megszorítások

címke rss

Bajnai pénzügyminiszterének, Oszkó Péternek nagy szerepe lehetett a Malév megsemmisítésében

Itthon2020.07.11, 10:52

A vörös bárók cikksorozat legújabb részében Oszkó Pétert, az adóelkerülés „szakértőjét" mutatja be a Magyar Nemzet. A lap szerint az üzletember a Deloitte könyvvizsgáló cég vezetőjeként segített milliárdokat eltüntetni külföldi off-shore cégekben, de politikusként is kérdéses döntések fűződnek a nevéhez. Bajnai Gordon baloldali kabinetjének pénzügyminisztere a Malév megszűnésében is szerepet játszhatott, s máig nem tisztázott, hogy miért kapta a Wizz Airnél az igazgatósági tagságát.

Így taszította megszorításokba az országot Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon

Itthon2020.04.11, 10:52

A 2008 őszén kitört válság teljesen felkészületlenül érte az országot addig csődközelbe vezető Gyurcsány Ferencet és kormányát. Annak ellenére, hogy a jeleket már 2007 tavasza óta látni lehetett. Ezek után a pénzügyi, és az abból következő világgazdasági válságot a nemzetgazdaságra és a magyar emberekre káros megszorító intézkedések sorozatával kezelte félre a neoliberális doktrínáit elhagyni képtelen két milliárdos, akik elvileg egy-egy baloldali kormányt vezettek; azaz Gyurcsány Ferenc és bukása után utódja, korábbi minisztere, Bajnai Gordon.

Gyurcsányék megszorítási politikáját hozná vissza a Momentum

Itthon2019.12.28, 12:09

Hatalomra kerülésekor megszorításokat vezetne be a Momentum – derül ki az ellenzéki párt tavalyi programjából. Változnának a személyi jövedelemadó szabályai, nőne a társasági adó, drámaian csökkennének a családtámogatásra szánt összegek, e lépések nyomán például duplájára szökne az internet adója, és extra terhet kapna a nyakába a fővárosi adófizetők nagyobb része, akárcsak a vidék jobban kereső több rétege. Az elképzelések nyomán elveiben éppen olyan adórendszer alakulna ki, mint amilyet a Gyurcsány-kormány alkalmazott, mielőtt államcsődközeli helyzetbe navigálta Magyarországot – írja a Magyar Nemzetben Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőppont ...

Újabb nyugdíjcsökkentés és adóemelés jön a görögöknél

Nagyvilág2017.05.19, 04:20

Újabb kemény gazdasági megszorító intézkedéscsomagot fogadott el a görög parlament csütörtök este. A mintegy ötmilliárd euró (1550 milliárd forint) értékű takarékossági programot, amely nyugdíjcsökkentést és adóemelést is tartalmaz, az athéni kormánykoalíciónak mind a 153 parlamenti képviselője támogatta, míg a törvényhozás 128 tagja szavazott ellene. Tizenkilenc képviselő nem volt jelen a voksoláson - közölte az athéni parlament házelnöksége.

Görögországba visszatért a recesszió

Gazdaság2017.05.16, 16:16

Egyetlen ország volt az Európai Unióban, amelynek nem növekedett a gazdasága 2017 első negyedévében. Görögországba nemcsak, hogy visszatért a recesszió, de a közelgő megszorítások miatt szakszervezeti tüntetések is várhatóak.

Görögországban felgyorsítják a privatizációt

Gazdaság2016.09.28, 11:01

A görög parlament újabb, az ország nemzetközi hitelezői által követelt megszorító intézkedéseket fogadott el, mindenekelőtt az állami víz- és áramszolgáltató cégek privatizálásáról, jelentette be Jorgosz Varemenosz házelnök.

Nem csak a magyar baloldal van padlón

Nagyvilág2016.03.31, 12:43

Nincs víziója, és nem tudja megszólítani a tömegeket a nyugat-európai baloldal – többek között emiatt sikertelenek az egykor erős pártok. A baloldalnak a 2008-as gazdasági válság, valamint a felerősödő bevándorlás sem tett jót, de hiányoznak a karizmatikus vezetők is. Magyarországon is hasonló problémák miatt van kátyúban az MSZP és szövetségesei.

Vékony jégen táncolnak Orbánék

Itthon2015.12.28, 10:43

Súlyos válságból mászott ki, majd erősödött korábbi támogatottsági szintjére 2015-ben a Fidesz-KDNP. A kormánypártoknak a menekültválság napirenden tartása segített a visszatérésben, de az ellenzék megosztottsága is a Fidesz pozícióját erősítette.

Már a felniken is spórol a Volkswagen

Auto2015.11.30, 20:46

Újabb megszorítási tervekre derült fény a Volkswagennél, további 1,9 milliárd eurót spórolnának meg velük. Egyszerűsítik a felszereltségeket, és kevesebb lesz a választható extra, valamint a motorváltozatok száma is.