Márki-Zay Péter

címke rss

Márki-Zay Péter testi fenyítéssel neveli a gyerekeit és erre még büszke is

Itthon2019.06.24, 23:12

Egészen meghökkentő felvétel került elő Márki-Zay Péterről, Hódmezővásárhely hét gyermekes polgármesteréről. A politikus többek között arról beszélt múlt hét szerdán egy helyi rádióadásban, hogy a gyereknevelés során szükségét érzi a testi fenyítésnek is. A beszélgetés során követendő példaként hozta fel az - állítólagos - kanadai szabályozást, amelyben szerinte "nagyon pontosan, korrektül le van szabályozva, hogy hogyan lehet fenyíteni egy gyermeket." Az Origo megkérdezte az esestről ifj. Lomnici Zoltán jogászt, aki elmondta, hogy felelős politikus nem propagálja a családon belüli erőszak semmilyen formáját.

Folytatódik az ellenzék kálváriája Debrecenben, a DK megint nekirontott a Momentumnak

Itthon2019.06.24, 11:53

Nagyon elmérgesedett a debreceni ellenzéki pártok között a viszony. Nem is olyan régen még úgy volt, hogy teljes körű összefogással vágnak neki az önkormányzati választásnak, ehhez képest mostanra már a Facebookon üzengetnek egymásnak. Varga Zoltán, a DK helyi képviselője, miután beszámolt a kormányellenes erők állapotáról, újabb posztot tett közzé, amelyben azzal vádolta meg a Momentumot, hogy sosem akartak velük összefogni. 

Hírhedt fényevő szélhámos pénzelte a Márki-Zay családot

Itthon2019.06.21, 18:05

A Márki-Zay család annyira szoros kapcsolatba került az ijesztő hírnevet szerzett szélhámossal, hogy sok ezer dolláros anyagi támogatást is kaptak tőle. Az illető a már több halálos tragédiát okozó fényevést hirdeti - írja a Ripost.

Márki-Zay Péter találomra írt fel neveket a mozgalma listájára

Itthon2019.06.08, 18:46

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester ahelyett, hogy az általa vezetett városka ügyeivel foglalkozna, nemrég USA-ban kéregetett újdonsült mozgalma, a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak, most pedig azzal volt elfoglalva, hogy összeállítson egy listát az ősszel, általuk támogatott polgármesterjelöltekből. Hódmezővásárhely baloldali polgármesterének "mestertervébe" azért egy kis szépséghiba csak becsúszott, hiszen volt olyan polgármester, aki nem is tudott arról, hogy felkerült Márki-Zayék listájára, de az is előfordult elég sok esetben, hogy nem sikerült helyesen leírni a jelöltjük vagy épp a település nevét - Írta meg a Magyar Nemzet.

Márki-Zay Péter már Gyurcsányéknak és a Momentumnak udvarol

Itthon2019.05.31, 13:05

Márki-Zay Péter nagyon megijedhetett a hétvégi választási eredmény láttán. Az ijedtség érthető, hiszen az általa vezetett Hódmezővásárhelyen is közel 50 százalékot ért el a Fidesz, a Márki-Zay megválasztásában komoly szerepet játszó, és a közelmúltig a hódmezővásárhelyi polgármestert ezerrel támogató Jobbik pedig összeomlani látszik, és Hódmezővásárhelyen is csak 8 százalékot ért el. Annál többen szavaztak viszont itt is a Momentumra és a Gyurcsány-pártra. Így könnyen előállhat az a helyzet, hogy az ellenzék új vezető erőinek cikivé válik az egyre több botrányt felhalmozó Márki-Zay család, és kihátrálnak a polgármester mögül. Így Máárki-Zay ...

Márki-Zay Péter névjegykártyákat mutogat, most éppen így próbálja bizonygatni, hogy fontos emberekkel találkozott

Itthon2019.05.20, 16:15

„Mindenesetre így ránézésre én azt mondom, hogy ez 30-40 névjegykártya”–  jelentette Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester egy pakli névjegykártyával a kezében az Egyesült Államokból. Az ATV-nek korábban arról beszélt, hogy a hivatalos politikai funkció nélküli Kész Zoltánnal „nem olyan magasröptű emberrel találkoztak” amerikai útjuk során, mint a Donald Trumphoz látogató Orbán Viktor. Azt pedig azért kellett bevallania, mert kiderült, hogy nem az amerikai külügyminisztérium hívta meg. Elismerte, hogy amerikai magyarok szervezték az utazást.

Márki-Zay Péter turistafotókkal próbál magyarázkodni lebukása után

Nagyvilág2019.05.18, 17:58

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Márki-Zay Péter csúnyán lebukott. Először elvetette annak a hazugságspirálnak a magvait, hogy ő és Kész Zoltán az USA Külügyminisztériumának meghívására érkeztek Amerikába, ahol épp ők fogják tájékoztatni a külügyet a magyarországi helyzetről. Na persze... A valóság az, ahogy azt az Origo megírta, Márki-Zay Péteréket nem az amerikai külügyminisztérium hívta meg. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában el kellett ismernie, hogy Amerikában élő magyarok hívták meg, és - őt idézzük - „nem olyan magasröptű emberrel találkoztunk". Vagyis, ő maga ismerte el: teljesen súlytalan emberekkel, ebből adódóan súlyttalan ...

Márki-Zay Péter indította útjára a jelentéktelenségét ellensúlyozandó hazugságáradatot

Itthon2019.05.17, 19:22

Hogy milyen ember valójában Márki-Zay Péter, a magát a jóság és a becsületesség mintapéldányának beállítani szándékozó hódmezővásárhelyi polgármester, azt jól szemlélteti a mostani rendkívül kínos lebukás a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökének washingtoni utazásával kapcsolatban. Az esetből ugyanis jól látszik, hogy az ellenzék utolsó reménységétől nem áll távol a csúnya és szándékos csúsztatás, és ezzel a közvélemény manipulálása, valamint a saját fontosságának szánalmas – és reménytelen – hangsúlyozása. Mint ismeretes, hetekig arról cikkezett az ellenzéki propagandasajtó, hogy Márki-Zay Péter és a parlamentből tavaly csúnyán ...

Márki-Zay elismerte: nem az amerikai külügyminisztérium hívta meg Washingtonba

Itthon2019.05.17, 11:10

Márki-Zay Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elismerte, hogy nem volt igaz, hogy az amerikai külügyminisztérium hívta meg őket Washingtonba Kész Zoltánnal. Korábban ezt harsogta az ellenzéki propagandamédia.

Kinek a pénzéből utazott Márki-Zay Péter és Kész Zoltán Washingtonba?

Itthon2019.05.16, 21:20

Nem hajlandó elárulni Hódmezővásárhely álfüggetlen polgármestere, Márki-Zay Péter és a bukott liberális exképviselő, Kész Zoltán, hogy kinek a pénzéből utaztak Washingtonba. Az sem világos, hogy milyen céllal és kikkel tárgyalhattak az amerikai fővárosban. Vajon csak pénzkunyerálás miatt mentek Washingtonba? Kaphatott Amerikából pénzt az ellenzéki politikus Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) nevű gittegylete? Nagy valószínűséggel az is kijelenthető, hogy állításaikkal ellentétben nem a külügyminisztérium tisztségviselőivel, hanem a nyugalmazott diplomatákat tömörítő, civil szervezetként működő Amerikai Külszolgálati Egyesület (Ammerican ...