megbeszélés

címke rss

Draskovics: Vannak bizonyos deficitproblémáink

Gazdaság2004.02.12, 18:32

Magyarországon véget ért a gazdasági növekedés lassulásának két-három éves időszaka, a gazdaság erős, és lendületesen fejlődik - állapította meg Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter csütörtökön Brüsszelben, miután megbeszélést folytatott az Európai Bizottság több tagjával.

A Jordan megint udvarol Verstappennek

Gphírek2004.02.04, 17:39

A Jordan-Ford ismét tárgyal Jos Verstappennel az idei Forma-1-es világbajnokság utolsó betöltetlen helyéről, pedig a felek január 27-én megszakították a megbeszéléseket.

Mádl a PSZÁF elnökével egyeztetett

Itthon2003.08.25, 17:38

Hétfő reggel hivatalában fogadta Mádl Ferenc köztársasági elnök a PSZÁF elnökét, Szász Károlyt. Szász nem volt hajlandó nyilatkozni a találkozó után, ígérete szerint a későbbiekben közleményt ad ki. Az államfő már délelőtt kiadott egy közleményt, e szerint beszéltek többek között a felügyeletet ért politikai támadásokról. Emellett Mádl közölte, figyelemmel kíséri a PSZÁF működését, és bízik abban, hogy a szervezet zavartalanul végezheti munkáját. A megbeszélést a PSZÁF elnöke kezdeményezte.

Közelgő Code Monkeys játékok

Techbázis2003.06.10, 17:12

A nemrég befejeződött Electronic Entartainment Expon megbeszéléseket folytatott a brit Code Monkeys fejlesztőcsapata az Extreme Mediával a Monkeys fejlesztés alatt álló játékainak megjelentetéséről.

Amerikai-francia békülés a G8-csúcson

Nagyvilág2003.06.02, 16:15

Békülékeny hangú megbeszélést folytatott hétfőn George W. Bush amerikai és Jacques Chirac francia elnök hétfőn, a világ nyolc vezető hatalmának a franciaországi Evianban tartott csúcstalálkozóján. Bush és Chirac megegyeztek arról, hogy együttműködnek a közel-keleti rendezésben, Afganisztánban pedig francia alakulatok segítik majd az amerikai katonákat.

Ígéretes a Saron-Abbász megbeszélés

Nagyvilág2003.05.30, 00:12

Hatékonynak tűnik a három órát tartó Saron-Abbász találkozó, amelyen a két politikus első lépéseket vázolt föl a véget nem érőnek látszó izraeli-palesztin konfliktus megoldására.

Papandreu találkozott Arafattal

Nagyvilág2003.05.13, 23:11

Jeórjiósz Papandreu, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Görögország külügyminisztere kedden Rámalláhban megbeszélést folytatott Jasszer Arafat palesztin elnökkel, annak ellenére, hogy izraeli részről előzőleg az Arafattal való találkozó elkerülésére hívták fel a görög politikust. Papandreu Mahmúd Abbász palesztin kormányfővel is találkozott a ciszjordániai városban.

Mádl és Medgyessy az ország biztonságáról egyeztetett

Itthon2003.03.20, 18:26

Mádl Ferenc köztársasági elnök csütörtökön a Sándor-palotában fogadta Medgyessy Péter miniszterelnököt, hogy tájékozódjon az iraki háború miatt szükséges biztonsági intézkedésekről. Az államfő a megbeszélés után azt mondta, minden hatóság megtette a szükéseges intézkedéseket, az ország nincs veszélyben.

Medgyessy a fővárosról tárgyalt Demszkyvel

Itthon2003.02.28, 21:21

A 4-es metró finanszírozásának kérdéséről, illetve a BKV pénzügyi helyzetének rendezéséről tárgyalt pénteken Medgyessy Péter kormányfő és Demszky Gábor főpolgármester, a megbeszélésen részt vett a Pénzügyminisztérium vezetése és Atkári János főpolgármester-helyettes is.

Magyar-román egyezmény a státustörvényről

Itthon2002.11.29, 16:08

Stratégiai partnerségi nyilatkozatot írt alá pénteken Budapesten Medgyessy Péter magyar és Adrian Nastase román miniszterelnök. A két kormányfő megbeszélése után aláírt dokumentum a kedvezménytörvényhez kapcsolódó további kétoldalú egyeztetések menetét és tematikáját szabja meg. A tárgyalások egy héten belül, külügyminiszteri szinten folytatódnak.