Mars
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Rovarokat is ennének a Mars telepesei
Bár a hivatalos jelentkezés meg el sem kezdõdött, máris több ezer önkéntes jelezte a Mars One programnak, hogy vissza nem térõ telepesként is elutazna a vörös bolygóra. Az [origo]-nak adott válaszok alapján elsõsorban az ismeretlen felfedezése vonzza a jelentkezõket. Ha valóban lesz utazás, az elsõ Mars-lakóknak nem lesz könnyû dolguk: rovarokat esznek, családot nem alapíthatnak, és jó, ha életben maradnak.
Kalandra fel! 2022-ben meghódítjuk a Marsot
Az egyik legnagyobb tudományos szenzáció lehet, ha megvalósul a sci-fi álom, és a Curiosityt tíz év múlva emberek követhetik: egy holland vállalkozás már keresi is a jelölteket a Mars-utazáshoz - a bökkenõ viszont az, hogy az út csak oda szól. A Life.hu megkereste Farkas Bertalan ûrhajóst, Nemere István írót és egy pszichológust, hogy mit szólnak ehhez az - egészen õrültnek látszó - kalandhoz.
Életképes felfedezés történt a Marson
Igen erõs bizonyítékot találtak arra, hogy léteztek olyan felszínközeli üledékrétegek a Marson, ahol volt folyékony víz, és kialakulhatott az élet is.
- címkék:
- Mars
- élet
- felszín alatti vizek
- Címkefelhõ »
Izgalmas kõzeteket talált a Mars-járó
Izgalmas üledékrétegek térségébe érkezett a Curiosity, és vizsgálatukhoz elõször veti be kõzetfúró berendezését. Az öt centiméter mélységû mintavétel a legbonyolultabb mérnöki feladat a leszállás óta.
- címkék:
- Mars
- fúrás
- Curiosity
- Címkefelhõ »
Meglepetést hozott egy Mars-szimuláció
Benépesíthetik-e a vörös bolygót a Curiosity Mars-járóra vagy a jövõ ûrszondáira potyautasként feljutó mikrobák? Két új kísérlet is kimutatta, hogy egyes földi baktériumok életben maradhatnak a marsi körülmények között is. Ennek igen nagy jelentõsége van a Földön kívüli élet keresésekor, illetve a más bolygók felfedezésére indított expedíciók során.
- címkék:
- Mars
- baktériumok
- marsi élet
- Curiosity
- Címkefelhõ »
Embereket keresnek a Marsra
Rövidesen megkezdi az ûrhajósjelöltek kiválasztását a Mars One nevû holland nonprofit társaság, amelynek célja, hogy 2023-ra eljuttassa az elsõ telepeseket a vörös bolygóra.
Sündisznó gurulna a Mars egyik holdján
Az újszerû megoldással közlekedõ kozmikus sün - a fejlesztõk reményei szerint - új lehetõségeket kínál a bolygók és holdjaik felszínének vizsgálatában. Elsõ célpontként a Mars nagyobbik holdját, a Phobost szemelték ki.
- címkék:
- ûrkutatás
- Mars
- sün
- szonda
- Címkefelhõ »
Különleges meteoritot találtak
Amatõr gyûjtõ vásárolta meg 2011-ben egy marokkói meteorit-árustól azt a repedezett külsejû sötét kõzetdarabot, amelyrõl a késõbbi részletes elemzés során kiderült, hogy körülbelül 2,1 milliárd évvel ezelõtt jött létre a Mars nedves felszíni környezetében, ezért sokkal több vizet tartalmaz a korábbiaknál. A maroknyi kõdarab túlzás nélkül tekinthetõ a Mars felszínérõl rendelkezésünkre álló eddigi legpontosabb anyagmintának.
- címkék:
- Mars
- meteoritok
- víz
- NWA 7034
- Címkefelhõ »
A teliholdnál is fényesebb lesz a szuperüstökös
Az év leglátványosabb tudományos eseménye az ISON nevû üstökös érkezése lesz, amely teliholdként ragyog majd november végén az égbolton. Miközben a Marson az életre utaló nyomok felfedezésében reménykedünk, a Földön megkezdõdik az óceánok globális vizsgálata. Átalakul a pszichiátria nagy kézikönyve, amely a mentális betegségek kezelésére lehet nagy hatással.
- címkék:
- részecskefizika
- Mars
- tudomány
- üstökös
- 2013
- Címkefelhõ »
Példátlan lépéssel kezdi az évet a Mars-járó
Eddig hibátlan a Curiosity küldetése: a tökéletes landolás után minden korábbi Mars-járónál gyorsabban halad a felszínen. Fõ tudományos célpontját 2013 szeptemberében éri el, de addig sem fogunk unatkozni: már januárban olyan mûveletet végez, amilyenre még nem volt példa a Mars kutatásában.
Az ûrkorszak világképformáló fotói - 2.
Káprázatos képek Afrikától a spirálgalaxisokig: ismét a Space.com ûrportál által legfontosabbnak tartott felvételekbõl válogattunk.
Egy egész flotta megy a Marsra 2020-ig
A következõ években nagy forgalom várható a vörös bolygón: a legújabb amerikai menetrend szerint 2013 végén egy keringõegység, 2016 elején az égitest belsõ folyamatait vizsgáló leszállóegység, 2020-ban pedig ismét egy rover indul külsõ bolygószomszédunk felé. A NASA eközben több európai vezetésû küldetésbe is bekapcsolódik.
Zavarba ejtõ eredmények a Marsról
A NASA bejelentette az utóbbi napokban már kissé visszafogottabban várt, de érdekes eredményeket a Curiosity Mars-járótól. Az elemzés során kimutattak egyszerû szerves anyagokat, de ezek összetevõi részben a Földrõl származhatnak.
- címkék:
- Mars
- szerves anyag
- Curiosity
- Címkefelhõ »
Mi a csodát találtak a Marson?
Elszólhatta magát egy vezetõ Mars-kutató, akinek a nyilatkozata alapján több újság arra a következtetésre jutott, hogy valamilyen bombasztikus felfedezést jelentenek be a jövõ héten a Mars-kutatók. Bár valószínûleg túlfûtött a várakozás a bejelentéssel kapcsolatban, valami érdekes eredmény biztosan lesz. Felfigyeltünk egy fontos mondatra a vezetõ kutatóval készült interjúban, talán ezzel függ össze a felfedezés.
Nem szerves anyagot találtak a Marson
A NASA csütörtökön közölte, hogy a Marson egyelõre nem találtak szerves anyagokat. Hogy mit fognak bejelenteni hétfõn, azt továbbra sem tudni.
Már a marsi életrõl beszél egy kutató
A NASA 1970-es években zajlott Viking-programjának kutatója szerint szerves anyagot találhatott a Marson a Curiosity. A biztos eredményeket majd csak december elején jelenti be a NASA.
- címkék:
- Mars
- felfedezés
- szerves anyag
- Címkefelhõ »
Nagy felfedezés történhetett a Marson
Számos híroldal mellett a legnagyobb ûrportál, a Space.com is arról ír, hogy a Curiosity valami nagyon érdekes dolgot találhatott a Marson. A találgatások a Mars-járó mintavevõ- és -elemzõ berendezéseivel kapcsolatban jelentek meg.
- címkék:
- Mars
- felfedezés
- szerves anyag
- Címkefelhõ »
Ezek az ûrkorszak világképformáló fotói
A Hold egén még gyönyörû kékes bolygó a Föld, a Marsén azonban már csak egy apró pötty, és akkor még mindig csak a szomszédban járunk a hatalmas világegyetemben. Kozmikus gondolkodásunk mérföldkövei a Space.com ûrportál képes összeállításában.
Érthetetlen kép készült a Mars-járóról
A Curiosity megpihent és lefényképezte saját magát. A kép nemcsak a lélegzetelállító látvány miatt készült, hanem azért is, mert az irányítók kíváncsiak voltak arra, minden rendben van-e a szerkezettel.
Elveszett a marsi légkör egy része
A Marson dolgozó Curiosity rover a légköri gázok izotóparánya alapján igazolta, hogy az atmoszféra egy része elveszett a bolygó fejlõdése során. Metánt egyelõre nem tudott kimutatni a rover, de ez nem jelenti azt, hogy ez a gáz nincs jelen a Marson.
Különös fehér szemcséket találtak a Marson
Az utóbbi napok kényszerpihenõjét lezárva a küldetés legújabb eredménye, hogy a robotkar sikeresen behelyezte a törmelékmarkoló lapáttal gyûjtött felszíni minta egy részét a hatkerekû jármû egyik anyagvizsgálati laboratóriumába.
Már jól látszik, mi van a Mars-járó elõtt
A NASA által közölt új, részletesebb felvételen már világosan látható a Curiosity elõtt heverõ tárgy.
- címkék:
- Mars
- Curiosity
- mûanyagdarab
- Címkefelhõ »
Meglepetés az elsõ marsi kõzetvizsgálatnál
A NASA csütörtök este tartott sajtótájékoztatóján bemutatták az elsõ részletesebb kõzetvizsgálati eredményeket, amelyek meglepték a kutatókat.
Van már tipp, mi lehet a Mars-járó elõtti tárgy
A NASA legutóbbi, szerda délután kiadott közleménye szerint a Curiosity elõtt fekvõ tárgy egy szigetelésdarab lehet, amely az égi daruról eshetett le.
- címkék:
- Mars
- Curiosity
- mûanyagdarab
- Címkefelhõ »
Mûanyagdarab heverhet a Mars-járó elõtt
A NASA legutóbbi közlése szerint a Curiosity elõtt fekvõ tárgy egy mûanyagdarab lehet.
- címkék:
- Mars
- Curiosity
- mûanyagdarab
- Címkefelhõ »
Letört egy darab a Mars-járóból
A Curiosity egyik legújabb felvételén egy világos színû törmelék látható, amely a Mars-járó saját, leesett része lehet.
- címkék:
- Mars
- Curiosity
- Címkefelhõ »
Újabb nagyszerû közelképek a Marsról, jön a lapátolás
A Curiosity robotkarjával egy kevés törmelékanyagot gyûjt a felszínrõl, hogy kipróbálhassa a belsejében mûködõt két anyagvizsgálati laboratóriumot.
- címkék:
- Mars
- mintavétel
- robotkar
- Curiosity
- lapát
- Címkefelhõ »
Magyarországon is gyakori kõzetet talált a Mars-járó
Az egykori folyékony víz eddig nem látott bizonyítékát fedezte fel a Marson a Curiosity. A NASA csütörtök esti sajtótájékoztatóján bejelentett eredmények szerint a rover leszállóhelyén, a Gale-kráterben egy vízfolyás hömpölygött a múltban.
Ez volt az elsõ érintés a Marson
Küldetése 46. marsi napján a Curiosity rover végre megérintette robotkarjával a bolygó felszíni anyagát. Így jelenleg a Jake Matijevic nevû szikladarab a marsi Gale-kráter legalaposabban ismert kõzettömbje.
- címkék:
- Mars
- robotkar
- Curiosity
- kõzetelemzés
- Címkefelhõ »
Barlangba bújhat az ember, ha eljut a Marsra
Izgalmas lyukak vannak a Mars felszínén, amelyek lávabarlangokba vezethetnek. Ezeken a védett helyeken menedéket találhatott az élet, és meghúzhatják itt magukat a bolygóra lépõ elsõ ûrhajósok is. Elõször azonban robotokat küldenek a felderítésükre.
- címkék:
- Mars
- robotok
- barlangok
- lávacsatornák
- Címkefelhõ »
Egy minipiramis lesz a Mars-járó elsõ célpontja
Egy piramis alakú, körülbelül 40 centis kõdarabot vizsgál elõször a Curiosity a robotkarján lévõ mûszerekkel.
- címkék:
- Mars
- robotkar
- Curiosity
- Glenelg
- Címkefelhõ »
Még soha nem láttak ilyen bogyókat a Marson
A NASA is geológiai rejtélynek nevezi a Marson most lefényképezett apró gömböket. Nem a "marsi áfonyákról" van szó.
- címkék:
- Mars
- Opportunity marsjáró
- gömbök
- Címkefelhõ »
Ez most a legfontosabb lyuk a Marson
A Curiosity robotkarja ide fogja majd beszórni azokat a kõzetmintákat, amelyekben az életre utaló nyomokat keresik.
- címkék:
- Mars
- robotkar
- Curiosity
- Címkefelhõ »
Bevetésre kész a világ legdrágább robotkarja
Egy focipályányi gurulás után megállt, és élesben próbálgatja robotkarját a Curiosity Mars-járó. A mûveletek célja még mindig elsõsorban a mûködés tesztelése, de néhány tudományos eredmény már eközben is születhet. A robotkaron lévõ mûszerblokk önmagában akkora, mint az 1997-es Mars-járó.
Poros kerekek egy másik bolygón
Lekerült a porvédõ burok a Curiosity Mars-járó robotkarján lévõ kameráról, így újabb látványos képek érkeztek a Földre.
- címkék:
- Mars
- Curiosity
- MAHLI
- Címkefelhõ »
Szép képek az elsõ száz méterrõl a Marson
Az elsõ száz méteres gurulás után megkezdte robotkarjának és a rajta lévõ mûszereknek a tesztelését a Mars felszínén dolgozó Curiosity.
Ez a magyarázat a Mars-járó fotóin lévõ ufókra
Az elmúlt napokban a neten rohamosan elterjedt marsi "ufók" egyszerû pixelhibák, illetve az eredeti NASA-képek megbuherált változatai.
Miért keresünk DNS-t a Marson?
A DNS a földi élet egyedi azonosítója: egységesen elõfordul minden életformában, és jelzi közös eredetüket. Elméletileg más égitesten nem feltétlenül kell kialakulnia, az élet egyéb információhordozó molekulát is választhat. Ezért szokatlannak is tûnhet a DNS keresése a Marson, mégis ezt tervezik.
Nézzen körül a Mars-rover leszállóhelyén!
Látványos interaktív alkalmazást készített a NASA a Curiosity rover marsi képeibõl.
Keletnek indult a Curiosity
Elindult elsõ célpontja felé a Mars-járó. A közel fél kilométerre lévõ Glenelg nevû ponton mintákat gyûjt majd, és a kõzetfúrót is használni fogja.
Látványos rétegek rajzolódnak ki az új marsi fotókon
Minden korábbinál részletesebb és látványosabb felvételeket mutatott be a Marsól a NASA hétfõn késõ este. A sajtótájékoztatón levetített képeken jól látszanak már a potenciális célpontok, a különféle rétegek az üledékes hegy oldalán.
A Marsról küldik a Földre Will.i.am új dalát
A tudomány és az ûrkutatás nagyszerûségét megéneklõ dalt a Curiosity fogja közvetíteni a NASA központjába.
Földrengésekre vadászó Mars-szondát terveznek
Még javában zajlik az új rover tesztelése a Marson, de a szakemberek már egy következõ küldetés fejlesztésén dolgoznak. A NASA a héten jelentette be, hogy 2016-ban szondát indít a bolygó felszín alatti térségeinek megismerésére.
Itt az eddigi legjobb videó a Curiosity landolásáról
Bemutatták az eddigi legjobb felbontású filmet, amelyet a Mars felszíne felé ereszkedõ Curiosity rover készített augusztus 5-én.
Szerdán elindul a Mars-járó
A legújabb vizsgálatok alapján is jó állapotban van a Curiosity, bár a meteorológiai mûszereinek egyike meghibásodott. A rover szerdán várhatóan megteszi az elsõ métereket.
Megtette az elsõ métereket a Mars-járó
A Curiosity Mars-járó leszállása óta szerdán mozdult meg elõször, és haladt néhány métert, hogy leteszteljék a kerekek mûködését. A rover a hétvégén várhatóan elindul elsõ célpontja irányába, ahova szeptember közepére érkezik meg.
A csoki segít a gondolkodásban
Egy olasz kutatás szerint a csokoládéban is elõforduló antioxidánsokban, flavanolokban gazdag kakaós ital segíthet a memóriazavarban szenvedõ emberek agymûködésének javításában. A flavanolok a teában, szõlõben, vörösborban, almában, és különösen a kakaóbabban fordulnak elõ, és fogyasztásuk a demencia csökkent kockázatával hozható összefüggésbe.
Elõször használta lézerét a marsjáró
A Curiosity rover augusztus 19-én próbálta ki elõször a lézerét, amelynek segítségével elemezheti a kõzetek összetételét. A kísérlet sikeres volt, bár az eredményekrõl késõbb számolnak csak be.
Hogyan mûködik a legjobb kõzetfúró a Marson?
Majdnem két méterre tud kinyúlni a robotkar, és 5 centiméter mélyen a kõzetekbe fúrni. A Curiosity rover mintavevõ berendezése az eddigi legfejlettebb, amely a Marson a sziklák belsejének anyagát elemezni képes.
Kinyújtotta robotkarját a Curiosity
A robotkar is üzemel már a Curiosity marsjárón, a rover augusztus 20-án nyújtotta ki a karját. A robotkar és annak a végén elhelyezett mûszerek a kõzetek közeli vizsgálatához és a mintavételhez szükségesek.