MDF Országos Választmánya

címke rss

Megadóztatná a képviselõi költségtérítést az MSZP és az MDF

Itthon2008.11.11, 13:07

Adót vetne ki a képviselõi költségtérítésekre az MSZP és az MDF is. A különbség csupán az, hogy míg az MDF csak a parlamenti képviselõket terhelné 18 százalékos adóval, addig az MSZP a polgármesterekre és az önkormányzati képviselõkre is kivetné a 15 százalékos adót. A javaslatok elfogadásához elég az egyszerû többség is.

Fáradt lemezt nyom a Fidesz Gyurcsány szerint

Itthon2008.10.31, 08:36

A semmit sem felejtõ és semmit sem tanuló Bourbonokhoz hasonlította a Fideszt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Népszavának adott interjújában. Gyurcsány szerint a Fidesz 2006 óta ugyanazt a fáradt lemezt nyomja, miközben az MDF és az SZDSZ felelõsen vesz részt a válságkezelõ programban.

Tárgyalna a pártokkal a plafontörvényrõl az SZDSZ

Itthon2008.10.31, 17:43

Ötpárti egyeztetést kezdeményezett az SZDSZ a plafontörvényrõl. Az MSZP és az MDF biztosan jelen lesz a vasárnapi egyeztetésen. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetõje sem mondott nemet, de elõre elutasította az MSZP által javasolt költségvetési hivatal felállítását.

Törölte az MDF Almássy párttagságát

Itthon2008.10.29, 21:14

Az MDF országos választmánya szerdán elrendelte Almássy Kornél párttagságának a törlését. A politikust korábban már kizárták a párt parlamenti képviselõ csoportjából.

Magyar Nemzet: Bíróság elõtt az MDF tisztújításának ügye

Itthon2008.10.28, 13:35

Keresetlevelet nyújtottak be a Fõvárosi Bírósághoz az MDF tisztújításának ügyében. A benyújtók szerint a párt szeptember 27-ei tisztújításán sorozatos szabálytalanságok történtek. A pert ketten kezdeményezték, egyikük neve az MDF csepeli honlapján bukkan fel.

Bocsánatot kért a TV2 Dávid Ibolyától

Itthon2008.10.28, 16:26

Bocsánatot kért egy paródia miatt Dávid Ibolyától a TV2. A csatorna szerint a Bagi-Nacsa duó megsértette az MDF elnökének emberi méltóságát.

Századvég-Forsense: kevesebben akarnak kormányváltást

Itthon2008.10.28, 15:44

Kevesebben akarnak kormányváltást azok közül, akiknek nincs biztos pártpreferenciájuk, valószínûleg a pénzügyi válság miatt - ez derül ki a Századvég-Forsense közös közvéleménykutatásából. Az elmúlt hónapban az MDF támogatottsága egy százalékra csökkent a felmérés szerint.

Elõvették a pártok a varázsszót - egyszerûbb adózás kell

Itthon2008.10.22, 12:42

Egyszerûbb adózást és a gazdaság kifehérítését célzó törvényjavaslat beterjesztését kérték a pártok a kormánytól. Az öt parlamenti párt a gazdasági válság miatt szükségessé váló intézkedésekrõl egyeztetett. A találkozót az MDF és az SZDSZ kezdeményezte.

Tovább birkóznak a pártok a válságjavaslatokon

Itthon2008.10.21, 16:16

Ötpárti tanácskozáson egyeztetnek a parlamenti pártok szerdán a gazdasági válság miatt elkerülhetetlen intézkedésekrõl. A találkozót az MDF és az SZDSZ kezdeményezte, szerintük ugyanis a szombati nemzeti csúcs fontos volt, de jelentõsége szimbolikus.

Csak az MDF okozott meglepetést a nemzeti csúcson

Itthon2008.10.18, 23:40

A pártvezetõk többsége taktikázott és a óvatoskodott a szombati nemzeti csúcson, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezésére hívtak össze, hogy megtárgyalják a gazdasági válság miatt kialakult helyzetet. Gyurcsány azt állította, kicsit mindenkivel egyetért, Orbán Viktor Fidesz-elnök szerint viszont csak a békát akarta lenyomni a torkunkon. A legbátrabb Dávid Ibolya volt.

Beperelték Dávid Ibolyát a lehallgatott felvétel miatt

Itthon2008.10.17, 14:53

Tombor András, Orbán Viktor egykori külpolitikai fõtanácsadója beperelte Dávid Ibolyát jó hírnevének megsértése miatt. Az MDF elnöke egy hozzá eljuttatott hangfelvételre hivatkozva azt állította, hogy Tombor közvetítésével bízták meg az adatgyûjtési botrányba keveredett céget azzal, hogy róla és a pártról terhelõ adatokat gyûjtsenek. Tombor az õt hírba hozó sajtóorgánumok ellen is keresetet készül benyújtani.

Együtt javasol új plafontörvényt az MDF az MSZP-vel

Itthon2008.10.17, 16:39

Az MSZP és az MDF közös módosító javaslatot nyújtottak be a költségvetési kiadási plafontörvényhez. A költségvetési plafon törvénybe foglalása eredetileg SZDSZ-es javaslat. Az MDF-fel megtámogatva a szocialisták megszerezhetik a többséget a plafontörvény és módosító csomagjuk elfogadásához.

Két hétbe telik az MDF helyzetének tisztázása

Itthon2008.10.16, 14:43

Az ügyrendi bizottsághoz fordult Szili Katalin házelnök, mivel nem világos az MDF frakciócsoportjának jogi helyzete. A kérdés az, hogy a képviselõcsoport megszûnt és újjáalakult, vagy meg sem szûnt, hanem folyamatosan mûködött. Két hét, mire a bizottság foglalkozni tud a vitát kiváltó helyzettel.

Bukott fideszes mentette meg az MDF-frakciót

Itthon2008.10.14, 14:08

Lengyel Zoltán egykori fideszes, majd független képviselõ csatlakozik az MDF parlamenti frakciójához, amely így megmenekült a megszûnéstõl. Szili Katalin délután jelenti be a parlamentben, hogy ismét tíz fõsre bõvült a képviselõcsoport. Az egy hónapja a kisgazdákhoz csatlakozó Lengyel múlt pénteken még azt mondta, nem ülne be az MDF-sek közé.

Kisgazdának érzi magát az MDF-be átülõ Lengyel

Itthon2008.10.14, 08:24

Továbbra is kisgazdának érzi magát Lengyel Zoltán, aki hétfõn csatlakozott az MDF frakciójához, megmentve ezzel a képviselõcsoportot a megszûnéstõl. A képviselõ az MTV Napkelte címû mûsorában tagadta, hogy megvették volna, szerinte így sokkal több lehetõsége lesz arra, hogy a kisgazdákat képviselje a parlamentben.

Személycsere és a válság lesz a téma a parlamentben

Itthon2008.10.13, 12:49

Személyi kérdésekkel kezd hétfõi ülésén a parlament: bejelentik Lengyel Zoltán független képviselõ csatlakozását az MDF frakciójához, a bekiabálása miatt távozó fideszes képviselõt váltó Tiba István pedig esküt tesz. Hétfõn és kedden tárgyalja az Országgyûlés a betétbiztosítási összeghatár emelését, a környezetvédelmi termékdíj módosítását, és a szabad demokraták által felvetett költségvetési plafon kérdését is.

Hiába kérte vissza Almássytól mandátumát az MDF

Itthon2008.10.12, 12:34

Dávid Ibolya hiába kérte vissza Almássy Kornéltól listán megszerzett mandátumát, hogy ezzel megmentsék a Vas János kilépése miatt szétesõben lévõ MDF frakciót. A nemrég kizárt Almássy nem adja vissza parlamenti helyét, ehelyett arra célzott, önként visszatérne a képviselõcsoportba, ha megismételnék a tisztújítást.

Kilépett a TT képviselõje, megszûnik az MDF-frakció

Itthon2008.10.10, 22:06

Kilépett Vas János a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciójából, döntésérõl pénteken tájékoztatta Szili Katalin házelnököt, aki ezt tudomásul vette. A Tisztelet Társasága által delegált képviselõ kilépése az MDF frakció megszûnését jelenti, hiszen a képviselõcsoport létszáma ezzel 10 fõ alá csökkent. A párt így biztosan elesik a frakcióknak járó támogatástól, irodáiktól és alkalmazottaiktól, de az is lehet, hogy bizottsági helyeiket sem tarthatják meg. Három napjuk van hátra.

Egy hétig még biztosan lesz MDF-frakció

Itthon2008.10.09, 14:57

Még egy hétig gondolkodik Vas János, hogy kilép-e az MDF-frakcióból. Ha a képviselõ eleget tenne az õt delegáló Tisztelet Társasága felszólításának, tíz fõ alá csökkenne a frakció létszáma, és a házszabály értelmében megszûnne. A Vas körüli bizonytalanság oka, hogy a volt szocialista politikus, Schmuck Andor nevével fémjelzett társaság és az MDF nem tudott megegyezni a 2010-es választási együttmûködésrõl.

Szakított az MDF és a Tisztelet Társasága

Itthon2008.10.08, 17:10

Elutasította az MDF 2010-es választási együttmûködésre vonatkozó ajánlatát a Tisztelet Társasága, amely állítólag az úgynevezett szépkorúak érdekeit képviseli. A társaság felszólította  Vas János képviselõt, hogy lépjen ki az MDF frakcióból, amely így megszûnne létezni.

Újra kizárta Almássyt az MDF-frakció

Itthon2008.09.29, 12:24

Megerõsítette az MDF frakciója, hogy kizárja soraiból Almássy Kornélt, a párt korábbi alelnökét. A döntést azért kellett megismételni, mert Almássy nem vett részt a pénteki frakcióülésen. A politikus közölte: hétfõtõl a függetlenek között ül az Országgyûlésben.

A kizárt Almássy szavazhatott az új MDF-elnökre

Itthon2008.09.28, 00:40

Szombaton 207 igen szavazattal újraválasztották az MDF elnökévé Dávid Ibolyát, aki ezzel hatodik elnöki ciklusát kezdheti meg. A Magyar Demokrata Fórum országos tisztújító gyûlésének helyszínét több tucat biztonsági ember õrizte. A párt budapesti alelnöke szerint legalább hét képviselõnek nem adták ki a mandátumát, ezért õk nem tudnak szavazni. Almássy Kornél szerint több mint beszédes Dávid Ibolya korábbiaknál alacsonyabb támogatottsága. A pénteken kizárt politikus az állítja, még mindig tagja az MDF-nek. 

Visszalopja híveit az MDF-választmányba Almássy

Itthon2008.09.27, 01:25

Az Almássy Kornél elnökjelöltségétõl való visszalépését követõen lemondott 12 országos választmányi tag közül hatot visszaválasztott a testületbe az MDF fõvárosi választmánya. A lépést Almássy Kornél kezdeményezte, jóllehet pénteken a párt képviselõcsoportja kizárta a frakcióból és a pártból is, amit Almássy törvénytelennek tart.

Kizárták az MDF-bõl és feljelenthetik Almássyt

Itthon2008.09.26, 16:11

Pénteken kizárták Almássy Kornélt az MDF-frakcióból és a pártból is, Szilvásy György titokminiszter pedig bejelentette: a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) vizsgálja, tegyen-e feljelentést ellene. Szilvásy rágalomnak nevezte Almássy csütörtöki állításait arról, hogy a titkosszolgálatok kényszerítették visszalépésre a párt elnöki posztjáért folytatott küzdelemben. Pénteken a volt MDF-alelnök közölte: feljelentés tesz rágalmazás és magántitok jogosulatlan megszerzése miatt, és törvénytelennek tekinti kizárását.

Beperli Dávid Ibolyát a hírbe hozott Stumpf

Itthon2008.09.22, 19:04

Pert indít Dávid Ibolya MDF-elnök ellen Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf úgy gondolja, hogy a pártelnök megsértette személyiségi jogait, amikor összefüggésbe hozta õt az MDF elnökválasztása körül kialakult megfigyelési botránnyal.

Nem figyelték Dávid Ibolyát az ügyészség szerint

Itthon2008.09.18, 15:14

Nem figyelték meg Dávid Ibolyát, legfeljebb készültek rá - állapította meg az ügyészség, ezért elutasította az MDF elnökének feljelentését. Dávid azért tett feljelentést, mert egy hangfelvétel szerint a róla gyûjtött terhelõ adatokkal akarták befolyásolni a párt elnökválasztását, az azóta visszalépett Almássy Kornél javára.

TÁRKI: a parlamenti küszöbön áll az MDF

Itthon2008.09.17, 17:42

Ismét a parlamenti küszöb közelébe került az MDF támogatottsága, így ha most rendeznék a parlamenti választásokat, hárompárti parlament lenne a legvalószínûbb végeredmény - derül ki a TÁRKI legfrissebb közvélemény-kutatásából. Az MSZP támogatása tovább csökent, a Fideszé tovább nõtt; a biztos pártválasztók körében a legnagyobb ellenzéki párt 37 százalékkal vezet a kormánypárt elõtt.

Visszatámad az adatgyûjtési ügybe kevert cégvezetõ

Itthon2008.09.16, 09:38

Feljelentést tett az adatgyûjtési ügyben érintett Tóth János ügyvédje, hogy a rendõrség vizsgálja meg, ki készíthetett felvételt a cégvezetõ és Csányi Sándor között folyt telefonbeszélgetésrõl, és az hogyan került az MDF elnökéhez. Dávid Ibolya pénteken jelentette be, hogy a birtokában lévõ hangfelvétel szerint a Fideszhez kötõdõ személyek lejárató adatokkal akarták befolyásolni a párt elnökválasztási kampányát.

Dávid Ibolya: Almássy nem képviselheti az MDF-et

Itthon2008.09.14, 22:27

Almássy Kornél nem jelenhet meg a Magyar Demokrata Fórum képviseletében és nem végezhet a frakció nevében munkát, amíg minden kérdésben nem látunk tisztán - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke a Magyar Televízió A szólás szabadsága címû mûsorában vasárnap este.

Gyurcsány is szavaztatna a parlament feloszlatásáról

Itthon2008.09.14, 12:52

Túl akar lenni a "politikai cívódáson" Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, ezért felkarolta az MDF javaslatát, hogy már hétfõn tartsanak szavazást a parlament feloszlatásáról. A kormányfõ azt javasolja az MSZP-frakciónak, hogy szavazza meg a sürgõs tárgyalást, ugyanakkor a szocialisták a feloszlatás ellen voksolnak majd. Mivel az SZDSZ sem akarja szélnek ereszteni az országgyûlést, a szükséges feles többség valószínûleg nem lesz meg. Korábban a Fidesz is beszélt a feloszlatás lehetõségérõl.

Így pattant ki az adatgyûjtési botrány

Itthon2008.09.13, 18:20

Adatlopásból rosszindulatú megfigyelés? Vajon miért kell tudnia az egyik leggazdagabb magyarnak Dávid Ibolya piszkos titkaiban való vájkálásról? Ismerje meg, hogy pattant ki az adatgyûjtési botrány és kik az ügy fõszereplõi!

Visszalépett Almássy, Dávidot jelölte elnöknek az MDF

Itthon2008.09.13, 19:41

Dávid Ibolyát jelölte az MDF elnökének a párt országos választmánya szombaton. Elõzõleg kihívója, Almássy Kornél alelnök közölte, nem indul az elnökségért. Almássy nem jelölteti magát az elnökségbe sem, de a pártnak és a frakciónak továbbra is tagja marad.

Csányit hívta a Dávid Ibolyára utazó adatgyûjtõ

Itthon2008.09.13, 15:24

Csányi Sándor OTP-elnök hangja is hallható azon a felvételen, amelyet Dávid Ibolya mutatott be pénteken, mint egy ellene irányuló titkos adatgyûjtés bizonyítékát. A felvétel - amelyen Stumpf István, az Orbán kormány kancelláriaminiszterének neve is elhangzik - miatt egymás vádolja zsarolással és kémkedéssel az MDF elnökségére újra pályázó Dávid, és kihívója Almássy Kornél. Az adatgyûjtéssel azt az UD Zrt.-t kaarták megbízni, amely ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat vizsgálatot adatlopás és titoksértés miatt.

Bemártotta egymást Dávid Ibolya és kihívója

Itthon2008.09.12, 17:12

Almássy Kornél, az MDF elnökjelöltje azt állítja: zsarolással próbálták rávenni, hogy lépjen vissza a jelöltségtõl, és mondjon le parlamenti mandátumáról, és azzal is megfenyegették, hogy belekeverik a napokban kirobbant titkosszolgálati botrányba. Dávid Ibolya MDF-elnök nem sokkal ezután bejelentette: egy hangfelvétel alapján Almássy érintett lehet egy, az õ személyére vonatkozó adatgyûjtésben. Almássy elismerte, hogy kapcsolatba került a gyanúba keveredett biztonsági céggel, de nem adatgyûjtéssel bízta meg õket, hanem lakásának átvizsgálásával.

Már hétfõn feloszlatná a parlamentet az MDF

Itthon2008.09.11, 14:00

A házszabálytól eltérve, sürgõs tárgyalással döntene az Országgyûlés feloszlatásáról az MDF. A párt csütörtökön nyújtotta be a feloszlatásról szóló határozati javaslatát, amirõl elvileg már jövõ hétfõn dönthet a parlament.

Az MDF is feloszlatná a parlamentet

Itthon2008.09.10, 15:47

Az MDF a parlament feloszlatását kezdeményezi, az errõl szóló tervezetet még a héten benyújtják - jelentette be Hock Zoltán MDF-elnökhelyettes. Az országgyûlés feloszlatásáról már a Fidesz is beszélt, az errõl szóló javaslatról öt nap múlva döntenek.

Az ellenzéktõl várja Fodor a szakértõi kormányt

Itthon2008.09.08, 16:42

Az ellenzéki pártok felé fordult a szakértõi kormányról szóló terveivel Fodor Gábor SZDSZ-elnök. A politikus nyílt levélben kérte fel az MDF-et, a Fideszt és a KDNP-t, hogy kezdjenek egyeztetést  a témáról, és így állítsák helyre a stabilitást és a közbizalmat. A Fidesz még gondolkodik a válaszon, a KDNP elnöke viszont elmegy a megbeszélésre.

Századvég-Forsense: Az MDF nem jutna be a parlamentbe

Itthon2008.09.08, 17:37

A Századvég-Forsense közvélemény-kutatása szerint szinte biztosan nem jutna be a parlamentbe az MDF, ha most lennének a választások. Az MDF szeptember végén választ elnököt, ezzel kapcsolatban a válaszadók közt többen voltak azok, akik szerint új elnökkel sikeresebb lenne a párt.

Dávid Ibolya ellenzéki összefogást sürget

Itthon2008.08.30, 19:34

Az MDF elnöke rövidesen kezdeményezni fogja, hogy az ellenzéki pártok elnökei találkozzanak és egyeztessenek a jövõ évi költségvetési és adótörvényekrõl - jelentette be Katona Kálmán, az MDF választmányának elnöke. A találkozás célja többek közt konszenzuskeresés a kormány jövõ évi költségvetési programjával szemben.

Dávid Ibolyának újabb kihívója akadt az elnöki posztra

Itthon2008.08.27, 08:34

Az MDF eddigi három elnökjelöltén kívül a párt Fejér megyei választmánya Viniczai Tibort ajánlja pártelnöknek, igaz, csak második helyen - írja a Népszabadság. Ez érdekes helyzetet teremt, mivel a demokrata fórum választási szabályzata szerint legfeljebb hárman léphetnek színre a tisztújításon.

Már a választásokra készül Dávid Ibolya

Itthon2008.08.15, 07:09

Készülnie kell az MDF-nek az elõre hozott választásokra, mert egyre valószínûbb, hogy a Gyurcsány-kormány nem tölti ki négyéves ciklusát - errõl ír levelében Dávid Ibolya MDF-elnök pártja megyei elnökeinek. A pártelnök szerint az SZDSZ nem fogja megszavazni a költségvetést, így az elõre hozott választásokon az MDF tíz százalékra is számíthat - írja a Magyar Nemzet.

Almássy indulna az MDF elnöki posztjáért

Itthon2008.08.08, 16:27

1999 óta elõször lehet kihívója Dávid Ibolyának az MDF elnökválasztásán. A párt jelenlegi alelnöke, Almássy Kornél pénteken közölte: ha jelölik, elindul a tisztségért. Az MDF szeptember 27-én tartja az országos tisztújító gyûlését. Herényi Károly frakcióvezetõ szerint a Dávid Ibolyával szemben induló MDF elnökjelöltek általában kellõ támogatottság és politikai program hiányában visszaléptek, így szerinte most is ez várható.

Ráül az MTV a Nap-kelte szerzõdésére is

Itthon2008.07.25, 10:05

Nem lesz nyilvános az MTV szerint az a dokumentum, amellyel a köztévé kuratóriuma két évvel meghosszabbította a Nap-kelte szerzõdését. Az MTV csak a dokumentumban foglalt közérdekû adatokat hozza majd nyilvássogra, a szerzõdés teljes szövegét nem. A Nap-kelte szerzõdésének meghosszabbítására igennel szavaztak az MSZP, az SZDSZ és az MDF által delegált kurátorok. A két fideszes delegált nem volt jelen a szavazásnál, a harmadik pedig tartózkodott.

Dávid Ibolya elfogadta Fodor Gábor meghívását

Itthon2008.06.28, 19:33

Dávid Ibolya eleget tesz Fodor Gábor meghívásának, kész a párbeszédre vele, de ragaszkodik a teljes nyilvánossághoz - jelentette be szombaton az MDF elnöke.

Századvég-Forsense: Apad a kormányváltók tábora

Itthon2008.06.24, 15:12

A Fidesz támogatottsága egy hónap alatt 5 százalékot csökkent, az MSZP népszerûsége viszont 1 százalékkal növekedetett - derül ki Századvég és a Forsense júniusi felmérésbõl. Az összes megkérdezett körében a Fidesz támogatottsága 25, az MSZP-é 14, az MDF és az SZDSZ 2-2 százalékon áll.

Baráti hitelt adnak maguknak a megdorgált pártok

Itthon2008.06.23, 11:53

Olyan törvényt hoztak a pártok, ami lehetõvé teszi, hogy százmilliós összegért vásároljanak ingatlant kedvezményes hitelbõl, ráadásul az állam dönthet úgy, hogy ha nem tudják fizetni, akkor elengedi a hitelt. Minden parlamenti párt vásárol irodákat, a legnagyobb a MDF étvágya. Az Alkotmánybíróság májusban egyszer már elmarasztalta a pártokat, mert olyan törvényt hoztak, amivel indokolatlanul kedvezõ helyzetbe hozták magukat. Ennek ellenére az ingatlanvásárlást lehetõvé tevõ módosítást az SZDSZ kivételével minden párt megszavazta.

Nem érdekli a parlamenti többség véleménye az MSZP-t

Itthon2008.05.22, 13:08

Elképzelhetõ, hogy nem tárgyalja hétfõn az Országgyûlés azt a javaslatot, amely elítélné Kínát a tibeti jogsértések miatt. A javaslatot támogatja a Fidesz, az MDF és az SZDSZ is, az MSZP viszont nem. Bár a három pártnak többsége van, a szocialisták ellenállása miatt mégsem vették napirendre a javaslatot. A kormányfõ a földrengésre hivatkozik.

Dávid Ibolya elõrehozná a kormánybuktát

Itthon2008.05.17, 20:55

Az MDF elnöke arra próbálja rávenni az ellenzéki pártokat - így a kisebbségi MSZP-kormányt kívülrõl támogató SZDSZ-t is -, hogy az ellenzék már most egységesen deklarálja a jövõ évi büdzsé elutasítását. "Magyarország nem ér rá" - írja nyílt levelében.

Bizalmi szavazás helyett építkezne Gyurcsány

Itthon2008.05.05, 15:43

Kérjen bizalmi szavazást maga ellen - szólította fel ismét Gyurcsány Ferencet az MDF. Dávid Ibolya pártelnök hétfõn a parlamentben arra emlékeztetett, a miniszterelnök egyszer már megtette ezt, 2006 õszén. Gyurcsány reakciójában arról beszélt, hogy a nehéz idõszak után 2008 a nyugodt építkezés éve lesz.

Elõállt az egykulcsos adó részleteivel az MDF

Itthon2008.04.14, 16:03

Adóamnesztiát, egykulcsos szja-t, háromkulcsos áfát javasol adóprogramjában az MDF. Herényi Károly frakcióvezetõ a parlamentben jelentette be, hogy pártja az adócsomaggal kezdi programjának ismertetését: az MDF hétszázalékos járulékcsökkentést szeretne, és még mindig eltörölné az örökösödési illetéket. A pénzügyminiszter szerint lehet tárgyalni a javaslatokról, de az egyensúly fenntartása a legfontosabb.

Marketing Centrum: Kiszorulna a parlamentbõl az SZDSZ

Itthon2008.04.14, 14:34

Ha most lennének a választások, kiszorulna a parlamentbõl az SZDSZ, amelynek támogatottsága 4 százalék körüli - derül ki a Marketing Centrum áprilisi közvélemény-kutatásából. Egy most hétvégi választáson csak három párt (Fidesz, MSZP és MDF) érné el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.

Magántanulóvá tenné a durva diákokat az MDF

Itthon2008.04.09, 14:35

Magántanulásra kötelezné az MDF a súlyos fegyelmi vétséget elkövetõ, tanköteles korú tanulókat. A párt alelnöke, Almássy Kornél kedden nyújtotta be az errõl szóló törvényjavaslatot, amelyet néhány héten belül megvitathat az Országgyûlés. A 18 évesnél fiatalabb diákokat jelenleg nem lehet kizárni az iskolából, még akkor sem, ha például megverik a tanárt.

A KDNP is megtámadta a pénztártörvényt

Itthon2008.04.08, 12:42

Az MDF és a Nemzeti Egészségügyi Kerejkasztal után a KDNP is az Alkotmánybírósághoz fordult. Õk is azt kérik, a testület swemmisítse meg a szerintük alkotmányellenes jogszabályt. Közben azonban már az MSZP sem biztos benne, hogy jó a törvény: a szocialisták visszakozása miatt valószínûleg a koalíció is felborul.

Századvég: nõtt a politikai aktivitás és a Fidesz elõnye

Itthon2008.04.03, 15:24

Megnõtt a politikai aktivitás a népszavazás után, a megkérdezettek 67 százaléka mondta azt, elmenne egy parlamenti választásra - derül ki a  Századvég és a Forsense márciusi felmérésábõl. Tovább romlott a kormány megítélése, és tovább növelte elõnyét a Fidesz az MSZP-vel szemben. Az MDF-nek van esélye bejutni a parlamentbe, az SZDSZ-nek nincs.

Sas Józsefen kaptak hajba a fõvárosi képviselõk

Itthon2008.03.28, 10:38

Személyeskedésig fajuló vita alakult ki a Mikroszkóp Színpad vezetõjérõl, Sas Józsefrõl csütörtökön a Fõvárosi Közgyûlésben. A bíróság által adócsalás miatt nem jogerõsen elítélt Sast a Fidesz szerette volna eltávolíttatni a színház élérõl a támogatás megvonásával. A kormánypártok és az MDF azonban végül leszavazta az indítványt.

Alkotmánybírósághoz fordul az MDF a biztosítási törvény miatt

Itthon2008.03.04, 13:05

Az MDF szerint több ponton alkotmányellenes az egészségbiztosítási törvény, ezért az Alkotmánybírósághoz fordulnak. A párt azt is aggályosnak tartja, hogy nem készültek el a hatástanulmányok az ellátórendszer és a betegellátás kapcsán.

Az MDF szerint nem biztonságos a MÁV

Itthon2008.02.10, 16:31

A MÁV kilenc hónapja nem rendelkezik a mûködéshez szükséges engedélyekkel - állította vasárnap Katona Kálmán MDF-s politikus, aki szerint a MÁV utasai így nincsenek biztonságban. A vasúttársaság szerint azonban a hiányzó engedélyek nem veszélyezteti a közlekedést. 

Vörös porral teli borítékot kapott az MDF

Itthon2008.02.08, 15:34

Ismeretlenek péntek reggel vörös port tartalmazó borítékot küldtek az MDF XII. kerületi székházába. A levél postai úton érkezett, az épületet részben lezárták, a borítékban lévõ anyag elemzése hétfõre várható.

Tárki: már majdnem parlamenti párt az SZDSZ

Itthon2008.01.30, 16:43

Tovább csökkent az MSZP népszerûsége, akárcsak a Fideszé, ugyanakkor 4-4 százalékon áll az SZDSZ és az MDF - derül ki a Tárki januári felmérésébõl. A szocialisták támogatottsága egyik közvélemény-kutató cég által készítetett felmlérésben sem éri el a 15 százalékot.

Simicska feljelentette Dávid Ibolyát

Itthon2008.01.11, 16:05

Rágalmazás miatt jelentette fel Dávid Ibolyát Simicska Lajos. Az egykori APEH-elnök azt kifogásolja, hogy az MDF elnöke úgy emlegette õt, mint a Fidesz pénzügyi ügyeskedéseit irányító pénztárnokot. Az MDF elnökének mentelmi joga miatt valószínûleg nem kell eljárástól tartania.

Az MDF ûrhajóst küldene a parlamentbe

Itthon2008.01.03, 15:55

Farkas Bertalan, az elsõ magyar ûrhajós kerülne be az Országgyûlésbe az MDF listájáról, ha Csapody Miklós mandátumot szerez a XI. kerületben. Az idõközi országgyûlési választásokon induló politikus errõl csütörtökön beszélt az MTI-nek.

Sokallja az MDF a meseváros költségeit

Itthon2007.12.28, 15:49

Az MDF alelnöke szerint túl sokba került az Ország Karácsonya állami rendezvény, ráadásul kevés érdeklõdõt is vonzott a Parlament elõtti meseváros. Almássy Kornél azt is sérelmezi, hogy a rendezvény megszervezésére nem írtak ki közbeszerzési pályázatot, ezért vizsgálat indítását kéri az oktatási minisztertõl.

Sólyomra számít a biztosítási törvény ellen az MDF

Itthon2007.12.20, 08:07

Alkotmánysértõnek tartja a hétfõn elfogadott új egészségbiztosítási törvényt az MDF, ezért arra a párt kéri Sólyom Lászlót, hogy aláírás helyett küldje el normakontrollra az Alkotmánybírósághoz.

Informatikai szakállamtitkárt akar az MDF

Itthon2007.12.16, 10:47

2008 január elsejétõl ki kell nevezni egy informatikai szakállamtitkárt - írta nyílt levélben az MDF a gazdasági miniszternek. Az ellenzéki párt szerint jelenleg nem hatékony az informatika területét irányító struktúra, pedig szükség lenne a digitális szakadék csökkentésére.

Vasúti kerekasztalt hívna össze az MDF

Itthon2007.12.01, 18:14

Vasúti kerekasztal-tárgyalások összehívását kezdeményezi az MDF Országos Választmánya a szárnyvonalak jövõjérõl - jelentette be Katona Kálmán, az országos választmány elnöke szombaton Budapesten, a testület ülése után. A politikus szerint sztrájk helyett inkább trágyalásokkal lehetne rendezni a helyzetet.

Színvallásra kéri a Gripen-ügyben a pártokat az MDF

Itthon2007.11.30, 11:34

A parlamenti pártok elnökei vállaljanak garanciát arra, hogy pártjuk érintetlen a Gripen vadászgépek beszerzésével kapcsolatos korrupciós gyanúban - erre szólított fel pénteken az MDF. A párt azt szeretné, hogy a parlamenti pártok hétfõig írjanak alá egy ezzel kapcsolatos nyilatkozatot. Az akció oka: felmerült, hogy a svéd gépeket forgalmazó brit cég dollármilliókat fizethetett magyar pártoknak.

Beszámoltatják Demszkyt a metrópénzekrõl

Itthon2007.11.29, 17:48

Átfogó, részletes beszámolót kell elõterjesztenie a 4-es metró finanszírozásáról Demszky Gábor fõpolgármesternek a fõvárosi a közgyûlés következõ ülésén, miután a közgyûlés egyhangúan elfogadta az MDF erre vonatkozó javaslatát. Demszky közben azt hangsúlyozta, hogy nem a metróval, hanem a fõvárosi költségvetéssel van probléma.

Az MDF leállíttatná a 4-es metró építését

Itthon2007.11.25, 14:51

A pénzügyi feltételek tisztázatlansága miatt a 4-es metró építésének azonnali leállítását kezdeményezi a Fõvárosi Közgyûlés jövõ heti ülésén az MDF-frakció. Az MDF azt várja a fõváros vezetésétõl, hogy teljesen objektív, korrekt tájékoztatást adjon a közgyûlésnek a 4-es metró helyzetérõl.

Újra ellopták Antall József szobrát

Itthon2007.11.03, 12:36

Ismét ellopták Antall József korábbi miniszterelnök szobrát a fõvárosi XV. kerületbõl. A szobor korábban május elején tûnt el, pár nappal késõbb azonban megtalálták. A kerületi polgármester szerint a szobrot fémtolvajok vitték el. A MDF a színesfém-kereskedelem szabályainak szigorítását kérte a kormánytól.

Rendezné az egynemûek házasságát az SZDSZ

Itthon2007.09.20, 19:13

Az azonos nemû párok házasságának engedélyezése érdekében a családjogi törvényhez nyújt be módosítást az SZDSZ - jelentette be Gusztos Péter frakcióvezetõ-helyettes. Az MDF figyelemelterelõ gumicsontnak tartja az indítványt. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint házasság az alkotmány és a természet törvénye szerint is csak férfi és nõ között jöhet létre.

Az MDF HIV-pozitívoknak nem adna tartózkodási vízumot

Itthon2007.09.02, 12:33

Az MDF a vízumkiadási szabályok megváltoztatásával kívánja elejét venni Magyarországon a kelet-európai országokban tapasztalható HIV-robbanásnak. Az ellenzéki párt kezdeményezi, hogy az Európai Unión kívülrõl érkezõk közül csak azok kapjanak tartózkodási vízumot, akiknek van negatív HIV-tesztjük.

TÁRKI: Némileg csökkent az MSZP hátránya

Itthon2007.08.01, 17:29

Csökkent az MSZP hátránya a Fideszhez képest júliusban, az ellenzéki párt elõnye azonban ennek ellenére is jelentõs - derül ki a TÁRKI felmérésébõl. A pártválasztók körében a Fidesz 19 százalékkal, a biztos szavazók között pedig 25 százalékkal vezet az MSZP elõtt. A kisebb pártok közül csak az MDF jutna be a parlamentbe.

Ingyenes HIV-szûrést javasol az MDF

Itthon2007.07.14, 13:22

Az MDF arra szólítja fel az Egészségügyi Minisztériumot, hogy támogassa az ingyenes HIV-szûréseket a nagy ifjúsági fesztiválokon - mondta Pettkó András MDF-es politikus szombaton. A tárca szerint aggodalomra nincs ok, a szakértõk szerint viszont egyre kevesebb pénz jut ilyen célokra.

Pert vesztett a Centrum a Figyelõvel szemben

Itthon2007.06.27, 19:36

Elsõ fokon pert vesztett szerdán a Fõvárosi Bíróságon a Centrum Parkoló Kft. a Figyelõ címû hetilappal szemben abban a sajtó-helyreigazítási perben, amelyet egy áprilisban megjelent, a céggel kapcsolatos politikai összefonódásokat megemlítõ cikk miatt indítottak. Az írás alapján még májusban parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte az MDF.

Kamerák vezethetnek az újságíró elrablóinak nyomára

Itthon2007.06.26, 01:43

Jobban van a megvert újságíró, Kármán Irén, hétfõ délután már sétálni is tudott a kórház folyosóján. Továbbra is rendõrök õrzik, de a személyi védelmét egyelõre nem rendelték el. Politikai vihart kavart az újságíró azzal a blogbejegyzéssel, amelyben álszentnek nevezte, hogy "velejéig korrupt pártok" jelentkeznek ügye kapcsán az ország megmentésére, pedig szerinte az MDF és a Fidesz akadályozta az olajügyek feltárását. Tarjányi Péter rendõrségi szakértõ szerint a '90-es évek bevált módszereivel dolgoztak Kármán elrablói.

A Fideszt és az MDF-et bírálja a megvert újságíró

Itthon2007.06.25, 17:40

Álszentnek nevezte blogján Kármán Irén, hogy "velejéig korrupt pártok" jelentkeznek ügye kapcsán az ország megmentésére. A megvert újságíró azt írta netes naplójába, hogy az MDF-nek és a Fidesznek jelentõs szerepe van az olajügyeket feltáró parlamenti bizottság munkájának ellehetetlenítésében. A nagyobb ellenzéki párt nem reagált az újságíró kijelentéseire, az MDF válaszképpen a titkosított anyagok nyilvánosságra hozását sürgeti. Gyurcsány Ferenc viszont a parlamentben azt magyarázta, hogy 80 ezer oldalt kell átnézni.

Kihallgatták a megvert újságírónõt

Itthon2007.06.24, 16:02

Jobban van Kármán Irén újságíró, akit pénteken vertek meg brutálisan. A rendõrök vasárnap hallgatták ki az újságírót, ezután közölték: az ügyet a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vette át. A Fidesz minden részletre kiterjedõ vizsgálatot követel, az MDF pedig azt kérte, hogy a kormány oldja fel az olajügyek titkosítását.

MSZP-Fidesz összejátszást sejt az MDF

Itthon2007.06.19, 15:39

Az MDF elnöke szerint az MSZP és a Fidesz is hátráltatni akarja a Centrum Parkoló Kft. ügyeit vizsgáló parlamenti bizottság felállítását. Dávid Ibolya szerint csak az ügy tisztázásának elodázását szolgálta, hogy a bizottság felállítása helyett elõbb alkotmányértelmezésért fordultak a pártok az Alkotmánybírósághoz.

Áfacsalásról kérdezi a kormánytagokat az MDF

Itthon2007.06.08, 23:40

Minden miniszterhez azonnali kérdést intéznek az MDF képviselõi a parlamanetben, hogy kiderüljön, melyik kormánytag volt az, aki a Manager Magazin szerint számla nélkül, áfamentesen fizette ki egy magánrendezvényét. Azt azonban sem a párt, sem a lap nem árulja el, ki volt az áfacsaló. Az étterem tulajdonosát az APEH megbírságolta.

Szonda: Horváth Ágnes a népszerûségi lista végén

Itthon2007.06.04, 07:15

Hárman osztoznak a népszerûségi lista elsõ helyén: a köztársasági elnök, a házelnök és az MDF elnöke ugyanannyi pontot kapott a Szonda Ipsos legfrissebb felmérése szerint, amelyet Népszabadság ismertet. Pokorni Zoltán a legnépszerûbb ellenzéki, Orbán Viktor pedig jócskán megelõzi az utolsó harmadban található miniszterelnököt. Gyurcsány Ferencnél már csak Szilvásy György és Horváth Ágnes népszerûtlenebb.

Gyurcsány a Fideszt is okolja a rendõrbotrányokért

Itthon2007.05.21, 16:45

Az ellenzéket hibáztatta a rendõrségi botrányért Gyurcsány Ferenc hétfõi parlamenti beszédében, a Fidesz szerint viszont dicséretes az igazság pártján állni, de ha nem sikerül, azért nem az ellenfeleket kell hibáztatni. A liberális párt szerint a személycserék szükségesek, de nem elégségesek, az MDF pedig visszaállítaná a belügyminisztériumot, amire a kormányfõ továbbra sem hajlandó.

Áfacsaló kormánytagról beszél az MDF

Itthon2007.05.19, 14:06

Lapinformációk szerint áfacsalást követett el egy kormánytag, ezért az MDF magyarázatot vár Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktõl - mondta Hock Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese szombaton a Pénzügyminisztérium épülete elõtt tartott sajtóértekezletén.

A szocialisták is vizsgálnák a parkolóbizniszt

Itthon2007.05.14, 17:05

Az MDF és a Fidesz után az MSZP is támogatja a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását a Centrum Parkoló Kft. ügyében, amelynek politikai kötõdéseirõl a Figyelõ írt cikket.

A Fidesz is kivizsgálná a parkolóbizniszt

Itthon2007.05.11, 17:41

Már nem csak az MDF, hanem a Fidesz is azon a véleményen van, hogy a Centrum Parkoló Kft. ügyének kivizsgálására parlamenti vizsgálóbizottságot kell létrehozni - ezt Dávid Ibolya MDF-elnök jelentette be, aki a múlt héten kezdeményezte a bizottság felállítását a Figyelõ cikke nyomán.

Századvég: Stabilizálódott a Fidesz elõnye

Itthon2007.05.11, 17:33

Stabilan vezet a Fidesz a kormánypártokkal szemben a Századvég és a Forsense legutóbbi felmérése szerint. A kisebb parlamenti pártok közül most is az MDF áll a legjobban.

Plasztikai mûtéttel is magyarázzák a parkolóbizniszt

Itthon2007.05.10, 17:48

Az MDF parlamenti vizsgálóbizottsággal nézetne utána a Figyelõ cikke szerint gyanús fõvárosi parkolóbizinisznek, miközben az érintett cég, a Centrum Kft. perre készül emiatt. A parkolási cég fõnöke állítja, hogy az utcán beszedett milliárdokról el tudnak számolni: a rendszer fenntartása nem olcsó, sokba kerül az ellenõrök oktatása, és elõfordult, hogy egy megvert munkatársuk plasztikai mûtétét is nekik kellett kifizetniük. A cégvezetõ a politikai kötõdésekben sem lát kivetnivalót.

Rejtélyes adományozó is segítette a Fideszt

Itthon2007.05.04, 10:38

A pártelnökök nem szívesen nyúlnak a zsebükbe, ha a saját pártjukról van szó, viszont az MDF-nek állítólag még a kölcsönfelvétel is megérte, a Fidesznek rejtélyes adományozó juttatott tízmilliós összeget, az MSZP pedig képviselõitõl von le nagyobb összegeket - egyebek mellett ez is kiderül a pártok tavalyi pénzügyi beszámolóiból.

Gallup: A Fidesz-tábor duplája a szocialistákénak

Itthon2007.04.26, 17:37

Továbbra is mélyponton van az MSZP a Gallup legújabb közvélemény-kutatása szerint, de a Fidesz sem tudta megtartani elõzõ havi támogatottságát. Ha most vasárnap lennének a vélasztások, az MDF bejutna a parlamentbe, az SZDSZ azonban nem. A lakosság továbbra is pesszimista, de hosszú távon már többen reménykednek javulásban, mint amennyien romlásra számítanak.

Megzavarták az MDF megemlékezését

Itthon2007.03.15, 16:28

"Hazaárulók!" és "hervad az Ibolya!" bekiabálásokkal zavarták meg szerda este az MDF megemlékezését a Batthyány-örökmécsesnél. A rendõrök nem avatkoztak közbe. A Teve utcai rendõrpalotánál eközben a Magyar Önvédelmi Mozgalom demonstrált, és több szónok fegyverbe szólította az embereket.

Dávid Ibolya egyedül indult az elnökségért

Itthon2007.03.11, 19:32

Vasárnap ismét Dávid Ibolyát választották az MDF országos elnökévé. Dávid egymaga indult a tisztségért, és a küldöttek 83 százalákának támogatásával immár ötödször kapott megbízást az ellenzéki párt vezetésére. A rendezvényen a pártelnök arról beszélt, hogy a Magyar Demokrata Fórum feladata az "új jobboldal" felépítése.

A többiektõl távol ünnepel az MDF

Itthon2007.03.07, 14:37

Olyan helyszínt választ március 15-i ünnepségéhez az MDF, amely távol esik a többi rendezvénytõl.

Törvénytelen adományt fogadott el az MDF

Itthon2007.03.02, 11:37

A tiltó törvényi rendelkezés ellenére névtelen adományt fogadott el az MDF - állapította meg az Állami Számvevõszék. Az MDF elismerte a szabálytanságot, a hibát korrigálják.

Szonda: Csökkenõ Fidesz-elõny, csúcson az MDF

Itthon2007.02.28, 07:34

Az MSZP-nek hónapok óta stabil a szavazótábora, a Fideszé folyamatosan változó méretû, az SZDSZ és különösképpen az MDF erõsödni látszik - összegzi a Népszabadság a Szonda Ipsos legfrissebb párpreferencia-vizsgálatának eredményeit. A kutatás szerint ezúttal szûkült a különbség a Fidesz és az MSZP támogatottsága között, a biztos pártválasztók körében a múlt havi 22 százalékpontnyi fölény 17 százalék lett.

Közösen koszorúzna március 15-én az MDF

Itthon2007.02.21, 18:08

Az MDF a többi parlamenti párttal együtt szeretne koszorúzni március 15-én. Dávid Ibolya kezdeményezése vegyes fogadtatásra talált a politikusok körében.

Az MDF segített megválasztani Demszky helyetteseit

Itthon2007.02.15, 14:21

Négy és fél hónappal az önkormányzati választások után csütörtökön az MSZP és az SZDSZ aláírta a fõvárosi koalíciós megállapodást. Ennek értelmében Demszky Gábor fõpolgármester helyetteseinek jelölte az SZDSZ-es Ikvai-Szabó Imrét és az MSZP-s Horváth Csabát, akiknek a megválasztásához az MDF három képviselõjének a szavazata is kellett.

Megszüntetné a jobbkéz-szabályt az MDF

Itthon2007.02.07, 16:52

Minden keresztezõdésbe táblákat rakna az MDF a jobbkéz-szabály helyett. Szerintük ezzel csökkenne az útkeresztezõdésekben történõ balesetek száma.

Bizonygatja tárgyalási szándékát Gyurcsány

Itthon2007.01.30, 17:24

Gyurcsány Ferenc egyszerre három témában is kerekasztal-tárgyalásokat akar indítani a hét végén, a Fidesz és a KDNP azonban jelezte, kitörési trükknek tartják a kezdeményezést, ezért nem is hajlandók részt venni benne. A miniszterelnök az után jelentette be a kerekasztalok létrehozását, hogy találkozott az MDF képviselõivel.

Fizethet a kizárt képviselõknek az MDF

Itthon2006.12.05, 13:11

A Fõvárosi Bíróság döntése értelmében 2-2 millió forint kártérítést kell fizetnie az MDF-nek több, a pártból kizárt képviselõnek, többek között Balsai Istvánnak, valamint Horváth Balázs örököseinek.

A Gallup szerint nõtt a Fidesz elõnye

Itthon2006.12.04, 11:47

Tovább növelte elõnyét a Fidesz az MSZP-vel szemben a Magyar Gallup Intézet felmérése szerint. Az MDF bejutna a parlamentbe, az SZDSZ azonban kiesne egy most vasárnapi választáson. A gazdasági helyzet megítélése nagyon pesszimista.

Elõzõ
Következõ