megújulás

címke rss

Horn megújulást sürget az MSZP-ben

Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök az MSZP tapolcai frakcióülésének szünetében közölte: szerinte nem lenne szabad engedni, hogy kormánytag párttisztséget is betöltsön. Úgy vélte: ennek érdekében 2004-ben tisztújító kongresszust kellene tartani.

Előre megírt válaszokkal segíti jelöltjeit az MSZP

Itthon2005.09.05, 17:21

Kampánytanácsokkal látja el az MSZP aktivistáit és képviselőjelöltjeit. A kilencoldalas kiadvány többek között sablonválaszokat tartalmaz a várható kérdésekre. Arra a kérdésre például, hogy miért kezdenek már most kampányolni, a következő választ javasolja a füzet: "Mert 2005 a politika megújulásának éve Magyarországon, és az MSZP ősszel azért járja az országot, hogy az emberek megtudják, a baloldal már másképpen kormányoz és másképpen politizál, mint korábban."

A baloldal megújulásáról szónokolt Gyurcsány

Itthon2007.02.25, 12:12

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP most megválasztott elnöke megtartotta székfoglaló beszédét a párt vasárnapi kongresszusán. A kormányfő a szocialista párt megújulásának módjáról beszélt, és bejelentette, hogy jövő év végére felépül az új központ.

Teljes megújulás előtt a Lurdy Ház

Ingatlan2007.03.09, 08:32

Bérlői szerkezetében és koncepciójában is megújulni készül a Lurdy Ház bevásárló- és irodaközpont a Ferencvárosban. Elsősorban a 29 000 négyzetméternyi kiskereskedelmi terület jelentős átalakulásáról van szó, az irodák továbbra is jól kihasználtak, sőt, hamarosan a teljes, 26 000 négyzetméteres terület bérlőre talál.

Kóka szerint fel kell rázni a kormányt

Itthon2007.04.24, 17:30

A jelentős reformlépések ellenére mára "a kormányzás kezd elfáradni" - jelentette ki Kóka János, az SZDSZ elnöke egy sajtótájékoztatón. Mivel szerinte a koalíció működése megújulásra szorul, egyeztetni akar Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, aki az MSZP elnöke is.

Britney testi-lelki megújulásra készül

Női Lapozó2008.04.26, 14:43

Britney Spears amerikai énekesnő, új menedzsere, Larry Rudolph segítségével, testi-lelki megújulásra készül, hogy "tökéletes legyen a nagy visszatérése".

Méregteleníts a Life.hu-val! - 4. nap (csütörtöki étrend)

Life.hu2011.04.21, 15:30

Várd fitten a jó időt, szabadítsd meg testedet a télen felhalmozódott méreganyagoktól! Györki Niké, a Life.hu dietetikusa összeállított egy tavaszi tisztítókúrát, hogy felfrissüljön tested, lelked! Mielőtt belekezdenél a kúrába, feltétlenül olvasd el első cikkünket, ahol az egész heti bevásárlólistát és minden fontos tudnivalót megtalálsz!

Legyen Neked is saját VIP Programod!

Life.hu2012.01.25, 12:58

Jó lenne, ha valaki - bár nem áll feletted haspréseket számolni -, de megmutatná hogyan, mivel és hányas szériával formáld a tested? Aki nem rója fel neked a napi kétezres kalórialimit túllépését, helyette megmondja miből, mennyit fogyassz? Aki kreatív receptekkel ösztönöz ötszöri étkezésre, és néhány szóval feldob minden reggel, hogy bízz önmagadban? Négy szakértő, kéthetes program, egy cél.  A változáshoz olykor ennyi is elég.

Itt a tavasz - Megújul a szépség!

Life.hu2012.02.29, 15:48

Az AVON mindig is az élen járt innovációk tekintetében - például az elsők közt alkalmazta a szépségápolásban a hialuronsavat és a C-vitamint - így most sem meglepő, hogy egy megújult katalógussal kedveskedik vásárlóinak.

Átalakítunk! Edina tavaszi megújulása

Life.hu2012.03.16, 07:50

A dombóvári Edina eredetileg tanítónő, de egy hónap múlva nagy fordulatot vesz az élete: Milánóba költözik egy évre, ahol bébiszitterkedik majd. A szingli lány régóta vágyott egy csinos, nőies külsőre, ebben pedig boldogan segített neki az átalakító csapat. A teljes cikket itt olvashatod.

Előző
Következő