március 15.
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Orbán Viktor
- Budapest
- nemzeti ünnep
- békemenet
- Petõfi Sándor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Simicska Lajos a Fideszt is megsemmisítheti
Ellentétesen látja a fideszes parlamenti képviselõk egy része és a kabinet azt, hogy a Simicska Lajos és Orbán Viktor közötti konfliktus mennyire veszélyes a kormánypártokra. Egyesek attól félnek, hogy a két fél összecsapására a párt is rámehet, míg a kabinetben nem tartanak negatív hatásoktól.
Nem õk lesznek a 21. század Fidesze
Bár még csak a múlt hét végén választották meg Böröcz Lászlót a Fidelitas új elnökének, elsõ országos kezdeményezésével máris vihart kavart. A március 15-i események után a politikus közölte, akciót indítanak a baloldali provokátorok kiszûrésére. A Facebook azóta eltávolította a provokátorfigyelõ oldalt.
Kálmán Olga férjét kirúgták az M1-tõl
Kirúgták az MTVA-tól Hoffmann Györgyöt. A rendezõ nem értett egyet az M1 új struktúrájával, a döntés állítólag nincs összefüggésben a március 15-ei napon történt M1-összeomlással.
- címkék:
- Hoffmann György
- március 15.
- MTVA
- Címkefelhõ »
Elárulta a Klik, hány diák volt ott az Orbán-beszéden
A fõváros és Pest, illetve Fejér megye 307 iskoláját kereste meg a Klik, hogy a március 15-i központi, budapesti rendezvényekre invitálja a diákokat, végül a várt háromezer helyett 522 tanuló érkezett. A Klik megígérte, hogy a programot visszautasítóknak nem kell retorzióktól tartaniuk.
Lánczi Tamás a Fidesznél is merészebbet gondolt
Az M1-en vasárnap a március 15-i eseményeket szakértõ Lánczi Tamás a baloldal tehetetlenségébõl következõ pótcselekvésnek tudja be az állami ünnepség megzavarását, amelyet õ ugyanúgy provokációnak tart, mint a Fidesz, csak tovább megy, kizárólag baloldali rendzavarásról beszél.
Beköltözött a freestyle az Erkel Színházba
Minden eddiginél látványosabb produkcióval jelentkezett március 15-én a Red Bull Pilvaker, a Szavak Forradalmát dupla telt ház fogadta.
Március 15-e mérlege: ez így kevés lesz
Petõfiék után 167 évvel elfáradtak a mai forradalmárok, március 15-én nem tudott átütõ sikert elérni egyik politikai oldal sem. Elemzõk vonták meg az ünnep kormánypárti és ellenzéki üzeneteinek mérlegét.
Március 15-i megemlékezések az Egyesült Államokban
A keleti partvidéktõl a Csendes-óceánig az Egyesült Államok számos nagyvárosában emlékeztek meg közösen a magyar szervezetek és képviseletek az 1848-as forradalom 167. évfordulójáról.
- címkék:
- Egyesült Államok
- március 15.
- Címkefelhõ »
Ki buktatja meg Orbán Viktort?
A március 15-i civildemonstráció tüntetõit kérdeztük arról, hogy szerintük nyújthatnak-e alternatívát a jelenlegi ellenzéki pártok.
- címkék:
- tüntetés
- március 15.
- demonstráció
- videó
- Címkefelhõ »
Varga Mihály: Új korszakba lépett a magyar nemzet
A magyar nemzet egy új korszakba lépett, amely az utóbbi évek közös erõfeszítésével valósult meg – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Szabadkán.
- címkék:
- Varga Mihály
- március 15.
- Címkefelhõ »
Kitüntettek március 15-én egy Windischgraetzet is
A Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést Mariano Hugo Windisch-Graetz a keresztény hit és értékek megõrzését, illetve a magyar érdekek támogatásáért kapta meg. Éppen március 15-én.
Népszavazás-cunamival söpörnék el Orbán rendszerét
Tizenkilenc népszavazási kérdéssel torpedóznák meg az orbáni rendszert az ellenzéki civilek – korrupcióellenes, gazdasági, oktatási és társadalmi témakörökben. Az Astoriánál tartott tüntetésen Parti Nagy Lajos csirkefogózott, Kulka János énekelt, közben pedig zúgott az „Orbán, takarodj!". Néhány órával korábban, onnan nem messze, Orbán Viktor mondott harcias hangú beszédet, miközben hívei az ellene tüntetõkkel dulakodtak.
A kormány leváltására buzdítottak Pécsen
A kormány leváltására buzdítottak a Talpra Pécs! elnevezésû tüntetés szónokai a baranyai megyeszékhelyen. Juhász Péter, az Együtt alelnöke a civilek által a Facebook közösségi portálon szervezett demonstráción azt mondta: a kormány ellenzõinek nincs más dolga, mint alulról szervezõdni és nem elhinni, hogy a hatalmon lévõk megállíthatatlanok, legyõzhetetlenek.
- címkék:
- Juhász Péter
- Pécs
- tüntetés
- március 15.
- Címkefelhõ »
A demonstráción bejelentett népszavazás tervezett kérdései
A március 15-i ellenzéki civiltüntetés szónokai rendszerbontó népszavazást hirdettek 19 kérdéssel.
Hende: Megméretik a kormány Tapolcán
Új nemzet született 1848-ban, amely átélte, hogy a hazában mindenki összetartozik - jelentette ki a honvédelmi miniszter Sümegen.
- címkék:
- Hende Csaba
- Tapolca
- március 15.
- Címkefelhõ »
Szigetvári: El kell söpörni Orbán rendszerét
Az Együtt elnöke szerint a Nemzeti Együttmûködés Rendszerét el kell söpörni, vagy le kell gyõzni, és meg kell állapodni a parlamentben a teljes, folytonosság nélküli lebontásáról.
Latorcai: Nemtelen támadások kereszttüzében élünk
Sem 1848-ban, sem ma nem könnyû magyarnak lenni, mert meg kell küzdenünk saját utunkért - mondta az Országgyûlés KDNP-s alelnöke Csornán.
- címkék:
- Latorcai János
- március 15.
- KDNP
- Címkefelhõ »
Trócsányi: A szabadságért folyamatosan küzdeni kell
A szabadságért való küzdelemnek folyamatosnak kell lennie, annak folyamatosan új célokra kell összpontosítani, mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter Torontóban.
- címkék:
- Trócsányi László
- március 15.
- Címkefelhõ »
Tízezrek szavalták egy idõben a Nemzeti dalt
Országszerte több száz településen tízezrek szavalták el egy idõben Petõfi Sándor Nemzeti dal címû költeményét az 1848. március 15-ei forradalom 167. évfordulóján, vasárnap.
- címkék:
- március 15.
- Nemzeti dal
- Címkefelhõ »
Káosz! El kellett sötétíteni a ma indult nemzeti hírcsatorna képernyõjét
Ma délután fél háromkor már akkora volt a káosz a ma indult, M1-bõl lett nemzeti hírcsatornán, hogy el kellett sötétíteni a képernyõt. Tanácstalanul magára hagyott mûsorvezetõk, mûszaki felkészületlenség, súlyos rendezõi és szerkesztõi hibák.
- címkék:
- március 15.
- MTVA
- Címkefelhõ »
Fodor Gábor: A forradalom nyugatról jött, keletrõl verték le
Magyarország a Nyugathoz tartozik, és az ország három legfontosabb ünnepe a Nyugat választásának szimbóluma, jelentette ki a Magyar Liberális Párt elnöke a budapesti Pilvax kávéháznál tartott beszédében
- címkék:
- március 15.
- Fodor Gábor
- Címkefelhõ »
Orbán hívei és ellenfelei összecsaptak a Múzeum körúton
A hivatalos március 15-i ünnepségek a Kossuth téren kezdõdtek. Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Múzeumnál beszélt. A kiskörúton hívei és ellenfelei háborúztak szóban és néha tettlegesen is. Az Origo riporterét megakadályozták abban, hogy kérdéseket tegyen fel a meghívott diákoknak.
Áder János: Az új világot a munka hozta el
Keveset beszélünk a forradalom utáni napok döntéseirõl és szinte sohasem a hétköznapokról, pedig az új világot 1848-ban nemcsak az utcai események, a pezsdítõ szónoklatok hozták el - hangsúlyozta Áder János pénteken a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek átadásakor.
- címkék:
- Áder János
- március 15.
- Címkefelhõ »
Szélsõséges provokációról beszél a Fidesz
Szélsõséges provokátorok akarták megzavarni több tízezer ember békés ünnepét - reagált a Fidesz arra, hogy Orbán Viktor múzeumkerti beszéde alatt demonstrálók kiabáltak és fütyültek. A tiltakozók és az ünneplõk között többször is dulakodás alakult ki, volt, amikor a rendõröknek kellett közbelépniük.
- címkék:
- Orbán Viktor
- március 15.
- tüntetõk
- Címkefelhõ »
Tõkés: A nagyváradi magyarok nem másodrendû polgárok
A jelképes politizálás fontosságáról beszélt a magyar nemzeti ünnep alkalmából tartott nagyváradi ünnepségen Tõkés László európai parlamenti képviselõ, a Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
- címkék:
- Tõkés László
- március 15.
- Címkefelhõ »
Lázár: Csak a legkiválóbb nemzet boldogul
Minden magyarnak meg kell értenie, hogy a 21. században csak akkor tud boldogulni a nemzet, ha a legjobb vagy a legkiválóbb lesz - mondta a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter az 1848-as forradalom évfordulóján tartott hódmezõvásárhelyi díszközgyûlésen.
- címkék:
- Lázár János
- március 15.
- Címkefelhõ »
Gyurcsány: 2015-ben ez a sajtórabság napja
Habonyt Metternichhez hasonlította az LMP
Az LMP társelnöke szerint 2015. március 15-én három figyelmeztetést kell küldeni a kormánynak, elsõként azt, hogy egyik függõség nem szünteti meg a másikat, hanem végzetessé teszi az ország kiszolgáltatottságát.
- címkék:
- Habony Árpád
- március 15.
- LMP
- Címkefelhõ »
Forgalomkorlátozás március 15-én - Ezeket a helyeket kerüld el autóval
A március 15-i ünnepi rendezvények miatt szombaton és vasárnap Budapest több kerületében forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Így ünnepli március 15-ét az ország - Az Origo percrõl percre tudósít az eseményekrõl
A több helyszínen tartó rendezvényeket az Origó percrõl percre követi. Ha kíváncsi vagy, mi történik a Múzeum kertben, a Parlament elõtt vagy éppen a televízióban, figyeld a tudósítást.
- címkék:
- március 15.
- ünnep
- Címkefelhõ »
Ünnepi rendezvények március 15-én - Ezekre látogathatsz el
Országszerte tartanak ünnepi rendezvényeket, családi programokat az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján. A fõvárosban a Parlament elõtti Kossuth Lajos téren Magyarország lobogójának felvonásával kezdõdnek meg a központi ünnepségek.
Lengyel zászló a tömegben
Lengyel zászló is lobog a Múzeumkertnél a tömegben.
- címkék:
- március 15.
- Címkefelhõ »
Rendszerbontó népszavazást indítanak
Március 15. eseményei percrõl percre.
- címkék:
- március 15.
- Címkefelhõ »
Felvonták a nemzeti lobogót
Katonai tiszteletadás mellett felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 167. évfordulója alkalmából vasárnap reggel Budapesten, az Országház elõtt.
- címkék:
- március 15.
- Címkefelhõ »
Orbán Viktor ezt üzente
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ünnepén levélben köszöntötte a határainkon túl élõ magyarokat Orbán Viktor miniszterelnök - tájékoztatott Havasi Bertalan, a kormányfõ sajtófõnöke.
- címkék:
- Orbán Viktor
- március 15.
- Címkefelhõ »
Megemlékezések világszerte
A magyar kormány több miniszterének, továbbá helyi magyar szervezetek vezetõinek a részvételével tartanak megemlékezéseket a magyar forradalom és szabadságharc évfordulójáról ma a szomszédos országokban, továbbá Nyugat-Európában, valamint az Egyesült Államokban és Kanadában is.
- címkék:
- március 15.
- Címkefelhõ »
Tilos, nem szabad, kerülje el
A március 15-ei ünnepi rendezvények miatt a fõvárosban és több vidéki településen is forgalomkorlátozásokra kell számítani. Budapesten az Erzsébet hidat több órára, a budai Várat pedig egész napra lezárják a közúti gépjármûforgalom elõtt. A fõvárosi rendezvények miatt jelentõsen változik a közösségi közlekedés menetrendje is.
- címkék:
- március 15.
- Címkefelhõ »
Vásárlás helyett hallgasson pártszónokokat
Országszerte tartanak ünnepi rendezvényeket, családi programokat az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján. A fõvárosban a Parlament elõtti Kossuth Lajos téren Magyarország lobogójának felvonásával kezdõdnek meg a központi ünnepségek. Orbán Viktor miniszterelnök a Múzeumkertben mond beszédet, s számos kormánytag és ellenzéki politikus is felszólal egy-egy rendezvényen. Délután 3 órakor az ország több száz településén tízezrek szavalják el egy idõben a Nemzeti dalt. Budapestre délutánra civilek tüntetést szerveztek.
- címkék:
- március 15.
- Címkefelhõ »
A kokárda is kikérné magának
Gyerekkora óta rajong március 15-ért, de nagyon zavarja, mikor kisajátítják a nemzeti jelképeket. Horváth Kristóf, alias Színész Bob szerint a slam nem az utókornak, hanem a kortársaknak szól.
Rendõrségi ügy lett a Klik március 15-i diáktoborzásából
Bejelentést tett a váci rendõrkapitányságon a sorozatos fel- illetve bejelentéseirõl ismert Tényi István, aki szerint az elhíresült március 15-i diáktoborzás ügyében felvetõdik hivatali visszaélés gyanúja, amit a rendõrségnek vizsgálni kellene.
Rogán: 12 pont nélkül nincs kormányváltás
A Fidesz frakcióvezetõje szerint az 1848-as forradalmi követelések listája, a márciusi 12 pont "a polgári Magyarország alapköve", és a 2010 óta tartó nemzeti, polgári kormányzás iránytûje is.
Szlovákia és Magyarország közös sikereirõl beszélt a Fidesz
A jólétrõl, a jogbiztonságról, a szolidaritásról, 1848 jelentõségérõl, Magyarország és Szlovákia sikereirõl beszélt Németh Zsolt Kassán a március 15-i ünnepségen.
Lázár: Mi magyarok csak magunkra számíthatunk
Aki a magyar nemzet érvényesülését mástól várja, akaratlanul is kárt okoz saját hazájának, mi magyarok ugyanis egyedül vagyunk, csak magunkra számíthatunk – mondta a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a Várkert Bazárban, ahol állami kitüntetéseket adott át a nemzeti ünnep alkalmából.
Semjén Zsolt alkotmányos acélabroncsról beszélt
A történelem igazságszolgáltatásának nevezte a külhoni magyarok honosítását Semjén Zsolt, aki részt vett Nagy-Britanniában élõ magyarok honosítási ünnepségén. A londoni magyar nagykövetségen március 15-e alkalmából ünnepi külsõségek közepette nyújtották át 34, Nagy-Britanniában élõ magyarnak a honosítási okiratot.
- címkék:
- Semjén Zsolt
- március 15.
- Címkefelhõ »
Forgalomkorlátozások az ünnep miatt
A március 15-i ünnepi rendezvények miatt szombaton és vasárnap Budapest több kerületében forgalomkorlátozásokra kell számítani. Vasárnap az Erzsébet hidat több órára, a budai Várat pedig egész napra lezárják a közúti gépjármûforgalom elõtt. Emellett számos vidéki településen is változik a forgalmi rend a helyi rendezvények miatt.
- címkék:
- március 15.
- Címkefelhõ »
Már feltûzheti a kokárdát
Országszerte több helyen már szombaton is tartanak ünnepi rendezvényeket, megemlékezéseket az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. Az állami ünnepségsorozat is megkezdõdik.
- címkék:
- március 15.
- Címkefelhõ »
Ezeket ne hagyja ki a március 15-i hétvégén
Mivel alapoztak Petõfiék a Pilvaxban?
Március 16-án a Pilvaxban kérdi a pincér: „Petõfi úr, óhajt egy sört és Unicumot?” A költõ karikás szemmel felnéz: „Ah, hagyjuk, lám tegnap is mi lett belõle!”
Forgalomkorlátozások lesznek a fõvárosban
A március 15-i ünnepi rendezvények miatt szombaton és vasárnap Budapest több kerületében forgalomkorlátozásokra kell készülni. Vasárnap az Erzsébet hidat több órára, a budai Várat pedig egész napra lezárják a közúti gépjármûforgalom elõtt - közölte honlapján a rendõrség.
- címkék:
- március 15.
- Címkefelhõ »
Ezt kínálják a pártok március 15-én
Az állami megemlékezések mellett pártrendezvények is lesznek a március 15-iki ünnep alkalmából.Orbán Viktor vasárnap a múzeumkertben mond beszédet, Semjén Zsolt Londonban lesz, Tóbiás József MSZP elnök a tapolcai jelöltjükkel Ajkán koszorúz, a Jobbik a Március 15 téren tart megemlékezést, az LMP a Pilvax kávéjázba megy, a Demokratikus Koalíció pedig tüntetni megy.
- címkék:
- március 15.
- nemzeti ünnep
- párt
- Címkefelhõ »