Márki-Zay Péter

címke rss

Már szállítják is az olasz szemetet Hódmezővásárhelyre, Márki-Zay hallgat

Itthon2019.08.01, 15:01

Már el is kezdődött az olasz hulladék szállítása Hódmezővásárhelyre – írja a Promenad.hu az FCC Hódmezővásárhely Kft.-től kapott válaszukra hivatkozva. A cég azt is megerősítette a portálnak, hogy tájékoztatták a polgármesteri hivatalt a 12 ezer tonna külföldi szemét érkezéséről. A város polgármestere, Márki-Zay Péter azonban erről nem adott tájékoztatást a hódmezővásárhelyieknek.

Márki-Zay jelöltje semmibe veszi a szolnoki ellenzéket, a többi ellenzéki párt ultimátumot adott neki

Itthon2019.08.01, 13:49

Nem ment el szövetségeseivel Lukácsi Katalin, Márki-Zay Péter szolnoki polgármesterjelöltje a tegnap késődélutánra, és a ma reggelre összehívott, szolnoki összellenzéki egyeztetésekre, emiatt a másik aspiráns, Radócz Zoltán csapata az ellenzék szétverésével vádolta meg őket - ez derült ki a Szolnoki Többség elnevezésű, a helyi ellenzéki pártok nagy részét magába foglaló ernyőszervezet elmúlt időszakbeli bejegyzéseiből. Válaszul Lukácsi kirakta közösségi oldalára a szocialista Győrfi Mihállyal folytatott magánlevelezését, azt bizonyítandó, nem rajtuk múlt az egyeztetések elmaradása. Nagyon úgy néz ki, a vásárhelyi polgármester támogaatottja ...

Újabb 20 ezer tonna szemetet enged Hódmezővásárhelyre Márki-Zay Péter

Itthon2019.07.30, 15:41

Újabb 20 ezer tonna hulladék Hódmezővásárhelyre szállítását kezdeményezte egy olasz cég, Márki-Zay Péter (független) polgármester azonban erről sem tájékoztatta az embereket - jelentette ki Cseri Tamás (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő kedden az alföldi városban.

Nem kér Márki-Zayból a szolnoki ellenzék, ő mégis megint diktálni akar

Itthon2019.07.28, 12:28

Márki-Zay Péter a SzolnokMa szerkesztőségének megküldött hírlevelében ismét iránymutatást adott a szolnoki ellenzéknek - ez derült ki a portál pénteki cikkéből. Tette mindezt annak ellenére, hogy korábban ennek ellenkezőjére szólították fel őt a helyi kormányellenes erők. Úgy látszik, a hódmezővásárhelyi polgármestert nem érdeklik a kritikák, és továbbra is diktálni próbál.

Márki-Zay hulladéklerakóvá változtatná Hódmezővásárhelyt

Itthon2019.07.24, 13:54

Elfogadhatatlan, hogy Márki-Zay Péter tudtával 6 ezer tonna Olaszországból származó, tovább nem hasznosítható ipari hulladékot és 6 ezer tonna szennyvíziszapot helyeznének el Hódmezővásárhelyen - jelentette ki Benkő Zsolt (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő.

Márki-Zay Péter titokban óriási szemétlerakót csinálna Hódmezővásárhelyen

Itthon2019.07.23, 16:26

A vásárhelyi Fidesz közlése szerint Márki-Zay Péter polgármester nem tájékoztatta a nyilvánosságot arról, hogy 12 ezer tonna vegyes hulladék és szennyvíziszap érkezik Olaszországból a város melletti hulladéklerakóba.

Márki-Zay tényleg szétverte a szolnoki ellenzéket: két ellenzéki jelölt lesz

Itthon2019.07.22, 14:16

A helyi ellenzéki pártok egy részét magába foglaló Szolnoki Többség elnevezésű szervezet közleményben ment neki Márki-Zay Péternek, miután kívülről állást foglalt a városi ellenzék vitájában. A nyomásgyakorlás azonban nem hozta meg az eredményt, ugyanis hétfőn az ellenzék másik része sajtótájékoztatón bejelentette, a hódmezővásárhelyi polgármester mozgalmának egyik arca, Lukácsi Katalin elindul ősszel. Márki-Zay ezzel tényleg szétverte a szolnoki egységet, Szolnokon is két részre szakadtak a kormányellenes erők.

Márki-Zayék verhetik szét az ellenzéki félegységet Szolnokon

Itthon2019.07.19, 15:24

Pénteken jött a feketeleves a szolnoki ellenzék számára: sajtóértesülések szerint a tegnap bejelentett "közös" polgármesterjelölttel szemben startvonalhoz állhat az antiszemita botrányhőssel fotózkodó Lukácsi Katalin is. Márki-Zay Péter mozgalmának elnökségi tagja mögé a helyi Momentum, Márki-Zay mozgalma, valamint az országos Jobbik sorakozott fel. Csakhogy a kormányellenes erők másik része, a szolnoki MSZP, DK, LMP és Jobbik a szocialista Radócz Zoltánt támogatja. Akkora a kavarodás, hogy még a helyi Jobbik is szembement az országos vezetéssel. 

Márki-Zay Péter szerint a vásárhelyi közmunkások lusták

Itthon2019.07.15, 12:11

Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere, a főpolgármesteri előválasztást csúnyán elbukó és azóta gyakorlatilag a külvilág elől eltűnt Kálmán Olga könyvében beszélt arról, hogy szerinte a város közmunkásai tudnának többet dolgozni magasabb bérért, de nem akarnak, mert a könnyebbik megoldást választják – írta a Promenad.hu.

Elhanyagolják polgármesteri feladataikat az ellenzéki politikusok az országos ambícióik miatt

Itthon2019.07.13, 16:16

Ahelyett, hogy polgármesteri teendőiket látnák el jól, országos ambícióikkal van elfoglalva Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter. A Karácsony főpolgármesteri ambíciói miatt gazdátlanná váló Zugló lassan lemarad a többi fővárosi kerülete mögött, Hódmezővásárhely pedig elhanyagoltabb, mint valaha – számolt be szombati cikkében a Magyar Nemzet.