Mazsihisz

címke rss

Mérgesek a zsidó vezetők, de még nem vágnak vissza

Archívum2014.04.09, 16:14

Értetlenül figyelik a magyar zsidóság vezetői, hogy megkezdődött az általuk ellenzett német megszállási emlékmű építése. Orbán Viktor februárban még azt ajánlotta a Mazsihisznek, hogy húsvét után konzultáljanak az ügyben, a zsidószervezetek ezért a kormány lépését erőfitogtatásnak tartják.

Rendőrök vigyázzák a megszállási emlékmű helyszínét

Archívum2014.04.09, 11:57

Kedden elkezdték a megszállási emlékmű munkálatait a budapesti Szabadság téren, este tüntetők mentek a helyszínre, és lebontották a kordonokat, szerdán reggel pedig rendőrautók vigyázzák a teret.

Már el is kezdték építeni a megszállási emlékművet

Archívum2014.04.08, 19:38

A május végi határidőre el kell készülnie, ezért már neki is álltak a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű munkálatainak. Többek között a szobor miatt döntött úgy a Mazsihisz, hogy egyelőre nem vesz részt a holokauszt-emlékév állami rendezvényein.

A kormány nélkül tartja megemlékezéseit a Mazsihisz

Archívum2014.03.17, 19:52

Több politikus a kampányra hivatkozva nem megy el szerdán a zsinagógához. Erdő Péter bíboros ott lesz. 

Kilép a Mazsihisz a Sorsok Háza testületéből

Archívum2014.03.05, 16:55

A holokauszt-emlékév után most a józsefvárosi pályaudvarra tervezett Sorsok Háza projektből is kilép a Mazsihisz. Hónapok óta nem tudnak megegyezni a kormánnyal a vitás kérdésekben. Schmidt Mária a projekt vezető válaszlevelében azt üzente: még mindig várja Heisler bocsánatkérését korábbi vádaskodása miatt, ha ez megtörténik, az alkalmat teremthet az újrakezdésre.

Orbán levelet küldött a Mazsihisznek

Archívum2014.02.20, 12:59

Orbán Viktor azt javasolja a Mazsihisznek, hogy csak húsvét után folytassák az egyeztetéseket, mert most úgysem hallanák meg egymás hangját. A zsidó szervezet most tanulmányozza a levelet.

Orbán csak húsvét után beszélne a Mazsihisszel

Archívum2014.02.20, 10:26

Orbán Viktor kormányfő válaszlevél a Mazsihisznek: húsvét után folytassuk a párbeszédet!

Számolják a perceket Orbán válaszáig a zsidók

Archívum2014.02.19, 23:47

Egyre mérgesedik a zsidó szervezetek és a kormány konfliktusa. Három problémára várnak választ a kormányfőtől, aki a múlt hétre ígérte azt, de még nem futott be. Úgy érzik, csapdába estek, és akaratuk ellenére politikai játszmába keveredtek. Egy fideszes politikus szerint viszont a vita a kormánynak sem jó, a percek számolgatása pedig csak hiszterizálja a helyzetet.

Az Orbánnak írt levél nem visszalépés

Archívum2014.02.12, 19:27

Kitart a Mazsihisz az eredeti követelései mellett, annak ellenére, hogy bírálói szerint a szervezet vezetősége engedékeny hangvételű levelet küldött hétfőn Orbán Viktornak.

Amerikai zsidók bírálják a kormányt

Archívum2014.02.11, 17:23

Minél előbb kezdjen el foglalkozni a magyarországi zsidó közösségek kéréseivel – erre buzdítja közleményében az egyik tekintélyes amerikai zsidó szervezet vezetője Orbán Viktort. A szervezet szerint a kormány nem foglalkozik a problémákkal, és az eddigi megbeszélések sem hoztak érdemi eredményt.

Növekvő nyomás alatt készül Orbán válasza a zsidó szervezeteknek

Archívum2014.02.10, 17:28

Még feszültebbé vált a zsidó szervezetek és a kormány viszonya, miután a Mazsihisz bejelentette, hogy kiszáll a kormányzati szervezésű Holokauszt Emlékévből. Mindkét oldal elég mozgásteret hagyott azonban ahhoz, hogy fel lehessen oldani a konfliktust. A Mazsihisz hétfőn levélben tett javaslatokat Orbán Viktornak.

Orbán mondja ki a végső szót a német emlékműről

Archívum2014.02.06, 19:03

A zsidó kerekasztal résztvevői nem kaptak konkrét válaszokat Lázár Jánostól, bár felmerült Szakály Sándor menesztésének a lehetősége, és az is, hogy nem lesz Sorsok Háza, ha az nem tetszik mindenkinek. A zsidóság most Orbán Viktor reakciójára vár, addig viszont okafogyottá vált a Mazsihisz vasárnapi közgyűlése.

Nem kérnek a kormány pénzéből a zsidó közösségek

Archívum2014.02.05, 16:54

A Dohány és a Frankel Leó utcai zsinagóga, valamint a Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ is visszautasítja a Magyar Holokauszt 2014 emlékév programjainak megvalósítására elnyert állami támogatást - közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége szerdán.

El lehet menni egy pofonért, de ez a szobor állni fog

Archívum2014.02.04, 14:51

Világraszóló botrányt vizionálnak a zsidó szervezetek vezetői, ha pont a zsidók nem vesznek részt a holokauszt-emlékév programjaiban, de az sem lenne túl szerencsés, ha visszautasítnák az állami támogatást. Márpedig erre minden esély megvan, ha a Mazsihisz és a kormány a héten sem tud megegyezni a kapcsolatukat hetek óta mérgező vitás kérdésekben.

A Mazsihisz várja a kormány javaslatait

Archívum2014.02.02, 22:51

Ha mégsem kapnak megfelelő javaslatokat, a közgyűlésen javasolni fogják a távolmaradást a holokauszt 2014-es programból. A Mazsihisz elnöke szerint Lázár János pontosan érti, milyen gondjaik vannak.

Kérdőívvel próbálgatja erejét a Mazsihisz

Archívum2014.01.29, 16:32

A kormánnyal kialakult konfliktushelyzet további lépéseire készül a Mazsihisz azzal a kérdőívvel, amelyet a napokban indított el az interneten. Azt szeretnék megtudni a zsidó közösségek tagjaitól, hogy egyetértenek-e azokkal, amiket a kormánytól kérnek, szerintük is sértő-e a német megszállás emlékműve, és hogy Schmidt Mária megfelelő-e a Sorsok Háza vezetőjének.

Minden összejött a kormány és a zsidók ütközetéhez

Archívum2014.01.24, 09:59

Viharos konfliktusok terhelik az elmúlt hetekben a magyarországi zsidó szervezetek és a kormány közötti viszonyt. Több egymástól elvileg független ügy miatt alakult ki feszültség. A zsidók azt mondják, hogy kivonulnak a Holokauszt-emlékév programjaiból, ha az állam nem lép legalább egy kérdésben hátra.

Zsidók és muszlimok ajándékoztak meg egy szegény falut

Archívum2013.11.18, 09:35

A Borsod megyei Csenyéte, az ország egyik legszegényebb faluja kapott tonnányi tartós élelmiszert és ruhát a Mazsihisztől és a Magyar Iszlám Közösségtől.

Heisler András a Mazsihisz új elnöke

Archívum2013.06.28, 14:12

A korábban leváltott Feldmájer Péter visszalépett a javára. Heisler korábban már vezette a szervezetet.

A Mazsihisz Kövérhez fordul Gaudi-Nagy kijelentése miatt

Archívum2013.05.23, 20:42

Jogi lépéseket követel Kövér László házelnöktől a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Gaudi-Nagy Tamás csütörtöki parlamenti felszólalásával kapcsolatban, amelyben a jobbikos képviselő kétségbe vonta, hogy az auschwitzi emlékhelyen bemutatott események összhangban vannak-e a történelmi tényekkel. 

A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát

Archívum2013.05.15, 14:24

Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a helyén maradt például az évtizedek óta nagyhatalmú ügyvezető, Zoltai Gusztáv. Pedig többen teljes megújulást követelnek, a Mazsihisz ugyanis az elmúlt években sokat veszített befolyásából, belső összetartó erejéből, és a kormány mellett sem igazán találja a helyét.

Leváltották a Mazsihisz elnökét

Archívum2013.05.12, 17:46

Hangos viták közepette távozni kényszerült posztjáról Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke, mert a vasárnapi közgyűlésen nem szavaztak neki bizalmat a küldöttek. A közgyűlésen egy kivételével a szervezet vezetősége is lemondott.

A Mazsihisz a Sirály bezárásának elhalasztását kéri

Archívum2013.03.23, 20:59

A Mazsihisz nyílt levélben kéri Tarlós Istvánt, várjon pészach végéig a Sirály bezárásával, legyen tekintettel az egyik legfontosabb zsidó ünnepre.

Zsinagóga épül Csepelen

Archívum2013.01.25, 17:30

Nyolcvan éve nem volt rá példa, hogy új zsinagóga épüljön Budapesten. A zsidó hitközség szerint 100 tagú zsidó közösség él a környéken.

Szélsőséges honlap miatt szólalt fel a Mazsihisz

Archívum2012.07.20, 15:36

A gyülekezési jog megsértése és különleges személyes adattal való visszaélés miatt feljelentést tett a Mazsihisz a Legfőbb Ügyészségen - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

A Hitközség mégis kiáll a feljelentett rabbi mellett

Archívum2012.06.26, 14:42

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) rabbitestületének vezetősége kiáll Radnóti Zoltán, a fővárosi Bét Sálom zsinagóga rabbija mellett.

Börtönbe mehet a zsidó vezető származását kutató rabbi

Archívum2012.06.26, 14:27

Személyes adattal való visszaélés miatt két év börtönt is kaphat az az újbudai rabbi, aki kiderítette, hogy a Mazsihisz egyik vezetője anyai ágon nem zsidó. A rabbi szerint a hatóság beavatkozása a felekezet vallási ügyeibe súlyos precedenst teremthet.

A Mazsihisz feljelentést tett az egri zsidózás miatt

Archívum2012.05.08, 14:36

Feljelentést tett a Mazsihisz a Stop.hu birtokába került hangfelvételen elhangzottak miatt, ami szerintük azt bizonyítja, hogy az egri önkormányzat azért nem hagyta fellépni a városban Székhelyi Józsefet, mert zsidó. A fideszes polgármester vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, valóban készült-e lista a városban a nemkívánatos művészekről.

Gyanús elszámolás miatt akadt el a holokauszttúlélők magyar kárpótlása

Archívum2012.04.18, 09:26

A kormány öt éven át fizet támogatást a magyar holokauszttúlélőknek, a külföldön élő jogosultak azonban máig nem kapták meg a 2011-es pénzüket. A Magyar Nemzet szerint a pénz azért akadt el, mert a támogatást kiosztó külföldi szervezet nem számolt el pontosan arról, hogy kinek miért jár a kárpótlás.

Házkutatás a Budapesti Zsidó Hitközségnél

Archívum2011.12.01, 22:03

Sikkasztásra és kettős könyvelésre utaló dokumentumok kerültek elő a Budapesti Zsidó Hitközség Kozma utcai temetőjének könyvelésében, ezért ismeretlen tettes ellen nyomozást indított a BRFK. Csütörtök délután házkutatást tartottak a temetőben és a hitközség Síp utcai irodáiban - írja az Index.hu hírportál.

Kivizsgáltatná a Mazsihisz, okoztak-e botrányt magyar szélsőségesek Auschwitzban

Archívum2011.10.19, 17:54

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége arra kérte a Legfőbb Ügyészséget, hogy vizsgálja ki, mi történt szerdán a lengyelországi Auschwitz-Birkenau haláltáborban. Az atv.hu szemtanúkra hivatkozva azt írta, egy 50-60 fős, náci jelképeket viselő magyar csoport botrányosan viselkedett Auschwitzban.

A zsidó származás megvallására biztat a Mazsihisz a népszámlálás előtt

Archívum2011.09.19, 10:09

"Én is magyar zsidó vagyok!" szlogennel indít kampányt a Mazsihisz, hogy a népszámláláskor az érintettek nemzetiségiként is vállalják zsidó identitásukat.

Feldmájer Péter maradt a Mazsihisz elnöke

Archívum2011.05.15, 21:45

Feldmájer Péter maradt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, és posztján maradt Zoltai Gusztáv ügyvezetőigazgató is - közölte vasárnapi tisztújító közgyűlése után a szervezet.

Metélt farkincákról ír egy Morvainak tulajdonított levél

Archívum2009.06.04, 15:02

Obszcén üzenetet küldött Morvai Krisztina, a Jobbik EP-listájának vezetője az amerikai magyar zsidóknak - állítja a Mazsihisz. A Mazsihisz egy levelezőkör listáján Morvai aláírásával megjelent e-mailt idéz. E szerint Morvai azt tanácsolta az Amerikában élő magyar zsidóknak, hogy szabadidejükben "aprócska metélt farkincájukkal játszadozzanak". Morvai nem akart magánlevelezéséről nyilatkozni az MTI-nek.

Elviccelte Kiss Péter kormányfői álmait

Archívum2008.09.02, 11:06

Kiss Péter kancelláriaminiszter nem vetné meg a kormányfői posztot - állítólag ez derül ki egy felvételből, amin Kiss Zoltai Gusztávval, a Mazsihisz ügyvezetőjével beszél. A beszélgetést a Hír Tv rögzítette. Kiss Péter neve korábban többször felmerült, mint a kormányfői poszt egyik esélyese.

Megharagudtak a zsidó vezetők Sólyomra

Archívum2007.12.03, 13:45

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetősége nem vesz részt az év végi, Sándor-palotában tartandó ünnepélyes ebéden, amelyre a másik három történelmi egyházzal együtt hívták meg. A szervezet így tiltakozik amiatt, hogy korábban a köztársasági elnök nem írta alá a gyűlöletbeszédről szóló törvényt.

Meleg ételt kapnak az aranyvonat károsultjai

Archívum2006.01.18, 16:41

A szabályok értelmében pénzt nem, hanem legfeljebb gyógyszert, meleg ételt vagy éppen szanatóriumi ellátást kaphatnak az aranyvonat után járó kártérítés magyarországi jogosultjai. A Magyarországi Zsidó Hitközségek a közeli napokban postázza a nyilvántartott, mintegy 14 ezer magyarországi holokauszt-túlélőnek azt a levelet, melyben a címzetteket arra kéri, hogy nyilatkozzanak kárpótlási igényükről.

MTK-Újpest: Bozókyhoz fordult a Mazsihisz

Archívum2005.11.29, 17:21

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) kéri Bozóky Imrét, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a szombati MTK-Újpest (0-2) élvonalbeli mérkőzésen tapasztalt rasszista, antiszemita megnyilvánulások ügyében.

Csak találgatják a vascipőlopás indítékát

Archívum2005.07.26, 14:31

Sem a rendőrség, sem a Mazsihisz, sem a szobrászművész nem tartja valószínűnek, hogy antiszemita indítékból rongálták meg a nyilasterror áldozatainak emlékművét, de nem zárják ki ezt a lehetőséget sem. Az emlékműről négy vascipőt feszítettek le ismeretlenek július 18-án. A rendőrség még nem talált szemtanúkat, de nyomravezetői díjat sem tűzött ki.

A Mazsihisz július 31-én választ új elnököt

Archívum2005.07.14, 19:30

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) július 31-én választ új elnököt - közölte Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató. A közgyűlésen az egyetlen napirendi pont az elnökválasztás - mondta.

Antifasiszta és szélsőjobbos tüntetés a Terror Házánál

Archívum2004.09.07, 18:22

Október 15-én, az 1944-es nyilas puccs évfordulóján két szervezet, az SZDSZ Új Generációja és a Magyar Jövő nevű hungarista csoport is demonstrációt tervez a Terror Háza elé. A rendőrség szerint a két rendezvény egy időben és egy helyen veszélyezteti a közbiztonságot. A Magyar Jövő megmozdulásuk "szakrális jellege" miatt nem változtat, az Új Generáció a rendőrségnek talán, a szélsőjobbnak biztosan nem enged. A rendőrség még reménykedik, ezért csütörtökön egy utolsó egyeztetésre hívja a két szervezetet. Ugyanakokr a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is bejelentette, hogy tüntetésre készül a Magyar Jövő csoport ellen október 15-én.

Külföldről kénytelenek rabbikat hívni a hazai zsidó hitközségek

Archívum2004.07.03, 09:33

Új alapszabályt fogadott el a Mazsihisz közgyűlése, amelynek az egyik legfontosabb változtatása, hogy a magyarországi rabbikat ezentúl nem a szövetség központja nevezi ki, hanem a zsidó közösségek maguk választják - írja a Népszabadság.

10 ezer eurót adnak egy náciért

Archívum2004.06.01, 14:27

A Simon Wiesenthal Központ Magyarországot is bevonja az Utolsó Esély Művelet elnevezésű programjába, melynek keretében hazánkban is fel akarják kutatni a még élő náci háborús bűnösöket. Aki értékes információval szolgál, 10 ezer eurót kaphat. Hasonló akciót már számos környező országban tartottak az elmúlt két évben, és több mint 200 név merült fel a bejelentésekben. A Mazsihisz támogatja az akciót.