Márki-Zay Péter

címke rss

Gyurcsányék most Márki-Zayt és Hadházyt alázták meg

Itthon2022.04.23, 12:59

Hetek óta veszekednek a Gyurcsány vezette baloldalon a mandátumokkal kapcsolatban, nem meglepő tehát, hogy az egyezkedés végére születtek meglepetések. Márki-Zay Péter parlamenti mandátumát végül Végh Noémi, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országosan teljesen ismeretlen politikusa veheti át. Annak ellenére, hogy Hadházy Ákos és Márki-Zay is az Országgyűlésből kiesett Szél Bernadettet akarta bekönyörögni Márki-Zay helyére, végül legyőzték őket, és nem az ő akaratuk teljesült. Rövid időn belül ez Hadházy második látványos bukása a baloldalon.

Mi az oka, hogy a történelmi bukás után egyetlen baloldali pártelnök sem mond le?

Itthon2022.04.21, 08:53

A baloldali pártoknál nem a vereség valós okainak a feldolgozását látjuk most, hanem politikai túlélési gyakorlatot hajtanak végre. Ez a pártelitek túlélését szolgálja hosszú távon, ezért megtartják a vezető pozíciójukat és a mandátumukat, illetve így ezzel a pártjuk túlélése is biztosítva van – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója az Origónak adott interjúban. Kiszelly szerint a baloldal olyan rosszul szerepelt a választáson, hogy most csak a szűk pártelit jutott be az Országgyűlésbe, és a demokratikus az lenne, ha a baloldali pártvezetők minimum felajánlanák a lemondásukat, vaggy ...

Itt a baloldal újabb célpontja: a teszetosza Karácsony Gergelyt is okolják a hatalmas bukásért

Itthon2022.04.20, 11:31

Nem kellett sok idő a negyedik katasztrofális választási vereség után a baloldalnak ahhoz, hogy egymásnak rontsanak a politikusai. Gyurcsányék előbb Márki-Zayra akartak minden felelősséget hárítani, majd a belpesti értelmiség vezetésével megtámadták Karácsony Gergelyt. Vásárhelyi Máriától kezdve az elítélt bűnöző Czeglédy Csabán át Juszt László bukott televíziósig mindenki azt harsogja: a hatalmas bukás oka, hogy Karácsony Gergely visszalépett Márki-Zay javára az előválasztási cirkuszban. Mintha az egész nem Gyurcsány döntése lett volna...

Összevissza beszélnek a baloldalon Márki-Zay Péter mandátumáról

Itthon2022.04.20, 10:52

Zajlik a ködösítés és a könyöklés a baloldalon, hogy az Országgyűlésben ki üljön be Márki-Zay Péter helyére. A Magyar Nemzet baloldali forrásai egyértelműen azt állították, hogy a korábbi, hatpárti megállapodás szerint a közös lista lép egyet előre, így a Jobbikot illeti a bukott miniszterelnök-jelölt mandátuma. Márki-Zay szerint viszont a pártelnökök döntenek a kérdésben, ugyanakkor megpendítette azt is, hogy ő maga Szél Bernadettnek vagy az MSZP-nek adná át a helyét - írja a Magyar Nemzet.

Mi lett volna, ha a baloldal nyeri a választást?

Itthon2022.04.19, 15:57

Hetek teltek el az országgyűlési választás óta, és a baloldal továbbra sem tudja elfogadni azt a történelmi vereséget, amit szenvedtek. Április 3. után a pártelnökök egyből egymás torkának estek, egymást hibáztatták, és a nyilvánosság előtt üzengetnek egymásnak. Ez nem hagyott alább azóta sem, sőt most már a parlamenti mandátumokon is vita van. Látva a baloldali pártok viselkedését, érdemes feltenni a kérdést, mi lett volna akkor, ha végül ők nyernek?

Kettős terhelés

Itthon2022.04.19, 12:26

Az ellenzéki összefogásnak annyi, nemhogy egység, további osztódás várható.

Deutsch Tamás: Márki-Zay Péter egy feketeöves politikai lúzer

Itthon2022.04.19, 13:53

A Fidesz EP-képviselője közösségi oldalán elemezte a baloldal vereségének okait, és keményen beszólt Márki-Zay Péternek - írja a Mandiner.

Gyurcsány és Márki-Zay egyformán felelős a baloldal kudarcáért a szavazók szerint

Itthon2022.04.19, 08:51

Gyurcsány Ferencet és Márki-Zay Pétert is az aktív szavazók közel háromötöde (mindkét esetben 57 százalék) tartja felelősnek a baloldal történelmi kudarcáért – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Magyar Nemzethez eljuttatott közvélemény-kutatásából. A legnagyobb baloldali párt elnökét mindössze 28, a baloldali lista vezetőjét pedig 29 százalék nem tartja felelősnek a baloldali vereségért. A két politikus személyénél kisebb arányban okolták a baloldali pártok közös indulását, mind az aktív szavazók (46 százalék), mind a baloldali szavazók (25 százalék) körében.

Márki-Zay Péter tovább züllesztette a baloldalt

Itthon2022.04.16, 09:45

Az ellenzék választási veresége óta egyre-másra jelennek meg a vidéki szavazókörökben szavazatszámlálóként tevékenykedő baloldali aktivisták reflexiói, amelyeknek nagy része hol lekezelő stílusban, hol sértő hangnemben minősíti a fővároson kívüli szavazókat. A jelenséggel kapcsolatban ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője úgy fogalmazott: az nem ma kezdődött, és sajnálatos módon várhatóan még jó ideig velünk marad.

Gyurcsány csak zavaros közegben életképes

Itthon2022.04.14, 11:17

Hiába menedzselte a baloldalt minden eddiginél erősebb nemzetközi hátszél, közösen is csak ennyire futotta – kommentálta az ellenzéki összefogás súlyos választási kudarcát Galló Béla, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa. A politológus az Origónak arról is beszélt: Gyurcsány Ferenc hiába bukott újra és újra választást, számára a „zavaros” közeg a lételem, most is ebben bízik.

Márki-Zay diplomáciai válságba sodorhatta volna Magyarországot

Itthon2022.04.13, 11:58

Márki-Zay Pétert soha nem választották meg semmilyen országos politikai pozíció betöltésére, nem kormánytag, így a kapcsolatfelvétel a népszuverenitás elvének és a demokratikus felhatalmazás követelményének a nyílt megsértését is jelenti – mondta el ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője az Origónak adott interjúban azzal kapcsolatban, hogy Márki-Zay bevallotta, hogy valóban volt kapcsolatfelvétel a stábja és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között. Hozzátette: azzal, hogy Márki-Zay a kormány háta mögött, legitim felhatalmazás hiányában egyeztet egy háborúban álló ország vezetőjével, a baloldal az anyaországi éss ...

Ukrajna beavatkozott a magyar választási kampányba, hogy a baloldalt támogassa

Itthon2022.04.12, 15:18

Márki-Zay Péter bár próbálta tagadni, végül beismerte, hogy kommunikációs csapata az országgyűlési választások előtt felvette a kapcsolatot Volodimir Zelenszkij stábjával. Az ukrán elnök ezt követően valóságos verbális hadviselésbe kezdett a magyar kormány ellen, segítséget nyújtva a baloldali jelöltnek. A budapesti ukrán nagykövet is folyamatosan a magyar kormányt támadta. Ukrajna ezzel példátlan módon avatkozott bele a választási kampányba. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent a magyarországi baloldal veszélyes politikája.

Mindenki otthagyja Márki-Zayt

Itthon2022.04.12, 10:58

Pálinkás József és Gémesi György sem csatlakozik Márki-Zay új pártjához, pedig a kampány alatt mindketten szoros szövetségben álltak az ellenzék miniszterelnök-jelöltjével - írja a promenad24.hu.

A katasztrofális választási bukás egyetlen nyertese a baloldalon Gyurcsány Ferenc

Itthon2022.04.12, 08:59

A választásnak a Fideszen túl a baloldalon Gyurcsány Ferenc a győztese, bár nem úgy, ahogyan akarta. A vártnál kevesebb mandátuma van a DK-nak, de az egész ellenzéknek és a baloldalnak is a legerősebb pártja lett – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója az Origónak adott interjúban. Kiszelly szerint a baloldal egy rítustáncot jár, keménykedni akarnak. Az igazgató szerint Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc abban keménykednek, hogy Márki-Zay Pétert hibáztatják, Fekete-Győr András és Hadházy Ákos pedig meg akarják mutatni, hogy mennyire elszántak, majd azután úgyis besompolyognak az Orszzággyűlésbe ...

Márki-Zay bevallotta, hogy egyeztettek Zelenszkij stábjával

Itthon2022.04.11, 16:49

Márki-Zay Péter, bukott baloldali listavezető bevallotta, hogy valóban volt kapcsolatfelvétel a stábja és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között. A beszélgetések tárgya az volt, hogy minden segítséget megadnának neki, ha erre lehetőségük lesz a választások után.  Márki-Zay korábban hazugságnak nevezte a háttértárgyalásokat, de most saját magát leplezte le. 

Gyurcsányék már nem is beszélnek Márki-Zayjal

Itthon2022.04.10, 10:21

Alig várta, hogy elbukjuk a választást - így fogalmazott szövetségeséről, Gyurcsány Ferencről Márki-Zay Péter egy friss interjúban. A bukott baloldali listavezető közölte, sem Dobrev Klára, sem Gyurcsány Ferenc nem hívta fel a vereség óta, ő viszont még Lázár Jánost is felkereste.

Je suis Gyurcsány kitűzőt hordanak emberek Gyurcsány szerint, aki mindenkit megfenyegetett és azt mondta, a felesége győzött volna

Itthon2022.04.09, 14:58

Szürreális választási értékelőt tartott pártja számára a baloldal vezetője. Gyurcsány megrendítőnek nevezete a baloldal súlyos bukását, beszélt Márki-Zay Péterről is, és azt javasolta híveinek, hogy akarjanak Gyurcsányok lenni.

Gyurcsány pécsi embere Márki-Zayt és a Jobbikot hibáztatja

Itthon2022.04.07, 19:07

A baranyai megyeszékhely, Pécs 1. számú választókerületében még nem dőlt el a választási verseny a kormánypárti Kővári János és a baloldali összefogás jelöltje, Mellár Tamás között. Gyurcsány Ferenc egykori tanára meglepődött azon, hogy jelentős számú szavazót veszített 2018-hoz képest, ezért most keresi a felelősöket.

A fiatalok többsége Orbán Viktort támogatta

Itthon2022.04.07, 12:57

A Medián március végén készített felmérésében – amelyben bő egy héttel a választások előtt biztosnak látta a Fidesz győzelmét – arra is rákérdezett, hogy a szavazókorúak kit akarnak miniszterelnöknek, Orbán Viktort vagy Márki-Zay Pétert. A több mint egy héttel ezelőtti felmérésnek ezen részleteitől most írt a Szauer-féle HVG, ezt szemlézte a Mandiner. A baloldali sajtó már évek óta terjeszt olyan álhíreket, miszerint a Fidesz nem rendelkezik mérhető támogatottsággal a fiatalok körében, a valóság ezzel szemben az, hogy a fiatalok többsége is inkább kormánypárti. A Medián március végi felmérése szerint a 19-29-es korosztályban Orbán VViktort ...

Így verte szét Jakab Péter a Jobbikot: a legerősebb ellenzéki pártból a leggyengébb lett

Itthon2022.04.08, 14:09

Az országgyűlési választások legnagyobb vesztese a Jobbik, a párt 2018-ban még 26 képviselőt küldhetett az Országgyűlésbe, a folyamatos pártszakadások miatt időközben a frakció tagságának 17 főre csökkent a létszáma, most viszont csupán 9 képviselőjük lesz, mindössze kettővel több mint a nemrég alakult Mi Hazánknak. A Jobbik bukásának első számú felelőse Jakab Péter pártelnök, aki a baloldali összefogáson belül is szorosnak számító együttműködést alakított ki Gyurcsány Ferenccel. Az elemzők többsége egyetért abban, hogy a Jobbik szavazói nem voltak hajlandók Gyurcsányra szavazni. Figyelemre méltó, hogy - a baloldali összefogás pártjjai ...

A megyék több mint felében egyáltalán nem kértek a baloldalból

Itthon2022.04.06, 13:23

Vasárnap történelmi győzelmet aratott a Fidesz-KDNP pártszövetség, és azóta kiderült, hogy a zsinórban negyedik kétharmados siker még a 2010-es adatokat is felülmúlja. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, közvélemény-kutatók úgy vélik, hogy Orbán Viktor személye a Fidesz győzelmének fő oka, a baloldal pedig széteshet. Az Origo megnézte, milyen eredményt ért el a baloldal, amelynek veresége valóban csúfos, hiszen a 19 magyarországi megyéből 7-ben egyáltalán nem kértek a baloldalból, annak programjából és Márki-Zay Péterből. Ezen felül fontos információ, hogy Magyarország 3155 települése közül csupán 38-ban nyert a baloldali összefogáás ...

Márki-Zay Péter kizárta, hogy a Fidesznek kétharmada legyen – videó

Itthon2022.04.06, 11:03

Deák Dániel politológus a közösségi oldalán közzétett egy videót, amelyben Márki-Zay Péter az országgyűlési választások előtt arról beszélt, teljességgel kizárja, hogy a Fidesznek kétharmada legyen, azt azonban nem, hogy a baloldal kétharmaddal nyerjen... A valóság ezzel szemben az, hogy a Fidesz kétharmadot is meghaladó győzelmet aratott, míg a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal csúnyán megbukott.

Teljes szétesés a baloldalon: a lista első három helyezettje már elmenekült

Itthon2022.04.06, 10:09

Teljesen nevetségessé tette magát a baloldal azzal, hogy az országos listájuk első három helyezettje (Márki-Zay Péter, Gyurcsányné és Karácsony Gergely) nem ül be az országgyűlésbe. Így a saját pártját teljesen lenullázó Jakab Péter lépett elő az első helyre, annak a pártnak az elnöke, amely egyedüliként egyetlen körzetet sem tudott megnyerni. Második az a Fekete-Győr András, akinek már az előválasztáson sikerült megbuknia.

Márki-Zay nem lesz parlamenti képviselő, marad Hódmezővásárhelyen

Itthon2022.04.05, 18:31

Márki-Zay Péter bejelentette a hódmezővásárhelyi tévében, hogy nem ül be a parlamentbe, marad polgármester. A döntés a katasztrofális választási vereség után várható volt, Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter a választás után azonnal megalázta Márki-Zayt, aki nyilvánvalóan fél tőlük. Így az a nevetséges helyzet állt elő, hogy a baloldali lista első három helyezettje közül senki nem lesz parlamenti képviselő.

A baloldal katasztrofális vereségének három fontos oka

Itthon2022.04.05, 18:01

Három alapvető oka volt a baloldal vártnál is jóval nagyobb, katasztrofális vereségének. Egyrészt ismét bebizonyosodott, hogy Gyurcsánnyal nem lehet összefogni, a választók megbüntetik azokat, akik vele összeállnak, másrészt az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet hazudni az ország állapotáról az embereknek, nem lehet letagadni az eredményeket. A harmadik ok pedig az, hogy feltűnő volt, hogy a baloldal a hatalomért mindenre képes, bárkivel összefog és bárkit kiszolgál. Hol Brüsszel érdekeit képviselték, miközben a pénzek leállítását követelték, hol az ukrán elnökkel szövetkeztek. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász elemezte a válassztás ...

Egyre elkeseredettebb a háború a baloldalon: Márki-Zay és Jakab Péter egymást szidja

Itthon2022.04.05, 15:29

Ahogy az várható volt, a baloldal történelmi mértékű veresége után senki sem vállalja a felelősséget és mond le, mindenki a másikra mutogat. A baloldali belháború egyik legjellemzőbb eleme Jakab Péter és Márki-Zay Péter konfliktusa, mindketten a másikat okolják a bukásért. Az Origo megkérdezte a Jobbikot és Márki-Zay Pétert is, de cikkünk megjelenéséig egyik fél sem reagált.

Márki-Zay Péter amerikás magyar koktélkirály-marketingesén és a két bukott tévésen gúnyolódnak

Itthon2022.04.05, 13:33

Vasárnap óriásit bukott a baloldal, Márki-Zay Péter sokat magyarázkodott már a vereség miatt, sokakat hibáztatott magán kívül, de egyelőre viszont nem esett szó a közeli segítőiről. Pedign nemcsak a hódmezővásárhelyi polgármester bukott óriásit vasárnap. Nem segített a baloldali kampányon az Amerikábók érkező magyar marketinges és két volt tévés sem. Az interneten sokan gúnyolódnak rajtuk.

Márki-Zay szerint Gyurcsány tehet a megsemmisítő vereségről

Itthon2022.04.05, 12:51

Gyurcsány és a háború a két fő oka a baloldali szivárványkoalíció hatalmas bukásának Márki-Zay Péter szerint. Hozzátette azt is, az „agymosásnak" köszönhető, hogy rengeteg szavazót vesztett a baloldal 2018-hoz képest, de ezek főleg jobboldali szavazók, akik a Jobbiktól pártoltak el. Mint mondta, a baloldali szavazók „megvoltak dekára", őket nem tántorította el sem az ő személyes, sem „a karlendítős" videó. A politikus a Partizánnak adott interjújában egyébként folyamatosan hárította a felelősséget, szerinte „tökéletesen jó programot" írtak, és a jó stratégiát építettek fel négy év alatt.

Hogyan veszített el rengeteg, 850 ezer szavazatot a baloldal?

Itthon2022.04.05, 10:10

850 ezer szavazóját elveszítette a baloldal a 2018-as országgyűlési választás eredményéhez képest, Budapesten pedig rosszabbul szerepeltek, mint a 2019-es önkormányzati voksoláson. Elsöprő vereséget szenvedett tehát a Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal, miközben nagy vidéki győzelmeket és totális fővárosi dominanciát vártak. Tévedtek.

Jakab Péter szerint Vona Gábor gyáva, a mostani bukásról pedig kizárólag Márki-Zay tehet

Itthon2022.04.04, 23:20

Brutálisan nekiment az ATV-ben a Jobbik-elnök Márki-Zay Péternek. Elmondta: Márki-Zay Péter felelősségét senki nem kérdőjelezi meg a hat párt közül - írja a Mandiner.

A magyar baloldal megsemmisítő és megalázó bírálata egy brit lapban

Itthon2022.04.04, 19:09

Miért nyer állandóan Orbán Viktor? – teszi fel a kérdést a The Spectator című brit jobboldali lap. 

Márki-Zay Péter: Le vagyok taglózva

Itthon2022.04.04, 12:17

A Mediaworks Hírcentrum videója.

Márki-Zay sértődött beszédet mondott, egyetlen baloldali politikus sem állt ki mellé a színpadra

Itthon2022.04.04, 11:53

Egyetlen baloldali pártvezető sem mutatkozott együtt Márki-Zay Péterrel, aki sértődött beszédet tartott. Nem gratulált a Fidesznek, de elismerte, hogy a kormánypárt nyert.

Alig néhány választókerületet tud megnyerni a baloldal

Itthon2022.04.03, 23:56

Országosan az egyéni választókerületekben alig tudott néhány helyen nyerni a baloldal.

Márki-Zay még saját körzetében is bukik

Itthon2022.04.03, 21:46

Márki-Zay Hódmezővásárhelyen is elbukott, Lázár János megvédte egyéni mandátumát. 

Márki-Zay Péter a magyar emberek biztonságát teszi ki veszélynek

Itthon2022.04.03, 11:45

A Magyar Nemzet nemzetbiztonsági forrás alapján arról írt, azt követően, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elutasította Kijev fegyverszállításokkal kapcsolatos követelését, Márki-Zay Péter baloldali jelölt stábja felvette a kapcsolatot Volodimir Zelenszkij ukrán elnök stábjával. Ennek tudható be, hogy Zelenszkij elnök később a fegyverszállítások elutasítása miatt kérdőre vonta Orbán Viktor miniszterelnököt. A sajtóhírt megerősítette Szijjártó Péter. Ezzel kapcsolatosan az Origo megkeresésére reagálva nyilatkozott a Századvég Alapítvány jogi szakértője, ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. Ifj. Lomnici Zoltán vélemménye ...

Nézőpont: Orbán Viktor következetesen békepárti, Márki-Zay összevissza beszélt

Itthon2022.04.03, 09:54

Az orosz-ukrán háború felülírta a korábbi kampánytémákat, azóta pedig Orbán Viktor miniszterelnök konzekvensen képviseli békepárti politikáját, míg kihívója, Márki-Zay Péter „összevissza beszélt", és erre hivatkozva, választási győzelme esetén meg is tudja változtatni Magyarország háborút elkerülni akaró politikáját – mondta a Nézőpont Intézet igazgatója vasárnap a Kossuth Rádióban.

Nem most kell a sötétbe ugrani, tapasztalt vezetőre van szükség, és ez Orbán Viktor

Itthon2022.04.02, 20:54

Amit Márki-Zay mond, az a baloldal programja, és hiába tagadja le ezeket csak azért, mert érzi, hogy egyre népszerűtlenebbé válik – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója az Origónak adott interjúban. Kiszelly emlékeztetett, Karácsony Gergely főpolgármester tavaly augusztusban a német Die Zeitnak arról beszélt, hogy beengednék a migránsokat, csak nem írják rá a plakátokra, mert akkor senki sem szavazna rájuk. Ez is bizonyíték arra, hogy a baloldal nem „bontja ki az igazság minden részletét". Márki-Zay kijelentései nem kiragadott mondatok vagy elszólások. Az igazgató szerint nem mosst ...

Márki-Zay: A mi háborúnkat vívja Ukrajna

Itthon2022.04.02, 19:34

A kormánypártokkal szemben a baloldal folyamatosan a háborúba való beavatkozást célzó nyilatkozatokat tesz, fegyvereket szállítana Ukrajnába és magyar katonák küldését is támogatná. Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt a kampányzáró rendezvényén már olyan súlyos kijelentésekre ragadtatta magát, mint hogy Ukrajna most Magyarország háborúját vívja, illetve azt is állította, hogy a fiataloknak a vér fontosabb, mint az olaj. A Mediaworks Hírcentruma összegezte a baloldal eddigi legmarkánsabb háborúpárti megnyilvánulásait.

Márki-Zay Péter megint elszólta magát: fegyvereket és katonákat küldene Ukrajnába

Itthon2022.04.01, 21:25

Márki-Zay Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában először megpróbálta letagadni, hogy fegyvereket és katonákat küldene Ukrajnába, de óvatlanul kétszer is elszólta magát. 

Felháborodott gazdák tüntettek a háborúpárti Márki-Zay ellen Örkényben - videó

Itthon2022.04.01, 18:51

Felháborodott helyi gazdák tiltakoztak Örkényben Márki-Zay Péter kampánygyűlése ellen. "Ha mindenáron küldeni akarsz katonát, öltözz be te! Nem innen kell magyarázni! Öltözz be, fogjál fegyvert, mutass példát!" - ilyen bekiabálásokkal fogadták a baloldal jelöltjét, aki folyamatosan amellett kampányol, hogy Magyarország avatkozzon be az ukrán háborúba. Volt olyan helyi lakos, aki azt is kifogásolta, hogy trágyával etetett gombának nevezte Márki-Zay a Fidesz szavazóit. Márki-Zay szokása szerint úgy reagált, hogy sértegetni kezdte a fideszeseket, mondván, reméli, hogy ma tanultak valamit. Nézze meg a Mediaworks Hírcentrum videóját.

Itt van Márki-Zay Péter legújabb hülyesége - videó

Itthon2022.04.01, 12:12

Márki-Zay Péter szerint a kormányfő egy olyan rendszert épített ki, ahol egy sugárnyalábbal bárki megsemmisíthető. Gyurcsány jelöltje ismételten azt sem tudja, mit beszél. 

Háború és béke kérdésében kell döntenünk!

Itthon2022.04.01, 12:07

A vasárnapi választáson háború és béke kérdésében kell döntenünk. Az Orbán-kormány a béke pártján áll, ezzel szemben a baloldali miniszterelnök-jelölt világosan elmondta, hogy küldene magyar katonákat és fegyvereket a háborúba – mondta el Menczer Tamás, a Külügyminisztérium államtitkára, a budakörnyéki Pest 2-es választókörzet kormánypárti képviselőjelöltje az Origónak adott interjúban. Menczer szerint azok a baloldali jelöltek, akik Márki-Zay Péterrel egy plakáton mosolyognak, szintén háborúpártiak. Hozzátette, hogy Márki-Zay Pétert rendkívül veszélyesnek gondolja, mert képes lenne az országot belevinni a háborúba.

Megszüntetné a rezsicsökkentést a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal

Itthon2022.04.01, 10:49

Több alkalommal támadta a rezsicsökkentést és a hatósági energiaárakat Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Később próbálta magyarázni a szavait, de mindig rossz döntésnek nevezte és a jelenlegi formájában megszüntetné a jelenlegi gyakorlatot. A Gyurcsány vezette baloldal győzelme esetén tehát eltörölnék azt a kedvezményt, amivel minden magyar család havonta átlagosan 32 ezer forintot tud megspórolni.

Márki-Zay: Ukrajna most a mi háborúnkat vívja - videó

Itthon2022.04.01, 10:10

Gyurcsány jelöltje szerint az ukrán háború Magyarország háborúja. Márki-Zay Péter szerdán Pécsett az 56-os magyar forradalomhoz hasonlította az orosz-ukrán konfliktust. Azt mondta: nem szabad magára hagyni a szomszédos, "testvéri népet", mint ahogy annak idején bennünket magyarokat. Miközben a baloldali jelölt egy hamis történelmi analógiát sulykolt, elhallgatta, hogy Ukrajna több európai országtól is kap fegyverszállítmányokat, Oroszországot pedig az Európai Unió és az Egyesült Államok is szankciókkal sújtja.

"A fiataloknak a vér fontosabb, mint az olaj": Márki-Zay így uszít a háború mellett

Itthon2022.03.31, 17:20

A baloldal kormányfőjelöltje szerint a fiatalok a háború, a vérontás mellett állnak – ez derült ki Márki-Zay Péter beszédéből, amelyet szerdán a pécsi kampánygyűlésén mondott. Márki-Zay egészen sajátos módon az 1848-as és 1956-os szabadságharcot hasonlította az ukrajnai háborúhoz. Gyurcsány Ferenc jelöltje és a baloldal folytatja a háborús uszítást.

Nacsa Lőrinc: Április 3-án mondjunk nemet a baloldal választási csalására is!

Itthon2022.03.31, 14:17

A baloldal a magyar demokrácia történetének legnagyobb választási csalását hajtja végre - jelentette ki Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője csütörtökön az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.