magyarfoci
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- magyar fociválogatott
- Ferencváros
- MLSZ
- NB I
- legfrissebb
- legrégebbi
Így jutunk ki Franciaországba
Éppen harminc évvel Mexikó után, 2016-ban ismét világversenyen szurkolhatunk majd a magyar fociválogatottnak. Igaz, '86-ban az egész világról jutott ki 24 csapat, míg most csak Európából, de a magyar válogatottat ez nem foglalkoztatja, egyszerűen kihasználja a 44 százalékos esélyét. Lejátszottuk a magyarok útját az F csoportban, sőt kicsit azon is túl.
Pintér Attilát egyre nehezebb követni
A fociválogatott kerete még mindig óriási, nem világos, mi szükség ennyi futballistára, de ennél is kevésbé érthető, milyen szempontok szerint állította össze Pintér Attila. Meghatározó légiósokra nincs szükség, de a jól ismert NB I-esekre kíváncsi a szövetségi kapitány.
Újpesti legendák kérik Csányit: mentse meg a klubot
Törőcsik András, Várhidi Pál, Göröcs János és az Újpest több korábbi legendája nyílt levélben fordult az MLSZ elnökéhez, amelyben azt kérik Csányi Sándortól, hogy mentse meg a focicsapatot. Az Újpest ellen több cég felszámolási eljárást kezdeményezett, és ha ez jogerőre emelkedik, az egyesület megszűnik első osztályúnak lenni.
- címkék:
- Csányi Sándor
- foci
- magyarfoci
- Újpest FC
- Címkefelhő »
Focimeccsre csalogatják a gyerekeket és a nőket
A Magyar Labdarúgó Szövetség és a Sport TV közös kezdeményezéseként március 22-től tizenhat NB I-es futballmérkőzést rendeznek meg úgy, hogy azokon a gyerekek és a kísérőik családbarát-szektorban szurkolhatnak.
- címkék:
- foci
- NB I
- magyarfoci
- Címkefelhő »
Az Újpest belefulladhat a magyar foci szennyesébe
Gyanús szerződések alapján követelnek milliárdos nagyságrendű pénzeket az Újpest FC-től. Ha nem fizet, a klubot felszámoltatják, és elveszti az NB I-es tagságát. Az MLSZ léphetne, de egy félmilliárdos adótartozás megköti a kezét.
Törőcsik András kómában van
Agyműtétet hajtottak végre Törőcsik Andráson, az Újpest 58 éves, 45-szörös válogatott labdarúgóján, aki azóta kómában fekszik – értesült az Nso.hu.
Tavasz Mezőkövesden
A Mezőkövesd első tavaszi sikerét aratva 1-0-ra nyert hazai pályán a Budapest Honvéd ellen az NB I-es forduló pénteki nyitómeccsén.
Gesztusok vannak, szeretni nem kell egymást
A Fradi-tábor üzent, hogy nem kívánja az Újpest vesztét, a lila-fehérek pedig Akeem Adams tragédiájakor álltak ki a focista mellett. Érzelmi közeledés azért nem lesz a két tábor között, de van, aki örülne, ha kivihetné a gyerekét a derbire. Pénteken Újpest–Fradi.
- címkék:
- NB I
- magyarfoci
- Újpest FC
- Ferencváros
- Címkefelhő »
Nem kegyelmez Sivicnek az MLSZ
A fociszövetség "nem tudta hivatali eljárásba illeszteni" a Magyar Kupa vasárnapi döntőjére készülő Diósgyőri VTK méltányossági kérelmét, amely arra irányult, hogy a csütörtökön eltiltott Tomislav Sivic leülhessen a kispadra az Újpest elleni összecsapáson.
- címkék:
- Tomislav Sivic
- foci
- magyarfoci
- DVTK
- Címkefelhő »
Kupadöntő miatt terel a BKV
A Magyar Kupa esti döntője miatt már délutántól forgalomkorlátozások lesznek ma a fővárosban, a Puskás Ferenc Stadion környékén, több busz és troli is módosított útvonalon közlekedik majd.