Magyar Természettudományi Múzeum

címke rss

A pinduri szöcskeegér igazi hungarikum

Tudomány2023.10.15, 18:31

A szöcskeegér nem szöcske módjára ugrik, hanem szöcskére vadászik. Az állatkák nagyon szelídek, nem félnek az embertől. Kézben tartva nem harapnak. Megeszik a borsót és mohón rákapnak a rovarokra.

A 220 éves Magyar Természettudományi Múzeum volt a világ egyik első természettudományi gyűjteménye

Tudomány2023.09.14, 20:04

A Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) új időszaki kiállítással ünnepli alapításának 220. évfordulóját. A csütörtökön megnyílt tárlat bemutatja a többi között az intézmény történetét, valamint egy különleges fotóválogatást is a múzeum gyűjteményéből.

Halálosan veszélyes darázs jelent meg Magyarországon

Tudomány2023.09.05, 20:50

Augusztus végén egy Győr-Moson-Sopron vármegyei méhész bejelentése alapján a Magyar Természettudományi Múzeum rovartani szakértője is megerősítette, hogy a Szigetközben befogott méretes hártyásszárnyú rovar az Európában invazív fajnak tekinthető ázsiai lódarázs. A rendkívül veszélyes darázsféle hazai megjelenéséről az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) közleményt adott ki.

Hazánkban is megjelent az ázsiai lódarázs, veszélyben vannak a méheink

Life.hu2023.08.27, 13:35

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) európai terjeszkedése elérte Magyarországot. A Kínában őshonos fajt 2004-ben hurcolták be Franciaoszágba, azóta terjesztkedik, csak idő kérdése volt, mikor éri el hazánkat is. 

Országos molnárgörény-felmérés 2023

Tudomány2023.06.22, 09:46

Egy ELTE-s doktori (PhD) kutatás keretében szeretnék jobban megismerni a lakosság molnárgörénnyel kapcsolatos ismereteit és a fajhoz való társadalmi hozzáállást. Ebben egy kérdőív kitöltésére kérünk mindenkit, aki szeretne tenni a faj védelméért. Rossz válaszok nincsenek, számunkra minden információ értékes és hozzájárul a molnárgörény hosszú távú megőrzéséhez. - hívja fel a figyelmet a Greenfo.

2022-ben 82 új fajt írtak le a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai

Tudomány2023.04.19, 12:01

A Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) munkatársai 2022-ben 82, a tudomány számára ezidáig ismeretlen új fajt, egy alfajt és 18 új nemzetséget fedeztek fel, illetve írtak le 25 országból, Dél-Amerikától Afrikán át Kelet-Ázsiáig.

A világhírű váci múmiák hihetetlen története

Tudomány2023.01.22, 09:12

1994-ben Vácon egy több szempontból is felbecsülhetetlen értékű kultúrtörténeti kincs került napvilágra. A domonkos templom - népszerű, köznyelvi nevén a Fehérek temploma -  helyreállítási munkálatai során az épület alatti kripta több mint 150 évvel ezelőtt elfalazott lejáratára bukkantak rá az építők. A plébánián nem tudott senki se az alépítményről, sem pedig a templom alá vezető lejáratról. Az azóta világhírűvé lett váci múmiákról Kiss Stefán Mónika rendezésében Trokán Nóra, Reviczky Gábor és Kamarás Iván színművészek szereplésével készült egy hamarosan bemutatásra kerülő dokumentarista játékfilm, amely újra életre kelti a 18. szzázadi ...

Ismeretlen, már kihalt rovarfajt azonosítottak magyar kutatók egy borostyánban

Tudomány2022.12.17, 13:21

Eddig ismeretlen, már kihalt rovarfajt, egy metálfényű őscsótányt azonosítottak magyar kutatók egy ajkai kőszénmocsárból származó, késő-kréta korból való borostyánban - tájékoztatta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar (ELTE TTK) az MTI-t pénteken.

Soha nem láthattuk így a 17 millió éves ipolytarnóci ősmaradványokat

Tudomány2022.08.24, 19:47

Egy új kutatási módszert, háromdimenziós (3D) szkennereket vetettek be Magyar Természettudományi Múzeum, a Bükki Nemzeti Park és a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársai az ipolytarnóci lelőhelyen. Ennek révén soha nem látott részletességgel váltak vizsgálhatóvá a homokos iszapon lépkedő állatok 17 millió évvel ezelőtt hátrahagyott lábnyomai. A 3000-nél is több lábnyomból álló leletegyüttes kutatása több mint 120 éves múltra tekint vissza – tájékoztatta szerkesztőségünket a Magyar Természettudományi Múzeum.

Hatvankilenc új fajt és nyolc új nemzetséget írtak le hazai kutatók

Tudomány2022.03.25, 13:38

A Magyar Természettudományi Múzeum tudósai értékes eredményekkel gazdagították a biodiverzitás-kutatást - tájékoztatta szerkesztőségünket a szervezet. Összesen hatvankilenc tudományra új fajt és nyolc új nemzetséget írtak le a múzeum kutatói. Természetrajzi örökségünk legújabb kincseit huszonnyolc országból írták le, Amerikától Afrikán és Eurázsián át Új-Guinea szigetéig.

A beporzókról rendez kiállítást a Természettudományi Múzeum

Tudomány2022.03.18, 13:09

Európa legnagyobb, méhekről és egyéb beporzókról szóló tárlata nyílik meg március végén a Magyar Természettudományi Múzeumban (MTTM); a tárlat interaktívan, rovarperspektívából fogja bemutatni a beporzók munkáját.

A ló háziasításáról nyílik kiállítás a Magyar Természettudományi Múzeumban

Kultúra2022.02.08, 13:57

A Magyar Természettudományi Múzeum a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvánnyal közösen egy új kiállításnak ad otthont 2022. február 15-től. 

Újabb szenzációs felfedezés történt a Bakonyban

Tudomány2022.01.07, 21:18

85 millió éves, borostyánba zárt ízeltlábúakat fedeztek fel az ELTE és a Magyar Természettudományi Múzeum kutatói a Veszprém megyei Ajkán. A gazdag leletanyagból elsőként vizsgált pók- és pattanóbogár-zárványok a tudomány számára új fajokat képviselnek. Különlegességüket az adja, hogy a földtörténet olyan időszakából származnak, melyből csak rendkívül kevés borostyánzárvány ismert, így a felfedezett új fajok evolúciós szempontból fontos hiátust töltenek ki.

Különleges fogazatú krokodilok és dinoszauruszok leleteire bukkantak

Tudomány2021.11.22, 17:26

Kivételes, 90 millió évvel ezelőtti ősgerinces lelőhelyet fedeztek fel a kutatók Salzburgtól nem messze, a festői St. Wolfgang település határában. A magyar, osztrák és cseh tudósok a különleges fogazatú krokodilok és ragadozó dinoszauruszok leletei mellett az egykori élővilág számos egyéb csoportját is azonosították, köztük kagylók, csigák, kagylósrákok, és fabontó termeszek maradványait. Egy most publikált tanulmány szerint a lelőhely különlegessége, hogy gazdag növényi leletanyag, köztük szárak, termések, levelek és borostyánok is előkerültek a bezáró kőzetekből.

Holdkőzetet is láthatunk a Természettudományi Múzeum új kiállításán

Tudomány2021.11.03, 20:27

A holdkőzeteket, valamint a holdkutatást bemutató kiállítás nyílt szerdán a Magyar Természettudományi Múzeumban A Hold felfedezése címmel. A tárlat decemer 31-ig látható - közölte az intézmény az MTI-vel.

Tavaly 71 új fajt fedeztek fel a Természettudományi Múzeum munkatársai

Tudomány2021.03.09, 16:34

A Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) munkatársai 2020-ban 71, a tudomány számára ezidáig ismeretlen új fajt, 6 alfajt és 3 nemzetséget írtak le 28 országból, Afrika déli csücskétől Eurázsián át Új-Guinea szigetéig.

Rejtélyes, elveszettnek hitt dinoszaurusz lelőhelyeket fedeztek fel

Tudomány2021.03.01, 19:25

Száz éve elfeledett dinoszaurusz lelőhelyeket fedeztek fel magyar tudósok. A Magyar Természettudományi Múzeum és az ELTE-TTK Őslénytani Tanszékének munkatársa által vezetett nemzetközi kutatócsoport Erdélyben, a Hátszegi-medence területén kutatott, amikor rábukkantak a páratlanul gazdag dinoszaurusz leletanyagra. A felfedezés világszinten is egyedülállónak tekinthető, hiszen ezek a csontmaradványok a dinoszauruszok kréta időszak végi eltűnését megelőző rövid időszakba engednek betekintést. Minderről a Magyar Természettudományi Múzeum és az ELTE Természettudományi Karának Őslénytani Tanszéke tájékoztatta az Origót hétfőn.

Megkerült az 1956-os forradalom idején elveszett magyar vámpírkalmár

Tudomány2021.02.22, 19:12

Sikerült megtalálni azt az elveszettnek hitt és világviszonylatban is egyedülálló, rendkívül ritka magyar ősmaradványt, egy mélytengeri vámpírkalmár fosszíliáját, amelyet a nemzetközi hírű paleontológus, Kretzoi Miklós fedezett fel csaknem nyolcvan éve. A különleges ősmaradványnak akkor veszett nyoma, amikor az 1956-os forradalom idején súlyosan megrongálódott a Magyar Természettudományi Múzeum őslénytára. A ritkaságról azonban a közelmúltban kiderült, hogy mégsem semmisült meg, amit egy cseh kutatócsoport fedezett fel újra, a földtörténeti múlt mélytengeri fejlábúival kapcsolatos kutatómunkájuk során.

Ismét megtekinthetőek a világhírű váci múmiák

Tudomány2020.10.27, 19:28

2020. október 14-étől újból megtekinthető a Rejtélyek, sorsok, múmiák vándorkiállítás a Magyar Természettudományi Múzeum Kiállítási Csarnokában. Az időszaki vándorkiállítás a Váci leletegyüttes feltárásának történetét, a múmiák saját, személyes történeteit és a múmiák természettudományos módszerekkel való vizsgálatának eredményeit meséli el.

Botanikai könyvritkaságot mutatnak be a Természettudományi Múzeumban

Tudomány2020.09.25, 11:56

A múzeum könyvtárának féltve őrzött, értékes ritkaságát, Johann Simon von Kerner botanikus Hortus Sempervirens című könyvsorozatának nyolc óriáskötetét tekintheti meg a nagyközönség péntektől a Magyar Természettudományi Múzeumban. A kiállítás anyagában a különleges, kézzel festett növényábrázolásokkal teli kötetek mellett eredeti növényritkaságok is láthatóak.

Bemutatták az első magyar dinoszaurusztojásokat

Tudomány2020.09.24, 17:33

A pár centiméteres, ovális alakú, különös felülettel rendelkező tojásmaradvány az iharkúti ásatások során került elő, és vélhetően egy kistermetű ragadozó dinoszaurusztól származott; a megkövesedett fosszíliát a szakemberek csütörtökön mutatták be Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban.

Hátborzongatóan jó kiállítás a bennünket körülvevő mikroszkopikus világról

Travelo2019.06.27, 16:27

Izgalmas, rémisztő, vagy szórakoztató? Egy kicsit mindhárom. A Magyar Természettudományi Múzeum új kiállítása szokatlan nézőpontot mesél világunkról.

Szenzáció: a Bakonyban találták meg a legősibb tehéncápát

Tudomány2019.04.26, 22:57

A Bakony-hegység szolgált már szenzációs őslénytani felfedezésekkel, gondoljunk csak a világviszonylatban is egyedülálló iharkúti dinoszaurusz lelőhelyre, amit Ősi Attila és Torma András fedezett fel még 2000-ben. Nemrég ismét egy nagy jelentőségű felfedezéssel gazdagodott a hazai őslénytani kutatások eldorádója; a Zirc közeli Olaszfalu határából került elő egy ma is élő tengeriragadozó-csoport, a tehéncápák egyik jura időszaki képviselőjének a fogmaradványa, ami ez az eddig ismert legősibb tehéncápa-fosszília.

Titokzatos múmia titkait fürkészik magyar tudósok

Tudomány2018.10.27, 14:33

A budapesti világ múmiái kiállításon látható egy olyan férfi múmiája, akinek az élete és halála is csupa rejtély. A kutatók a következő hónapokban próbálják megfejteni az „erdélyi múmia" titkait.

Kucsmagomba napokat rendeznek a Magyar Természettudományi Múzeumban

Tudomány2018.03.31, 13:14

A tavaszi élő gombák mellett élethű, fagyasztva szárított nyári és őszi gombafajokat is láthatnak az érdeklődők a Természettudományi Múzeumban rendezendő Kucsmagomba napokon április 6. és 8. között Budapesten.

Tudja, hol volt a magyar Jurassic Park?

[origo] utazás2017.12.14, 18:28

A kétezres évek elején a Bakonyban szenzációs őslénytani leletekre bukkantak a kutatók, köztük az első hazai dinoszaurusz csontjaira. A Magyar Természettudományi Múzeum kiállításán nemcsak a magyar dinókkal, de a gerecsei krokodillal és a mecseki Jurassic Parkkal is megismerkedhetünk.

Száz éve halott kazah szabadságharcos arcát ismerheti meg a világ

Tudomány2016.10.19, 15:47

Kazahsztán történelmében hatalmas mérföldkőhöz érkezhetünk hamarosan: a Kazah Központi Állami Múzeum és a Magyar Természettudományi Múzeum együttműködésének keretében magyar antropológusok az egyik leghíresebb kazah szabadságharcos, Kejki batir arcrekonstrukcióját készítik el. A kazah nemzeti hős ugyan mindössze száz éve halt meg, mégis a viharos politikai helyzet miatt alig tudunk valamit arról, ki volt ő, és hogyan halt meg.

Legendák és fotók a Duna mentén

Tudomány2016.06.09, 12:44

A Duna érzékeny, törékeny élővilágát mutatja be Kudich Zsolt és Zsirmon Réka természetfotósok legújabb kiállítása, amelyet a Magyar Természettudományi Múzeum kupolacsarnoka lát vendégül. A két fotós 8 országot és 2800 folyamkilométert járt végig egy nemzetközi vizuális kampány részeként, amely Európa egyetlen veszélyezetett folyóját mutatja be.

Halál utáni születés a tizennyolcadik században

Tudomány2016.04.28, 14:44

A váci Fehérek templomának múmiaegyüttese méltán világhírű antropológiai kuriózum. A tizennyolcadik században és a tizenkilencedik század elején ide temetett emberek az altemplom különleges mikroklimatikus viszonyai miatt természetes módon mumifikálódtak.

Gyöngyöt találtak az amputált karú nő csontjai között

Travelo2017.12.10, 14:31

A Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárába november végén egy szarmata nő csontmaradványait vitték be antropológiai vizsgálatra. A csontokat átadó régész arra volt kíváncsi, vajon miért hiányzik a nő teljes bal karja a bolygatatlan első századi sírból. A tisztítás során azonban egy gyöngy került elő.

2016 a mezei tücsök éve lesz

Tudomány2015.12.17, 17:02

A mezei tücsök nyerte meg a Magyar Természettudományi Múzeum blogján kiírt internetes szavazást, amelyen arról dönthettek a voksolók, hogy 2016-ban melyik bogárfaj kapjon kitüntetett figyelmet.

Nincs több titok Széchényi Pál érsek halála körül

Archívum2015.05.13, 17:00

A Széchényi család egyik legfiatalabb tagja, Széchényi Krisztián táncművész tette tiszteletét 18. század elején elhunyt rokona, a Rákóczi-szabadságharcban a békekötő szerepét játszó Széchényi Pál érsek múmiája előtt.

Ötzi atyja a váci múmiák rejtélyeit vizsgálja

Tudomány2015.04.26, 12:01

Albert Zink múmiakutató hazánkba érkezett, hogy a váci fehér múmiák titkait vizsgálja – olyan betegségek után ered kollégáival, amelyek a modern orvostudomány számára is értékes adatokat nyújthatnak a 250 éves holtak betegségeiről.

Hátborzongató gyerekmúmiára cserélték a szerzetest

Tudomány2015.04.10, 19:27

Május 17-éig látogatható a Múmiavilág kiállítás, amelynek péntek kora délután egy új, a nagyközönség által még sohasem látott szenzációs darabját szállították át a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumbból a Magyar Természettudományi Múzeum tárlatára. A világviszonylatban is egyedülálló kiállításon péntektől megtekinthető a híres 19. századi orvos, Arányi Lajos hatéves kisfiának a múmiája, akinek földi maradványait apja éveken keresztül őrizte az íróasztala mellett.

Először láthattuk a 150 éves magyar gyerekmúmiát

Tudomány2015.04.10, 16:30

A Magyar Természettudományi Múzeum Múmiavilág című kiállítására szállították a híres magyar orvos, Arányi Lajos kisfiának múmiáját – az Origo ott volt, amikor laikus szemek először tekinthették meg a hátborzongató történetet őrző bebalzsamozott gyereket.

Magyar gyermekmúmiát nézhet a múzeumban

Tudomány2015.04.07, 12:54

Arányi Lajos orvos torokgyíkban elhunyt kisfiának 150 éves múmiája kerül a Magyar Természettudományi Múzeum Múmiavilág című kiállításába a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár felajánlásában.

Lopott lehet a természettudományi múzeumban kiállított Buddha-szobor

Archívum2015.03.21, 15:11

Kínában vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy valóban a Fucsien tartományból 1995-ben ellopott Buddha-szobor volt-e kiállítva a Magyar Természettudományi Múzeumban, s amennyiben megalapozottá válik a gyanú, Kína vissza fogja követelni a különleges, mumifikálódott szerzetest rejtő alkotást

Önmagát mumifikálta a szerzetes

Archívum2015.02.06, 22:52

A fáraók és a maja főemberek múmiáit valamennyien jól ismerjük, de önmagát kiszárított ember mumifikált tetemét még aligha láttak sokan.

Akció helyett az absztrakció a menő a mai természetfotózásban

Tudomány2014.11.05, 14:34

A Magyar Természettudományi Múzeumban tegnap rendezték meg Az Év Természetfotósa GDF SUEZ pályázat 2014 díjátadó rendezvényét és nyitották meg a legjobb képekből rendezett kiállítást. Két nyertest és egy szervezőt kérdeztünk a jelenlegi trendekről.

Múmiavilág - a Természettudományi Múzeumban szembejön a múlt

Archívum2014.09.28, 16:56

A múmiák halottak, de biztos, hogy nem beszélnek? - teszi fel a kérdést a Magyar Természettudományi Múzeum. És biztos lehetsz abban, hogy választ is kapsz, ha ellátogtsz az izgalmas vándorkiállításra, amely most Budapestre érkezett.

Szívtelen apácáért halott csecsemők - Budapestre érkezett a nemzetközi múmiakiállítás

Tudomány2014.09.23, 16:35

Öt földrészről érkeztek múmiák a Magyar Természettudományi Múzeumba. A nemzetközi múmiacserebere világába a kilencvenes évek váci lelete, a szív nélküli apáca jelentette a belépőt. A testek kicsomagolásán jártunk.

Dinóóriások érkeztek Magyarországra

Tudomány2013.09.27, 14:16

A legnagyobb ragadozó dinoszauruszt is látni lehet péntektől a Természettudományi Múzeum kiállításán, ahol tizenhat dél-amerikai csontvázmásolatot és rekonstrukciót lehet majd testközelből megtekinteni.

Ragadozók falatoztak a magyar dinókból

Tudomány2012.08.08, 17:29

Viszonylag kicsik voltak a magyar dinók, de azért a dögevők jóllakhattak abból a tetemből, amelynek maradványai kivételes épségben maradtak meg a Bakonyban, Iharkúton.

Világméretű békakórtól tartanak Magyarországon is

Tudomány2011.12.02, 10:52

Több lenne Magyarországon a szúnyog, és kevesebb a gólya, ha hazai békafajok is pusztulnának a világszerte kétéltűek kihalását okozó gombás betegségtől. A kutatók a sötétben tapogatóznak, a magyar szakértő szerint csak a fertőzött állatok egyenkénti gyógyszeres fürdetése segíthet.

Itt vannak a rejtekhelyükről előásott magyar dinók

Tudomány2011.11.10, 19:41

Magyarországról soha nem kerülhetnek elő dinoszauruszcsontok - ez volt az általános vélemény, amíg egy másodéves egyetemista meg nem találta az elsőt a Bakonyban. Azóta már több ezer csont került elő, és a leletek alapján készült látványos rekonstrukciókat rövidesen a nagyközönség is láthatja a budapesti Természettudományi Múzeumban.

Zsugorodnak az élőlények a felmelegedés miatt

Időjárás2011.11.01, 14:43

Határozottan a kisebb élőlényeknek kedvez a globális felmelegedés. A gond az, hogy a testméretek egyenetlen változása fölborítja a táplálékláncokat, és számos fajt a kihalás peremére sodor. A Magyarországon költő tövisszúró gébics máris kisebb tojásokat rak a felmelegedés hatására.

Mégis maradhatna a Természettudományi Múzeum a Ludovikán

Kultúra2011.09.16, 10:57

Bár korábban felmerült, hogy a Természettudományi Múzeum a tervezett Andrássy-negyedbe költözik, a Heti Válasz birtokába jutott látványtervek értelmében a múzeum maradna jelenlegi helyén, az Orczy-kert mellett álló Ludovika Akadémia épületében. A kialakítandó Ludovika Campusba költözne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is.

A kulturális negyedbe költözhet a Természettudományi Múzeum

Kultúra2011.06.10, 15:34

Az Andrássy út környéki múzeumi negyedbe költözhet a Magyar Természettudományi Múzeum (MTTM), miután át kell adnia a jövendő Nemzeti Közszolgálati Egyetem számára a Ludovika főépületét.  

Megnyílt a Természettudományi Múzeum vadonatúj kiállítása

Tudomány2011.03.03, 16:45

Szerdától új állandó kiállítás várja a Magyar Természettudományi Múzeum látogatóit. A régi kiállításból mindössze a bárka, a mamut, valamint a vadgazdagságot bemutató dioráma maradt, de ezek is jelentősen megújult formában.

Az év legjobb magyar természetfotói 2009

Tudomány2009.11.04, 10:14

Tizenhetedik alkalommal rendezte meg Az Év Természetfotósa pályázatot a naturArt Magyar Természetfotósok Szövetsége. Az idei versenyre 200 amatőr és profi pályázótól több mint  4000 fotó érkezett, ezek közül választotta ki a zsűri a díjnyerteseket. Ezeket és a legjobbnak ítélt 115 fotográfiát november 3-ától a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításán láthatjuk. Nézze meg a díjnyertes képeket nálunk!

Kép: világgá megy a legépebb mamutbébi

Tudomány2009.10.06, 11:20

Jövőre világkörüli útra indul Ljuba, a világ legépebben fennmaradt gyapjas mamutja. A mamutbébi egy hónaposan iszapba fulladt, maradványa negyvenezer évet töltött a csonttá fagyott talajban.

Vércsefiókák a Természettudományi Múzeum ablakában - webkamera

Tudomány2009.06.09, 11:56

A Magyar Természettudományi Múzeum Ludovika téri épülete körül tavasszal feltűnt egy vörösvércsepár, és most már a kikelt fiókákban gyönyörködhetünk webkamerán keresztül.

Expedíció a pillangók zöld szigetén

Tudomány2009.02.21, 18:18

Január 12-én különleges küldemény, hat egzotikus lepkebáb érkezett a Magyar Természettudományi Múzeumba. A példányok a február 18-án nyíló, Expedíció a pillangók zöld szigetén - Tajvan című kiállítás "előhírnökei" voltak. A tesztelés célja az volt, hogy kiderüljön, bírják-e a bábok a hosszú utazást, a környezetváltozást, s hogy vajon a múzeumi körülmények alkalmasak-e a kikeléshez. A próba sikeresen zajlott, így a látogatóknak lehetőségük nyílik arra, hogy az ideiglenes lepkeházban pillangók között sétáljanak, és közvetlen közelről figyeljék meg a lepkeszületés csodáját. A lepkék mellett fotókiállítás hozza hozzánk közelebb a szigett ...

Mintatermészet - fotókiállítás a Természettudományi Múzeumban

Tudomány2009.01.30, 15:57

Mintatermészet címmel Somogyi Márk természetfotóit bemutató kiállítás látható a Magyar Természettudományi Múzeumban Budapesten.

Tízmillió eurónak megfelelő összeg ásványokra és őslényekre

Tudomány2009.01.09, 13:28

Semsey Andor, a hazai geológia és őslénytan legnagyobb mecénása 175 évvel ezelőtt született, és 85 évvel ezelőtt hunyt el. Évekig hordott egy öltönyt, kétszobás polgári lakása volt, és főzeléket evett hús nélkül nap-nap után. A számára oly kedves földtudományokkal azonban már közel sem bánt ilyen szűkmarkúan. A Semsey-emlékév záróeseményeként időszakos kiállítás tekinthető meg a Magyar Természettudományi Múzeumban február 2-ig.

Óriásbéka és sztármamut - 2008 őslénytani meglepetései

Tudomány2009.01.02, 23:22

Az előző évekhez hasonlóan 2008 sem szűkölködött érdekes és izgalmas őslénytani leletekben és eredményekben. Méretrekordok dőltek meg az ősi békák, rágcsálók és tengeri hüllők világában, soha nem látott élességgel pillantottak bele egy borostyánkőbe, alaposan kitolódott az élveszülés első ismert időpontja, és újabb hiányzó láncszemet találtak a szárazföldi gerincesek felé. Idén a Magyar Természettudományi Múzeum jégkorszaki kiállítása alkalmából néhány hónapig Magyarországon tartózkodott a világ egyik leghíresebb mamutja, Gyima.

Preparátorok asztalán végzik az állatkertek lakói

Itthon2008.12.19, 16:04

Az állatkertben elhullott állatok egy része a Magyar Természettudományi Múzeum preparátorműhelyébe, onnan pedig a kiállításokra kerül. Átlagosan egy fecske kipreparálása 10, egy rókáé 60, egy szarvasé pedig 3-400 ezer forintba kerül a megrendelőnek.

Darwin-kiállítás nyílt Londonban

Tudomány2008.11.14, 10:20

Charles Darwin születésének kétszázadik évfordulója alkalmából, a Darwin200 elnevezésű programsorozat kiemelt rendezvényeként monumentális kiállítás nyílik a londoni Természettudományi Múzeumban.

Kalandozás bolygónk múltjában - 4. rész: az ordovícium és a szilur, a partraszállás időszakai

Tudomány2008.11.01, 08:45

A földtörténeti óidő, a paleozoikum második időszaka, az ordovícium 488 millió évvel ezelőtt kezdődött és 444 millió évvel ezelőtt ért véget. A változatos éghajlaton néhány korai növény és apró ízeltlábú már ekkor kimerészkedhetett a szárazföldekre. A földtörténeti óidő harmadik szakasza a szilur, a földtörténet egyik legrövidebb időintervalluma. Az edényes növények és a gerinctelen állatok ekkor  hódították meg a szárazföldeket. Bolygónk első óriásai a tengeri skorpiók voltak.

Az év legjobb magyar természetfotói

Tudomány2008.10.29, 08:22

Az idén tizenhatodik alkalommal rendezte meg Az Év Természetfotósa pályázatot a naturArt Magyar Természetfotósok Szövetsége. A Béres Csepp - Az Év Természetfotósa 2008 versenyre163 pályázótól összesen 3518 pályamű érkezett, ezek közül választotta ki a zsűri azt a 123 fotográfiát, amelyet a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításán is láthat a természetet és fotográfiát szerető nagyközönség. Nézze meg az egyes kategóriák díjnyertes képeit nálunk, aztán irány a Ludovika tér!

A világ leghosszabb rovarát azonosították Londonban

Tudomány2008.10.17, 15:06

Egy Borneón befogott botsáska a világ leghosszabb ismert rovara. A közel 57 centiméteres nőstény állatot a londoni Természettudományi Múzeumban őrzik.

Kalandozás bolygónk múltjában - 3. rész: A paleozoikum első időszaka, a kambrium

Tudomány2008.09.18, 11:46

A prekambrium után következő geológiai időintervallumot óidőnek, paleozoikumnak nevezzük, melynek legkorábbi időszaka, a kambrium 542 millió éve kezdődött, és mintegy 54 millió évig tartott. Cikkünkben bemutatjuk a kambrium ősföldrajzi viszonyait, éghajlatát és az óceánokra korlátozódó állatvilágát. Galériánkban megismerhetik a rendkívüli lelőhely, a Burgess-pala által megőrződött különleges élőlényeket is.

Kalandozás bolygónk múltjában - 2. rész: A "hógolyó Föld" és a többsejtű állatok felbukkanása

Tudomány2008.07.27, 21:52

Néhány százmillió évvel ezelőtt, a prekambrium vége felé a földtörténet legnagyobb és leghosszabb jégkorszaka sújtotta a Földet, amikor még a trópusi területek is eljegesedtek. A "hógolyó Földet" később a légkörben felhalmozódó, vulkáni eredetű szén-dioxid üvegházhatása tudta megolvasztani. A fejlett állatok robbanásszerű megjelenése is ehhez a meleghullámhoz kapcsolódhat.

Kalandozás bolygónk múltjában - 1. rész: földtörténeti ős- és előidő, a prekambrium

Tudomány2008.07.06, 08:39

A földtörténeti ősidő és előidő közel 4 milliárd évet ölel fel, s ezzel a leghosszabb fejezet a Föld történetében. Az összevontan prekambriumnak nevezett időszak 4,6 milliárd évvel ezelőtt, a Föld kialakulásával kezdődött. Földtörténeti sorozatunk első részében bemutatjuk a prekambrium legfontosabb eseményeit: az ősi földkéreg és a kontinensek, illetve az őslégkör és az ősóceán létrejöttét. Megismerhetik a legfontosabb kőzeteket és az ősi élővilágot is. 

Kalandozás bolygónk múltjában - az [origo] földtörténeti sorozata

Tudomány2008.05.06, 21:34

A Föld éve alkalmából új sorozatot indít a Magyar Természettudományi Múzeum Őslénytára és az [origo]. Bemutatjuk bolygónk múltjának legfontosabb geológia és éghajlati eseményeit, a kontinensek vándorlásától a jégkorszakokig. A "fő fogást" azonban az egykori élőlények jelentik: felfedjük a legjelentősebb ősmaradványokat és a leghíresebb lelőhelyeket. A sorozat bevezető részében ismerkedjenek meg az őslénytárral és néhány híres lakójával!  

Feltárultak az átlátszatlan borostyánkövek csodái

Tudomány2008.04.25, 10:09

Egy új vizsgálati módszerrel megdöbbentő részletességű háromdimenziós képeket alkottak átlátszatlan borostyánkövekben rejtőző apró ősmaradványokról. Az egyik példányban a tollak evolúciójának fontos állomását azonosították.

Földtudományos forgatag a Természettudományi Múzeumban

Tudomány2008.04.17, 10:55

A Föld évének egyik központi hazai eseménye az a rendezvény, ahol a Magyar Természettudományi Múzeumban előadások, filmvetítések mutatják be, hogyan szolgálják a földtudományok az emberiség mindennapi életét. A Földtudományos forgatag április 17-20-ig látogatható.

Amikor még lába is volt a kígyóknak

Tudomány2008.04.16, 09:25

Röntgenvizsgálattal mutatták ki egy 92 millió éves kígyó lábát. A Libanonból származó, mészkőbe zárt ősmaradvány nagyon értékes adatokkal szolgál a paleontológusoknak, hiszen a lábakkal rendelkező kígyókövületek igen ritkák. A kutatók nagyon kevés olyan leletet ismernek, amelyek az ősi gyíkoktól a mai modern kígyókhoz vezető evolúciós történetet illusztrálják.

Még szopott és tejfogagyara volt a Budapesten látható mamutbébinek

Tudomány2008.03.31, 10:25

Speciális vitrinben tartják és testőr vigyáz Gyimára, a szibériai mamutbébi-múmiára az április 1-jén megnyíló Jégkorszak című kiállításon a Magyar Természettudományi Múzeumban. A mamutok számos példánya szinte tökéletes épségben maradt meg Szibéria jeges talajába fagyva, és ma is folyamatosan találnak újabb darabokat. A leletek nagy része azonban az illegális kereskedelembe kerül.

Gyima Budapestre érkezett

Mindentudás egyeteme2008.03.25, 14:25

Budapestre érkezett Gyima, a szentpétervári mamutbébi-múmia. A Magyar Természettudományi Múzeum Jégkorszak című, április 1-jén megnyíló kiállításának "sztárja" 40 ezer éves.

2007 a Zöld turizmus éve lesz

[origo] utazás2008.03.19, 10:19

A Magyar Turizmus Zrt. (MT) folytatja tematikus évad koncepcióját és a 2007-es évet a Zöldturizmus Éveként hirdeti meg. Ennek keretében kiemelt szerepet szán a természetjárásnak, valamint a kerékpáros-, a vízi- és a lovasturizmusnak - hangzott el kedden, a Magyar Természettudományi Múzeumban megtartott sajtótájékoztatón.

Foggal-karommal - ragadozó-kiállítás a Természettudományi Múzeumban

Tudomány2008.02.29, 13:20

Foggal-karommal címmel ragadozó emlősöket bemutató interaktív kiállítás nyílt február 27-én Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban.

Új Sauropoda-család a fiók mélyéről

Tudomány2007.11.21, 10:05

Brit kutatók egy igen szokatlan formájú dinoszaurusz-csigolyatöredéket találtak a londoni Természettudományi Múzeum gyűjteményében. A csont alapján egy új rendszertani család bevezetését javasolják.

2007 legjobb magyar természetfotói

Tudomány2007.11.06, 07:52

A Magyar Természetfotósok Szövetsége idén is meghirdette Az év természetfotósa című pályázatát. Idén az év természetfotósának járó elismerést Karai Csaba kapta; a madarat ábrázoló, bronzból készült plasztikát október 30-án vehette át Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban. Lapozza végig a díjnyertes alkotásokat itt, az [origo]-n!

Életnagyságban látható a világ legnagyobb őskrokodilja

Tudomány2007.09.05, 08:42

Kiállították a világ valaha élt legnagyobb krokodilja, a Sarcosuchus imperator pontos mását a dél-franciaországi Pierrelatte-ban. Az óriáshüllő a mai Szahara területét borító erdők édesvizeiben vadászott dinoszauruszokra 110 millió évvel ezelőtt.

Dinónyomok a Bakonyban

Mindentudás egyeteme2007.07.05, 09:13

A bakonyi dinoszauruszok felkutatására ismét expedíciót indít a Magyar Természettudományi Múzeum és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Őslénytani Tanszéke.

Amikor még születtek polihisztorok

Tudomány2007.05.26, 09:19

Mi sem mutatja jobban Kitaibel Pálnak, a kétszázötven éve, 1757. február 3-án született kiváló természettudósunknak a jelentőségét, minthogy emlékére két kiállítás is nyílt a közelmúltban Budapesten. Az egyik, amely főleg a növénytani kutatásait mutatja be, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Botanikai Kertjében, a másik a Természettudományi Múzeumban. Az [origo] Tudomány rovata az előbbi helyszínen, Kitaibel Pál egykori munkahelyén járt.

Újrahúzzák a vadakat a Természettudományi Múzeumban

Tudomány2007.04.17, 14:14

Megöregedtek, ezért felújítják a Magyar Természettudományi Múzeum állattárának néhány "szereplőjét".

Patagónia óriásai - argentínai dinoszauruszok Magyarországon

Tudomány2007.03.13, 09:13

A mongóliai csontvázak, az amerikai őshüllők robotmodelljei és a kínai tollas dinoszauruszok után a dél-amerikai dinoszauruszokat "látja vendégül" a Magyar Természettudományi Múzeum. A március 10-étől nyitva tartó, Ludovika téri kiállító teremben 14 különböző - a nagyközönség előtt mindeddig szinte ismeretlen, és a szakemberek által is csak kevéssé ismert - őslény csontváza és rekonstrukciója látható. A kiállítás egyik fő látványossága a Giganotosaurus, amelynek méretei felülmúlják a még a Tyrannosauruséit is.

Új kiállítások a Természettudományi Múzeumban

Archívum2005.09.16, 14:29

A Magyar Természettudományi Múzeumban szeptember 15-én három új időszaki kiállítás nyílik: Frans Lanting természetfotós "Dzsungelek", Nicole Ottawa és Oliver Meckes "Mikrovilág", illetve a "Variációk hat lábra - Találkozás a rovarokkal" című kiállítása.

A Földet ünnepli a világ

Tudomány2005.04.22, 10:15

1990 óta Magyarországon is megünnepeljük A Föld napját, minden év április 22-én. Idei összeállításunkban állatkertek, vadasparkok, nemzeti parkok programjaiból válogathat, de a tisztább levegőért biciklire is ülhet -  nem csak ebből az alkalomból.

Az Antarktisz világa a Természettudományi Múzeumban

Tudomány2005.02.01, 13:53

Élet az Antarktisz oázisaiban címmel nyílt kiállítás a budapesti Természettudományi Múzeumban, ahol a látogatók megtekinthetik azokat a fotókat, amelyeket egy magyar kutatócsoport készített az antarktiszi King George-szigeten.

Informatikatörténeti kiállítás nyílt Neumann tiszteletére

Tudomány2003.03.27, 10:36

1 1 0 0 1 0 0 - Neumann János és a magyar számítástechnika címen az Országos Műszaki Múzeum, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság és a Magyar Informatikatörténeti Múzeum Alapítvány 2003. március 27-e és szeptember 30-a között informatikatörténeti kiállítást rendez a Magyar Természettudományi Múzeumban Neumann János születése 100. évfordulójának tiszteletére.

Informatikai kiállítás nyílik Budapesten

Techbázis2003.03.25, 17:30

Neumann János születésének 100. évfordulója tiszteletére csütörtökön informatikatörténeti kiállítás nyílik a Magyar Természettudományi Múzeumban.

1 1 0 0 1 0 0 - Neumann János és a magyar számítástechnika - kiállítás

Tudomány2003.03.04, 11:24

Neumann János születése 100. évfordulójának tiszteletére a Magyar Természettudományi Múzeumban informatikatörténeti kiállítás tekinthető meg március 27. és szeptember 30. között.

Matató kutató a Természettudományi Múzeumban

Tudomány2002.10.25, 10:29

Matató kutató címmel, a múzeológia kulisszatitkaiba bepillantást engedő tudományos előadásokat tartanak október 28-án, hétfőn Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban.

Kétszáz éves a Magyar Természettudományi Múzeum

Tudomány2002.02.15, 14:52

Kétszáz éves fennállását ünnepli az idén a Magyar Természettudományi Múzeum, a jubileum előtt tisztelegve az intézmény történetét bemutató kiállítás nyílt csütörtökön Budapesten, a Ludovika téri gyűjteményben.

Kétszáz éves a Magyar Természettudományi Múzeum

Tudomány2002.01.25, 12:40

A Magyar Természettudományi Múzeum - a Magyar Nemzeti Múzeumhoz és az Országos Széchényi Könyvtárhoz hasonlóan - az idén ünnepli alapításának kétszázadik évfordulóját. A jeles esemény alkalmából az intézmény jubileumi évet tart.

Előző
  • 1
Következő