Massimo Maccarone
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Premier League
- Middlesbrough FC
- AS Roma
- átigazolás
A nap játékosa: Massimo Maccarone (Empoli)
Az olasz másodosztályban szereplő Empoli támadója, Massimo Maccarone sporttörténelmet írt szerdán, az angolok elleni válogatott mérkőzésen. Személyében ugyanis az első olyan talján válogatottat köszönthetjük, aki úgy húzhatta fel a címeres mezt, hogy korábban sosem lépett pályára az élvonalban. Ez persze nem sokáig lesz így, a csatár iránt a Juventus és az AS Roma is érdeklődik.
- legfrissebb
- legrégebbi
A nap játékosa: George Boateng (Middlesbrough FC)
Úgy látszik, a Middlesbrough-nál valóban komolyan gondolják, hogy a következő idényben versenybe szállnak a nemzetközi kupát érő helyezésekért. A klub előbb a fiatal olasz Massimo Maccaronét vette meg, majd szerződtette a világbajnok Juninhót, végül pedig az Aston Villa holland válogatott középpályását, Boatenget igazolta le közel ötmillió fontért.
Batistuta távozhat Rómából
Olasz lapértesülések szerint a január 1-jén kezdődő téli átigazolási idényben a Middlesbrough elengedi Massimo Maccaronét a Manchester United labdarúgócsapatához, s helyére Gabriel Batistutát szerződteti az AS Romától.
Maccarone máris távozna a Middlesbrough-tól
Massimo Maccarone valóságos villámkarriert futott be tavasszal: az olasz támadó úgy mutatkozhatott be a talján válogatottban, hogy korábban egyetlen meccsen sem szerepelt a Seire A-ban, a nyáron pedig nyolcmillió fontért szerződött az Empolitól a Middlesbrough-ba. Eleinte jól is ment neki az angol együttesben, de mostanában a kispadra szorult, ami miatt máris a távozás gondolatával foglalkozik.
Focinapszám: 52
52 mérkőzés után először kapott tizenegyest a Premier League-ben a Middlesbrough együttese, amit a csapat olasz támadója, Massimo Maccarone érvényesített is.
Ki megy ma? - Zlatan, Luizao
Az AS Roma elnöke, Franco Sensi hivatalosan is elismerte, hogy bejelentkezett az Ajax Amsterdam svéd csatáráért, Zlatan Ibrahimovicért, és a pletykák szerint a Farkasok a Middlesbrough-ban légióskodó Massimo Maccaronét is kiszemelték.
Maccarone válthatja Cassanót a Románál
Lapértesülések szerint Antonio Cassano két év után elhagyja a Roma labdarúgócsapatát, s helyére Massimo Maccarone érkezik.
Ki megy ma? - Kanu, Poschner
A Schalke 04 lengyel védője, Tomasz Hajto iránt az Everton érdeklődik. A Middlesbrough olasz csatára, Massimo Maccarone szeretne hazatérni Itáliába. Az Olympique Marseille a hírek szerint szívesen elcserélné orosz támadóját, Dmitrij Szicsovot a Lens csatárával, Daniel Moreirával.
Ki megy ma? - Beattie, Maccarone
Az AS Monaco olasz kapusa, Flavio Roma 2008-ig meghosszabbította szerződését a klubnál. A Newcastle United 11,3 millió euróért leigazolta a skót Rangers FC francia középhátvédjét, Jean-Alain Boumsongot. A Southampton csatáráért, James Beattie-ért az Everton és az Aston Villa is hatmillió fontot ajánlott.
Ki megy ma? - Zidan, Djemba-Djemba
Az AC Parma csatára, Massimo Maccarone kölcsönbe a Sienába igazolt. A Newcastle United a Fulham portugál szélsőjét, Luis Boa Mortét szemelte ki. A Werder Bremen a dán FC Midtjílland egyiptomi csatárát, Mohammed Zidant figyeli.