megújuló energia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- energia
- napenergia
- napelem
- szélenergia
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egy tökéletes világban megújuló energia váltja a szénenergiát
Három évvel a párizsi megállapodás aláírása után egyre nehezebb helyzetbe kerül az európai szénszektor. Ahhoz, hogy a globális felmelegedés mértéke a még elfogadhatónak tartott szint alatt maradjon, a szénalapú áramtermelés arányát kettő százalék alá kellene szorítani. Az ENSZ katowicei klímacsúcsának keddi napján elhangzott: az Európai Unió visszavonhatatlanul elkötelezett a tiszta energiatermelésre való átállásban, amely nem lehet alku tárgya.
- címkék:
- szén
- megújuló energia
- COP24
- szénipar
- Címkefelhő »
Így lesz a kockaóriásból a fenntarthatóság éllovasa
Egyre több nagyvállalat jelenti be elköteleződését, illetve konkrét, a fenntarthatóságot előmozdító, saját cselekvési programját. Így tett a világ egyik legsikeresebb játékgyártója, a Lego is. A vállalat azonban nem most helyezte középpontba a fenntartható fejlődést: 2003-ban az első olyan vállalat volt, amely aláírta az ENSZ Globális Megállapodást. 2006-ban pedig kiadta első fenntarthatósági jelentését a környezetvédelemmel összefüggésben. A jövőtudatos vállalattá alakulásról Tim Brooks, a dán vállalat globális fenntarthatósági igazgatója beszélt az Origónak.
Átadták Magyarország legnagyobb naperőművét
Magyarország legnagyobb kapacitású naperőművét adta át az MVM Csoport Felsőzsolcán. A közel kilencmilliárd forint beruházással megépült, tisztán megújuló energiát hasznosító létesítmény beépített kapacitása 20 megawatt - írja közleményében a vállalatcsoport.
Sárkányrepülővel az illegális hulladéklerakók ellen
Idén kilencedik alkalommal adták át a „zöld televízió", az Ozone TV tudományos-ismeretterjesztő csatorna rangos környezet-és természetvédelmi díját. Az Ozone Zöld-díj a lakott és természetes környezet megóvásáért végzett előremutató hazai erőfeszítéseket, ötleteket, valamint a zöld szemléletű tudatformálást díjazza, több kategóriában.
Olyan veszélyesek lehetnek, mint a természeti csapások
A Nobel-díjjal most kitüntetett közgazdászok rávilágítottak arra, hogy a világgazdaság problémái olyan veszélyesek lehetnek, mint a természeti katasztrófák, egyúttal a természeti változásoknak is komoly gazdasági hatásai vannak - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke az MTI-nek.
Fontos elismerés a COOP-nak, ennek csak örülni lehet
Energiatudatos Vállalat címet tanúsító védjeggyel ismerték el a COOP Gazdasági Csoport boltfejlesztéseit, írja a társaság Origohoz eljuttatott közleményében. Az elismerést a Virtuális Erőmű Program energiahatékonysági kiválósági pályázatának kilencedik alkalommal megrendezett díjátadó gáláján vehette át az üzletlánc az Innovációs és Technológiai Minisztériumban.
Álomszerűen szép helyre épült a világ legnagyobb tengeri szélparkja
Átadták a világ legnagyobb offshore, azaz tengerre épített szélerőművét az Ír-tengeren, Cumbria megye partjainál – írja a The Guardian.
Fillérekből előállítható, nyomtatható napelemeket fejlesztettek
Különleges technológiával készült napelemek tesztüzeme kezdődik meg hamarosan Ausztráliában, amelyek nem a már megismert szilikon-alapú paneleket tartalmazzák, hanem leginkább tapétára hasonlítanak - írja a The Guardian.
Hamarosan teljesen bezöldül a Facebook
A Facebook tényleg teljesen zöld lesz, de nem a közösségi oldal színe fog megváltozni a már jól ismert kékről, hanem megújuló energiákra áll át a cég. A vállalat elkötelezett híve a fenntarthatóságnak, ezért 2020-ra már csak zöld energiákat fognak használni a működéshez.
Ez a 10 város vezeti az USA fenntarthatósági listáját - galéria
Elsőre szokatlannak tűnő eredménnyel zárult az elemzés, melyben azt vizsgálták, melyek a leginkább fenntartható módon működő amerikai városok, írja a FastCompany. Az élmezőnyben végzők nagyja a keleti vagy a nyugati parton található település, közöttük olyan nagyvárosokkal, melyek nem is olyan régen még erőteljesen függtek a fosszilis energiahordozóktól.