médiatörvény

címke rss

"Komoly pofon" az Ab döntése a médiatörvényről

Itthon2011.12.19, 15:51

A médiatörvények lényeges pontjait semmisítette meg az Alkotmánybíróság, igazat adva a jogszabály elfogadása idején élesen tiltakozó civil- és szakmai szervezeteknek. Az [origo] által megkérdezett médiajogász úgy véli, az is fontos, ami a határozatból kimaradt: szerinte a Fidesz által a testületbe juttatott új tagokkal a politikailag érzékeny kérdéseket, például a médiahatóság vezetőjének vagy a Médiatanács tagjainak a kinevezését nem bírálta el az Ab.

"Kevés kézben koncentrálódik a hatalom" - interjú a magyar kormányt bíráló amerikai államtitkárral

Itthon2011.12.16, 20:37

Deutsch Tamás trágárkodásán nevetett, a magyar kormány döntései miatt azonban egyre inkább aggódik Thomas Melia, az amerikai külügyminisztérium emberi jogokért felelős helyettes államtitkára. Melia az [origo]-nak adott interjújában azt mondta, hogy leginkább most az igazságügyi átalakítás aggasztja az Egyesült Államokat, azzal pedig nem ért egyet, hogy a nyugati világ problémáira a hatalom koncentrálása lenne a megoldás.

Veszélyben a média sokszínűsége a Freedom House szerint

Itthon2011.12.04, 23:48

A magyar médiaszabályozás jelentős fenyegetést jelent a média sokszínűségére, valamint arra, hogy a média elláthassa alapvető ellenőrző szerepét - jelentetteki a Freedom House alelnöke. A szakértő, aki az elmúlt hetekben Magyarországon tájékozó küldöttség tagja volt, kijelentette, hogy a magyar médiaszabályozás "hatásköre túlságosan széles és a függetlensége megkérdőjelezhető".

Az ombudsman szerint jobban kell védeni az újságírók forrásait

Itthon2011.11.16, 16:04

Jóri András adatvédelmi biztos kezdeményezi a médiatörvény módosítását, a mostani szabályozás szerint ugyanis a nyomozóhatóság megítélésén múlik, hogy indokolt-e az újságírók forrásainak felfedése. Az ombudsman szerint viszont az alkotmányos alapjogot érintő ügyekben - ilyen a sajtószabadság is - a bíróságnak kell ellenőriznie a törvény betartását.

Túl hangos reklámok miatt indít eljárást több adó ellen a Médiatanács

Itthon2011.11.13, 16:10

Szeptemberben az RTL Klub, a Tv2, a Duna TV, a Story TV és az MTV (m1) csatornáin jelzett a Médiatanács erre a célra kifejlesztett szoftvere rendszeresen kritikus hangerőugrásokat a reklámok és az egyéb műsorok között. A türelmi idő lejárt, a hatóság megindította az első eljárásokat a televíziókkal szemben.

A jövő héten nekigyürkőzik az Alkotmánybíróság a médiaalkotmánynak

Itthon2011.11.11, 10:50

Lehet, hogy még ebben az évben, az új szabályok életbe lépése előtt döntést hoz az Alkotmánybíróság az úgynevezett médiaalkotmányról. A médiát szabályozó törvények első darabja ellen több panasz is érkezett, főleg az újságírók forrásvédelmének szűkítése, illetve a kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettsége miatt.

Elfogadta az ENSZ az emberi jogokról szóló magyar jelentést

Nagyvilág2011.09.23, 18:30

A romakérdésben tett magyar erőfeszítéseket és a civil szervezetek bevonását dicsérték, az állampolgársági törvényt viszont bírálták az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának tagjai - közölte Balog Zoltán államtitkár, miután a tanács tagjai elfogadták az emberi jogokról szóló magyar jelentést.

Félmilliós bírságot kapott a "cigányterrorizmust" emlegető Echo TV

Itthon2011.09.05, 18:59

"Magyarországon cigányterrorizmus van" - jelentette ki a műsorvezető az Echo TV egyik februári műsorában. A Médiatanács szerint ezzel a csatorna megsértette a gyűlöletkeltés tilalmát, ezért félmillió forint bírságot szabott ki.

Szalai Annamária is reagált a Deutsch Tamás által leszólt amerikai politikus bírálatára

Itthon2011.08.07, 15:29

Levélben reagált Szalai Annamária az amerikai külügyi helyettes államtitkár jelentésére, amiben Thomas O. Melia aggodalmát fejezte ki a magyar média helyzete miatt. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke köszönetet mondott azért, hogy az amerikai külügy kiemelt érdeklődést mutat a téma iránt, szerinte azonban a jelentés számos ponton téves dolgokat állít.

Döntöttek a gyermekbarát tévéműsorokat jelző piktogramról

Tévé2011.07.21, 12:37

Lezárult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa által kiírt szavazás, a nézők úgy döntöttek, a kisfiút ábrázoló piktogram jelölje a gyermekbarát tévéműsorokat.