Marcali

címke rss
A halálba zuhant egy ember Marcaliban

A halálba zuhant egy ember Marcaliban

Halálos baleset áldozata lett egy munkás Marcaliban szombaton - írta meg a Somogy Vármegyei Hírportál a Tavi TV információi alapján.

Apránként lopták ki az értékes rezet a marcali üzemből

Itthon2023.06.12, 14:11

A vád lényege szerint a két férfi egy marcali üzemben kellett rezet osztályozniuk, és megmérniük, aztán azt visszaküldeni Németországba. Egyikük a rezet kisebb mennyiségekben, de folyamatosan kihozta a cég raktárából, és azt társa autójába rejtette. Folyamatos vevőjük is volt, amikor már egy nagyobb mennyiség összegyűlt, általában 200 kiló, megvette tőlük, noha tudta, hogy a réz lopott.

Szabadulása után sem tudott leállni egy marcali bűnöző

Itthon2023.05.08, 13:45

Lopással és garázdasággal vádolnak egy marcali férfit, aki a börtönből való szabadulása után újra bűnözni kezdett egy másik férfival együtt.

Hónapokig éheztette és elhanyagolta kutyáját egy asszony

Itthon2023.03.06, 13:13

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a nőt, aki hónapokon át láncra verte, éheztette, és elhanyagolta a kutyáját. Csak azért maradt életben az állat, mert a szomszédok gondoskodtak róla, a rendőrök pedig időben közbeléptek. A főügyészség azt is javasolta, hogy a nőt tiltsák el a kutyatartástól.

Gombát szedni mentek, agancsot találtak

Itthon2022.08.15, 14:57

Ellopott egy agancsot egy testvérpár egy Marcali környéki erdőből, majd eladták egy társuknak, aki annak ellenére megvette tőlük, hogy tudta, hogy szerezték.

Orvhalászokat értek tetten Marcaliban

Itthon2022.05.27, 15:16

A marcali rendőrök lopás és orvhalászat miatt hallgattak ki egy tolnai és egy dunaszentgyörgyi férfit.

Szomszédjának köszönheti életét egy marcali férfi

Itthon2022.04.07, 17:09

Szomszédjának köszönheti életét egy marcali idős férfi, aki a kertjében lett rosszul - közölte az Országos Mentőszolgálat a Facebookon.

Jogtalanul lőtt milliós értékű gímszarvasokat egy orvvadász banda

Itthon2022.03.21, 17:00

Orvvadászat miatt kell felelnie annak az öt férfinak, akik gímszarvas bikákat ejtettek el jogtalanul, amivel több milliós károkat okoztak több Marcali környéki vadásztársaságnak is. A banda tagjai között volt egy hivatásos vadász, és egy önkormányzati vezető is.

Nyugdíjas támadt egy polgárőrre egy falunapon

Itthon2022.03.11, 16:43

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt kell felelnie annak a nyugdíjas férfinek, aki egy korábbi veszekedés miatt pofon vágott egy polgárőrt egy falunapon.

Szabályszegő sofőrökre csaptak le a rendőrök Somogy megyében

Itthon2021.12.23, 17:39

Több Somogy megyei településen is szűrtek ki a forgalomból olyan sofőröket, akik jogosítvány nélkül, részegen vezettek, ráadásul forgalomból kivont autókat. Az egyik férfit három nap alatt kétszer is tetten érték a rendőrök.

Bankautomaták feltörésére szakosodott moldáv bűnbanda tagjait keresik a rendőrök

Itthon2021.12.22, 21:06

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrök lopás miatt folytattak büntetőeljárást négy moldáv férfi ellen. A külföldi férfiak 2019-ben négy, 2020-ban további egy alkalommal több városban - Nyírbátorban, Jászberényben, Debrecenben, Berettyóújfaluban, és Marcaliban - lévő bevásárlóközpontokba törtek be nyitvatartási időn kívül, majd az ott lévő pénzkiadó bankautomatákat felfeszítették, és a pénzes rekeszeket a bennük lévő pénzzel együtt magukkal vitték.

Vascsővel támadt a korábbi szeretőjére egy marcali férfi

Itthon2021.12.15, 15:23

Egy marcali férfi betört a korábbi szeretője házába, ahol ott volt a nő ismerőse is. A férfi egy vascsővel rátámadt az ismerősére, többször meg is ütötte.

Barátját próbálta bajba keverni, hogy mentse a saját bőrét

Itthon2021.11.23, 21:09

Hamis vád bűntette miatt feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott az ügyészség azzal a marcali fiatallal szemben, aki miután barátjával együtt túladagolta magát gyógyszerrel, úgy akart mentesülni a következmények alól alól, hogy azt állította, barátja tudtán kívül keverte az italába a drogot.

Kutyák támadtak meg egy bicikliző nőt Marcalinál

Itthon2021.11.17, 14:13

Két kutya támadt rá egy bicikliző nőre Marcalinál. A nő elesett és eltört az arc csontja és az orra is. Az ügyészség vádat emelt a kutyák gazdája ellen.

Köztéri kamera előtt verekedett össze két férfi és egy nő Marcaliban - videó

Itthon2021.11.05, 10:44

Súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Marcali Járási Ügyészség két férfi és egy nő ellen amiatt, mert egy Marcaliban lévő áruház parkolójában összeverekedtek.

Bozótvágóval és fejszével támadt az unokájára egy nagypapa Marcaliban

Itthon2021.09.28, 11:16

A Marcali Járási Ügyészség súlyos testi sértés, kapcsolati erőszak és zaklatás miatt emelt vádat azzal a 73 éves férfival szemben, aki részegen rendszeresen terrorizálta vele együtt élő családtagjait, különösen az unokáját, aki kórházba is került miatta.

Szétvertek egy önkormányzati lakást Marcaliban

Itthon2021.07.05, 12:54

Rongálás miatt emeltek vádat azzal a büntetett előéletű, 33 éves férfival szemben, aki egy veszekedés után összetörte élettársa önkormányzati lakásának beredezéseit.

Kigyulladt egy üzemépület Marcaliban

Itthon2021.04.04, 21:06

Tűz keletkezett egy üzemépületben Marcaliban vasárnap, az esetnek nincs sérültje - tájékoztatta Óvári Timót, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Késeléssel fenyegetett meg egy erdészeti ügyintézőt egy Somogy megyei férfi

Itthon2021.03.25, 14:04

A Marcali Járási Ügyészség fenyegetés és zaklatás miatt emelt vádat azzal a 47 éves férfival szemben, aki azzal fenyegette meg egy erdészeti ügyintézőt, hogy megforgatja benne a kést.

Szakított vele a barátnője, óriási tombolásba kezdett egy férfi Marcaliban

Itthon2021.03.15, 13:21

Részegen tombolt az éjszaka közepén egy férfi Marcaliban. Kitépte egy társasház ajtaját, és feldöntött több jelzőtáblát is. Végül a rendőrök vetettek véget a randalírozásának.

Játékfegyverrel rabolt ki fiatalokat egy nő Marcaliban

Itthon2021.01.21, 11:57

Testvére airsoft pisztolyát használta a nő egy rabláshoz tavaly ősszel. A rendőrök nem sokkal a támadás után elfogták az otthonában, ahol megtalálták a fegyvert és a zsákmányt is. A 32 éves marcali nő kétrendbeli fegyveres rablás miatt felelhet a bíróságon.

Vezetés közben verte a nevelőapját egy somogyzsitvai férfi

Itthon2020.11.27, 14:43

A család Marcaliban autózott, amikor összevesztek egymással, és a hátsó ülésen ülő férfi verni kezdte a vezető nevelőapját.

Meggyulladt a szemét egy marcali hulladékválogatóban

Itthon2020.09.25, 07:41

Mintegy ötszáz köbméter szemét ég egy hulladékválogatóban Marcali külterületén.

Súlyosabb büntetést kaphat a marcali késelő férfi és fia

Itthon2020.09.15, 17:07

Az Somogy Megyei Főügyészség életveszélyes sértés kísérlete, míg a Marcali Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt tavaly év végén vádat emelt egy 46 éves marcali férfi és 63 éves apja ellen. Az ügyben a napokban hirdetett ítéletet a Kaposvári Törvényszék.

Fegyverrel rabolt ki egy nő két fiatalt Marcaliban

Itthon2020.09.14, 15:53

A 32 éves nő egy air soft pisztolyt használt a rabláshoz, ami megtévesztően hasonlít egy éles fegyverre.

Egy nő rabolt ki fegyverrel két fiatalt Marcaliban

Itthon2020.09.11, 16:59

Tegnap rabolt ki egy nő két fiatalt az utcán, miután megszerezte tőlük a pénzt, elszaladt. A Terrorelhárítási Központ bevetési szakemberei fogták el a nőt, nem sokkal a rablás után.

Azt hitték a marcali fiatalok, hogy a Harcosok klubjában vannak

Itthon2020.07.16, 12:56

Két fiú összeveszett egymással, majd megbeszélték, hogy tanítás után a marcali sportpályán elrendezik a nézeteltérésüket. A verekedésbe egy fiatalabb fiú is becsatlakozott. Az ügyészség csoportosan elkövetett garázdasággal vádolja őket. 

Megszegte a kijárási korlátozást egy kamasz, balesetet okozott

Itthon2020.03.30, 19:29

Március 28-án este egy fiatal Marcali belvárosában autózott, amikor az egyik kanyarban elveszítette uralmát a kocsi felett, és egy betonhídnak ütközött. A balesetben a sofőr mellett két másik fiatal is  megsérült, ők az utasai voltak. A Marcali Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást indított a 16 éves kamasszal szemben.

Baltanyéllel védekezett a megtámadott marcali postásnő

Itthon2020.03.27, 16:25

Először csak vitatkozott a két nő egymással, majd pár óra múlva újra találkoztak, de ekkor már erőszakká fajultak az indulatok.

Három autó karambolozott Marcaliban, a mentőket is riasztották

Itthon2020.03.11, 11:14

Három autó karambolozott Marcaliban szerda délelőtt.

Késsel és láncfűrésszel támadt nevelt lányára egy balatonszentgyörgyi férfi

Itthon2020.02.05, 11:19

A marcali rendőrök őrizetbe vettek egy 51 éves balatonszentgyörgyi férfit, és erőszak miatt nyomozást indítottak ellene.

Őrjöngve támadt életársára egy marcali férfi

Itthon2020.01.22, 12:32

Tegnap délután támadt rá párjára egy férfi Marcaliban. Már bűnügyi őrizet alatt áll az erőszakos fiatal és az is kiderült, hogy nem ez volt az első eset. A megvert, összerúgdosott nőt kórházba vitték.  

Apa és fia támadt rá apára és fiára- késelés lett a vége

Itthon2019.12.19, 16:16

A 63 éves apa és 46 éves fia ellen külön vádat emelt két ügyészség is. Egy marcali kocsmában összeverekedtek két férfival, aminek késelés lett a vége, de korábban a fiatalabb férfi két kiskorút is megvert rendszeresen. 

Megkéseltek két férfit Marcaliban

Itthon2019.11.22, 16:04

Egy korábbi vita miatt esett egymásnak négy férfi Marcaliban. Két férfit megkéseltek a támadók, ők súlyosan megsérültek.

Baleset miatt lezárták a 68-as főutat

Itthon2019.09.13, 20:02

Kéta autó karambolozott Somogy megyében a 68-as főúton.

Megkéseltek két férfit Marcaliban

Itthon2019.07.14, 14:13

Négy férfi verekedett össze egymással Marcaliban, közülük kettőt súlyosan megkéseltek. A támadókat elfogta a rendőrség.

Helységnévtáblának ütközött és meghalt egy motoros Marcaliban

Itthon2019.06.14, 04:39

Helységnévtáblának ütközött és meghalt egy motoros Marcali belterületén, a Noszlopy Gáspár utcában csütörtök éjszaka - adta hírül a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ég egy hulladéklerakó Marcalinál

Itthon2019.06.09, 16:02

Mintegy száz négyzetméteren ég egy hulladéklerakó Marcali külterületén. A tűzoltók már elkezdték oltani a tüzet és a katasztrófavédelmi mobil labor is a helyszínre tart.

Mindkét gyerekét meglopta egy kaposvári asszony

Itthon2019.04.24, 16:42

A Kaposvári Járási Ügyészség visszaéléssel vádolja azt a nőt, aki a két gyereke után járó tartásdíjat több mint egy éven ét rendszeresen felvette, és nem szólt arról, hogy gyerekei időközben az apjukhoz kerültek - írja az Ügyészség oldala. 

Nem értek be a kórházba: útközben szülte meg gyermekét egy nő Marcaliban

Life.hu2019.04.13, 16:54

Hiába érkeztek időben a mentők, a baba olyan gyorsan jött, hogy a kórházba már nem értek be a vajúdó kismamával.

Fejszével és asztallábakkal mentek a haragosukhoz

Itthon2018.08.09, 22:53

Tegnap dél körül rontottak rá a marcali férfira: négyen jelentek meg a háza előtt fejszével és asztallábakkal felfegyverkezve. Egy korábbi vita miatt akartak így ráijeszteni haragosukra. 

Összeütközött két autó a 68-as főút Marcalit elkerülő szakaszán

Itthon2018.04.16, 20:32

Összeütközött két autó hétfő este Somogy megyében, a 68-as főút Marcalit elkerülő szakaszán, a 68-as főút és a 682-es út kereszteződésében - tudatta a katasztrofavedelem.hu.

Kövér László szerint Európa érdeke is, hogy a kormány folytatni tudja munkáját

Itthon2018.03.17, 21:01

Kövér László szerint a magyar nemzet és Európa érdeke is az, hogy Magyarország jelenlegi kormánya folytatni tudja munkáját az áprilisi parlamenti választások után.

Hármas karambol Marcaliban

Itthon2017.12.18, 08:22

Összeütközött három autü Marcaliban, a Rákóczi utcában, a Petőfi utcai kereszteződésnél - tudatta a katasztrofavedelem.hu.

Tűz volt egy marcali üzletben

Itthon2017.08.09, 20:50

Az üzlet tetőszerkezete kapott lángra, a tűzoltók eloltották a tüzet.

Elütöttek egy idős férfit, a helyszínen meghalt

Itthon2017.05.18, 20:21

Tolatás közben ütött el egy embert egy autó Marcaliban csütörtökön, a hetvenéves férfi meghalt - olvasható a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Előző
  • 1
  • 2
Következő