Matteo Salvini

címke rss

Matteo Salvinivel is találkozott Orbán Viktor Rómában

Itthon2022.04.21, 15:56

Matteo Salvinivel, az olasz Liga párt vezetőjével is tárgyalt Rómában Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az erről szóló olasz sajtóhíreket.

Matteo Salvini gratulált Orbán Viktornak

Itthon2022.04.04, 11:39

Orbán Viktornak és a magyar népnek gratulált az országgyűlési választás eredményéhez Matteo Salvini, az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga elnöke, aki elsőként üzent közösségi oldalán vasárnap késő este.

Matteo Salvini a román vagy a magyar határhoz készül

Itthon2022.03.04, 17:28

Matteo Salvini, a Liga vezetője készen áll arra, hogy az Ukrajna és Románia vagy Magyarország közötti határnál "jelen legyen" - ezt maga a politikus jelentette be pénteken.

Ha Európának van még lelke, az nem Nyugat-Európában van

Itthon2021.12.28, 14:36

Matteo Salvini mint egy elég erősnek tűnő bástya, ráadásul Orbán Viktor magyar miniszterelnök szövetségeseként egyike azoknak, akik Európa végromlását remélhetőleg képesek lesznek feltartóztatni, vagy a visszájára fordítani – mondta el Bayer Zsolt publicista, a Bayer-show műsorvezetője az Origónak adott interjúban a Matteo Salvini volt olasz belügyminiszterről készült könyv bemutatója kapcsán. Bayer szerint Salvini ma megkerülhetetlen figura. Hiába tette a dolgát, és akadályozta meg, hogy kikössön Lampedusa szigetén egy migránsokkal színültig teli NGO-hajó, még mindig bírósági eljárás alatt áll, és börtönnel fenyegetik, úgy, hogy a ...

Matteo Salvini: Rendkívül veszélyes a helyzet az európai határoknál

Nagyvilág2021.11.11, 20:24

Rendkívül veszélyesnek ítélte meg a Fehéroroszág és néhány uniós tagállam határán kialakult migrációs válságot Matteo Salvini, aki csütörtökön bejelentette, hogy Lengyelországba látogat.

Orbán Viktor új európai politikai csoport létrehozásáról tárgyalt Salvinivel és Morawieckivel

Itthon2021.11.03, 12:54

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szerdán videokonferencia keretében tárgyalást folytatott Matteo Salvinivel, az olasz Liga párt vezetőjével és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, a Jog és Igazságosság (PiS) párt alelnökével egy új európai politikai csoport létrehozásáról - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Salvini: Ursula von der Leyen Magyarország és Lengyelország szavazataival lett bizottsági elnök

Nagyvilág2021.07.08, 16:30

Az az Ursula von der Leyen intéz ultimátumot az Orbán-kormányhoz, aki Magyarország és Lengyelország szavazataival lett az Európai Bizottság elnöke - jelentette ki Matteo Salvini, az olasz jobbközép szövetség vezetője. Csütörtöki felmérések szerint a Ligából, az Olasz Testvérekből és a Hajrá, Olaszország! pártból álló szövetség megközelítette az ötvenszázalékos támogatottságot.

Magyar Nemzet: Putyin és Salvini is Pestre jöhet a jövő héten

Itthon2021.06.06, 09:41

Szombaton kora délután megtartották a vasárnap kezdődő budapesti cselgáncs-világbajnokság sorsolását, és véglegesíthetjük, hogy az olimpiai kvalifikációs sorozat záró versenyén 118 ország 665 dzsúdósa lép tatamira. A világbajnokságra meghívást kapott Vlagyimir Putyin is. Az orosz elnök a sportág nagy barátjaként a 2017-es budapesti vb-n is itt volt a Papp László Budapest Sportarénában.  A mostani eseményen feltűnhet Matteo Salvini, az olasz Liga párt elnöke, korábbi belügyminiszter is - írja a Magyar Nemzet.

Orbán Viktor gratulált Matteo Salvininek a bírósági győzelemhez

Itthon2021.05.14, 15:19

Nem bocsátja bírósági tárgyalásra az úgynevezett Gregoretti-ügyet a szicíliai Catania vizsgálóbírósága, mivel nem tartja megalapozottnak a vádemelést Matteo Salvini volt belügyminiszterrel szemben egy migránscsoport feltartóztatása miatt. Orbán Viktor miniszterelnök Salvini Instagram-oldalán gratulált a Liga elnökének a sikeréhez. 

Megbukott a Matteo Salvini elleni per Olaszországban

Nagyvilág2021.05.14, 12:40

Nem bocsátja bírósági tárgyalásra az úgynevezett Gregoretti-ügyet a szicíliai Catania vizsgálóbírósága, mivel nem tartja megalapozottnak a vádemelést Matteo Salvini volt belügyminiszterrel szemben egy migránscsoport feltartóztatása miatt - közölte Salvini pártja, a Liga pénteken.

Leállítanák a Soros György által finanszírozott álcivilek a migránsok visszaküldését

Nagyvilág2021.04.27, 17:37

A Földközi-tengeren működő álcivil szervezetek nyílt levélben arra kérik az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát (UNCHR) és a Nemzetközi Migrációs Szervezetet (IOM), hogy állítsák le a migránsok visszaszállítását Líbiába. Közben ismét vita alakult ki a líbiai parti őrség és a többségében Soros György által finanszírozott álcivil szervezetek között, de az olasz kormánykoalícióban is újabb feszültséget keltett a bevándorlás kérdése.

Megkérdőjelezhető ítéletéről vált hírhedtté a Matteo Salvini ügyét tárgyaló bíró

Nagyvilág2021.04.19, 15:24

Az olasz jobboldal vezére, Matteo Salvini ügyét tárgyaló bíró korábban kiugróan enyhe ítéletet hozott egy terrorista propagandát terjesztő, líbiai migráns hátterű nő ügyében – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Európai reneszánsz - itt az Orbán-Morawiecki-Salvini-program

Itthon2021.04.01, 20:06

Több mint kétórás megbeszélést folytatott Orbán Viktor, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Matteo Salvini, az olasz jobboldal vezetője, a Liga elnöke.

Orbán Viktor Matteo Salvinivel és Mateusz Morawieckivel találkozik Budapesten - fotó

Itthon2021.04.01, 16:50

Megkezdte a tárgyalásokat Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Matteo Salvinivel, az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga vezetőjével és a lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel.

Budapesten találkozik ma Orbán Viktor, Mateusz Morawiecki és Matteo Salvini

Itthon2021.04.01, 09:06

A közös találkozó a koronavírus-járvány utáni Európa építését szolgálja - mondta Matteo Salvini, az olasz Liga párt vezetője korábban a találkozóról.

Az Európai Parlament működése lesz a magyar-lengyel-olasz találkozó egyik témája

Itthon2021.03.30, 18:58

Az Európai Parlament (EP) működése lesz az Orbán Viktor meghívására Budapesten rendezendő magyar-lengyel-olasz egyeztetés egyik témája - közölte kedden Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.

Salvini: A járvány után lehetőség nyílik egy új európai identitás újragondolására

Itthon2021.03.30, 14:11

Az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel közös találkozó a koronavírus-járvány utáni Európa építését szolgálja - válaszolta Matteo Salvini, az olasz Liga párt vezetője az MTI kérdésére a nemzetközi sajtónak kedden adott online interjúban, amely megelőzte csütörtökön esedékes budapesti útját.

Orbán Viktor Matteo Salvinivel és Mateusz Morawieckivel találkozik csütörtökön Budapesten

Itthon2021.03.30, 10:17

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Matteo Salvinivel, az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga vezetőjével és a lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel háromoldalú találkozón vesz részt csütörtökön Budapesten - erősítette meg Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár az MTI-nek kedden az olasz sajtó értesülését.

Az új Európa középpontjában az állampolgároknak kell állniuk, nem elsősorban gazdasági és pénzügyi érdekeknek

Nagyvilág2021.03.26, 09:25

Interjút készített a Magyar Nemzet a korábbi olasz belügyminiszterrel, Matteo Salvinivel. A bevándorlásellenes politikus a legtöbb kérdésben egy véleményen van a Fidesszel. Salvini az interjúban elmondta, hogy miként látja Európa jövőjét.

Az olasz sajtó szerint a Fidesszel akar közös EP-frakciót Salvini és Meloni is

Nagyvilág2021.03.21, 19:34

Az olasz jobboldal pártjai, a Matteo Salvini vezette Liga és a Giorgia Meloni által vezetett Olasz Testvérek is szívesen venné a Fidesz képviselőcsoportjával közös európai parlamenti formáció létrehozását - írta az olasz sajtó vasárnap.

Matteo Salvini: Azt állítják a vádlottak padjára, aki a nemzetbiztonságot védi

Nagyvilág2021.03.20, 15:07

Abszurd, hogy a civil hajók megtagadják a partra szállást a legközelebbi biztonságos kikötőben, és azt állítják a vádlottak padjára, aki a nemzetbiztonságot védi - mondta Matteo Salvini, a jobboldali olasz Liga párt vezetője, aki az Open Arms spanyol civil hajó feltartóztatása miatt ellene zajló előzetes bírósági tárgyaláson beszélt Palermóban szombaton.

Matteo Salvini: Válság idején csak egy marslakó foglalkozik a bevándorlás támogatásával

Nagyvilág2021.03.17, 13:42

„Csőd szélén állnak a vállalkozások, és a polgárok anyagi válságban vannak. De az olaszok igényeitől egyre távolabb eső baloldal csak a bevándorlásra gondol" - reagált Giorgia Meloni az ellenzéki, jobboldali Olasz Testvériség párt vezetője a Demokrata Párt új főtitkárának, Enrico Lettának a bevándorláspárti kijelentéseire, amelyeket Matteo Salvini is élesen bírált, derül ki a V4NA nemzetközi hírügynökség szemléjéből.

Új európai parlamenti képviselőcsoporton dolgozik Matteo Salvini Lengyelországgal és Magyarországgal

Nagyvilág2021.03.09, 14:43

Nem szerepel napirenden az olasz jobboldali Liga párt belépése az Európai Néppártba (EPP) Matteo Salvini pártvezető keddi nyilatkozata szerint, amelyben elmondta, hogy lengyelekkel és magyarokkal új európai parlamenti frakció létrehozásán dolgozik.

Matteo Salvini a magyar főkonzullal egyeztetett Milánóban

Nagyvilág2021.03.09, 08:05

Matteo Salvini, az olasz Liga vezetője a milánói magyar főkonzullal, Csiszár Jenővel egyeztetett, egyebek mellett a koronavírus elleni oltási kampányról és az idegenforgalom újraindításáról - közölte a párt hétfő este.

Matteo Salvini levelet írt Orbán Viktornak

Nagyvilág2021.03.03, 19:08

Matteo Salvini, az Olaszországban a kormánypártok közé tartozó jobboldali Liga vezetője üzenetet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, melyben "a magyar nép iránti barátságot és közelséget" hangsúlyozta - közölte az olasz politikus pártja szerdán.

Az EU migrációs politikájának megváltoztatását sürgette Matteo Salvini

Nagyvilág2021.02.18, 18:44

Az Európai Unió migrációs politikájának megváltoztatását sürgette a Liga jobboldali olasz párt vezetője, aki pénteken egy migránscsoport feltartóztatása miatt áll ismét bíróság elé Szicílián. Matteo Salvini pártja újra kormányon van, így elemzők szerint a bevándorlásellenes politikus újra főszerephez jutott.

Kinyittatott magának egy éttermet a Matteo Salvinit meghurcoló, bevándorláspárti olasz bíró

Nagyvilág2021.02.17, 13:55

Látványosan megszegve a járványügyi korlátozásokat kinyittatott magának egy éttermet, hogy a lányával és egy másik személlyel ott ebédelhessen egy bevándorláspárti olasz bíró, a 68 éves Nunzio Sarpietro, aki Matteo Salvini volt belügyminiszter ügyét tárgyalja – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség az Il Tempo című olasz lap cikkére hivatkozva.

Matteo Salvini óriási tisztelettel gondol a magyar népre

Nagyvilág2021.02.06, 16:11

Exkluzív interjúban beszélt a Hír TV-nek Matteo Salvini az ellene indult perről. A volt olasz belügyminiszter úgy fogalmazott: mivel nem követett el semmi rosszat, nem fél semmitől. A jobboldali politikus azt is elmondta, hogy óriási tisztelettel gondol a magyar népre.

Szijjártó Péter: Egész Európa köszönettel tartozna Salvininek

Itthon2021.01.09, 10:22

"Ma ismét bíróság elé citálják Matteo Salvini korábbi olasz belügyminisztert, a Lega vezetőjét. Az ok: Salvini 2019-ben nem engedett automatikusan kikötni egy 163 illegális migránst szállító (értsd: embercsempész) hajót. Vagyis megvédte hazáját, megvédte Európát. Ezek után bíróság elé állítják. Hát normális dolog ez?" - írta Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán szombaton.

Matteo Salvini szerint ünnepelnek az embercsempészek, mert eltörölte az olasz kormány az általa életbe léptetett migrációs törvényeket

Nagyvilág2020.12.18, 22:40

Az olasz parlament felsőházában pénteken este heves vita kísérte a kormány új migrációs intézkedéseiről szóló szavazást, amellyel eltörölték a Matteo Salvini volt belügyminiszter kezdeményezésére tavaly nyáron életbe léptetett törvényeket.

Matteo Salvini megköszönte Orbán Viktor támogatását - videó

Nagyvilág2020.10.03, 22:23

Matteo Salvini még a per kezdete előtt a Hír TV tudósítóján keresztül mondott köszönetet Orbán Viktor miniszterelnöknek a támogatásáért.

Már az első tárgyalási napon megbukott a Salvini elleni vád - videó

Nagyvilág2020.10.03, 20:44

Már az első tárgyalási napon megbukott a Matteo Salvini elleni vád, az államügyész szerint nem történt törvénysértés. A jobboldali olasz politikus ellen a migránsok feltartóztatása miatt indult bírósági eljárás. A Hír TV tudósítója Szicíliában a helyszínen kísérte figyelemmel az eseményeket. 

A Hír TV a helyszínről tudósít Matteo Salvini tárgyalásáról - videó

Nagyvilág2020.10.03, 15:37

Befejeződött Matteo Salvini kihallgatása a cataniai bíróságon. A per legújabb fejleményeiről, a szicíliai Cataniából tudósít a Hír TV. Az olasz jobboldali Liga párt elnökének azért kell bíróság elé állnia, mert tavaly nyáron, még belügyminiszterként nem engedett kikötni egy migránsokkal teli hajót.

Szijjártó Péter: Szégyen, hogy Matteo Salvinit, és nem az embercsempészeket állítják bíróság elé

Itthon2020.10.03, 15:05

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szégyenletesnek tartja, hogy Matteo Salvini volt olasz belügyminisztert állítják bíróság elé, és nem az embercsempészeket.

Matteo Salvini: Bíróság elé állítanak, mert megvédtem hazámat

Nagyvilág2020.10.02, 21:41

Bíróság elé állítanak, mert megvédtem hazámat, életeket mentettem, tiszteletben tartottam a törvényeket és felébresztettem Európát - mondta a volt olasz belügyminiszter Matteo Salvini, az ellenzéki Liga párt vezetője a szicíliai Cataniában péntek este. Salvinit szombatra előzetes bírósági tárgyalásra idézték egy migránscsoport feltartóztatása miatt.

Egyszerre rasszistáz és cigányoz az olasz baloldal támogatóköre egy Salvini-párti román önkormányzati képviselőjelöltet

Nagyvilág2020.09.19, 19:20

Rasszista, idegengyűlölő és szexista jellegű támadásoknak van kitéve a Salvini-féle Liga egyik fiatal, román származású, női önkormányzati képviselőjelöltet, Aylin Nica. A baloldali pártok szimpatizánsai részben a származása, részben a jobboldali politikai nézetei miatt inzultálják verbálisan a fiatal lányt. Az NGO-k és a baloldali jelöltek nem hajlandóak elhatárolódni a Nica ellen indított minősíthetetlen stílusú gyalázkodástól.

Megtámadta egy migráns Matteo Salvinit - videó

Nagyvilág2020.09.09, 18:34

Matteo Salvinire, az olasz ellenzéki Liga párt vezetőjére támadt egy bevándorló egy kampányeseményen szerdán Toscanában, ahol szeptember 20-21-én tartanak regionális választásokat. Az olasz pártok kivétel nélkül elítélték a történteket. A rendőrség azonban már mentegeti a támadót.

Matteo Salvini a magyar család- és ifjúságpolitikát dicsérte

Nagyvilág2020.08.21, 23:53

Magyarország népesedéspolitikáját dicsérte Matteo Salvini, a Liga vezetője a Comunione e Liberazione olasz katolikus mozgalom Riminiben zajló találkozóján péntek este.

Újjáalakult a Liga: Matteo Salvini befejezte a párt reformját

Nagyvilág2020.08.04, 15:37

Matteo Salvini miniszterelnök-jelölt pártlogón feltüntetett nevével és mintegy százezer új taggal keddtől újjáalakul az olaszországi Liga párt, amely így végleg búcsút mond az Umberto Bossi alapította elődszervezetnek, az Északi Ligának.

Salvini: A baloldali olasz kormány az embercsempészek cinkosa, inkompetens és veszélyes

Nagyvilág2020.08.03, 13:25

Ismét feldühítette Matteo Salvini volt olasz belügyminisztert az olasz kormány inkompetens és veszélyes tevékenysége. A bevándorlásellenes politikus kifogásolta, hogy Lampedusa szigetére ismét 250 illegális bevándorló érkezett. A Liga vezetője egészségügyi bomba robbanásáról beszélt - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Mint ismert, rendre koronavírusos migránsok érkeznek az olasz és a máltai partokhoz is. 

Matteo Salvini megköszönte Orbán Viktor támogatását

Itthon2020.07.31, 20:32

Matteo Salvini, a Liga és az olasz jobboldali ellenzék vezetője közösségi oldalán tolmácsolta köszönetét Orbán Viktor miniszterelnöknek, aki pénteken kitartásra buzdította őt, miután a parlament megvonta mentelmi jogát.

Szijjártó Péter: Matteo Salvini köszönetet, nagyrabecsülést és kitüntetést érdemel

Itthon2020.07.31, 13:48

Matteo Salvini köszönetet, nagyrabecsülést és kitüntetést érdemel - reagált Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán Matteo Salvini mentelmi jogának megvonására.

Az olasz baloldali kormánytöbbség megvonta Matteo Salvini mentelmi jogát

Nagyvilág2020.07.30, 20:03

A római felsőház megszavazta Matteo Salvini szenátor, a jobboldali ellenzéki Liga vezetője mentelmi jogának megvonását csütörtökön. A Salvini elleni jogi eljárás az illegális bevándorlókat szállító Open Arms spanyol hajó kikötésének megtiltása miatt indult.

Száz migráns szökött meg egy olasz karanténtáborból

Nagyvilág2020.07.27, 00:00

Mintegy százan szöktek ki a szicíliai Caltanisetta táborából, ahol karantén alá helyezett tunéziaiakat szállásoltak el. Vasárnap estig legalább tíz bevándorlót találtak meg a fegyveres erők katonái és a rendőrök, a többieket továbbra is nagy erőkkel keresik.

Egyetlen nap alatt 30 migránsokkal teli hajó és csónak érkezett Lampedusára

Nagyvilág2020.07.24, 10:42

Tarthatatlannak nevezte a migrációs és egészségügyi helyzetet Matteo Salvini, az olasz ellenzéki Liga párt vezetője Lampedusa migránsközpontjában csütörtökön, hangoztatva, hogy a szigeten nem migráció, hanem káosz van.

Orbán Viktor üzenetet küldött Matteo Salvininek: Magyarország Olaszország oldalán áll

Itthon2020.07.20, 09:54

Matteo Salvini, a Liga vezetője vasárnap nyilvánosságra hozta azt az sms-üzenetet, amelyben a brüsszeli EU-csúcson részt vevő Orbán Viktor leszögezte, hogy Magyarország szilárdan Olaszország oldalán áll. Salvini úgy reagált, "Orbán Olaszország mellett áll, miközben a római kormányfő, Conte és a baloldali Demokrata Párt európai barátai Olaszországot támadják".

Matteo Salvini is megemlékezett Benedek Tiborról

Itthon2020.06.20, 16:01

Matteo Salvini korábbi olasz belügyminiszter is megemlékezett közösségi oldalán a csütörtökön meghalt Benedek Tiborról.

Orbán Viktor: A visegrádiak támogatják Olaszország európai megsegítését

Itthon2020.06.15, 09:26

SMS-üzenetében Orbán Viktor arra kérte Matteo Salvinit, a Liga vezetőjét, hogy továbbítsa ezt a magyar álláspontot Giuseppe Conte miniszterelnöknek, valamint azt a kérését is, hogy az olasz kormányfő is támogassa a visegrádi országok törekvéseit. 

Matteo Salvini: Magyarország számunkra példakép

Itthon2020.06.03, 00:06

Az MTI-nek nyilatkozva példaképnek nevezte Magyarországot Matteo Salvini, az olasz ellenzéki Liga párt elnöke az általa vezetett jobboldali pártkoalíció koronavírus-járvány utáni első utcai demonstrációján, amelyet kedden Róma belvárosában rendeztek.

Orbán Viktor Matteo Salvininek: Magyarország veled van! - kép

Itthon2020.05.26, 15:57

Kedves Barátom! Gratulálok. Magyarország veled van, Matteo! Viktor - írta SMS-ben olasz nyelven Orbán Viktor miniszterelnök Matteo Salvininek, a Liga párt vezetőjének, volt olasz belügyminiszternek. Erről egy képet osztott meg közösségimédia-oldalán.

Elvetette Matteo Salvini mentelmi jogának megvonását az illetékes parlamenti bizottság

Nagyvilág2020.05.26, 15:55

Az olasz parlament felsőházának mentelmi bizottsága nem támogatja, hogy megvonják Matteo Salvini szenátor, a Liga párt vezetőjének mentelmi jogát az őt korábbi belügyminiszterként érintő újabb eljárásban, az Open Arms civilhajóval tavaly érkezett migránscsoport feltartóztatása miatt - jelentette be a bizottság kedden.

Matteo Salvini: Nem bántam meg az olasz határok védelmét

Nagyvilág2020.05.25, 22:32

Belügyminiszterként Olaszország törvényeit, szuverenitását, biztonságát védtem - hangoztatta Matteo Salvini, a Liga vezetője hétfő esti közleményében a felsőház mentelmi bizottságának kedden várható döntésére utalva, amely a volt belügyminisztert érintő újabb eljárásban mond véleményt az Open Arms civilhajó tavaly nyári feltartóztatása miatt.

Hangfelvétel leplezte le az olasz ügyészeket: tudták, hogy Salvini jogszerűen járt el, mégis pert indítottak ellene

Nagyvilág2020.05.21, 16:26

Elismerte egy olasz ügyész és jogász kollégája egy privát beszélgetésben, hogy Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter „nem tett semmi rosszat", amikor még belügyminiszterként megtiltotta az illegális migránsok partra szállását Olaszországban – de megegyeztek abban, hogy továbbra is támadni kell a Liga vezetőjét, számolt be a La Veritá című olasz hetilap csütörtökön. A viterbói ügyész megkérdőjelezte a Salvini ellen a szicíliai Agrigento ügyészségén indított eljárások jogi alapját is - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

600 ezer illegális migránst akar amnesztiával legalizálni a baloldali olasz kormány

Nagyvilág2020.05.09, 18:11

A területalapú tartózkodási engedély tervezetének bukása után az olasz baloldali kormánykoalíció a járványhelyzetre hivatkozva szeretne teljes amnesztiát adni az illegális migránsoknak, másképp: legális bevándorlókká szeretné átminősíteni őket – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A bevándorlásellenes, jobboldali Liga szerint azonban a római kormányt a látszólagos segítség helyett sötétebb érdekek motiválják. Az illegális migránsok legálissá tétele ellen leghangosabban a Liga elnöke, Matteo Salvini volt belügyminiszter tiltakozik.

Koronavírusos betegeket ápoló olasz nővért erőszakolt meg egy szenegáli migráns

Nagyvilág2020.05.08, 11:08

Közel egy órán keresztül erőszakoskodott a szenegáli migráns a 48 éves ápolónővel, aki a koronavírus elleni küzdelem frontvonalában dolgozik. A támadásra Matteo Salvini bevándorlásellenes politikus is reagált, elítélve azt – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a La Repubblica című olasz lap cikke alapján.

Lefoglalták az olasz hatóságok az Aita Mari migránscsempész hajót

Nagyvilág2020.05.07, 11:29

Arról számoltak be olasz sajtóorgánumok, illetve az MTI is, hogy az olasz parti őrség közleménye alapján, a szicíliai Palermo kikötőjében lefoglalták a Salvamento Marítimo Humanitario spanyol álcivil szervezet Aita Mari nevű hajóját, amely migránsokat csempészett a Földközi-tengeren keresztül Európába.

Lefoglalták a migránsokat csempésző Alan Kurdi Soros-hajót

Nagyvilág2020.05.06, 16:50

Lefoglalták a Sea-Eye nevű, Soros György által is támogatott német álcivil szervezet Alan Kurdi hajóját az olasz hatóságok a palermói kikötőben - közölte az ANSA olasz hírügynökség szerda hajnalban. Az Alan Kurdi fedélzetén a Sea-Eye már évek óta afrikai migránsokat csempész a Földközi-tengeren keresztül, és Máltán vagy Olaszországban teszi ki őket a szárazföldre. A német álcivil szervezet tevékenységét leghangosabban Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter, a bevándorlásellenes Liga elnöke kritizálta.

600 ezer illegális migránsnak adna tartózkodási engedélyt az olasz baloldali kormány

Nagyvilág2020.05.05, 14:10

Legalább fél évre legális bevándorlókká változtatná a baloldali római kormány az illegális migránsokat. A kormányzati tervek szerint a migránsok tartózkodási és munkavállalói engedélyt is kaphatnának. Matteo Salvini, a bevándorlásellenes Liga vezetője ellenzi a lépést – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség olasz forrásokra hivatkozva.

Soros György által finanszírozott szervezetek segítik a migránsokat

Nagyvilág2020.04.22, 11:55

Két szudáni migráns olasz ügyvédek segítségével az Európai Emberi Jogok Bírósághoz fordult, miután a máltai hatóságok nem nyújtottak nekik segítséget húsvét előtt. Most kiderült, hogy az afrikai bevándorlók ügye már akkor a strasbourgi bíróság előtt volt, amikor ők még a Földközi-tengeren hánykolódtak, tehát elméletileg a csónakból kezdtek pereskedni. A bevándorlásellenes Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter szerint Soros Györgyhöz köthető szervezetek állnak a történtek háttérében - hívja rá fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Matteo Salvini tiltakozik a migránsoknak felállított karanténhajók ellen

Nagyvilág2020.04.16, 20:09

Az Olaszországba illegális bevándorlókat szállító külföldi nem kormányzati szervezetek ellen (NGO) emelte fel szavát Matteo Salvini volt belügyminiszter, az ellenzéki Liga párt vezetője, miután megkezdődött a civilhajókkal érkezett migránsok karanténhajókon való elhelyezése csütörtökön.

Matteo Salvini üdvözli a magyar koronavírus-törvény elfogadását

Itthon2020.03.31, 11:20

Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter és kormányfőhelyettes, a bevándorlásellenes, jobboldali Liga elnöke üdvözli a magyar Országgyűlés döntését a koronavírus-törvény megszavazása kapcsán, és sok szerencsét kíván a válságkezelésben Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek.

Meghalt egy mentős koronavírusban Olaszországban

Nagyvilág2020.03.15, 14:53

Koronavírusban meghalt egy egészségügyi dolgozó Olaszországban tegnap este. Matteo Salvini, a Liga elnöke, volt belügyminiszter megható üzenetben vett búcsút a férfitől.

Soros György spekulációjára figyelmeztet Matteo Salvini

Nagyvilág2020.03.10, 17:46

Hétfőn ismét megnyílt az olasz tőzsde, azonban az értékek komoly zuhanásba kezdtek a koronavírus-járvány miatt. Matteo Salvini, a Liga párt vezetője, korábbi belügyminiszter Twitter-oldalán figyelmeztetett a Soros György-féle üzletemberek tevékenységére. Az amerikai milliárdosról rossz emlékei lehetnek az olaszoknak, hiszen 1992-ben komoly támadást intézett a líra ellen – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Visszarendeződéstől tartanak az olaszok a migráció elleni védelem területén

Nagyvilág2020.02.18, 17:00

A migránsok kiemelt védelme, az olasz állampolgárság megszerzésének könnyítése és a Soros-hajókra vonatkozó büntetések csökkentése is szerepel Luciana Lamorgese olasz belügyminiszter törvénymódosítási javaslatcsomagjában, amelyet hétfőn terjesztett be a Miniszterek Tanácsa elé. Az olaszok attól tartanak, hogy visszatérnek a baloldali Matteo Renzi kormánya alatt uralkodó áldatlan állapotok – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség az Il Giornale című lap cikkére hivatkozva.

Megvonta Matteo Salvini mentelmi jogát az olasz szenátus, mert nem engedett kikötni egy migránshajót

Itthon2020.02.12, 17:52

Az olasz kormánytöbbség megszavazta a volt belügyminiszter, Matteo Salvini, az ellenzéki Liga és a jobbközép koalíció vezetője mentelmi jogának megvonását a római felsőházban kedden tartott voksoláson. Salvini bejelentette, hogy készen áll bíróság elé állni az olaszországi határok védelméért.

Az olasz belügyekbe is beavatkozik Soros György

Nagyvilág2020.02.10, 11:26

Az elmúlt időszakban egy új álcivil mozgalom jelent meg Olaszországban. A magukat "szardíniáknak" nevező csoport célja az, hogy a jobboldali erők ellen szervezkedjen, külön kiemelve a volt olasz belügyminiszter, Matteo Salvini bevándorlásellenes Liga pártját. A január végi regionális választásban is aktívan részt vett a szervezet, amely tagjai között bevándorláspártiak is szép számmal előfordulnak. Az olasz baloldal új KEDVENCE pedig egy Elena Ethel Schlein nevű nő lett, aki – akárcsak a szardíniák – Soros Györgyhöz köthető – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Orbán Viktor Matteo Salvinivel találkozott Rómában - fotó

Itthon2020.02.05, 07:56

A találkozóról Facebook-oldalán osztott meg egy fotót a miniszterelnök.

Exit poll: Salvini nagyon nyert Calabriában

Nagyvilág2020.01.27, 08:54

A dél-olaszországi Calabria tartományban az exit poll eredmények alapján a Matteo Salvini vezette bevándorlásellenes jobboldal nagyon nagy fölénnyel nyert. A hagyományosan erősen baloldali Emilia-Romagna tartományban nagyon szoros eredmény várható.  

Salvini ellentámadást indított a bevándorláspárti olasz kormány ellen

Nagyvilág2020.01.21, 09:57

Önként bíróság elé áll Matteo Salvini, a Liga vezetője, volt belügyminiszter, a bevándorláspárti baloldali kormány azonban - félve a népharagtól - a hétvégi tartományi választásokra tekintettel megfutamodott. Salvini mentelmi jogának megvonását az M5S (Öt Csillag) nevű kormánypárt kezdeményezte, mert belügyminiszterként az országot védte a bevándorlók áradatától, ezért nem engedett kikötni több migránsokat szállító hajót. Hétfőn a szenátus mentelmi bizottságában szavaztak, azonban miután Salvini bejelentette, hogy arra kérte párttársait, szavazzák meg a javaslatot, a kormánypártiak el sem mentek. Mindenáron el akarják halasztani a ddöntést: ...

Salvini kész bíróság elé állni, a baloldali kormány megijedt

Nagyvilág2020.01.20, 21:08

A Liga szenátorai a felsőház mentelmi bizottságának hétfői ülésén igent mondtak vezetőjük, Matteo Salvini mentelmi jogának megvonására, miután a párt vezetője bejelentette, hogy bíróság elé akar állni egy tavaly nyári migránsügyben. A kormánypárti Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) tagjai nem vettek részt az erről szóló szavazáson.

Sorsdöntő lehet a jövő heti olasz tartományi választás

Nagyvilág2020.01.19, 11:55

Sorsdöntő lehet az olasz belpolitikában az Emilia Romagna-i tartományi választás - mondta Szomráky Béla Olaszország-szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.

Matteo Salvini: A baloldal egyre jobban fél hatalma elvesztésétől

Nagyvilág2020.01.19, 11:05

Az olasz baloldal egyre jobban fél, mert elveszítette az egykor általa képviselt társadalmi osztályokat, Matteo Salvini szerint. A jobboldali koalíciót vezető, ellenzéki Liga párt vezére azt ígérte az észak-olaszországi Maranellóban szombat délután tartott egyik kampányzáró eseményen, hogy kormányváltás jöhet a január 26-i tartományi választások után.

Salviniék tartományonként hódítják el a baloldaltól Olaszországot

Nagyvilág2019.12.29, 11:23

Tartományonként hódítja el a baloldaltól a bevándorlásellenes Matteo Salvini vezette Liga Olaszországot - mondta Szomráky Béla Olaszország-szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Megváltoztatná a baloldali olasz kormány Salvini bevándorlásellenes törvényeit

Nagyvilág2019.12.28, 17:36

A baloldali római kormánykoalíció megváltoztatja a Matteo Salvini volt belügyminiszter irányításával elfogadott migrációs biztonsági csomagokat - jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnök szombaton év végi sajtótájékoztatóján, amelyet a Rai News 24 hírcsatorna közvetített.

Matteo Salvini: Szégyen, hogy egy olasz iskolában betiltották a karácsonyi szentmisét

Itthon2019.12.24, 09:51

Szégyen, felfoghatatlan szégyen! Így reagált Matteo Salvini az olasz jobboldal vezetője arra, hogy egy szicíliai iskolában idén eltörölték a hagyományos karácsonyi misét és a betlehemállítást a nem keresztény gyerekekre való tekintettel - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Salvini a Liga szombati kongresszusán is reagált az ügyre, egy kerámia betlehemmel a kezében érkezett. „Mi vagyunk a keresztények utolsó reménye", jelentette ki.

Matteo Salvini újra bizonyította, hogy nem kér az erőszakos iszlamizációból

Nagyvilág2019.12.23, 17:02

„A nyugati kereszténység utolsó esélye vagyunk, nem engedhetünk teret azoknak, akik karddal akarják meghódítani a világot" – mondta a Liga milánói kongresszusán Matteo Salvini. A politikus egy jászollal is fotózkodott.

Új alapszabályt fogadtak el a Salvini vezette Liga kongresszusán

Nagyvilág2019.12.21, 20:18

Megszavazta új alapszabályát szombaton a Matteo Salvini vezette jobboldali Liga a milánói pártkongresszuson, ahol az eddigi Északi Liga végérvényesen Ligára változtatta elnevezését, országos szintűvé alakította át saját pártszervezetét, valamint a színét is zöldről kékre változtatta.

A bevándorláspártiak bosszúja: börtönbe küldenék Salvinit

Nagyvilág2019.12.19, 00:12

Az olasz kormánypártok közé tartozó Öt Csillag Mozgalom (M5S) támogatja, hogy megvonják Matteo Salvini volt belügyminiszter, a Liga vezetőjének mentelmi jogát az elleni indított ügyészi eljárásban egy migránsokat szállító hajó kikötési tilalma miatt - jelentette be Luigi Di Maio, az M5S vezetője szerda este.

Matteo Salvini nemzeti összefogást sürgetett Olaszország megmentésére

Nagyvilág2019.12.15, 16:48

A kormány és ellenzéki pártok közös országmentő bizottságának felállítását javasolta Matteo Salvini, az ellenzéki Liga vezetője vasárnap az újabb olaszországi pénzintézet, a Popolare di Bari bank csődbejelentése után.

Átült Matteo Salvini pártjába néhány kormánypárti szenátor

Nagyvilág2019.12.13, 15:07

A bevándorlásellenes Matteo Salvini vezette Liga frakciójába ült át pénteken az Öt Csillag Mozgalom (M5S) három felsőházi tagja, tovább gyengítve a belső válsággal küzdő kormánypártot. Luigi Di Maio, az M5S vezetője árulásnak nevezte átülésüket, míg Salvini úgy reagált, a kormány helyett az ellenzéket választó szenátorok előtt nyitva a Liga kapuja.

Matteo Salvini: A jobboldal megmenteni akarja Olaszországot Európában, és nem kivezetni onnan

Nagyvilág2019.12.12, 10:28

A nehéz felfogásúak Európa igazi ellenségei, akik mindent elfogadnak, amit Brüsszel diktál - jelentette ki Matteo Salvini, az ellenzéki Liga és az olasz jobboldali koalíció vezetője szerda esti parlamenti felszólalásában. A képviselőház után a szenátus is megszavazta Róma tervezett csatlakozását az Európai Stabilitási Mechanizmus (EMS) reformjához.

Áruló az olasz miniszterelnök Salvini szerint és a lemondását követelte

Nagyvilág2019.11.28, 14:40

Az olasz államfő közbelépését, a miniszterelnök parlamenti számonkérését és lemondását követelte Matteo Salvini, a Liga és a jobbközép ellenzék vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen árulással vádolta Giuseppe Conte kormányfőt, mivel a parlament megkerülésével az Európai Unióval megállapodott az európai pénzügyi stabilitási mechanizmus (ESM) reformjáról.

A bevándorláspárti olasz kormány enyhíteni akar a migrációs törvényeken

Nagyvilág2019.11.20, 23:48

Csökkentik az olaszországi partokra migránsokkal érkező hajókra korábban kivetett szankciókat, és eltörlik a humanitárius menedékkérelmi rendszer szigorítását - jelentette be a Matteo Salvinitől bevezetett migrációs intézkedések módosítását Luciana Lamorgese jelenlegi belügyminiszter szerdán.

Az ügyészség vádat emelt Salvini ellen, mert megvédte az olaszokat a migránsoktól

Nagyvilág2019.11.19, 15:09

A szicíliai Agrigento ügyészsége vádemelést kezdeményezett Matteo Salvini, a Liga vezetője ellen, mert feltartóztatta Soros György egyik migránsokat szállító hajóját, az Open Armst. "Személyi szabadság korlátozása és hivatali kötelezettség elmulasztása" - szól a hivatalos indoklás. A volt belügyminiszter közösségi oldalán üzent: "számomra ez kitüntetésnek számít". 

Migránsok verekedtek Milánó központjában

Nagyvilág2019.11.16, 21:47

Legalább harminc észak-afrikai fiatal verekedett össze Milánó központjában - jelentette az olasz sajtó szombaton.

Berlusconi azt akarja, hogy vegyék fel Salvini Ligáját a Néppártba

Nagyvilág2019.11.12, 16:19

Silvio Berlusconi, a Hajrá Olaszország (FI) elnöke az Európai Néppárt (EPP) november 20-án Zágrábban esedékes kongresszusán a Matteo Salvini vezette Liga belépését javasolja - jelentette az Il Giornale olasz jobbközép napilap kedden.

Matteo Salvinivel erősödhet az Európai Néppárt

Nagyvilág2019.11.11, 10:52

Közeledik egymáshoz a korábbi olasz belügyminiszter, Matteo Salvini pártja, a bevándorlásellenes Liga és az Európai Néppárt, amiből akár még szövetség is lehet, az olasz párt ugyanis európai szövetségest, a Néppárt pedig egy erős tagszervezetet keres Berlusconiék helyett – írja olasz lapértesüléseket idézve a Magyar Nemzet. Emlékeztetnek, hogy a Matteo Salvinivel való összefogást Orbán Viktor a májusi európai parlamenti választások előtt sürgette, akkor az ötlet süket fülekre talált a pártcsalád részéről. Matteo Salvini támogatottsága a csúcson van Olaszországban, legutóbb egy olyan tartományban tudtak nyerni, ahol fél évszázada a bbaloldal ...

Az olasz jobboldali pártok elítélték a holokauszt-túlélő elleni támadásokat

Nagyvilág2019.11.09, 16:09

Szolidaritását fejezte ki az antiszemita támadások célpontjává vált Liliana Segre holokauszt-túlélőnek, örökös szenátornak Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke szombaton.

Rekordmagasságban Salvini és a Liga támogatottsága

Nagyvilág2019.11.04, 19:45

A választók 40 százaléka Matteo Salvinire szavazna, ha most tartanák a választásokat Olaszországban – derül ki az Ipsos közvélemény-kutató október végi felméréséből. A pártokat nézve a Liga támogatottsága több mint 34 százalékra nőtt, míg a kormányzó Öt Csillag Mozgalomé (M5S) és a Demokrata Párté (PD) 18 százalék alá zuhant. A jobbközép Olasz Testvérek (FdI) a 10 százalékos lélektani küszöbhöz közelítenek - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Hatalmas győzelmet aratott Matteo Salvini Umbriában

Nagyvilág2019.10.28, 10:05

Nagyon sima győzelmet aratott a Matteo Salvini vezette olasz jobboldal Umbria tartományban a vasárnapi regionális választáson. 

Matteo Salvini az Olaszok Koalíciójának nevezte el a jobboldali pártok szövetségét

Nagyvilág2019.10.21, 15:45

Az Olaszok Koalíciójának nevezte el Matteo Salvini, a bevándorlásellenes Liga elnöke az általa vezetett római tömegdemonstráción egységbe forrt jobboldali és jobbközép pártok szövetségét a Corriere della Sera című olasz napilapnak adott interjúban. Eközben a Giuseppe Conte vezette bevándorláspárti, baloldali kormánykoalícióban egyre erősebbek az ellentétek.

Salvini 200 ezer ember előtt beszélt a bevándorláspárti, új baloldali olasz kormány elleni tüntetésen

Nagyvilág2019.10.20, 09:37

A Liga vezette olasz jobboldal készen áll a kormányzásra - jelentette ki Matteo Salvini, a Liga vezetője a Rómában szombaton tartott kormányellenes nagygyűlésen. Többek között arról is beszélt a kétszázezres tömeg előtt, hogy a "Soros-erők uralta Európában" jól teszi Orbán Viktor, hogy védelmezi országát. Matteo Salvini üdvözletét küldte a magyar és a lengyel népnek, de a németeknek, franciáknak is, akik szerinte "más sorsot érdemelnének".

Bayer Zsolt: Matteo Salvini harca a magyarok harca is - videó

Itthon2019.10.19, 17:50

Bayer Zsolt a mai szimpátiatüntetésen hangsúlyozta: a nemzet, a nemzeti büszkeség, a nemzethez tartozás és a hazaszeretet európai érték. És nem engedik senkinek, hogy ezeket az értékeket lecseréljék valami másra.

Rengetegen voltak a Salvini melletti budapesti szimpátiatüntetésen

Itthon2019.10.19, 17:09

Nagyon sokan voltak azon a Matteo Salvini melletti szolidaritási tüntetésen az olasz nagykövetség előtt, amelyet Bayer Zsolt a Magyar Nemzet főmunkatársa, a Hír TV népszerű Bayer Show-jának házigazdája hirdetett meg. A demonstráción a Hír TV szerint Bayer Zsolt úgy fogalmazott: az olasz hazafiak megérdemlik, hogy a magyar hazafiak kiálljanak mellettük és értük ebben a történelmi pillanatban.

Százezrek tüntetnek Rómában a bevándorláspárti, új baloldali olasz kormány ellen

Nagyvilág2019.10.19, 17:22

Szeptember elején felállt a baloldali bevándorláspárti olasz kormány, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) koalíciós kormánya Giuseppe Conte miniszterelnök vezetésével. A fenti, sajátos koalíció azért jött létre, mivel Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője az előrehozott választások érdekében felmondta a koalíciót a Brüsszelnek egyre több, értelmetlen engedményt tenni akaró Öt Csillaggal. A baloldali pártok antidemokratikus módon, inkább megegyeztek, mint hogy megkérdezzék a választókat és persze,  nagy eséllyel elbukjanak Salvinivel szemben. Salvini belügyminiszterként sikerrel fékezte meg a Soros-fééle ...

Ma megmutatja erejét Salvini és az olasz jobboldal

Nagyvilág2019.10.19, 11:50

Olaszország minden szegletéből tízezrek indultak útnak ma hajnalban Róma felé, hogy Matteo Salvini korábbi belügyminiszter felhívására erőt demonstráljanak a keresztény értékek védelme helyett az európai határok migránsok előtti megnyitásával foglalkozó, „Brüsszelben fogant" baloldali kormány ellen. A Magyar Nemzet tudósítója a bevándorlásellenes Liga politikai központjának számító Milánóból kíséri Salvini elkötelezett támogatóit az olasz főváros legnagyobb, és egyúttal a világ legjelentősebb katolikus egyházi épületeként számon tartott Lateráni Szent János-bazilikáig. A népszerű politikus ugyanis a katedrális előtti térre hirdette ...

Hatalmas tüntetésre hívja az olaszokat Matteo Salvini Rómába

Itthon2019.10.19, 10:03

Az Ocean Viking civil hajó 104 menedékkérőt vett fedélzetére pénteken egy gumicsónak fedélzetéről 50 tengeri mérföldre (93 kilométer) a líbiai partoktól – közölte a hajót üzemeltető SOS Mediterranée és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) civil szervezet.

V4NA: Vonzza az olasz vállalkozásokat Magyarország

Gazdaság2019.10.18, 15:01

Több mint 34 százalékkal nőtt az Olaszország és Magyarország közötti kereskedelmi forgalom az elmúlt öt évben. Matteo Salvini volt olasz miniszterelnök-helyettes szerint példaértékű, hogy Magyarországon Orbán Viktor magyar miniszterelnök kormánya 9 százalékra csökkentette a társasági adót, ezért „minden nap egy új olasz vállalkozás születik" a közép-európai országban – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Berlusconi: Salvini az olasz jobbközép vezetője

Nagyvilág2019.10.18, 14:40

Matteo Salvinit, a Liga vezetőjét nevezte meg az olasz jobbközép erők új irányítójaként Silvio Berlusconi, a Hajrá Olaszország (FI) elnöke pénteken, aki huszonöt év óta először nevezett meg utódot az eddig általa vezetett koalíció élére.

V4NA: Több millió dollárt kaptak Sorostól a migrációpárti olaszok

Nagyvilág2019.10.17, 17:07

Több mint 8,5 millió dollár támogatás érkezett az előző két évben olasz nem kormányzati szervezeteknek és politikusoknak Soros György Nyílt Társadalom Alapítványától. Az erről szóló cikket osztotta meg Facebook-oldalán Matteo Salvini, volt belügyminiszter, az ellenzéki Liga elnöke – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Előző
Következő