Magyar Turisztikai Ügynökség

címke rss
Többet utazunk idén az ünnepi időszakban, mint tavaly ilyenkor

Többet utazunk idén az ünnepi időszakban, mint tavaly ilyenkor

November első felében országos viszonylatban közel 15 százalékkal nőtt a hazai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma tavalyhoz képest, emellett a foglaltság is emelkedett. A lendületet tartva további növekedésről tanúskodnak a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai az év hátralévő részében is, már most magasabb az előfoglalások szintje az év utolsó két hónapjára, mint egy éve ilyenkor, áll a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleményében.

Történelmi léptékű fejlesztések jönnek Tokajban

Gazdaság2023.11.17, 10:13

Az idén 950 éves Tokaj településére vonatkozó történelmi léptékű fejlesztési tervet fogadott el a magyar kormány. A beruházás célja, hogy a Tokajba látogató belföldi és külföldi vendégek a világörökségi rangnak megfelelő környezetben tölthessék szabadidejüket - derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Origóhoz eljuttatott közleményéből.

Minden rekordot megdöntött a hazai turizmus idén

Itthon2023.10.04, 10:20

Megdőltek a tavalyi eredmények és a járvány előtti 2019-es rekord a turizmusban a vendégéjszakákat, a vendégek számát és a bevételeket tekintve egyaránt, eredményes nyarat zárt az ágazat - értékelte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatóságának elnöke a 2023-as szezont szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Guller Zoltán: A Balaton köszöni, jól van

Gazdaság2023.08.10, 14:21

Országos szinten a vendégszám 4 százalékkal nőtt tavalyhoz képest idén júliusban, 2019-hez képest pedig 13 százalékkal javított az ágazat - nyilatkozta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke az Indexnek. Hozzátette, hogy a belföldi vendégszám ugyan négy százalékkal csökkent 2022-höz képest, de a külföldi 19 százalékkal megugrott.

Több ezer szálláshelyet lehetetleníthet el a Booking késedelmes fizetése

Itthon2023.08.08, 18:55

A Magyar Turisztikai Ügynökség kérdőívvel méri fel a Booking.com késedelmes fizetésének hatásait a szálláshely szolgáltatók körében. Az eddig beérkező csaknem 6 ezer válasz alapján minden második szolgáltatót érint a fennakadás, leginkább a főként családi vállalkozások által működtetett magán és egyéb szálláshelyeket. 

Emelkedő vendégszám, növekvő árbevétel - rengetegen választották a Balatont

Gazdaság2023.07.19, 10:51

Nemcsak a Balaton hőmérséklete, az oda érkező vendégek száma is jelentősen emelkedett július harmadik hétvégéjén. A nyár eddigi legmelegebb napjaiban nem csak belföldi, hanem külföldi vendég is sok volt az adatok szerint. Jelentősen megugrott az egynapos turisták száma is, a legtöbb vendég Siófokon volt. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adataiból az is látszik, hogy hat balatoni településen volt a térségbe érkező vendégek fele - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Haladékot kaptak a kisebb vendéglátóhelyek üzemeltetői

Gazdaság2023.06.27, 09:36

Elfogadta a Kormány a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) javaslatát, így a vendéglátó üzletek és jeggyel látogatható turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége szakaszosan indul el a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé. A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő szabályairól szóló 255/2023. (VI. 26.) Korm. rendelet értelmében a 100 millió forint nettó árbevétel felett teljesítő vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók számára lesz kötelező az NTAK adatszolgáltatás 2023. július 1-től, a 12 millió forint nettó árbevétellt ...

A szigorúbb adatszolgáltatás szakaszos bevezetését javasolja a Magyar Turisztikai Ügynökség

Gazdaság2023.05.24, 12:50

A vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók kötelező adatszolgáltatásának szakaszos bevezetését javasolja a kormánynak a Magyar Turisztikai Ügynökség. A javaslat szerint 2023. július 1-től az évi 100 millió forint nettó árbevétel felett teljesítő vállalkozások számára lépne életbe a kötelezettség, az ennél alacsonyabb árbevételű szolgáltatók adatszolgáltatásának kezdete pedig későbbi időpontra módosulna, hosszabb felkészülési időt biztosítva így számukra. Az NTAK regisztráció továbbra is minden vendéglátó üzlet és turisztikai attrakció számára kötelező, ennek elmulasztása szankcionálható.

Elérte a járvány előtti szintet a nyári turisztikai szezon

Gazdaság2022.09.12, 12:37

Idén nyáron 16,4 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, ami elérte a 2019-es szezon eredményét. Ez idő alatt a szálláshely-szolgáltatók közel 250 milliárd forint bevételt könyvelhettek el, aminek 74 százaléka a vidéki szálláshelyekhez köthető. Bár tovább erősödtek egyes vidéki desztinációk, a nyári szezonban a Balaton turisztikai térség az elsődleges úti cél, amit Debrecen és térsége, a Mátra‒Bükk térség majd a Budapest környéke térség követ. Összességében elmondható, hogy az elmúlt évek lendületét megtartotta a belföldi turizmus, a külföldi vendégek száma pedig tavalyhoz képest intenzíven emelkedett - írja az addatokat ...

A Magyar Turisztikai Ügynökségnél új ügyvezető szerv jött létre

Itthon2022.07.26, 18:27

A Magyar Turisztikai Ügynökségnél (MTÜ) új ügyvezető szerv jött létre - közölte az MTÜ kedden.

Új információs hírportált indított a Magyar Turisztikai Ügynökség

Itthon2022.07.19, 08:53

Új információs hírportált indított a Magyar Turisztikai Ügynökség, az igyutazunk.hu oldalon folyamatosan frissülő cikkek, elemzések jelennek meg a belföldi turizmusról - mondta Jakab Zsófia, a szervezet vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán kedden.

Turisztikai ügynökség: a júniusi vendégforgalom túlszárnyalta a járvány előttit

Itthon2022.07.05, 15:37

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján kiemelkedő eredménnyel zárt a nyár első hónapja: júniusban a belföldi vendégéjszakák száma 15 százalékkal meghaladta a 2019-es rekord évet – tudatta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel kedden.

Rangos turisztikai elismeréseket kapott Magyarország

Gazdaság2022.06.27, 11:23

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a járványidőszak alatt sem hagyott fel a turisztikai piacépítéssel. Ennek sikerét igazolja, hogy hazánk idén négy díjat is kapott a kínai turisztikai szakma meghatározó éves eseményén, a National Tourism Fashion Awards-on.

Megszűnik a szálláshely-szolgáltatók kettős adatszolgáltatási kötelezettsége

Gazdaság2022.06.21, 14:02

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) együttműködésének eredményeként a szálláshely-szolgáltatók, valamint az önkormányzatok számára megszűnik a korábbi kettős turisztikai célú adatszolgáltatás. A turisztikai ágazat egységes adatforrása a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) lesz - írja az MTÜ közleménye.

A kézilabda-Eb és az induló új tengerentúli járat is erősíti a turizmust

Gazdaság2022.02.01, 16:44

A kézilabda Európa-bajnokságnak pozitív hatása volt a forgalomra, januárban a vendégéjszakák száma már megközelíti a rekordnak számító 2019-es és 2020-as eredményeket, mondta dr. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója legfrissebb podcastjében.

Átadták a Virágos Magyarország fődíjait

Gazdaság2021.11.30, 18:22

A négy fődíj, a Magyar Turisztikai Ügynökség két különdíja és a fővédnöki díj is gazdára talált a 28. Virágos Magyarország versenyen, ezzel lezárult az ország legnagyobb környezetszépítő megmérettetésének idei fordulója. Idén is több százan jelentkeztek, összesen 49 pályázó részesült elismerésben.

Megnyílt a 3 milliárd forintos strandfejlesztési pályázat

Gazdaság2021.11.18, 10:08

Mától lehet pályázni a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. legújabb strandfejlesztési pályázataira, amelyek keretében 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és a kormány támogatásával a Balatonnál, a Tisza-tónál, a Velencei-tónál, valamint a Duna és a Tisza mentén található szabadvizű strandok fejlesztésére. A felhívások és az ehhez kapcsolódó információk a kisfaludyprogram.hu oldalon találhatók.

Októberben elérte a járvány előtti szintet a vidéki turizmus

Itthon2021.11.13, 19:32

Hála a belföldi forgalom dinamikus bővülésének, a vidéki turizmus októberben meghaladta a járvány előtti szintet - írja a Magyar Turisztikai Ügynökség. Kifejezetten jó eredményeket hoztak a vendéglátás- és szállásdíj-bevételek is, akárcsak a hosszú hétvége, amely alatt a legnépszerűbbek a fürdővárosok voltak – számol be Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója a legfrissebb podcastjában.

Közel 600 milliós fejlesztés zajlik a Balaton környékén

Gazdaság2021.10.31, 16:11

A kilátók, kilátópontok összekapcsolását célzó csaknem 600 millió forintos fejlesztés valósul meg a balatoni turisztikai térségben - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vasárnap.

Szárnyalt a magyarországi turizmus szeptemberben

Itthon2021.10.16, 11:37

A várakozásokat is túlszárnyalta a szeptember, az adatok meghaladták a 2019-es, vagyis a járvány előtti számokat, mondta el a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója legújabb podcastjában. Guller Zoltán beszélt a részletes számokról, a SZÉP Kártya-forgalomról és a nagyrendezvények hatásáról is.

Rekord számokat hozott a Szent István Nap rendezvénysorozat

Gazdaság2021.08.31, 09:22

Több ezer vállalkozásnak és több száz zenésznek, művésznek, segített az ünnepi hétvége, csaknem kétmillió látogatója volt a Szent István Nap rendezvénysorozat eseményeinek. A bevételek a szállodákban és a vendéglátóhelyeken is jelentősen meghaladták a tavaly ilyenkorit - írja közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

A fény- és tűzijáték minden eddiginél nagyobb élményt adott az egész országnak

Itthon2021.08.21, 16:54

A Szent István Nap hagyományos ünnepi attrakciója minden eddiginél nagyobb élményt adott az egész országnak. Több mint 700 ezren követték élőben Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát. Teljesen megteltek a rakpartok, a mintegy 4,3 kilométer hosszan, a Margit híd és a Petőfi híd között elterülő lélegzetelállító attrakciót a Duna mindkét oldalán azonos minőségben élvezhették az érdeklődők - írja közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Soha nem látott tűzijáték, repülőgépek, drónok, a teljes magyar légierő a Duna felett augusztus 20-án

Itthon2021.08.14, 11:13

Szent István Napja alkalmából minden idők legnagyobb rendezvénysorozata várja a fővárosba látogatókat augusztus 19. és 22. között, amely valamennyi korosztálynak minőségi programokat kínál. Augusztus 20. a hagyományos állami rendezvényekkel indul, az este fő elemeként, 21 órakor pedig kezdetét veszi az Új „Tűz és fények játéka" tűzijáték. A hagyományos események mellett idén további 18 helyszínen változatos programok várják városszerte a vendégeket. A programsorozat a belföldi vendégforgalmat, ezzel a turizmus újraindítását támogatja a fővárosban, miközben az események lebonyolítása több tízezer embernek ad munkát. 

Július 24-e az újkori turizmus történelmének legforgalmasabb napja

Itthon2021.07.31, 11:19

A turizmus újkori történelmében július 24-én volt a legtöbb belföldi vendég Magyarországon, közel 150 ezren. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója legújabb podcastjában számos érdekes összefüggésre rávilágít az adatokat elemezve - írja a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Minden eddiginél gigantikusabb lesz az augusztus 20-i tűzijáték

Itthon2021.07.15, 12:34

Minden eddiginél nagyobb, gigantikus tűzijátékot rendeznek az idén az augusztus 20-i államalapítás ünnepe alkalmából Budapesten, szeretnénk, ha mindenki a fővárosba jönne - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen.

Tájékoztató filmek a turizmust érintő új járványügyi szabályozásokról

Gazdaság2021.07.10, 13:30

Az 5,5 milliomodik védőoltás beadásával újabb enyhítések léptek életbe Magyarországon – megszűnt a kötelező maszkhasználat, védettségi igazolvány nélkül fogadhatnak vendégeket a szállodák, éttermek, turisztikai attrakciók. Ezzel szinte egyidőben elérhetővé vált az uniós Covid-igazolvány, mellyel szabaddá vált az utazás Európában. A tájékozódás megkönnyítésére több nyelven elérhető kisfilmekben mutatja be a turizmust érintő legfontosabb információkat a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Újraindult Budapesten a sétahajós közlekedés

Itthon2021.06.10, 21:16

Újraindult Budapesten a sétahajós-közlekedés, amely a koronavírus-járvány harmadik hullámának végével komoly lökést adhat a turizmus számára. A projekt 2012-ben Tarlós István vezetése alatt rajtolt el a fővárosban, az évek során pedig az egyik legnépszerűbb turisztikai szolgáltatássá nőtte ki magát Budapesten. Karácsony Gergely ennek ellenére úgy döntött, hogy az idei évben sem fogja elindítani a sétahajós utakat, ezért a kormány és a Magyar Turisztikai Ügynökség égisze alatt zajlik a szolgáltatás feltámasztása és lebonyolítása. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő beszélt arról az Origónak, hogy miért fontos mindez a főváros, a tuurizmus ...

Érdemes már most szállást foglalni a nyárra, a főszezonban már nehéz lesz

Life.hu2021.06.03, 09:52

Május eleje óta több mint 40 százalékkal emelkedett a nyári hónapokra beérkezett előfoglalások száma, ha a növekedés ilyen dinamikus marad, a főszezonban nehéz lesz már szállást találni a népszerű hazai nyaralóhelyeken - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtökön az MTI-vel.

Kiderült, mely településekre foglaltak eddig a legtöbben az idei nyári szezonra

Gazdaság2021.06.03, 11:40

Május eleje óta több mint 40 százalékkal emelkedett a nyári hónapokra beérkezett előfoglalások száma. Ha a növekedés ilyen dinamikus marad, a főszezonban nehéz lesz már szállást találni a népszerű hazai nyaralóhelyeken, írja közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Megújult a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia

Itthon2021.05.27, 16:13

Elfogadta a kormány a megújult Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiát, amely erős és biztos alapot jelent a turizmus újjáépítéséhez - jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtótájékoztatón, csütörtökön, Budapesten.

Fontos változások a turizmus-vendéglátás területén

Itthon2021.05.22, 12:59

Ha az országgyűlés elfogadja, fontos változások lépnek életbe a turizmus-vendéglátás területén, amelyek érintik a szálláshelyek egységes és kötelező minősítését, az attrakciók, vendéglátóhelyek adatszolgáltatását és a turisztikai kiemelt jelentőségű települések nevesítését. Ezekről is részletesen beszél Guller Zoltán legújabb podcastjában.

Így utazzuk körbe az országot a nappalinkból

Techbázis2021.03.01, 15:33

A Magyar Turisztikai Ügynökség VR-Túra alkalmazásával virtuális túrákat tehetünk Magyarország legszebb tájain, és megnézhetjük a természeti kincseket, a városokat, a múzeumokat, Magyarország sok-sok csodáját és sokszínű térségeit. Ez pedig jó segítség lehet abban, hogy megtervezzük a járvány utáni bakancslistánkat, és eldöntsük: hol kezdjük majd az ország rejtett kincseinek felfedezését.

Ezekre az időszakokra tervezik az utazásaikat a magyarok

[origo] utazás2021.02.23, 14:37

Napról napra nő a foglalások száma a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján. A foglalások azt mutatják, hogy a legnépszerűbb időszak a közelgő húsvéti szünet, de az elmúlt hetekben elkezdődött a májusi és a nyári előfoglalási hullám is. A vendégek biztonságosabbnak érzik a hazai úti célokat.

Nyáron újraindulhat a turizmus

Gazdaság2021.01.11, 17:17

A vírus nem mindennapi helyzetet teremtett, nyáron újraindulhat a turizmus a remények szerint - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója hétfőn, a közösségi oldalára feltöltött évindító videójában.

Egyszerűsödik a bejelentkezés a szálláshelyeken

Itthon2020.12.23, 18:54

A digitalizálásnak köszönhetően jövőre jelentősen egyszerűsödik a bejelentkezés a szálláshelyeken - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel szerdán.

Ismerd meg a legfontosabb szilveszteri babonákat, népszokásokat és várd felkészülten az új évet

Life.hu2020.12.18, 08:52

Az idei év mindenféle téren máshogyan alakult a vártnál, az év legfontosabb időszakát, a karácsonyt és a szilvesztert sem ünnepelhetjük úgy, ahogyan a korábbi években. De csüggedni semmiképpen sem érdemes, hiszen rengeteg időt tudunk otthon a családdal békében és szeretetben együtt tölteni. Használjuk ki az év végét arra, hogy magunk mögött hagyva minden rosszat és feszültséget, a szilveszteri babonákkal és népszokásokkal megismerkedve hangolódjunk a Szilveszterre és ennek szellemében lépjünk át az újévbe.

Újabb szabadvízi strandok újulnak meg nyárra

Itthon2020.11.28, 15:21

Több mint 80 szabadvízi strand újulhat meg országszerte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) strandfejlesztési programjának negyedik ütemében.

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Nemzeti Filmintézet

Film2020.10.05, 12:53

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Nemzeti Filmintézet (NFI). A megállapodás célja a filmes turizmus fejlesztése, a külföldi produkciók magyarországi forgatásának ösztönzése és a Magyarországon forgatott nemzetközi produkciók minél hatékonyabb összekapcsolása az általános turisztikai országmárka építéssel - közölte az MTÜ az MTI-vel hétfőn.

Meghosszabbít egy fontos turisztikai pályázatot a kormány

Gazdaság2020.10.02, 12:17

A Magyar Turisztikai Ügynökség március 31-ig meghosszabbította a pályázaton nyertes magán- és egyéb szálláshelyek számára a források felhasználásának határidejét. Így a több mint 14 ezer nyertes pályázónak 90 nappal több ideje lesz arra, hogy felhasználja az elnyert támogatást.

A kormány négymilliárd forinttal támogat tizenegy turisztikai térséget

Itthon2020.09.15, 18:19

A kormány 11 turisztikai térséget jelölt ki, amelyek jövő év végéig 4 milliárd forintos támogatást kapnak uniós forrás bevonásával stratégiájuk kialakításához - jelentette be Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese keddi sajtótájékoztatóján.

Minden eddigi rekord megdőlt a belföldi turizmusban

Gazdaság2020.08.28, 11:50

Minden eddigi rekord megdőlt a nyáron, soha ennyi magyar turista nem nyaralt, nem pihent még belföldön, mint június-júliusban – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hivatalos podcastjában Guller Zoltán vezérigazgató.

Állami szerepvállalással működik tovább a sármelléki repülőtér

Gazdaság2020.08.17, 12:31

A magyar állam 90 százalékos üzletrészt vásárol a hévízi önkormányzat tulajdonában lévő, a sármelléki repülőteret üzemeltető társaságban, a tulajdonosi jogokat a Magyar Turisztikai Ügynökség gyakorolja majd.

Újabb strandokat újítanak fel

[origo] utazás2020.07.31, 14:28

Folytatódik a Magyar Turisztikai Ügynökség által 2017-ben elindított strandfejlesztési program. Szeptembertől 3 milliárd forint keretösszeggel nyílnak meg források Magyarország szabadvízi strandjainak megújítására a Balatonnál, a Duna mentén, a Tiszánál, a Tisza-tónál és a Velencei-tónál – jelentette be Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója Zánkán.

A SZÉP-kártya-költések a járvány ellenére is meghaladták a tavalyi értéket

Itthon2020.07.17, 11:47

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója podcastben beszélt az évi SZÉP-kártya- és szállásfoglalási költésekről, továbbá más, aktuális témákról.

Közel 14 ezer magán- és egyéb szálláshely felújítását támogatja a kormány

Itthon2020.07.16, 13:41

Lezárult a Kisfaludy-program magán- és egyéb szálláshelyek fejlesztését célzó pályázata. Másfél hónap alatt több mint 16 ezer vidéki szálláshely pályázott, közülük 13 471 szálláshely kaphat augusztus folyamán szobánként egymillió forint vissza nem térítendő támogatást, összesen mintegy 45 milliárd forintot a kormánytól - jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Személyre szabott üzenetekkel kampányol a Magyar Turisztikai Ügynökség külföldön

Gazdaság2020.06.29, 11:32

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a nemzetközi Budapest-kampánnyal párhuzamosan elindította Magyarországot népszerűsítő kampányát is, a hirdetések 2020 nyarán először azoknak az országoknak a lakóit szólítják meg, amelyek Magyarországtól autóval is elérhető távolságban vannak - közölte az ügynökség.

Guller Zoltán: Turisztikai központ és hajóállomás lehet a Bálna

Itthon2020.06.25, 11:33

Turisztikai központként és hajóállomásként funkcionálhat majd a Bálna, amely így a fővárosba érkező turisták kapuja lehetne a jövőben – mondta legújabb podcastjában Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Előző
Következő