Mazsihisz

címke rss

A Mazsihisz elnöke kirúgta az őt bíráló főrabbit

Itthon2020.09.10, 16:24

Szerdán a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetése felmondással megszüntette Róna Tamás munkaviszonyát, akit egyúttal felmentettek a munkavégzés alól - olvasható a szervezet csütörtöki közleményében.  Döntésüket azzal indokolták, hogy "a Munka törvénykönyvébe ütköző módon folytatott lejárató kampányt a zsidó felekezet vezetése, saját munkáltatója ellen." Mint ismert, Róna Heisler András elnök ellenfele volt, több ponton is kritizálta a szervezet működését. Róna Tamás a Magyar Nemzetnek nyilatkozva példa nélkülinek és a zsidó vallás legalapvetőbb törvényeivel ellentétesnek nevezte a döntést, és kiemelte: keddden ...

Szijjártó Péter a Mazsihisz elnökével tárgyalt

Itthon2020.09.29, 16:25

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden ellátogatott a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagógába, ahol Heisler Andrással, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökével tárgyalt - közölte a Mazsihisz az MTI-vel.

A vereség után már mentegetőzik Heisler András Mazsihisz-elnök a borsodi antiszemita baloldali jelölt miatt

Itthon2020.10.15, 07:53

A baloldal teljes kudarcot vallott Borsodban, ahol az antiszemita Bíró Lászlót jelölték az időközi választáson. Bíró korábban azzal vált ismerté, hogy Budapestet Judapestnek nevezte, tetűcsúszdásoknak hívta az izraeli turistákat, de fenyegette már meg dolgozóit agyonlövéssel is. A baloldal teljes egészében Bírót támogatta, sőt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is Borsodba utazott a kampány hajrájában. Ami viszont ennél is meglepőbb, hogy Heisler Andrást, a Mazsihisz elnökét sem zavarta mindez. Kiderült, Orbán Viktor miniszterelnök gyengének és határozatlannak tartja a Mazsihisz elnökének fellépését, ezt a Mandiner informácciói ...

Demeter Szilárd: Válasz a Mazsihisznek

Itthon2020.11.29, 11:23

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a magyar könnyűzene megújításáért felelős miniszteri biztos megjelentetett egy írást az Origón. Ezzel kapcsolatban a Mazsihisz közleményt adott ki, amelyet eljuttatott az MTI-nek is:

Tetűcsúszdások, zsidólistázás, Judapest - ez mind nem zavarta Gyurcsányt, Karácsonyt és Bajnait

Itthon2020.11.30, 18:17

Az elmúlt években sorra rázták meg a baloldal antiszemita botrányai a közvéleményt: volt itt tetűcsúszdázás, judapestezés, holokauszton való viccelődés, azonban mindez nem érte el a baloldal vezetői politikusainak ingerküszöbét. Ezekben az ügyekben Gyurcsány Ferenc DK-elnök, Karácsony Gergely főpolgármester, Bajnai Gordon volt kormányfő, és a Mazsihisz vagy szégyenteljesen hallgatott, vagy megpróbálta jelentékteleníteni az elhangzottakat. Demeter Szilárd - egyébként nem antiszemita - írásában azonban politikai lehetőséget véltek felfedezni, így hálózatszerűen kezdték el önteni magukból az antiszemita vádakat. A történet tökéletesen ...

Egymást vádolja antiszemitizmussal a baloldal Baranyi Krisztina botrányos zsidózása után

Itthon2020.12.15, 10:55

"Továbbra sem tudunk értékközösséget vállalni azokkal a politikusokkal, akik más személyek nemi, faji identitására, etnikai vagy vallási hovatartozására tesznek becsmérlő kijelentéseket" - kommentálta Baranyi Krisztina durva kirohanását a momentumos és jobbikos képviselőket tömörítő Új Pólus. Azért reagáltak a történtekre, mert a botrány kirobbanása után a IX. kerületi baloldali polgármester arra utalgatott, hogy "nem neki voltak antiszemita felhangjai", hanem vitapartnereinek. Vagyis a többi baloldali képviselőnek. Közben a Mazsihisz is elítélte Baranyi megnyilvánulását. Az Origónak azt írták, hogy kijelentésével szégyent hozott a ...

Mazsihisz: Elfogadhatatlan Baranyi kijelentése

Itthon2020.12.16, 19:32

„Ismét szégyent hoztak a magyar közbeszéd méltóságára. Elfogadhatatlannak tartjuk, ha bármilyen helyzetben, vitában érvként, szitokszóként, vagy szarkasztikus köntösbe öltöztetve bármely kisebbséget becsmérelnek" – írta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Baranyi Krisztina antiszemita kijelentésére reagálva.

Hallgat a baloldal Baranyi gyomorforgató zsidózásáról, egyetlen vezető politikusuk sem hajlandó elítélni

Itthon2020.12.17, 14:21

Az Origo tizenkét olyan baloldali politikust kérdezett meg Baranyi Krisztina zsidózásáról, aki korábban antiszemitizmust kiáltva, nagy hanggal háborgott Demeter Szilárd PIM-főigazgató visszavont írásán. Az eredmény a várakozásoknak megfelelően alakult: egyikük sem válaszolt megkeresésünkre, egyikük sem követelte Ferencváros baloldali polgármesterének távozását. Ismét bebizonyosodott, hogy a baloldalnak az antiszemitizmus elleni harc egy meggyőződés nélküli és sokszor alaptalanul használt eszköz, és csak addig, amíg az érdekei ezt diktálják. Amikor nem, akkor fülüket-farkukat behúzva hallgatnak, pedig Baranyi kijelentését a Mazsihiszz ...

Kilépnek a rabbik, botrány a Mazsihiszben

Itthon2021.01.15, 14:46

A Mazsihisz arról adott tájékoztatást, hogy a szervezet körül az elmúlt tíz hónapban kialakult botrányok és belső hatalmi harcok miatt többen is távoznak, köztük Mester Tamás és Róna Tamás is.

Meghalt Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz korábbi ügyvezetője

Itthon2021.09.19, 14:02

Meghalt Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség korábbi ügyvezető igazgatója vasárnap reggel - közölte honlapján a Mazsihisz.