MÁV

címke rss

Baleset miatt nem járnak a vonatok Veszprém és Eplény között

Itthon2021.11.28, 11:54

Baleset miatt nem járnak a vonatok Veszprém és Eplény között, emiatt a Győr-Veszprém vonalon késések lehetnek - írta a Mávinform.

Így lett az ország legismertebb dallama és nagy rejtélye a MÁV-szignál

Gazdaság2021.11.21, 11:59

A Magyar Államvasutak klasszikus szignálja annyira jól sikerült, hogy annak komponálását gyakran egy hivatásos komolyzenésznek tulajdonítják, ismertségben pedig felülmúlja a Dallas és az Esti mese főcímzenéjét is. Összeállításunkban bemutatjuk az egész ország által ismert dallam keletkezésének kalandos, számos legendától övezett történetét.

Még ma is lehetnek késések a ceglédi vasútvonalon

Itthon2021.11.19, 09:10

Még pénteken is dolgoznak a szakemberek a biztosítóberendezés javításán a Kőbánya-Teher állomáson, ezért továbbra is késésekre kell számítani a ceglédi és a lajosmizsei elővárosi vonalakon, valamint a debreceni, szegedi vonalakon.

Ezt tudnia kell, ha vonattal a Nyugatiba utazna

Itthon2021.11.17, 07:14

Kőbánya-Teher állomáson a kedden meghibásodott biztosítóberendezés javítása elhúzódik, ezért szerdán is korlátozásokat vezetnek be, így a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakaszon 15-20 perccel hosszabb eljutási időre kell számítani.

Hétfőtől már jegyet kell venni a Máv új IC+ 1. és prémium osztályú kocsijaira - videó

Gazdaság2021.11.13, 09:29

November 15-től már négy új IC+ 1. és prémium osztályú kocsival utazhatnak a kör-IC, valamint a Záhony–Nyíregyháza–Budapest és a Sátoraljaújhely–Miskolc–Budapest vonalak egyes IC járatain, és innentől már kötelező lesz rájuk a jegyváltás is. A kocsi 1. osztályú termes helyeire és a csendes fülkébe 1. osztályú menet- és helyjegyet kell váltani. A prémium fülke az 1. osztályú menetjegy és az esetlegesen szükséges IC pótjegy mellett 1000 forintos helyjegyváltással vehető igénybe. A prémium szakasz utasainak ajándék kávéval vagy teával kedveskedik az Utasellátó a bisztrószakaszban.

A kormány erősíti a teherfuvarozás versenyképességét

Gazdaság2021.11.05, 13:25

A kormány a következő öt évben több mint 26 milliárd forintot fordít a teherfuvarozás versenyképességének erősítésére - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Elindult az első emeletes vonat Esztergom és Budapest között

Itthon2021.11.02, 11:11

Elindult az első emeletes vasúti járat Esztergom és a budapesti Nyugati pályaudvar között - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli híradójában.

Befejeződtek az Üllő-Monor szakasz pályafelújításának nappali munkálatai

Itthon2021.10.30, 11:32

A ceglédi (100a) vasútvonal Üllő–Monor szakaszának felújítása augusztus végén kezdődött meg, a kivitelezés ütemtervnek megfelelően zajlik, október 30-ra befejeződtek a nagyobb munkálatok. Ma hajnalban megszűnt a nappali vágányzár, és újra zavartalanul és sebességkorlátozások nélkül közlekedhetnek a vonatok. Novemberben még éjszaka dolgoznak a vonalon, ezért a késő esti vonatok helyett még pótlóbuszok közlekednek - közölte a MÁV szombaton.

Betontömbnek ütközött egy vonat a X. kerületben, százan utaztak rajta

Itthon2021.10.29, 16:40

Betontömbnek ütközött egy személyvonat a X. kerületben, a Zöldpálya utca melletti vasúti szakaszon - írja a Katasztrófavédelem.hu.

Ezeket a belföldi és külföldi vonatokat érinti a vasárnapi óraátállítás

Itthon2021.10.29, 09:15

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, hajnali három órakor állítják vissza az órákat hajnali kettőre. Az óraátállítás néhány belföldi és nemzetközi vonatot érint, a menetrendet azonban emiatt nem kellett módosítani.

Így változik a vonatok és a buszok menetrendje a hosszú hétvégén

Itthon2021.10.27, 07:52

A MÁV-Volán-csoport a mindenszentek ünnepéhez igazította a járatok menetrendjét ezen a hétvégén - közölte a MÁV.

Vonat gázolt el egy embert Érden

Itthon2021.10.20, 13:16

A Budapest–Pusztaszabolcs vonalon baleset miatt megnő a menetidő - közölte a MÁV.

Jó hírt közölt a MÁV, ennek sokan örülni fognak

Gazdaság2021.10.18, 18:01

A Budapest-Újszász-Szolnok (120a) vonalon hétfőn forgalomba állt az első emeletes KISS-motorvonat - jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Óriási emberi teljesítmények, amelyeket az utazóközönség nem lát - interjú a MÁV Zrt. forgalmi és üzemviteli főigazgatójával

Unilife.hu2021.10.15, 15:45

Nem tudta, mivel szeretne foglalkozni, de végigment a ranglétra összes fokán és mára nála gyűlt össze az a tapasztalat, amit nem fél megosztani kezdő kollégáival. Meggyőződése, hogy a szakmai tudás egyfajta adósság is, amelyet kötelessége továbbadni - interjú Béres Barnával, a MÁV Zrt. forgalmi és üzemviteli főigazgatójával.

Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasúti korszerűsítés magyarországi szakaszának kivitelezése

Gazdaság2021.10.15, 13:35

Ünnepélyes alapkőletétellel és az elhasználódott vasúti pálya egy részének elbontásával vette kezdetét ma Kiskunhalas állomáson a Budapest-Belgrád vasúti korszerűsítés magyarországi szakaszát érintő kivitelezés előkészítő fázisa. A Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia vasútvonal jövőre lesz 140 éves, az utolsó felújítása az 1960-as években történt meg.

Hétfőtől közlekedik az 1. és prémium osztályú IC+ kocsi

Itthon2021.10.10, 14:53

Véget ért a három hétvégén, négy helyszínen tartott IC+ családot bemutató roadshow. Október 11-én hétfőtől a kéthetes bemutató időszakban már utazhatunk az új 1. és prémium osztályú IC+ kocsin, a DÁLIA és VÉRCSE kör-IC járatokon. Aki október 11-24. között ezekre a járatokra vált másod- vagy első osztályú jegyet, kipróbálhatja az új 1. és prémium osztályú IC+ kocsi szolgáltatásait is - közölte a MÁV.

Aki már korán tudja, hogy mivel szeretne foglalkozni, azt nagyon irigylem

Sulilife.hu2021.10.02, 21:45

Pályafutása bizonytalanul indult, de végigment a ranglétra fokain és büszke a valaha elért összes pozíciójára. Hogy idővel hogyan válhat az emberből mégis felsővezető? Erről mesélt nekünk Béres Barna, a MÁV Zrt. forgalmi és üzemviteli főigazgatója.

A MÁV bemutatta az új IC-kocsikat

Gazdaság2021.09.23, 16:40

A mai napon először lehetett megtekinteni az 1. és a prémium (1+) osztályú, bisztrószakasszal, csendes és prémium fülkékkel is berendezett IC+ kocsit, amely sok tekintetben új szolgáltatási szintet képvisel a MÁV-Start kínálatában, és új korszakot jelent a magyar vasúti közlekedés színvonalában. A vasúttársaság a következő három szombaton, Szolnokon, Debrecenben, Nyíregyházán és Miskolcon roadshow keretében mutatja be az utazóközönségnek a teljes IC+ családot.

Leszakadt a felsővezeték, jelentős késések vannak a hatvani és szolnoki vasútvonalakon

Itthon2021.09.22, 14:25

Leszakadt a vasúti felsővezeték egy szakaszon a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között kedd délelőtt, ezért megnő a menetidő a szolnoki és hatvani vonalakon, a gödöllői és sülysápi személyvonatok pedig nem közlekednek. A helyreállítás közben a másik vágányon is felsővezetéki zárlat keletkezett.

Óriási gépszörnyek érkeztek a MÁV-hoz - képek

Gazdaság2021.09.15, 15:00

Vasútépítő munkagépek érkeztek a MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. (MÁV FKG) jászkiséri székhelyére; Fónagy János, a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár a cég székhelyén azt hangsúlyozta, hogy a beruházás eredményeként javul a vasúti pálya minősége, csökken a karbantartásra fordított idő, nő az utazási komfort.

Tehervonatnak hajtott egy kisbusz Peresztegnél

Itthon2021.09.15, 16:56

Tehervonatnak hajtott egy kisbusz Pereszteg határában, a 8629-es út vasúti átkelőjénél. Az utat teljes szélességében lezárták - írja a katasztrofavedelem.hu.

Elsodort egy embert a vonat Üllő és Monor között

Itthon2021.09.13, 15:38

Elsodort egy embert a vonat Üllő és Monor között.

Különvonatokat indítanak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus rendezvényeire

Itthon2021.09.10, 10:24

Különjáratokat és több kocsit is indítanak a menetrend szerint közlekedő vonatokon az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt péntektől. A MÁV kedvezménnyel is segíti a hívek utazását: a vasúton 50 százalékos jeggyel lehet utazni, és ugyanez érvényes a Volánbusz belföldi menetrendszerinti járataira is.

Halálra gázolt a vonat egy embert Kőbányán

Itthon2021.09.08, 11:20

Halálra gázolt egy embert egy vonat a X. kerületben a szerda reggeli órákban.

Hétfőtől már 14 emeletes vonat fog közlekedni az elővárosi vonalakon - videó

Itthon2021.08.28, 11:52

A MÁV-START KISS motorvonatai nagy népszerűségnek örvendenek mind az elővárosi térségben, mind a nyaralók körében. Az idei főszezonban hétvégente három új emeletes motorvonat is közlekedett a Balatonhoz közvetlen összeköttetést biztosítva Szolnok és a Dunakanyar térségéből is. A Jégmadár, a Napfürdő expresszvonat Fonyódig, a Panoráma expresszvonat pedig Fonyódról most hétvégén közlekedik utoljára, de jövőre is ugyanúgy biztosított lesz a Balaton megközelítése emeletes motorvonattal. Augusztus 30-tól újabb négy KISS áll forgalomba az agglomerációban, így hétfőtől összesen már 14 közlekedik a két legforgalmasabb, a váci és a ceglédi eelővárosi ...

Fontos! Vasárnap éjjel megváltozik az élet a Nyugati pályaudvar környékén

Life.hu2021.08.22, 14:09

Változik a gyalogos közlekedés a Nyugati pályaudvaron - közölte a MÁV vasárnap az MTI-vel.

A német vasutasok sztrájkja miatt jelentős korlátozásokra kell számítani Magyarországon is

Itthon2021.08.22, 20:16

A német vasút (DB) tájékoztatása szerint augusztus 23-án hajnali 2 órától 25-én 2 óráig Németországban munkabeszüntetésre kerül sor. A távolsági és a regionális forgalomban is jelentős korlátozásokra kell számítani, csak a vonatok negyede közlekedik majd. A Magyarországot Ausztrián, illetve Szlovákián-Csehországon át Németországgal összekötő nemzetközi vonatok utasainak kell korlátozásokra számítaniuk a DB hálózatán - hívja fel a figyelmet a mavcsoport.hu.

Változás a Nyugati pályaudvarnál

Itthon2021.08.22, 20:31

Augusztus 22-én éjjel elbontják a csarnok előtti vágányokon átvezető ideiglenes gyalogos átjárót a Nyugati pályaudvaron. Ezután az átkeléshez újra az aluljárót vehetik igénybe az utasok - írja a MÁVINFORM közleményében. 

Jó hír a kerékpáros turistáknak

[origo] utazás2021.08.19, 14:21

Az augusztus 20-ai ünnep hosszú hétvégéjén a kerékpárszállításra alkalmas összes vasúti kocsi országszerte közlekedni fog az igények minél zökkenőmentesebb kiszolgálása érdekében - közölte MÁV-Start.

Így lehet majd utazni a hosszú hétvégén

[origo] utazás2021.08.18, 10:46

A MÁV-Volán-csoporthoz tartozó közlekedési társaságok - MÁV-START, Volánbusz, MÁV-HÉV - az augusztus 20-i ünnephez igazították a járatok közlekedési rendjét - közölte a vasúttársaság.

Módosul a vonatok és a buszok menetrendje a hosszú hétvégén

Itthon2021.08.18, 07:24

A MÁV-Volán-csoporthoz tartozó közlekedési társaságok – MÁV-START, Volánbusz, MÁV-HÉV – az ünnephez igazították a járatok közlekedési rendjét. Augusztus 19-én a vonatok a pénteki, 20-án a szombati, 21-én az ünnepi, 22-én már a szokásos vasárnapi menetrend szerint közlekednek. Nemcsak szombaton és vasárnap, hanem augusztus 20-án is közlekedik a Szob és Fonyód közötti Jégmadár, valamint a Szolnok és Fonyód közötti Napfürdő expressz emeletes vonat is - közölte a MÁV.

Leszakadt a felsővezeték Biatorbágynál, óriási késések várhatóak a Budapest-Győr vonalon

Itthon2021.08.18, 07:48

Jelentős késések várhatók a győri vonalon, mert Biatorbágy és Herceghalom között leszakadt a felsővezeték.

Már több mint 750 ezren regisztráltak a MÁV-Start online alkalmazására

Gazdaság2021.08.16, 13:28

Egyre népszerűbb a MÁV-Start online alkalmazása, a regisztrálók száma meghaladta a 750 ezret - közölte a vasúttársaság az MTI-vel.

Ezt lépte a rekkenő hőségre a MÁV és a Volánbusz

Life.hu2021.08.14, 13:01

A budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon ásványvizet biztosít utasainak a MÁV-Start a hőségriasztás ideje alatt - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.

Vizet osztanak a nagyobb vasút- és buszállomásokon

Itthon2021.08.14, 11:40

A hőség miatt a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon vizet oszt a MÁV - írta közleményében a vasúttársaság.

Halálos vonatgázolás Gárdonynál

Itthon2021.08.12, 19:08

Halálra gázolt egy embert a vonat Gárdonynál csütörtök délután, emiatt késésekre kell számítani a Budapest-Székesfehérvár vonalon.

Már több mint egymillióan utaztak a Balatonra a MÁV járatain az idei főszezonban

Itthon2021.08.08, 14:22

Már több mint egymillióan utaztak a Balatonra a MÁV járatain az idei főszezonban - emelte ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap közösségi oldalán.

Újraindultak a vonatok Ceglédnél

Itthon2021.08.07, 13:14

Gázolás miatt Cegléd és Albertirsa között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat; a ceglédi vasútvonalon jelentősen nőtt a menetidő - közölte a Mávinform szombaton.

Már hét megújult vasúti kocsiban lehet kerékpárt szállítani a mellékvonalakon

Itthon2021.08.07, 16:29

Forgalomba állt a hetedik átalakított poggyászteres (BDzx) mellékkocsi is, amely 16 kerékpár egyidejű szállítását teszi lehetővé, ugyanennyi ülőhely mellett - közölte szombaton a MÁV.

Szombattól újraindul a vonatforgalom Rákospalota-Újpest és Fót között

Itthon2021.08.06, 16:15

Szombattól újraindul a vasúti forgalom Rákospalota-Újpest és Fót között, ahol egy július közepén történt baleset okozott károkat - tájékoztatott a Mávinform pénteken.

Vasárnaponként újabb emeletes vonat áll forgalomba a Balaton déli partján

[origo] utazás2021.08.01, 06:42

A hazai turizmus fellendülése és a kiváló időjárás miatt a legtöbb hétvégi balatoni vonat teljes foglaltsággal közlekedik, ezért a megnövekedett utasforgalom kiszolgálása érdekében, a MÁV-START egy újabb KISS emeletes motorvonattal, Panoráma expresszvonat néven új járatot indít vasárnaponként Fonyód és Kőbánya-Kispest között, derül ki a vállalat közleményéből.