megbecsülés

címke rss
Rétvári Bence: Az óvónők is megkapják a 32,2 százalékos béremelést

Rétvári Bence: Az óvónők is megkapják a 32,2 százalékos béremelést

Az ország minden óvónőjének januári bére már 32,2 százalékkal megemelt bér lesz, a következő évben pedig további 11 százalékkal emelkedik a keresetük - mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára kedden a Nógrád vármegyei Vizslás községben, tájékoztatott az MTI. 

„Bízni szeretnék, és feltétel nélküli bizalmat adni a másiknak" – egy 45 éves férfi vallomása

She2023.11.21, 09:16

45 éves lettem. Az elmúlt 18 évben volt egy 7 illetve majd 10 éves kapcsolatom. Mind a két nő a mai világban egyre jobban bevett és elfogadott működési mechanizmust másolva lelépett egy harmadik féllel, maguk után kérdéseket és fájdalmat hagyva (űrt nem annyira).

A kiégésre hajlamosító munkahely jellemzői - Te is ilyen helyen dolgozol?

Life.hu2023.10.11, 15:36

Ki ne érezte volna már életében, hogy nincs kedve bemenni a munkahelyére? Ki az, aki munkahelyi szituációban ne reagált volna valamikor a szokásosnál ingerültebben? Nagy valószínűséggel azok, akik a munka világában már éveket töltöttek el, igennel felelnek ezekre a kérdésekre. De kiéghetünk-e csak a munkahelyünk miatt? - egyebek mellett erre a kérdésre kereste a választ a Bízd Rá Magad tanácsadó oldal.

Hölgyeim, mióta ciki egy "melóssal" járni?!

She2023.07.19, 14:49

Felforr az agyvizem, felindultan, hang nélkül hápogok és keresem a megfelelő szavakat - mindig ez történik, amikor azt meséli nekem egy férfiismerősöm: "Kiröhögtek, mert segédmunkás vagyok."

Azt hiszed, túl jó vagy neki - szerintem nem vagy elég jó!

She2022.10.16, 15:57

Nézte a másikat, ahogy önelégülten elterül a fotelban, szopogatja a vodkát, amiből már három pohárral ledöntött - és alig tudta legyűrni a késztetést, hogy jól pofán vágja. Elfordult, hogy uralkodhasson a vonásain.

Ne vedd természetesnek, hogy van kit megcsókolnod!

She2022.06.16, 15:27

"Szeretlek!" "Fontos vagy nekem!" "Bocsáss meg!" Te mikor mondtad ki utoljára ezeket? Hányszor uralkodott el rajtad a stressz, és emiatt hány boldog pillanatot szalasztottál el? Olyan könnyen megfeledkezünk arról, hogy mennyit is ér a szeretet.

Tiszteld a kétkezi munkásokat, hiszen nélkülük jó nagy bajban lenne a világ...

She2022.05.01, 18:14

Május elseje a munka ünnepe. Ez a nap sokaknak csak a munkaszüneti nap miatt érdekes, pedig ennél sokkal többről szól. A munka ünnepe a legtöbb országban hivatalos állami szabadnap, amit a munkásmozgalmak teremtettek. Ideje köszönetet mondani Robert Owennek és a chicagói munkások szakszervezeteinek, akik közzétették a munkások követeléseit, és többek között azt is elérték, hogy a 10-16 órás munkaidőt nyolc órára csökkentsék.

Az idő értéke felbecsülhetetlen: könyörgöm, ne játssz máséval!

She2022.03.28, 10:38

Közel a harminchoz értem, amit gyerekként a szüleim és a nagyszüleim mondogattak nekem. Még most is itt csengenek a fülemben ezek a mondatok: annak örülj, ami most van, éld meg a mát, ne játssz más idejével. Most már értem, mire gondoltak, pedig akkor csak üres mondatoknak tűntek...

Tisztelet és megbecsülés nélkül a kapcsolatod fabatkát sem ér!

She2021.09.08, 10:16

A párkapcsolat, a házasság színtiszta konyhaművészet. Folyton főzünk benne. Hol újabb recepteket gyártunk, hol a régieket nyomatjuk orrvérzésig. Ettől függően lesz a kapcsolat édes, pikáns, keserű, vagy éppen unalmas.

A férjem szemében egy senki vagyok...

She2020.12.30, 14:39

Az ebédlőben állt az asztalon, mert csak arról lehetett elérni a hatágú ezüst csillárt, hogy izzót cserélhessen benne. Ági nézte, és adogatta Csaba kezébe a gyertya formájú villanykörtéket, a kiégetteket meg a kukába dobta.

Nagymamám idején még becsülték az értékeket!

She2020.10.06, 09:21

Azok a régi értékek... És most nem a lelkiekre gondolok, hanem az anyagiakra. Kivételesen.

A feleségem dagadt lúzernek hívott - tényleg ennyit érek?

She2020.09.23, 15:44

- Apa, mit jelent az, hogy dagadt lúzer? - pislogott rám a lányom. Nem erre a kérdésre számítottam. Azt hittem, arról faggat majd, miért nem vagyok velük, anya miért mással megy el esténként, és hogy mikor megyek vissza hozzájuk.

A nagyimtól tanultam becsülni az élet értékeit!

She2020.04.30, 19:20

Tanulatlan voltam még, és a szó legszorosabb értelmében nagyon gyerek. Mindenre rácsodálkoztam, magától értetődő volt, hogy nem dacolok, nem feleselek. Még nem is tudtam, milyen az.

A kormány megbecsüli az egészségügyi dolgozókat

Itthon2020.04.04, 10:42

A kormány megbecsüléssel tekint az egészségügyi dolgozókra, amit jelez az 500 ezer forint pluszjuttatás - mondta Erdélyi Rezső Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője szombat reggel az M1 aktuális csatornáján.

Hálátlan a családom, pedig tökéletes feleség és anya voltam!

She2020.02.10, 14:13

A lányom négy éves volt, amikor az apja elhagyott minket. "Egy jókedvű nőért." Ezt vágta a fejemhez, amikor követeltem, hogy mondja meg, miért tette ezt velünk. Azt mondta, elment az összes életenergiája. Szüksége van valakire, aki mellett azt érezheti, hogy van miért élnie.

Jakupcsek Gabriella: Ne írd le magad, csak, mert elmúltál 40!

She2019.12.20, 11:35

Nemrég jelent meg Jakupcsek Gabriella negyedik könyve, Nagy levegő - Aki megáll, elsüllyed címmel. A könyvét forgatva olyan érzésem támadt, mintha egy tapasztalati gyűjteményt olvasnék mindazzal kapcsolatban, amiről szól ez a Nagybetűs Élet.

40 felett egyedül vállalsz gyereket? Becsüllek érte!

She2019.12.06, 09:42

Anita közlése meglepett: telefonon kérte, hogy a szokásos sütizést hozzuk előbbre, mert babát vár, és pont akkorra van kiírva, mikor össze szoktunk ülni dumálni. A hír a székbe szegezett. Mindig nagy öröm egy gyerek érkezése, de ő soha nem tűnt anyatípusnak.

Bármire kényszeríthet a párod, annyira nem becsülöd magad?

She2019.11.13, 11:38

Asthon Kutcher hármas szexre kényszerítette Demi Moore-t - legalábbis ezt írja az 56 éves színésznő az önéletrajzi könyvében. Na, nem fizikai erőszakkal, hanem érzelmi zsarolással. Ezen aztán elgondolkodtam.

Müller Péter: Figyelemmel tudjuk viszonozni társunk szeretetét

Life.hu2019.07.15, 21:50

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 394. rész.

A mai lányok rámenősebbek, mint régen a fiúk?

She2018.10.04, 14:30

A minap a fiam barátjával beszélgettem, és a lányokról is szó esett. Egyszer csak a következőt mondta: "Amióta a barátnőmmel szétmentünk, sok minden változott. Ő nagyjából megbecsült, de amúgy nagyon ritka az olyan lány, aki nem azt keresi, hogyan tegye tönkre a férfi lelkét."

Már a lakosság is a bőrén érzi a szakemberhiányt

Gazdaság2018.09.17, 15:48

A lakosság is tisztán érzékeli már, hogy a szolgáltató szektorokban sok a hiányszakma és jelentős a munkaerőhiány. A magyarok több, különböző típusú szakma esetében is nehéznek tartják a megfelelő szakemberek megtalálását. Ide tartozik a szakorvos (84 százalék), a villanyszerelő (82 százalék), a festő-mázoló (80 százalék), a háztartási gép szerelő (79 százalék) – derült ki a Cofidis Hitel Monitor országos reprezentatív kutatásának friss adataiból.

A jövőben egyre nagyobb megbecsülést kaphatnak a fizikai munkát végzők

Archívum2018.04.17, 09:52

Még mindig látni olyan hozzáállást, hogy megmosolyogja a CV olvasója, hogy az álláspályázó 35 éves kora fölött is beírja a mekis diákmunkáját. Pedig, mit is mutat ez?

És neked hány százalékban tökéletes az életed?

She2017.10.09, 13:16

Felgyorsult világban élünk. Szükséges, sőt, menő dolog a "pörgés". Megszoktuk, hogy bármihez percek alatt hozzájut az ember.

Volt idő, mikor Gáspár Laci is éhezett

Archívum2016.12.01, 09:01

A híres énekes sosem fogja elfelejteni, honnan indult...

Testbeszédhibás pillanataink

Archívum2015.03.19, 08:47

Testbeszédünk az üzleti életben sem kevésbé árulkodó, mint a magánkapcsolatainkban. Az érzelmi intelligenciával foglalkozó TalentSmart állítólag milliós merítés alapján állítja, hogy a felső vezetők 90 százaléka kiemelkedően magas EQ-val segíti a saját és cége munkáját. Ők garantáltan tisztában vannak azzal, hogy a ki nem mondott tartalmak merrefelé terelik a beszélgetést. És elkerülik az alábbi beszédhibákat.

A főnökök a munkahelyi csapat lógósai

Állás 20112008.09.25, 09:45

Egy nemzetközi felmérés szerint a munkavállalók a munkaidő 75 százalékát használják ki hatékonyan, tehát minden negyedik percben nem termelékenyek. Többségük számára a legnagyobb motivációs forrás a megbecsülés, csak ezután következik a pénz. Érdekesség, hogy a dolgozók a csapat lógósainak a vezetőket tartják, akik - a megkérdezettek szerint - előszeretettel osztják le a feladatok zömét helyetteseiknek.

Nem becsülik meg a magyarok munkáját

Állás 20112007.11.26, 13:00

A magyar dolgozók 46 százalékát a munka megbecsülésének hiánya zavarja leginkább a munkahelyen. 24 százalék a karrierlehetőségek hiányára panaszkodott, 14 százalék pedig a főnököt emelte ki legnagyobb gondként - derül ki a Monster állásportálhálózat nemzetközi felmérésének magyarországi adataiból.

Hosszú pórázon (18+)

Tabu2006.11.29, 16:52

Az emberek többsége biztonság és megbecsülés után kutat, de az első (vagy második) erőteljesebb szexuális szellő hatására mégis képes mindent felrúgni. Normális ez?

Az Úr Öklével szólnak a néphez a jótékonykodó robbantók

Nagyvilág2006.07.20, 13:13

Izrael elpusztítása a végső célja az arab világban nagy megbecsülésnek örvendő Hezbollahnak, amely emberrablásaival kirobbantotta a Libanont romba döntő, júliusi közel-keleti konfliktust. A Hezbollahot sokan tisztelik azért, mert - eddig egyedüli arab szervezetként - területi engedményekre tudta kényszeríteni Izraelt, de sok libanoni hálás a Hezbollahnak azért is, mert jelentős részt vállalnak a társadalom szervezéséből. A csoport vezetője, Hasszan Naszrallah, ismerői szerint ravasz taktikus, esze gyorsan vág, de mindennél többet elárul róla, hogy már neve is Allah győzelmét hirdeti.

Előző
  • 1
Következő