Mars
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ördögöt fogott a marsjáró
Különleges fotót küldött a Földre a NASA marsjárója a 22 kilométer széles Endeavour-kráter környékéről.
Élet nyomait találták a Marson
Vírus nyomaira bukkanhatott a Curiosity a vörös bolygón – a felfedezés még hivatalos megerősítésre vár, de a kutatók már attól tartanak, hogy a rover is megfertőződött. A vírus ugyanis eredetileg számítógépek számára készült, egyelőre nem tudni, hogy került oda. Április 1-jére való tekintettel mi is hírt adunk arról a kamu felfedezésről, amit az ausztrál Új-dél-walesi Egyetem tudósított egy nem létező konferenciáról.
Sebesen száguldó objektumot szúrtak ki a csillagászok
A földi teleszkópok által kiszúrt űrjármű éppen elhagyta a Föld körüli pályát, amikor a felvételek készültek. Persze nem ufót sikerült megörökíteni: a vörös bolygó felé tartó ExoMars űrszondát kapták lencsevégre.
Útnak indult az első ExoMars küldetés
Elindult útjára az első ESA-Roscosmos közös küldetés a Mars vizsgálatára és az élet nyomainak kutatására Európa és Oroszország együttműködésében. A küldetés a nemzetközi nyugat-kelet együttműködést tekintve mindenképpen komoly mérföldkő, azonban a tudományos közösség legalább ilyen jelentőségű eredményeket vár a kutatási eredményektől is. Mindehhez pedig
Elindult a Marsra az orosz-európai ExoMars expedíció
Útjára indították az európai és az orosz űrügynökség, az ESA és a Roszkozmosz első közös Mars-expedícióját hétfőn a kazahsztáni Bajkonurból.
- címkék:
- űrkutatás
- ExoMars
- ESA
- Mars
- Roszkoszmosz
- Címkefelhő »
2018-ban indul a NASA új Mars-missziója
Az Amerikai Űrkutatási Hivatal 2018-ra tervezi következő, a bolygó belsejét kutató Mars-misszióját, amely az eredeti tervek szerint ebben a hónapban indult volna, de egy műszaki hiba miatt késedelmet szenvedett.
Európa és Oroszország közösen indít űrszondát a Marsra
Először indít közös expedíciót a Marsra az európai és az orosz űrügynökség, az ESA és a Roszkozmosz. Az ExoMars űrszonda és a Schiaparelli landolóegység március 14-én egy orosz Proton hordozórakéta fedélzetén indul útnak a kazahsztáni Bajkonur űrközpontból.
- címkék:
- űrkutatás
- űrszonda
- ESA
- Mars
- Roszkoszmosz
- Címkefelhő »
Életet kereső fúrót tesztel a sivatagban a NASA
A NASA kutatói feltételezik, hogy a chilei Atacama sivatag szikláiban hasonló körülmények uralkodnak, mint a Marson. Ezért itt próbálják ki legújabb életkereső berendezésüket.
- címkék:
- Atacama-sivatag
- kutatás
- sivatag
- fúrógép
- Mars
- Címkefelhő »
Növényt neveztek el a Mentőexpedíció főhőséről
Virágzó ausztrál növényt neveztek el a Mentőexpedíció című film Matt Damon alakította marsi kertészéről, Mark Watneyról - írta egy botanikai szaklap.
Több mint 100 raklapnyi visszahívott Mars-termék érkezett Magyarországra
Több mint 100 raklapnyi visszahívott Mars-termék érkezett Magyarországra - mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója.
- címkék:
- csokoládé
- Mars
- Címkefelhő »