsolatot találtak a beporzók eltűnése és a korai halál között

Tudomány2023.01.09, 18:34

A beporzó rovarok pusztulásának számlájára írható az idő előtti halálozások egy százaléka, mintegy félmillió haláleset a világon - idézte egy új kutatás becsléseit a The Guardian online kiadása hétfőn.

Két méhe van egy ausztrál nőnek, eddig csak az egyikből született gyereke

Nagyvilág2023.01.06, 17:01

Az  ausztráliai Evelyn Millernek két méhe van, eddig két gyereke született. Mint a két gyerek ugyan abban a méhben fogant meg. Szeretne még egyet, de azt már csak a másikban tudja kihordani  - írja a Daily Star.

A felére csökkent egy mézelő méh életciklusa

Tudomány2022.11.15, 14:43

Egy most publikált, új tanulmány szerint a kifejlett mézelő méhek élettartama közel 50 százalékkal csökkent az elmúlt ötven évben. Az úgynevezett Európai Vörös Lista szerint a vadon élő méhek csaknem minden tizede a kihalás előtt áll. Jövőnk azonban összefonódik a méhekkel: nélkülük ugyanis nem tudjuk megtermelni a legtöbb növényt, amelytől a táplálékunk függ.

Drámai felfedezés: rákot okoz egy népszerű hajápoló

Tudomány2022.10.21, 15:49

Több mint két és félszer magasabb a méhrák kockázata azoknál a nőknél, akik hajkiegyenesítő termékeket használtak – derítette ki egy nagyszabású kutatás, amit az amerikai Környezet-egészségügyi Biztonsági Intézet (NIEHS) szakértői készítettek.

Ijesztő fekete dobozok leptek el egy sziklafalat

Gazdaság2022.10.13, 12:18

A Promotions.hu számolt be róla, hogy egy kínai településen fekete dobozok sokasága lepi el az ezer méteres sziklafalat. A különös építészeti megoldás azonban igen hasznos a helyi közösség számára. 

Felébredt a férfi, aki 20 ezer méhcsípés után esett kómába

Nagyvilág2022.09.02, 12:06

20 ezer méhcsípést szenvedett el egy amerikai férfi - íraj a Metro.

Beszéd közben nyelt le egy méhet az ontariói miniszterelnök - videó

Nagyvilág2022.08.14, 13:02

Az egészségügyi privatizációról szóló beszéde közben nyelt le egy méhet Doug Ford, ontariói tartományi miniszterelnök. Az esetről videó is készült - írja a Nypost.

Hihetetlen eredménnyel zárultak a méhek IQ-tesztjei

Tudomány2022.07.17, 20:28

Mindannyian tudjuk, hogy ezek a méhek fontos szerepet töltenek be a növények beporzásában és a jót tesznek a biológiai sokféleségnek, de egyre több bizonyíték van arra, hogy mindemellett okos, érző és egyedi lények.

Ezek a fullánk nélküli méhek gyógyító hatású mézet készítenek

Tudomány2022.04.18, 18:43

A perui Amazonason az őshonos fullánk nélküli, melipona méhek méztermeléssel és helyi növények beporzásával segítik a méhészeket és közösségeiket. A rovarok sokféle színben pompázhatnak: lehetnek aranyszínűek, tömör ónix, vagy csíkos pitypang és fahéj színre hasonlítók. Szemük lehet gyöngyös fekete, palaszürke vagy akár kékeszöld is, testük pedig olyan kicsi, mint a lencse vagy nagy, mint a borszőlő. De a melipona méhek legcsodálatosabb „ajándéka" az általuk termelt méz, amely egyre inkább keresett élelmiszerként és gyógyszerként.

Így mentheti meg a napraforgó és levendula a kerti fajokat

Tudomány2022.04.17, 15:48

Ültess napraforgót és levendulát a kertedbe idén tavasszal, hogy megfordítsd a korábban elterjedt kerti fajok hanyatlását – buzdította a közvéleményt az RSPB madárjótékonysági szervezet. A „Természet a küszöbön" kampány során azt hangsúlyozzák, hogy az Egyesült Királyság kertjei és erkélyei együttesen 4000 négyzetkilométert fednek le, ami több mint kétszer akkora terület, mint a Nagy-London régió. Ezek az összekapcsolt élőhelyek ugyanis együtt segíthetnek megfordítani a fajok, köztük a seregélyek, a poszméhek és a sündisznók veszélyeztetett sorsát.

Három orosz katona meghalt, miután méhek támadtak rájuk

Nagyvilág2022.04.01, 14:25

Három orosz katona meghalt, további huszonötöt pedig kórházba kellett szállítani, miután megtámadta őket egy méhraj Ukrajnában - írja a Daily Star a Kherson News ukrán lapra hivatkozva.

A beporzókról rendez kiállítást a Természettudományi Múzeum

Tudomány2022.03.18, 13:09

Európa legnagyobb, méhekről és egyéb beporzókról szóló tárlata nyílik meg március végén a Magyar Természettudományi Múzeumban (MTTM); a tárlat interaktívan, rovarperspektívából fogja bemutatni a beporzók munkáját.

"Vegyék ki a méhemet, most!" - A sürgősségi műtétért könyöröghetek

She2022.03.10, 20:43

Ha te is azok közé tartozol, akik a végelenségig húzzák-halasztják azt, hogy orvoshoz forduljanak, a történetem neked szól. Nekem a méhembe kerül a hányavetiségem, te ne kövesd el ugyanezt a hibát.

Színes programokkal várják az érdeklődőket a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben a Beporzók napján

Tudomány2022.03.07, 11:29

Tematikus napot szerveznek március 10-én, a Beporzók napján, az ELKH Ökológiai Kutatóközponthoz (ÖK) tartozó vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben.

Ellopott, majd fémhulladékként eladott egy autót egy érdi férfi

Itthon2022.02.04, 16:50

68 ezer forintra tett szert az a 41 éves, érdi férfi, aki januárban ellopott egy használt állapotú autót egy ház elől, majd fémhulladékként értékesítette. A hirtelen jött pénz nem élvezhette túl hosszú ideig, mert február 1-én azonosították és kihallgatták a helyi rendőrök. Lopás miatt indult eljárás ellene.

Rendőrökre támadtak a méhek egy méhésztüntetésen - videó

Gazdaság2022.01.10, 14:49

A méz felvásárlási ára nem csak Európában okoz problémát a méhészeknek. A chilei Santiagóban a drámai helyzet miatt a méhészek az utcára vonultak, támogatást követelve a kormánytól. A méhek is megelégelték a helyzetet, és a tüntetés fájdalmasnak bizonyult a rendőrség számára.

Riasztót fújnak a háziméhek, ha felbukkannak a gyilkos darazsak

Tudomány2021.11.10, 11:12

Figyelmeztetik fajtársaikat a gyilkos lódarazsak jelenlétére a háziméhek. Először dokumentálták a hangosan és nagy tempóban kiadott jelet, amely hasonlít az emberszabásúak és a madarak riasztó- és vészjelzéseihez, pánikkiáltásaihoz.

Méhek öltek meg 63 veszélyeztetett pingvint Dél-Afrikában

Tudomány2021.09.20, 15:07

Méhraj ölt meg 63 veszélyeztetett pingvint a dél-afrikai Fokvároshoz közeli tengerparton.

Szúnyog, ágyi poloska, kullancs, méh, darázs - Ekkor kell a csípésekkel orvoshoz fordulni

Life.hu2021.08.31, 23:43

Kipirosodott, irritált bőr, viszketés, hólyagok – ezek a rovarcsípések jellegzetes tünetei, melyek a legtöbbször néhány nap alatt és fájdalom nélkül elmúlnak. Ám ha a csípés helye elfertőződik, csalánkiütés vagy torokduzzanat alakul ki, esetleg a gyulladt terület átmérője nagyobb, mint 10 cm, mindenképp érdemes orvoshoz fordulni, függetlenül attól, hogy pók, szúnyog, ágyi poloska vagy egyéb rovar okozza a fájdalmas tüneteket. Hazánkban is megjelent már a tigrisszúnyog, ami akár súlyos betegségeket is terjeszthet.

Akár egy rémálom: felújították a házukat, elképesztő dolgokra bukkantak a falakban

Life.hu2021.08.09, 08:07

A házaspár tudta, hogy új házukra ráfér egy felújítás, arra viszont nem voltak felkészülve, amit a falakban találtak.

Aggódnak a méhek miatt a tudósok, nagyobb a baj, mint hitték

Tudomány2021.08.05, 12:59

A mezőgazdaságban használt növényvédőszerek keveréke jelentősen növeli a méhek pusztulását, e keverékek veszélyességét jelentősen alábecsülték - vélik kutatók a Nature című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban.

Koffein segíthet a poszméheknek a hatékonyabb beporzásban

Tudomány2021.07.31, 19:12

Egy friss tanulmány szerint a reggeli kávéban lévő koffein, amely sokunknak életmentő a nap kezdetén, hasonló dózisú „löketet" adhat a poszméheknek, ami segítheti a hatékonyabb beporzást. Úgy tűnik, a méhek fészkein koffeintartalmú készítménnyel végzett kísérletek segíthetnek a gazdáknak abban, hogy biztosítsák a növények beporzását.

Nagy lángokkal égett egy szeméttelep Salgótarjánban

Itthon2021.07.04, 23:51

Tűz ütött ki egy MÉH-telepen Salgótarjánban vasárnap, a tűz és a füst nem veszélyezteti a környéket - közölte a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője az MTI-vel.

Két méhének köszönhetően Paige sosem tudhatja, mikor terhes: így éli mindennapjait

Life.hu2021.07.03, 18:21

A 20 éves Paige sokáig azt hitte, semmi különös nincs benne, aztán egy rutin nőgyógyászi vizsgálaton kiderült, két hüvelye, két méhszája és két méhe fejlődött.

Halhatatlan klónsereget hozott létre egy afrikai méh

Tudomány2021.06.30, 10:20

A foki mézelő méhek dolgozói egész klónsereget képesek létrehozni magukból - derítette ki egy most publikált kutatás. A klónok beszivárognak a rivális méhfajok kaptáraiba, és átveszik az uralmat a kolónia felett. 

Egy „trójai faló” vírus jutott be a méhek kaptáraiba

Tudomány2021.05.27, 13:55

Egyre veszélyesebb az a kórokozó, amely napjainkban támadja a mézelő méheket. A megsérült, deformált szárnyú méh, az anya és herék mind gyakrabban jelennek meg méhészetekben. A tudomány állítja, hogy a probléma a deformált szárny (Deformed wing virus - DWV) vírus miatt alakul ki. Egy most publikált tanulmány szerint a fertőzött méhek utódai repülésképtelenek, lelassul az agyuk és hamarabb elpusztulnak, ráadásul a vírus miatt a kifejlett egyedek kannibalizmusra vetemednek.

Mit csinál egy méhész? Szakértő válaszol!

Sulilife.hu2021.05.19, 17:09

Méhész? Valami csodalény lehet, afféle méhecskékkel suttogó, elvégre, ha nem az lenne, már össze-vissza csipkedték volna a szorgos rovarok, ugye? Lehet, hogy kívülről lehetetlennek tűnik, de komoly türelemmel, odafigyeléssel és tanulással elsajátítható ez a szakma is!

Ilyenek lennének a méhek, ha emberként élnének - Ennél cukibb galériát ma nem találsz

Life.hu2021.05.19, 14:15

Megpróbáltad már bármikor is elképzelni, hogy milyen lenne, ha egy méhecske kezdene bele a nappalid közepén a rutinszerű fitnesz edzésébe? Nos, más már igen, sőt!

Profi tolvajok lopják a méheket Franciaországban

Nagyvilág2021.05.15, 20:26

Több méhésznek is ellpoták a kaptárjait Franciaországban. A méhészek szerint a méhtolvajok mögött nemzetközi hálózat állhat - írja a National Public Radio a honlapján.

Több millió méh pusztult el, nem szállít több rovart az ukrán posta

Tudomány2021.05.13, 14:09

Az ukrán posta felhagy jövőre a méhszállítással, miután egy szállítmányban méhek milliói pusztultak el.

Tudod, a méhecske meg a virág…

Thatslife.hu2021.04.30, 11:28

Nem, ez nem clickbait! Valóban arról lesz szó, hogy mi minden következik e két csodálatos élőlény kapcsolatából.

Tudod mit csinál egy méhész? Szakértőnk elmondja

Thatslife.hu2021.10.15, 15:11

Méhész? Valami csodalény lehet, afféle méhecskékkel suttogó, elvégre, ha nem az lenne, már össze-vissza csipkedték volna a szorgos rovarok, ugye? Pedig ez is "csak egy szakma", amit meg lehet tanulni.

Tudta, hogy méhekkel felderíthetők a robbanószerkezetek?

Gazdaság2021.04.09, 01:43

Bár a méheknek számos erénye közismert, azt vélhetően kevesen tudják róluk, hogy a bombák felderítésében is az ember segítségére lehetnek. Horvát és bosznia-hercegovinai tudósok évek óta tökéletesítik a módszert, hogy a Föld számára nélkülözhetetlen rovarok a föld alatti aknamezők felderítésében is használhatók legyenek.

Különleges helyen készül a méz, amelynek több mint 50 millió forint is lehet kilogrammja

Gazdaság2021.03.26, 10:06

Egy 2500 méter magasan fekvő törökországi barlangban készül a Centauri Honey, a világ legdrágább méze, amelynek kilogrammjáért 7500 és 150.000 euró (azaz mintegy 54 millió forint) közötti összeget kér az előállítója. De emellett még számos furcsaság kiderül róla.

Kitalálja, melyek a legveszélyesebb mérges állatok Ausztráliában?

Tudomány2021.03.04, 13:55

A méhek a legveszélyesebb mérges állatok Ausztráliában - derült ki az Ausztrál Egészségügyi és Jóléti Intézet (AIHW) tanulmányából.

Közel egy évszázad múlva fedezték fel újra ezt az „álarcos” méhfajt

Tudomány2021.03.03, 14:01

Egy rendkívül ritka méhfajt fedezett fel újra egy magányos kutató Ausztráliában. A rovart már közel egy évszázada nem látták. A méhekkel kapcsolatos kutatások azonban arra utalnak, hogy az erdőirtás és az erdőtüzek miatt több méhfajt a kihalás veszélye fenyegeti.

KVÍZ: Mennyit tudsz a Föld legfontosabb élőlényeiről, a méhekről?

Unilife.hu2021.02.16, 15:06

Korunk egyik legnagyobb problémáját a méhek eltűnése okozza, hisz kulcsszerepük van az ökoszisztémában. Magyarországon még nem jelentkezett a probléma, ám bizonyos országokban a mezőgazdaság támogatásához méhészeket kell felfogadni, hisz eltűnőben vannak az ott élő méhcsaládok. Tudj meg többet erről a nélkülözhetetlen fajról!

Elkészült a világ 20 ezer méhfajának globális térképe

Tudomány2020.11.20, 12:35

A világ 20 ezer méhfajának eloszlását bemutató globális térképet készítettek szingapúri és kínai kutatók, akik szerint munkájuk segíteni fogja a rovarok megóvására irányuló erőfeszítéseket.

Méhek támadtak rá Görög Zita kislányára

Life.hu2020.08.10, 12:01

Görög Zitáék a Garancsi-tónál sétálgattak, amikor megtörtént a baj.

Két méhe van a kismamának, mindkettőben magzat fejlődik

Life.hu2020.06.28, 16:45

Elképesztő esettel szembesítették az orvosok a várandós nőt: két méhe van, és mindkettőben kisbaba növekszik. 

Méhbetegség elleni szer fejlesztésére nyert támogatást egy pécsi cég

Gazdaság2020.05.02, 12:45

Támogatást nyert, a pécsi Enviroinvest Zrt. a méhpusztulást okozó betegség elleni, környezetbarát szer fejlesztésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól. A 2010-ben alakult cég pécsi székhelye és biotechnológiai kutatóintézete mellett, Dunavecsén egy elektronikai hulladékbontó üzeme van. 

Ez a különleges méh egyszerre hím és nőstény

Tudomány2020.04.08, 11:17

Elsőre hihetetlennek tűnő felfedezést tettek a Cornell Egyetem entomológusai, akik egy különleges méhet azonosítottak, amely a bal oldalán hím, a jobb oldalán pedig nőnemű. A ritka állapotot günandromorfiának nevezzük, bár ez a jelenség leginkább a lepkék vizsgálatában használatos.

Koós Réka a természetességben hisz - Videó

Life.hu2020.03.29, 07:00

Nem szed mesterséges vitaminokat, nem jár minden hónapban különböző szépészeti beavatkozásokra, viszont minden nap méhészeti termékekkel kezdi a reggelét. Például méhkenyérrel, vagy hegyi - és vadrózsa virágporral. Ezek nyers táplálékok, természetes vitaminforrások, és a haj - és bőr egészségéért is sokat tehetünk a szedésükkel. Arról nem is beszélve, hogy az immunrendszert is megerősítik, így a betegségek megelőzésében is segíthetnek, ebben a megfázásos időszakban is. 

Világháborús lőszert próbált eladni egy férfi egy Méh telepen

Itthon2020.03.18, 20:35

Egy tatabányai férfi egy világháborús repeszlőszert próbált eladni fémhulladékként. A rendőröknek azzal védekezett, hogy mivel sosem volt katona, nem ismerte fel a lőszert. Robbanószerrel visszaélés gyanújával őrizetbe vették. 

Egészséges kislánynak adott életet a nő, akinek két vaginája és két méhe van

Life.hu2020.02.19, 14:37

A lány orvosa sem látott ilyet korábban, így nem is tudott mit javasolni a fiatal nőnek. 

Koronavírussal fertőződött anya újszülöttjét vizsgálták

Nagyvilág2020.02.15, 20:40

Kiengedték a kórházból azt a csecsemőt, akit egy koronavírussal fertőzött anyja szült Kínában. A vizsgálatok szerint az újszülött nem fertőzött. Az orvosok véleménye továbbra is megoszlik arról, hogy a méhen keresztül átmehet-e a betegség.

Újra teljesen egészségesek a párizsi Notre Dame méhkolóniái

Tudomány2020.02.06, 14:42

Majdnem tíz hónappal a párizsi katedrálist elpusztító tűzvész után a Notre Dame méhkolóniái egészségesebbek, mint valaha. Már maga a kaptárak megmenekülése is felért egy csodával, ám Sibyle Moulin méhész szerint a rovarok épp úgy készen állnak a méz előállítására, mint minden évben, amióta 2013 óta a székesegyház tetején élnek.

Elképesztő baloldali ötlet: méheket telepítenének a józsefvárosi buszmegállókba

Itthon2020.01.21, 10:39

A VIII. kerület balliberális képviselői méheket akarnak telepíteni a buszmegállókhoz. Az ötlet egy klímavédelmi munkaanyagban szerepel, melynek célja, zöldítsék a buszvárókat, a növényekbe pedig tegyenek méhkasokat. A Fidesz helyi szervezete jó szándékú, de szakértelem nélküli környezetvédelemnek tartja az ötletet – írja a HírTV.hu.

Már méhek sem kellenek a mézkészítéshez

Tudomány2019.11.08, 11:03

Az Izraeli Műszaki Egyetem diákjai kifejlesztettek egy új technológiát, amellyel méhek közreműködése nélkül készítettek mézet genetikailag módosított baktériumok felhasználásával.

Szupersztár lett az interneten Bee, a cuki méhecske - Fotók

Life.hu2019.11.07, 14:08

Igazi szupersztár lett az Instagramon egy kitalált karakter, Bee, a méhecske.

Két vaginával él ez a nő, de már gyermeke is született

Life.hu2019.10.24, 08:53

Habár korábban is hallottunk már két vaginával élő nőkről, meglehetősen ritka rendellenességről van szó, amit ráadásul nem is olyan egyszerű észrevenni.

Deklarálva: a méh az egyik legfontosabb élőlény a bolygón

Tudomány2019.10.13, 16:44

Londoni és svájci kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a méhek a bolygó legfontosabb élőlényei és óriási kockázatot vállalunk azzal, hogy többek között a különböző betegségek, a növényirtó szerek használata és az emberi tevékenység miatt a kihalás szélére sodródtak. A legfrissebb tanulmányok szerint a rovarok mintegy 90 százaléka már eltűnt a Föld színéről, de itt lépnek képbe az új megoldási alternatívák. Mutatjuk őket!

Erre biztosan nem gondolna, amikor a mandula árán bosszankodik

Tudomány2019.10.07, 21:02

Az eddigi legrészletesebb kutatást végezte el az MSU Mezőgazdasági Főiskola Agrárgazdasági és Gazdaságtan Tanszékének professzora és csapata, akik a méhek 2006-ban felbukkant kaptárelhagyási jelenségét vizsgálták és megbecsülték annak gazdasági hatásait. Most publikált tanulmányuk szerint a kaptárak teljes elnéptelenedésével járó tünetegyüttes számos meglepetést tartogatott ezen a területen.

Még csak most fedezték fel, de máris a kihalás szélére sodródott

Tudomány2019.09.24, 20:52

Az ausztráliai Flinders Egyetem kutatói új méhfajokat fedeztek fel a Fidzsi-szigeteken, ám a rovarokon már láthatóak az éghajlattal és a környezetváltozással kapcsolat stressz jelei. Ezekre a fajokra az éghajlatváltozás, a mérgező növények és az emberi tevékenység jelenti a fő fenyegetést.

Furcsa látogatók miatt kellett elhalasztani egy repülő indulását

[origo] utazás2019.09.16, 17:25

Méhek telepedtek meg a pilótafülke ablakán, amelyeket csak nehezen lehetett eltessékelni onnan.

Ötszázmillió méh pusztult el Brazíliában az elmúlt három hónapban

Tudomány2019.08.30, 18:35

Miközben tűzvész pusztít az Amazonas esőerdeiben, Brazília egy csendesebb tragédiával szembesül: az üresen maradt méhkaptárak jelenségével. Az év elején a méhészek drámai adatokat hoztak nyilvánosságra, akik arról számoltak be, hogy mindössze három hónap alatt több mint 500 millió mézelő méhet veszítettek el.

Több mint 500 millió méh pusztult el Brazíliában a rovarirtók miatt

Tudomány2019.08.20, 17:13

Több mint 500 millió méh pusztult el Brazíliában az elmúlt három hónapban - adta hírül a BBC honlapja.

Drasztikusan csökkent tavaly télen a mézelő méhkolóniák száma

Tudomány2019.06.07, 19:28

A mézelő méhkolóniák száma nem kevesebb, mint 16 százalékkal csökkent a 2017-18-as télen. A Strathclyde Egyetem vezetésével végzett nemzetközi kutatás 33 európai ország, valamint Algéria, Izrael és Mexikó 2563 méhészének önkéntesen benyújtott információin alapult.

Ez a világ legkisebb McDonald’s étterme

Gazdaság2019.05.27, 13:08

A gyorséttermi lánc május 20-án, a Méhek Világnapján mutatta be legkisebb éttermét, amit kifejezetten méheknek készítettek – írja az Independent.

Így mentik az angolok a méheket

Gazdaság2019.05.24, 14:46

A szigetországban terjed az a kezdeményezés, hogy a megszokott zöld pázsit helyett a kerttulajdonosok hagyják megnőni a füvet, ezzel együtt a vadvirágokat is, hogy így segítsék a méh-populáció növekedését – olvasható az Independent oldalán.

A vagináján keresztül bújt ki egy nő méhe, műteni kellett

Life.hu2019.05.19, 06:35

A kínai Csiangszu tartományban esett meg, hogy egy 60 éves nőt kórházba kellett szállítani, amikor a hüvelyén keresztül kibuggyant a méhe. A rendellenességet műtéttel kellett orvosolni. 

Kautzky Armand életveszélybe került egy méhcsípés miatt

Archívum2019.05.19, 06:38

Méhcsípéstől kapott allergiás sokkot Kautzky Armand.

Veszélyben vannak a méhek - Ültess olyan virágokat, amelyekkel jövőt adsz az emberiségnek!

Archívum2019.05.08, 22:21

Nem titok, hogy a méheket a kipusztulás veszélye fenyegeti. Már az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete is arra szólította fel a világ országait, hogy tegyenek a szorgos beporzók védelme érdekében, valamint termesszenek nekik biztonságos és elegendő beporzandó növényt.

A Notre-Dame sok ezer méhe csodával határos módon túlélte a tűzvészt

Tudomány2019.04.19, 21:57

A Notre-Dame székesegyház tetőszerkezetében élő méhek élnek és zümmögnek, miután túlélték a hétfői pusztító tűzvészt. A tényt Nicolas Geant méhész erősítette meg vasárnap a CNN hírcsatornájának.

Idén is felmérik a méhpusztulások kockázatát

Tudomány2019.04.15, 11:53

A tavalyi nagy számú méhpusztulásos eset miatt idén emelt mintaszámmal folytatódik a méhkockázati monitoring program az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) együttműködésében - közölte a Nébih honlapján hétfőn.

Négy élő méh volt egy nő szemében - fotó

Tudomány2019.04.10, 12:10

A fiatal tajvani nő azt hitte, valamilyen fertőzés miatt fáj a szeme, az orvos azonban megdöbbentő okot talált a szempanaszok hátterében. 

Hihetetlen: kisfia születése után 26 nappal ikreket szült egy nő

Tudomány2019.03.28, 14:03

Koraszülött kisfia világra jötte után egy hónappal ikreket szült egy bangladesi nő - írta a BBC hírportálja.

Kisbabát szeretne párjával a méh nélkül született nő

Archívum2019.02.28, 16:32

Gyermeket szeretne párjától az a kanadai nő, akinek egyáltalán nem fejlődött ki a méhe.

Megmaradnak a mézben a veszélyes növényvédőszerek

Tudomány2019.02.20, 19:45

Bizonyos neonikotinoidok akár 40 hónapon át is stabilak maradnak a mézben, nem esnek szét - derül ki a svájci Neuenburgi Egyetem most publikált új kutatásából.

Már az anyaméhben gyógyíthatóvá válhat egy agyi rendellenesség

Tudomány2019.02.19, 13:03

Génszerkesztéssel már a születés előtt ki lehetne javítani egy ritka génmutációt, amely az Angelman-szindrómát okozza - számolt be egy amerikai kutatásról a The Guardian című brit napilap online kiadása.

Összeadni és kivonni is tudnak a méhek

Tudomány2019.02.08, 10:59

Agyuk apró volta ellenére a méhek képesek alapvető matematikai feladatok, például összeadás és kivonás elvégzésére - állapította meg egy kutatás.

Méhpusztulás: figyelmeztet a Nébih

Gazdaság2019.01.24, 10:30

Fipronil szennyezés miatt megtiltotta az Oxxovar 5% oldat összes gyártási tételének forgalmazását, felhasználását és felhasználói szintig kivonta a terméket a piacról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az oxálsav tartalmú gyógyhatású készítmény a mézelő méhek varroa atka okozta fertőzésének kiegészítő kezelésére szolgál. Fontos, hogy a varroózis gyógykezelése, illetve kiegészítő kezelése más, hasonló javallatú állatgyógyászati készítményekkel és gyógyhatású termékekkel továbbra is megoldható.

Boszorkányság miatt adták el egy nő méhét Malawiban

Nagyvilág2019.01.22, 21:01

A rendőrség nyomozást indított a két férfi ellen. Egyelőre nem tudni, hogyan jutottak hozzá a nő méhéhez.   

Pataki Zita méhében cisztát találtak

Life.hu2019.01.18, 22:24

Pataki Zita férjével együtt még utoljára belefogtak egy lombikprogramba, amelyről vlogot is készítettek. Még csak a kivizsgálásoknál tartanak, de máris akadt egy probléma.

Állítják: Hitler és Eva Braun között soha nem volt szexuális kapcsolat

Life.hu2019.01.18, 16:57

Rengetegen találgatták már, hogy valójában milyen természetű kapcsolat volt Adolf Hitler és Eva Braun között. Úgy tűnik, az most kiderült, hogy szexuális viszony soha nem alakulhatott ki közöttük, hiszen a nő egy egészségügyi rendellenességgel küzdött. 

Előző
  • 1
  • 2
Következő