MDF Országos Választmánya
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Dávid Ibolya
- MSZP
- SZDSZ Országos Tanácsa
- pártpolitika
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újra kizárta Almássyt az MDF-frakció
Megerősítette az MDF frakciója, hogy kizárja soraiból Almássy Kornélt, a párt korábbi alelnökét. A döntést azért kellett megismételni, mert Almássy nem vett részt a pénteki frakcióülésen. A politikus közölte: hétfőtől a függetlenek között ül az Országgyűlésben.
A kizárt Almássy szavazhatott az új MDF-elnökre
Szombaton 207 igen szavazattal újraválasztották az MDF elnökévé Dávid Ibolyát, aki ezzel hatodik elnöki ciklusát kezdheti meg. A Magyar Demokrata Fórum országos tisztújító gyűlésének helyszínét több tucat biztonsági ember őrizte. A párt budapesti alelnöke szerint legalább hét képviselőnek nem adták ki a mandátumát, ezért ők nem tudnak szavazni. Almássy Kornél szerint több mint beszédes Dávid Ibolya korábbiaknál alacsonyabb támogatottsága. A pénteken kizárt politikus az állítja, még mindig tagja az MDF-nek.
Visszalopja híveit az MDF-választmányba Almássy
Az Almássy Kornél elnökjelöltségétől való visszalépését követően lemondott 12 országos választmányi tag közül hatot visszaválasztott a testületbe az MDF fővárosi választmánya. A lépést Almássy Kornél kezdeményezte, jóllehet pénteken a párt képviselőcsoportja kizárta a frakcióból és a pártból is, amit Almássy törvénytelennek tart.
Kizárták az MDF-ből és feljelenthetik Almássyt
Pénteken kizárták Almássy Kornélt az MDF-frakcióból és a pártból is, Szilvásy György titokminiszter pedig bejelentette: a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) vizsgálja, tegyen-e feljelentést ellene. Szilvásy rágalomnak nevezte Almássy csütörtöki állításait arról, hogy a titkosszolgálatok kényszerítették visszalépésre a párt elnöki posztjáért folytatott küzdelemben. Pénteken a volt MDF-alelnök közölte: feljelentés tesz rágalmazás és magántitok jogosulatlan megszerzése miatt, és törvénytelennek tekinti kizárását.
Beperli Dávid Ibolyát a hírbe hozott Stumpf
Pert indít Dávid Ibolya MDF-elnök ellen Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf úgy gondolja, hogy a pártelnök megsértette személyiségi jogait, amikor összefüggésbe hozta őt az MDF elnökválasztása körül kialakult megfigyelési botránnyal.
Nem figyelték Dávid Ibolyát az ügyészség szerint
Nem figyelték meg Dávid Ibolyát, legfeljebb készültek rá - állapította meg az ügyészség, ezért elutasította az MDF elnökének feljelentését. Dávid azért tett feljelentést, mert egy hangfelvétel szerint a róla gyűjtött terhelő adatokkal akarták befolyásolni a párt elnökválasztását, az azóta visszalépett Almássy Kornél javára.
TÁRKI: a parlamenti küszöbön áll az MDF
Ismét a parlamenti küszöb közelébe került az MDF támogatottsága, így ha most rendeznék a parlamenti választásokat, hárompárti parlament lenne a legvalószínűbb végeredmény - derül ki a TÁRKI legfrissebb közvélemény-kutatásából. Az MSZP támogatása tovább csökent, a Fideszé tovább nőtt; a biztos pártválasztók körében a legnagyobb ellenzéki párt 37 százalékkal vezet a kormánypárt előtt.
Visszatámad az adatgyűjtési ügybe kevert cégvezető
Feljelentést tett az adatgyűjtési ügyben érintett Tóth János ügyvédje, hogy a rendőrség vizsgálja meg, ki készíthetett felvételt a cégvezető és Csányi Sándor között folyt telefonbeszélgetésről, és az hogyan került az MDF elnökéhez. Dávid Ibolya pénteken jelentette be, hogy a birtokában lévő hangfelvétel szerint a Fideszhez kötődő személyek lejárató adatokkal akarták befolyásolni a párt elnökválasztási kampányát.
Gyurcsány is szavaztatna a parlament feloszlatásáról
Túl akar lenni a "politikai cívódáson" Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, ezért felkarolta az MDF javaslatát, hogy már hétfőn tartsanak szavazást a parlament feloszlatásáról. A kormányfő azt javasolja az MSZP-frakciónak, hogy szavazza meg a sürgős tárgyalást, ugyanakkor a szocialisták a feloszlatás ellen voksolnak majd. Mivel az SZDSZ sem akarja szélnek ereszteni az országgyűlést, a szükséges feles többség valószínűleg nem lesz meg. Korábban a Fidesz is beszélt a feloszlatás lehetőségéről.
Dávid Ibolya: Almássy nem képviselheti az MDF-et
Almássy Kornél nem jelenhet meg a Magyar Demokrata Fórum képviseletében és nem végezhet a frakció nevében munkát, amíg minden kérdésben nem látunk tisztán - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában vasárnap este.