mediáció

címke rss

Kötelezővé lehetne tenni a pereskedés előtti mediációt?

A mediáció olyan humánus vitarendezési, permegelőző eljárás, ami jócskán megkíméli a konfliktusban állók erőforrásait, szemben a pereskedéssel, időben rövid, maximum négy hónapig tart, általában 1-2 ülés alatt sikeres megállapodással zárul, míg per közben erre az időre perszünetet kell kérni - mondta el az [origo]-nak Pálfalvi Ildikó, akkreditált igazságügyi mediátor. A szakember szerint megfontolandó lenne a közvetítői törvény olyan jellegű módosítása, amely nem csak lehetőségként kínálná a mediáció alkalmazását polgári peres jogviták esetén, hanem kötelező jellegűvé tenné azt, és addig senkit sem engedne a bíróságra, amíg képzett ...

A jogszerűség is szolgáltatás

Archívum2013.10.14, 10:56

Újszerű felfogásban a bíróságok szolgáltatói profiljára koncentrálna a jövőben az Országos Bírósági Hivatal, mint arról elnöke, Handó Tünde tájékoztatta az MTI-t.

A devizapert is kiválthatja a mediáció

Archívum2014.05.20, 16:04

Jóllehet közel 70 százalék a sikerstatisztikája, 2013-ban közel tizedannyi ügyben vették igénybe a piaci alapú közvetítői eljárást, közismert nevén a mediációt, mint ahány esetben első fokon indult polgári és gazdasági ügyet regisztráltak. A bankok és magánügyfeleik közötti vitás kérdésekben pedig jóval hatékonyabb lehet, mint a hosszú és drága jogi folyamat.

A felek tízből kilencet betartanak a mediációs megállapodásokból

Archívum2014.06.30, 13:25

A mediáció során kötött megállapodások mintegy kilencven százalékát a felek betartják – hangzott el egy, a közelmúltban az Igazságügyi Minisztérium által szervezett konferencián, ahol arról is szó volt, hogy az új polgári törvénykönyv márciusi hatálybelépése óta a szülői felelősség körébe tartozó esetekben a bíró dönthet úgy, hogy az ügyet mediációra utalja.

Vita vesztes nélkül

Archívum2015.07.16, 14:17

Rugalmasan, a valódi érdekeket képviselve, a konfliktus megoldására törekszik az alternatív vitarendezési módszer. A munkaügyi rendezése azért is nagyon fontos, mert a felek ott egymásra vannak utalva, és közös érdek az együttműködés.

Miért egyre nehezebb megnyerni a bírósági pereket?

Archívum2019.04.01, 09:16

Amikor felmerül egy jogvita, sokan felteszik a kérdést, hogy „pereskedjünk, vagy próbáljunk megállapodni peren kívül?" Ez a kérdés az utóbbi időben még inkább aktuálissá vált, mivel az eljárási jogszabályok olyannyira formalizáltak lettek, hogy kellő jártasság hiányában egy per megindítása is komoly kihívást jelent, és ekkor még nem is beszéltünk annak megnyeréséről.

Válás, II. rész – Amikor még visszafordítható a válás

Archívum2019.09.10, 19:26

A házasságkötés és a házasság felbontása is olyan döntés, amely két ember – és a hozzájuk közelállók – életét alapvetően megváltoztatja. Ezért nagyon fontos, hogy minden körülményt mérlegelve, megalapozottan hozzuk meg az erre vonatkozó döntést, hisz olyan folyamatokat indít el, amelyek mély nyomot hagynak az érintettek életében. Ám vannak olyan esetek, amikor bár már beindult a válás gépezete, mégis úgy döntünk, szeretnénk azt megállítani. Ebben az örvényben segít kiigazodni dr. Knecht-Gothárd Kinga ügyvéd és mediátor.

Sokkal olcsóbb a bíróságnál, mégis kevés cég használja a békéltetést

Archívum2020.02.15, 20:41

Rengeteg időt, pénzt és stresszt lehet megspórolni a gazdasági mediációval, amelynek előnyeivel a magyar vállalkozók is egyre inkább tisztában vannak – derül ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara átfogó, a fővárosi cégek munkahelyi konfliktuskezelési módszereit feltérképező kutatásából. Ezzel együtt nálunk száz peres ügyre mindössze egyetlen mediáció jut, pedig a hatékonysága is egészen kimagasló: a tapasztalatok szerint a mediáció során létrejött megállapodások 85-90 százalékát betartják a felek.

Előző
  • 1
Következő