MDF Országos Választmánya

címke rss

Megadóztatná a képviselői költségtérítést az MSZP és az MDF

Itthon2008.11.11, 13:07

Adót vetne ki a képviselői költségtérítésekre az MSZP és az MDF is. A különbség csupán az, hogy míg az MDF csak a parlamenti képviselőket terhelné 18 százalékos adóval, addig az MSZP a polgármesterekre és az önkormányzati képviselőkre is kivetné a 15 százalékos adót. A javaslatok elfogadásához elég az egyszerű többség is.

Fáradt lemezt nyom a Fidesz Gyurcsány szerint

Itthon2008.10.31, 08:36

A semmit sem felejtő és semmit sem tanuló Bourbonokhoz hasonlította a Fideszt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Népszavának adott interjújában. Gyurcsány szerint a Fidesz 2006 óta ugyanazt a fáradt lemezt nyomja, miközben az MDF és az SZDSZ felelősen vesz részt a válságkezelő programban.

Tárgyalna a pártokkal a plafontörvényről az SZDSZ

Itthon2008.10.31, 17:43

Ötpárti egyeztetést kezdeményezett az SZDSZ a plafontörvényről. Az MSZP és az MDF biztosan jelen lesz a vasárnapi egyeztetésen. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője sem mondott nemet, de előre elutasította az MSZP által javasolt költségvetési hivatal felállítását.

Törölte az MDF Almássy párttagságát

Itthon2008.10.29, 21:14

Az MDF országos választmánya szerdán elrendelte Almássy Kornél párttagságának a törlését. A politikust korábban már kizárták a párt parlamenti képviselő csoportjából.

Magyar Nemzet: Bíróság előtt az MDF tisztújításának ügye

Itthon2008.10.28, 13:35

Keresetlevelet nyújtottak be a Fővárosi Bírósághoz az MDF tisztújításának ügyében. A benyújtók szerint a párt szeptember 27-ei tisztújításán sorozatos szabálytalanságok történtek. A pert ketten kezdeményezték, egyikük neve az MDF csepeli honlapján bukkan fel.

Bocsánatot kért a TV2 Dávid Ibolyától

Itthon2008.10.28, 16:26

Bocsánatot kért egy paródia miatt Dávid Ibolyától a TV2. A csatorna szerint a Bagi-Nacsa duó megsértette az MDF elnökének emberi méltóságát.

Századvég-Forsense: kevesebben akarnak kormányváltást

Itthon2008.10.28, 15:44

Kevesebben akarnak kormányváltást azok közül, akiknek nincs biztos pártpreferenciájuk, valószínűleg a pénzügyi válság miatt - ez derül ki a Századvég-Forsense közös közvéleménykutatásából. Az elmúlt hónapban az MDF támogatottsága egy százalékra csökkent a felmérés szerint.

Elővették a pártok a varázsszót - egyszerűbb adózás kell

Itthon2008.10.22, 12:42

Egyszerűbb adózást és a gazdaság kifehérítését célzó törvényjavaslat beterjesztését kérték a pártok a kormánytól. Az öt parlamenti párt a gazdasági válság miatt szükségessé váló intézkedésekről egyeztetett. A találkozót az MDF és az SZDSZ kezdeményezte.

Tovább birkóznak a pártok a válságjavaslatokon

Itthon2008.10.21, 16:16

Ötpárti tanácskozáson egyeztetnek a parlamenti pártok szerdán a gazdasági válság miatt elkerülhetetlen intézkedésekről. A találkozót az MDF és az SZDSZ kezdeményezte, szerintük ugyanis a szombati nemzeti csúcs fontos volt, de jelentősége szimbolikus.

Csak az MDF okozott meglepetést a nemzeti csúcson

Itthon2008.10.18, 23:40

A pártvezetők többsége taktikázott és a óvatoskodott a szombati nemzeti csúcson, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezésére hívtak össze, hogy megtárgyalják a gazdasági válság miatt kialakult helyzetet. Gyurcsány azt állította, kicsit mindenkivel egyetért, Orbán Viktor Fidesz-elnök szerint viszont csak a békát akarta lenyomni a torkunkon. A legbátrabb Dávid Ibolya volt.

Beperelték Dávid Ibolyát a lehallgatott felvétel miatt

Itthon2008.10.17, 14:53

Tombor András, Orbán Viktor egykori külpolitikai főtanácsadója beperelte Dávid Ibolyát jó hírnevének megsértése miatt. Az MDF elnöke egy hozzá eljuttatott hangfelvételre hivatkozva azt állította, hogy Tombor közvetítésével bízták meg az adatgyűjtési botrányba keveredett céget azzal, hogy róla és a pártról terhelő adatokat gyűjtsenek. Tombor az őt hírba hozó sajtóorgánumok ellen is keresetet készül benyújtani.

Együtt javasol új plafontörvényt az MDF az MSZP-vel

Itthon2008.10.17, 16:39

Az MSZP és az MDF közös módosító javaslatot nyújtottak be a költségvetési kiadási plafontörvényhez. A költségvetési plafon törvénybe foglalása eredetileg SZDSZ-es javaslat. Az MDF-fel megtámogatva a szocialisták megszerezhetik a többséget a plafontörvény és módosító csomagjuk elfogadásához.

Két hétbe telik az MDF helyzetének tisztázása

Itthon2008.10.16, 14:43

Az ügyrendi bizottsághoz fordult Szili Katalin házelnök, mivel nem világos az MDF frakciócsoportjának jogi helyzete. A kérdés az, hogy a képviselőcsoport megszűnt és újjáalakult, vagy meg sem szűnt, hanem folyamatosan működött. Két hét, mire a bizottság foglalkozni tud a vitát kiváltó helyzettel.

Kisgazdának érzi magát az MDF-be átülő Lengyel

Itthon2008.10.14, 08:24

Továbbra is kisgazdának érzi magát Lengyel Zoltán, aki hétfőn csatlakozott az MDF frakciójához, megmentve ezzel a képviselőcsoportot a megszűnéstől. A képviselő az MTV Napkelte című műsorában tagadta, hogy megvették volna, szerinte így sokkal több lehetősége lesz arra, hogy a kisgazdákat képviselje a parlamentben.

Bukott fideszes mentette meg az MDF-frakciót

Itthon2008.10.14, 14:08

Lengyel Zoltán egykori fideszes, majd független képviselő csatlakozik az MDF parlamenti frakciójához, amely így megmenekült a megszűnéstől. Szili Katalin délután jelenti be a parlamentben, hogy ismét tíz fősre bővült a képviselőcsoport. Az egy hónapja a kisgazdákhoz csatlakozó Lengyel múlt pénteken még azt mondta, nem ülne be az MDF-sek közé.

Személycsere és a válság lesz a téma a parlamentben

Itthon2008.10.13, 12:49

Személyi kérdésekkel kezd hétfői ülésén a parlament: bejelentik Lengyel Zoltán független képviselő csatlakozását az MDF frakciójához, a bekiabálása miatt távozó fideszes képviselőt váltó Tiba István pedig esküt tesz. Hétfőn és kedden tárgyalja az Országgyűlés a betétbiztosítási összeghatár emelését, a környezetvédelmi termékdíj módosítását, és a szabad demokraták által felvetett költségvetési plafon kérdését is.

Hiába kérte vissza Almássytól mandátumát az MDF

Itthon2008.10.12, 12:34

Dávid Ibolya hiába kérte vissza Almássy Kornéltól listán megszerzett mandátumát, hogy ezzel megmentsék a Vas János kilépése miatt szétesőben lévő MDF frakciót. A nemrég kizárt Almássy nem adja vissza parlamenti helyét, ehelyett arra célzott, önként visszatérne a képviselőcsoportba, ha megismételnék a tisztújítást.

Kilépett a TT képviselője, megszűnik az MDF-frakció

Itthon2008.10.10, 22:06

Kilépett Vas János a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciójából, döntéséről pénteken tájékoztatta Szili Katalin házelnököt, aki ezt tudomásul vette. A Tisztelet Társasága által delegált képviselő kilépése az MDF frakció megszűnését jelenti, hiszen a képviselőcsoport létszáma ezzel 10 fő alá csökkent. A párt így biztosan elesik a frakcióknak járó támogatástól, irodáiktól és alkalmazottaiktól, de az is lehet, hogy bizottsági helyeiket sem tarthatják meg. Három napjuk van hátra.

Egy hétig még biztosan lesz MDF-frakció

Itthon2008.10.09, 14:57

Még egy hétig gondolkodik Vas János, hogy kilép-e az MDF-frakcióból. Ha a képviselő eleget tenne az őt delegáló Tisztelet Társasága felszólításának, tíz fő alá csökkenne a frakció létszáma, és a házszabály értelmében megszűnne. A Vas körüli bizonytalanság oka, hogy a volt szocialista politikus, Schmuck Andor nevével fémjelzett társaság és az MDF nem tudott megegyezni a 2010-es választási együttműködésről.

Szakított az MDF és a Tisztelet Társasága

Itthon2008.10.08, 17:10

Elutasította az MDF 2010-es választási együttműködésre vonatkozó ajánlatát a Tisztelet Társasága, amely állítólag az úgynevezett szépkorúak érdekeit képviseli. A társaság felszólította  Vas János képviselőt, hogy lépjen ki az MDF frakcióból, amely így megszűnne létezni.

Újra kizárta Almássyt az MDF-frakció

Itthon2008.09.29, 12:24

Megerősítette az MDF frakciója, hogy kizárja soraiból Almássy Kornélt, a párt korábbi alelnökét. A döntést azért kellett megismételni, mert Almássy nem vett részt a pénteki frakcióülésen. A politikus közölte: hétfőtől a függetlenek között ül az Országgyűlésben.

A kizárt Almássy szavazhatott az új MDF-elnökre

Itthon2008.09.28, 00:40

Szombaton 207 igen szavazattal újraválasztották az MDF elnökévé Dávid Ibolyát, aki ezzel hatodik elnöki ciklusát kezdheti meg. A Magyar Demokrata Fórum országos tisztújító gyűlésének helyszínét több tucat biztonsági ember őrizte. A párt budapesti alelnöke szerint legalább hét képviselőnek nem adták ki a mandátumát, ezért ők nem tudnak szavazni. Almássy Kornél szerint több mint beszédes Dávid Ibolya korábbiaknál alacsonyabb támogatottsága. A pénteken kizárt politikus az állítja, még mindig tagja az MDF-nek. 

Visszalopja híveit az MDF-választmányba Almássy

Itthon2008.09.27, 01:25

Az Almássy Kornél elnökjelöltségétől való visszalépését követően lemondott 12 országos választmányi tag közül hatot visszaválasztott a testületbe az MDF fővárosi választmánya. A lépést Almássy Kornél kezdeményezte, jóllehet pénteken a párt képviselőcsoportja kizárta a frakcióból és a pártból is, amit Almássy törvénytelennek tart.

Kizárták az MDF-ből és feljelenthetik Almássyt

Itthon2008.09.26, 16:11

Pénteken kizárták Almássy Kornélt az MDF-frakcióból és a pártból is, Szilvásy György titokminiszter pedig bejelentette: a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) vizsgálja, tegyen-e feljelentést ellene. Szilvásy rágalomnak nevezte Almássy csütörtöki állításait arról, hogy a titkosszolgálatok kényszerítették visszalépésre a párt elnöki posztjáért folytatott küzdelemben. Pénteken a volt MDF-alelnök közölte: feljelentés tesz rágalmazás és magántitok jogosulatlan megszerzése miatt, és törvénytelennek tekinti kizárását.

Beperli Dávid Ibolyát a hírbe hozott Stumpf

Itthon2008.09.22, 19:04

Pert indít Dávid Ibolya MDF-elnök ellen Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf úgy gondolja, hogy a pártelnök megsértette személyiségi jogait, amikor összefüggésbe hozta őt az MDF elnökválasztása körül kialakult megfigyelési botránnyal.

Nem figyelték Dávid Ibolyát az ügyészség szerint

Itthon2008.09.18, 15:14

Nem figyelték meg Dávid Ibolyát, legfeljebb készültek rá - állapította meg az ügyészség, ezért elutasította az MDF elnökének feljelentését. Dávid azért tett feljelentést, mert egy hangfelvétel szerint a róla gyűjtött terhelő adatokkal akarták befolyásolni a párt elnökválasztását, az azóta visszalépett Almássy Kornél javára.

TÁRKI: a parlamenti küszöbön áll az MDF

Itthon2008.09.17, 17:42

Ismét a parlamenti küszöb közelébe került az MDF támogatottsága, így ha most rendeznék a parlamenti választásokat, hárompárti parlament lenne a legvalószínűbb végeredmény - derül ki a TÁRKI legfrissebb közvélemény-kutatásából. Az MSZP támogatása tovább csökent, a Fideszé tovább nőtt; a biztos pártválasztók körében a legnagyobb ellenzéki párt 37 százalékkal vezet a kormánypárt előtt.

Visszatámad az adatgyűjtési ügybe kevert cégvezető

Itthon2008.09.16, 09:38

Feljelentést tett az adatgyűjtési ügyben érintett Tóth János ügyvédje, hogy a rendőrség vizsgálja meg, ki készíthetett felvételt a cégvezető és Csányi Sándor között folyt telefonbeszélgetésről, és az hogyan került az MDF elnökéhez. Dávid Ibolya pénteken jelentette be, hogy a birtokában lévő hangfelvétel szerint a Fideszhez kötődő személyek lejárató adatokkal akarták befolyásolni a párt elnökválasztási kampányát.

Dávid Ibolya: Almássy nem képviselheti az MDF-et

Itthon2008.09.14, 22:27

Almássy Kornél nem jelenhet meg a Magyar Demokrata Fórum képviseletében és nem végezhet a frakció nevében munkát, amíg minden kérdésben nem látunk tisztán - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában vasárnap este.

Gyurcsány is szavaztatna a parlament feloszlatásáról

Itthon2008.09.14, 12:52

Túl akar lenni a "politikai cívódáson" Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, ezért felkarolta az MDF javaslatát, hogy már hétfőn tartsanak szavazást a parlament feloszlatásáról. A kormányfő azt javasolja az MSZP-frakciónak, hogy szavazza meg a sürgős tárgyalást, ugyanakkor a szocialisták a feloszlatás ellen voksolnak majd. Mivel az SZDSZ sem akarja szélnek ereszteni az országgyűlést, a szükséges feles többség valószínűleg nem lesz meg. Korábban a Fidesz is beszélt a feloszlatás lehetőségéről.

Visszalépett Almássy, Dávidot jelölte elnöknek az MDF

Itthon2008.09.13, 19:41

Dávid Ibolyát jelölte az MDF elnökének a párt országos választmánya szombaton. Előzőleg kihívója, Almássy Kornél alelnök közölte, nem indul az elnökségért. Almássy nem jelölteti magát az elnökségbe sem, de a pártnak és a frakciónak továbbra is tagja marad.

Csányit hívta a Dávid Ibolyára utazó adatgyűjtő

Itthon2008.09.13, 15:24

Csányi Sándor OTP-elnök hangja is hallható azon a felvételen, amelyet Dávid Ibolya mutatott be pénteken, mint egy ellene irányuló titkos adatgyűjtés bizonyítékát. A felvétel - amelyen Stumpf István, az Orbán kormány kancelláriaminiszterének neve is elhangzik - miatt egymás vádolja zsarolással és kémkedéssel az MDF elnökségére újra pályázó Dávid, és kihívója Almássy Kornél. Az adatgyűjtéssel azt az UD Zrt.-t kaarták megbízni, amely ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat vizsgálatot adatlopás és titoksértés miatt.

Így pattant ki az adatgyűjtési botrány

Itthon2008.09.13, 18:20

Adatlopásból rosszindulatú megfigyelés? Vajon miért kell tudnia az egyik leggazdagabb magyarnak Dávid Ibolya piszkos titkaiban való vájkálásról? Ismerje meg, hogy pattant ki az adatgyűjtési botrány és kik az ügy főszereplői!

Bemártotta egymást Dávid Ibolya és kihívója

Itthon2008.09.12, 17:12

Almássy Kornél, az MDF elnökjelöltje azt állítja: zsarolással próbálták rávenni, hogy lépjen vissza a jelöltségtől, és mondjon le parlamenti mandátumáról, és azzal is megfenyegették, hogy belekeverik a napokban kirobbant titkosszolgálati botrányba. Dávid Ibolya MDF-elnök nem sokkal ezután bejelentette: egy hangfelvétel alapján Almássy érintett lehet egy, az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben. Almássy elismerte, hogy kapcsolatba került a gyanúba keveredett biztonsági céggel, de nem adatgyűjtéssel bízta meg őket, hanem lakásának átvizsgálásával.

Már hétfőn feloszlatná a parlamentet az MDF

Itthon2008.09.11, 14:00

A házszabálytól eltérve, sürgős tárgyalással döntene az Országgyűlés feloszlatásáról az MDF. A párt csütörtökön nyújtotta be a feloszlatásról szóló határozati javaslatát, amiről elvileg már jövő hétfőn dönthet a parlament.

Az MDF is feloszlatná a parlamentet

Itthon2008.09.10, 15:47

Az MDF a parlament feloszlatását kezdeményezi, az erről szóló tervezetet még a héten benyújtják - jelentette be Hock Zoltán MDF-elnökhelyettes. Az országgyűlés feloszlatásáról már a Fidesz is beszélt, az erről szóló javaslatról öt nap múlva döntenek.

Az ellenzéktől várja Fodor a szakértői kormányt

Itthon2008.09.08, 16:42

Az ellenzéki pártok felé fordult a szakértői kormányról szóló terveivel Fodor Gábor SZDSZ-elnök. A politikus nyílt levélben kérte fel az MDF-et, a Fideszt és a KDNP-t, hogy kezdjenek egyeztetést  a témáról, és így állítsák helyre a stabilitást és a közbizalmat. A Fidesz még gondolkodik a válaszon, a KDNP elnöke viszont elmegy a megbeszélésre.

Századvég-Forsense: Az MDF nem jutna be a parlamentbe

Itthon2008.09.08, 17:37

A Századvég-Forsense közvélemény-kutatása szerint szinte biztosan nem jutna be a parlamentbe az MDF, ha most lennének a választások. Az MDF szeptember végén választ elnököt, ezzel kapcsolatban a válaszadók közt többen voltak azok, akik szerint új elnökkel sikeresebb lenne a párt.

Dávid Ibolya ellenzéki összefogást sürget

Itthon2008.08.30, 19:34

Az MDF elnöke rövidesen kezdeményezni fogja, hogy az ellenzéki pártok elnökei találkozzanak és egyeztessenek a jövő évi költségvetési és adótörvényekről - jelentette be Katona Kálmán, az MDF választmányának elnöke. A találkozás célja többek közt konszenzuskeresés a kormány jövő évi költségvetési programjával szemben.

Dávid Ibolyának újabb kihívója akadt az elnöki posztra

Itthon2008.08.27, 08:34

Az MDF eddigi három elnökjelöltén kívül a párt Fejér megyei választmánya Viniczai Tibort ajánlja pártelnöknek, igaz, csak második helyen - írja a Népszabadság. Ez érdekes helyzetet teremt, mivel a demokrata fórum választási szabályzata szerint legfeljebb hárman léphetnek színre a tisztújításon.

Már a választásokra készül Dávid Ibolya

Itthon2008.08.15, 07:09

Készülnie kell az MDF-nek az előre hozott választásokra, mert egyre valószínűbb, hogy a Gyurcsány-kormány nem tölti ki négyéves ciklusát - erről ír levelében Dávid Ibolya MDF-elnök pártja megyei elnökeinek. A pártelnök szerint az SZDSZ nem fogja megszavazni a költségvetést, így az előre hozott választásokon az MDF tíz százalékra is számíthat - írja a Magyar Nemzet.

Almássy indulna az MDF elnöki posztjáért

Itthon2008.08.08, 16:27

1999 óta először lehet kihívója Dávid Ibolyának az MDF elnökválasztásán. A párt jelenlegi alelnöke, Almássy Kornél pénteken közölte: ha jelölik, elindul a tisztségért. Az MDF szeptember 27-én tartja az országos tisztújító gyűlését. Herényi Károly frakcióvezető szerint a Dávid Ibolyával szemben induló MDF elnökjelöltek általában kellő támogatottság és politikai program hiányában visszaléptek, így szerinte most is ez várható.

Ráül az MTV a Nap-kelte szerződésére is

Itthon2008.07.25, 10:05

Nem lesz nyilvános az MTV szerint az a dokumentum, amellyel a köztévé kuratóriuma két évvel meghosszabbította a Nap-kelte szerződését. Az MTV csak a dokumentumban foglalt közérdekű adatokat hozza majd nyilvássogra, a szerződés teljes szövegét nem. A Nap-kelte szerződésének meghosszabbítására igennel szavaztak az MSZP, az SZDSZ és az MDF által delegált kurátorok. A két fideszes delegált nem volt jelen a szavazásnál, a harmadik pedig tartózkodott.

Dávid Ibolya elfogadta Fodor Gábor meghívását

Itthon2008.06.28, 19:33

Dávid Ibolya eleget tesz Fodor Gábor meghívásának, kész a párbeszédre vele, de ragaszkodik a teljes nyilvánossághoz - jelentette be szombaton az MDF elnöke.

Századvég-Forsense: Apad a kormányváltók tábora

Itthon2008.06.24, 15:12

A Fidesz támogatottsága egy hónap alatt 5 százalékot csökkent, az MSZP népszerűsége viszont 1 százalékkal növekedetett - derül ki Századvég és a Forsense júniusi felmérésből. Az összes megkérdezett körében a Fidesz támogatottsága 25, az MSZP-é 14, az MDF és az SZDSZ 2-2 százalékon áll.

Baráti hitelt adnak maguknak a megdorgált pártok

Itthon2008.06.23, 11:53

Olyan törvényt hoztak a pártok, ami lehetővé teszi, hogy százmilliós összegért vásároljanak ingatlant kedvezményes hitelből, ráadásul az állam dönthet úgy, hogy ha nem tudják fizetni, akkor elengedi a hitelt. Minden parlamenti párt vásárol irodákat, a legnagyobb a MDF étvágya. Az Alkotmánybíróság májusban egyszer már elmarasztalta a pártokat, mert olyan törvényt hoztak, amivel indokolatlanul kedvező helyzetbe hozták magukat. Ennek ellenére az ingatlanvásárlást lehetővé tevő módosítást az SZDSZ kivételével minden párt megszavazta.

Nem érdekli a parlamenti többség véleménye az MSZP-t

Itthon2008.05.22, 13:08

Elképzelhető, hogy nem tárgyalja hétfőn az Országgyűlés azt a javaslatot, amely elítélné Kínát a tibeti jogsértések miatt. A javaslatot támogatja a Fidesz, az MDF és az SZDSZ is, az MSZP viszont nem. Bár a három pártnak többsége van, a szocialisták ellenállása miatt mégsem vették napirendre a javaslatot. A kormányfő a földrengésre hivatkozik.

Dávid Ibolya előrehozná a kormánybuktát

Itthon2008.05.17, 20:55

Az MDF elnöke arra próbálja rávenni az ellenzéki pártokat - így a kisebbségi MSZP-kormányt kívülről támogató SZDSZ-t is -, hogy az ellenzék már most egységesen deklarálja a jövő évi büdzsé elutasítását. "Magyarország nem ér rá" - írja nyílt levelében.

Bizalmi szavazás helyett építkezne Gyurcsány

Itthon2008.05.05, 15:43

Kérjen bizalmi szavazást maga ellen - szólította fel ismét Gyurcsány Ferencet az MDF. Dávid Ibolya pártelnök hétfőn a parlamentben arra emlékeztetett, a miniszterelnök egyszer már megtette ezt, 2006 őszén. Gyurcsány reakciójában arról beszélt, hogy a nehéz időszak után 2008 a nyugodt építkezés éve lesz.

Előző
Következő