Hiába nyer a bíróságon, nem kaphatja meg ingyenesen a korábban elnyert frekvenciát a Klubrádió, ha a parlament elfogadja azt a módosító indítványt, amelyet hétfőn éjszaka nyújtott be egy fideszes képviselő. A javaslat szerint a frekvenciát utólag kereskedelminek kellene nyilvánítani, amiért évi több tízmillió forintot is el lehetne kérni, amit két héten belül ki kellene fizetnie a rádiónak.
Az Alkotmánybíróság tavaly decemberben minősítette alkotmányellenesnek a médiatörvény több pontját. A csütörtökön benyújtott módosítás mindenben eleget tesz az Alkotmánybíróság kéréseinek, egy apró trükkel azonban azt a szabályt is megszüntetné a kormány, amely szerint politikusok nem vonhatják vissza nyilatkozatukat.
Az alapvető jogok biztosa az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy vizsgálja felül és semmisítse meg a médiatörvénynek a Médiatanács elnökének megbízatásával összefüggő rendelkezéseit, amelyek az ombudsman szerint a jogállamiság elvébe ütköznek.
A Freedom House legfrissebb jelentésében azt írja, hogy az index történetében rendkívül szokatlan Magyarország esete, amikor egy régóta szabad ország esetében két év alatt 13 pontos zuhanást mutattak ki. A civil szervezet szerint ennek Orbán Viktor központosító törekvése az oka. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint a Freedom House jelentése megalapozatlan és elfogult.
Az MTI hírmonopóliumát és a Médiatanács tagjainak megválasztását kifogásolja a magyar médiatörvényről készült jelentésében az Európa Tanács. A Népszabadság birtokába került tervezet a rádiós pályázatokra is tartalmaz ajánlást.
Bár nem adott tanácsot az Alkotmánybíróság a kormánynak, a KIM a parlament elé terjeszti a médiatörvény módosítását, amelyről már májusban szavazhatnak a parlamentben.
Az igazságügyi miniszter hiába kérte az alaptörvény értelmezését, az Alkotmánybíróság úgy döntött, nem mondhatja meg a parlament helyett, hogy szükséges-e az írott sajtó hatósági felügyelete. A kormány a testület egyik korábbi döntése miatt kért tanácsot, ami miatt május 31-éig módosítani kell a médiaalkotmányt.
Az elmúlt időszak magyarországi eseményeiről tartottak politikai vitát a londoni közgazdaság-tudományi egyetemen. A kormány kapott bírálatokat a médiatörvény, valamint az Új Színház miatt is. Schöpflin György európai parlamenti képviselő szerint Magyarországgal szemben sokszor "már a bűnösség elve érvényesül".
Sikerült úrrá lenni Magyarország gazdasági nehézségein - állította pénteken Németországban Orbán Viktor. A magyar kormányfő a Hessen tartomány miniszterelnökével folytatott tárgyalások után a magyar kormány munkáját dicsérte, és a németek figyelmét megköszönve arra kérte a hesseni befektetőket, hogy hozzanak több pénzt Magyarországra.
Az Európai Parlament délután kettőkor kezdődött ülésén az új magyar alkotmányról és a sarkalatos törvényekről tárgyalnak. Neelie Kroes, az Európai Bizottság médiaügyi biztosa azt mondta, hogy az eddig megfogalmazott aggályok miatt Magyarországnak nincs vesztegetni való ideje, ezért kérjen átfogó véleményt az Európa Tanácstól. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy a médiatörvényről ki fogják kérni az Európa Tanács véleményét. A biztos és a magyar miniszterelnök-helyettes között éles szóváltás alakult ki. Navracsics a közmeghallgatás után úgy fogalmazott: nem kell szívinfarktust kapni attól, ha az EP következő pleenáris ...