Magyar Telekom

címke rss

Bognár döntetlennel debütált Sopronban

Sport2002.05.04, 22:55

Megint nem tudott nyerni a Vasas, így már szinte biztosra vehető, hogy kiesik az élvonalból. Tornyi Barnabás együttese ismét a hosszabbításban engedte ki a kezéből a győzelmet, Csiszár a 91. percben egyenlített, noha Hrutka kiállítása miatt a vendégek már a tizedik perctől emberhátrányban játszottak. Bognár György így döntetlennel mutatkozott be a soproni kispadon, a Matáv pedig 41 ponttal vezeti az alsóházat.

A fogyasztóvédelem a Matáv lépéséről

Techbázis2002.05.03, 14:15

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) a jövő héten megbeszélést kezdeményez több érintett szervezettel is annak érdekében, hogy az internet hozzáférést minél szélesebb körben és a lehető legolcsóbban tegyék lehetővé.

Vihart kavart a Mindenkinek díjcsomag eltörlése

Techbázis2002.05.03, 15:29

Miközben a Matáv nem áll el a Mindenkinek csomag és a 150 forintos kedvezmény megszüntetésétől, az internetezők aláírásgyűjtéssel tiltakoznak a távközlési cégek internetes árképzési modellje miatt és tüntetést szerveznek a piacvezető telekommunikációs társaság ellen. A Vivendi szerint a piac konszolidációjához a szektor és az állam közös szerepvállalása szükséges.

Bognár Farkas Bringára támaszkodik

Sport2002.05.02, 17:47

Szerdán délelőtt az első, csütörtök délután a második edzését tartotta meg Sopronban Bognár György. "Amint azt már mondtam, Simon Tibor szakmai koncepciója alapján szeretném folytatni a munkát a Matávnál" - fejtegette a soproni együttes új edzője. "Ebben pedig nyugodtan támaszkodhatok Simi korábbi segítőjére, Farkas Bringára."

Az MFB többet hirdetett, mint a hat párt

Archívum2002.04.30, 08:10

Az első negyedévben 64 milliárd forintot költöttek a hirdetők reklámra, ami 30 százalékos növekedést mutat. Az Magyar Fejlesztési Bank január és március között a 18. legnagyobb hirdetővé küzdötte fel magát 697 millió forinttal. Ezzel nemcsak a hat legtöbbet hirdető párt összes reklámkiadásait (658 millió forint) körözte le, hanem olyan óriáscégeket is, mint a Coca-Cola Magyarország, a MATÁV vagy a Magyar Suzuki.

Megszűnik a 150 forintos éjszakai netes tarifa

Techbázis2002.04.29, 12:02

A Matáv július elsejétől megszünteti több mint két éve működő Mindenkinek díjcsomagját, valamint az éjszakai kedvezményes időszakra vonatkozó 150 forintos átalánydíjat. A vállalat szerint a csomag éves szinten több százmilliós veszteséget termeltek.

SMS-szolgáltatás a MATÁV-tól

Archívum2002.04.15, 11:20

A mobiltelefonokon megismert és népszerűvé vált SMS-szolgáltatás bevezetését tervezi a MATÁV. A szöveges üzenetek küldéséhez és fogadásához egy speciális készülékre lesz szükség a vezetékes hálózaton belül, azonban aki nem rendelkezik ilyen telefonnal, hang vagy fax formájában is megkaphatja az SMS-t.

Matáv-reklám romáknak

Itthon2002.04.12, 17:48

A roma telefonálási szokásokhoz legjobban illő "Csevegő" szolgáltatáshoz külön a romáknak szóló rádióreklámot készített a Matáv. Mivel a romák általában sokáig beszélnek telefonon, szinte nekik találták ki ezt a szolgáltatást, melynek lényege, hogy hosszabb beszélgetés után nagyobb kedvezmény jár - mondta Nagy Bálint, a Matáv kommunikációs igazgatója.

Aláírták az első összekapcsolási szerződést

Gazdaság2002.03.13, 10:22

Létrejött az első összekapcsolási szerződés az eTel és a Pannon GSM között. - közben a MATÁV nem ért egyet a Hírközlési Döntőbizottság múlt heti állásfoglalásával, amely szerint az internet-szolgáltatók nem kötelezhetők a számlázásra a bevételmegosztási rendelet végrehajtásakor. Több mint száz internet-szolgáltató vállalkozás közül ugyanakkor még egyetlen eggyel sem kötötték meg a hálózati összekapcsolási szerződést.

Pontot mentett a Sopron Fehérváron

Sport2002.03.02, 23:06

A mérkőzés nagy részében a Videoton játszott fölényben, a kapuja elé betömörülő soproni védőfalat azonban képtelen volt áttörni, ennek következtében a Matáv szerzett meglepő egy pontot.

Tavaly a Mol Rt. fizette be a legtöbb adót

Archívum2002.02.21, 15:24

A tíz legnagyobb adózó vállalat tavaly 400 milliárd forinttal járult hozzá Magyarország közkiadásainak fedezéséhez. A társasági adó, a nettó áfa-befizetés, illetve a munkavállalók után befizetett adó figyelembevételével készült tízes listán többek közt a Mol Rt, a MATÁV, A Borsodi Sörgyár Rt., és a Westel Mobil Távközlési Rt. is megtalálható.

Görög vetélytársa lesz a MATÁV-nak Macedóniában

Archívum2002.01.18, 10:59

A görög lapértesülések szerint az OTE távközlési vállalat rövidesen mobilszolgáltatási engedélyt kap Macedóniában, ahol az ország egyetlen mobilhálózatát a MakTel működteti. A MakTel 51 százalékát még 2000-ben a MATÁV szerezte meg. Az OTE többek között Albániában és Jugoszláviában is rendelkezik résztulajdonnal különböző mobilcégekben.

A gyakorlatban is megnyílt a távközlési piac

Archívum2002.01.23, 13:10

 "A távközlési liberalizáció szerdától már csak a vállalatokon múlik" - nyilatkozta keddi sajtótájékoztatóján a Hírközlési Főfelügyelet (HíF) elnöke, valódi versenyről azonban egyelőre aligha lehet szó, hiszen a liberalizáció első, hivatalos napján csupán a Vivendi-cégek szállnak be az eddigi monopólium, a MATÁV mellé. A hivatalos kezdés a négy, országos szolgáltatásra jelentkező távközlési szolgáltató HíF általi nyilvántartásba vételének időpontja, a négy szolgáltató pedig: a Vivendi-csoport két tagja (a V-Com és a V-Fon), az eTel és a Pantel.

Jogvita folyik a távközlési piac megnyitásáról

Archívum2002.01.14, 08:57

Úgy tűnik, jogvita alakul ki arról, hogy a MATÁV és az új piaci szereplők mikor kezdhetik meg egymással a hálózataik összekapcsolásról szóló tárgyalásokat, aminek eredményeként megkezdődhetne a tényleges verseny a vezetékes távközlésben. Az is elképzelhető, hogy az ügyben a Hírközlési Döntőbizottságnak (HD) kell döntenie. A különböző jogértelmezés késleltetheti a tényleges verseny rajtját.

Elmarad a Matáv szlovákiai edzőmeccse

Sport2002.01.11, 12:12

Az eredeti tervek szerint a Sopron együttese szombaton Pozsonyban játszott volna előkészületi mérkőzést a szlovák bajnokságban szereplő Inter Bratislava csapatával. Az időjárás azonban közbeszólt, hiszen a szlovák fővárosban még a műfüves pályák is jegesek. Ezt az Inter jelezte is a Matávnak, amely így itthon folytatja a felkészülést.

Egyelőre csak szimbolikus lesz a távközlési piacnyitás

Archívum2001.12.20, 10:07

Három nap múlva, december 23-án megszűnik a MATÁV, a jövő évben pedig a helyi koncessziós telefontársaságok monopóliuma és megvalósul a távközlési piac liberalizációja. A pianyitás egyelőre azonban csak szimbolikus lesz, mivel még nem történt meg például a szabad szolgáltatóválasztáshoz szükséges négyjegyű azonosítószámok kiosztása. A távközlési vállalatoknak jelezniük kell országos szolgáltatásuk beindítását a Hírközlési Felügyeletnél - leghamarabb december 23-án - és ezt követően csak egy hónap múlva indíthatják a szolgáltatást. A helyi beszélgetések esetében pedig még várni kell az előfizetői hurok átengedésére vonatkozó HÍF-ajánlatra.

Új ADSL-csomagok az Enternettől

Techbázis2001.11.27, 09:09

A cég teljesen átalakította a Matáv területre érvényes csomagjait és már 3990 Ft+ÁFA-tól kínál ADSL előfizetést.

A Westelben továbbra is tulajdonos maradhat a Deutsche Telekom

Archívum2000.12.29, 13:56

A Világgazdaság információi szerint könnyen elképzelhető, hogy a MATÁV nem él opciós vételi lehetőségével és nem vásárolja meg a Westel 49 százalékos pakettjét. Ebben az esetben ugyanis - a külföldi tulajdonos kiszállása miatt - a mobilszolgáltató elveszítené 2003-ig érvényes 60 százalékos társasági adó-kedvezményét, amely a fennmaradó években körülbelül 10 milliárd forint veszteséget jelentene.

Januártól vonalainak átengedésére kötelezhetik a MATÁVot

Archívum2001.09.18, 18:32

A kormány keddi döntése értelmében jövő év januárjától a MATÁV kötelezhető vonalainak átengedésére más szolgáltatók részére - közölte a kabinet ülését követően Borókai Gábor kormányszóvivő. A tájékoztatón elhangzott, hogy az előfizetői hurok átengedésével megkezdődik a távközlési piac liberalizációja, ami a kormány reményei szerint olcsóbb tarifákat eredményezhet.  

Feszült figyelemmel várják a Wall Street nyitását

Archívum2001.09.17, 12:32

Izgatottan várja a világ közvéleménye, hogy hogyan nyit reggel, itteni idő szerint délután fél négykor a New York-i tőzsde. Eközben a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX a pénteki záróértékhez képest 130,75 pontos csökkenéssel, 5722,55 ponton kezdett, ez 2,23 százalékos visszaesés. Nem sokkal később már 200 pontos volt a csökkenés, a Mol 3515, a MATÁV 587, az OTP papírok 13800 forintért cseréltek gazdát.

Új [origo] Művészet rovat, a Matáv támogatásával

Szórakozás2001.08.23, 10:59

Az [origo] vadonatúj arculatától eltérő látványvilággal találkoznak mostantól a Művészet rovat olvasói. A kulturális hírek, beszámolók és ajánlók ezentúl ugyanis a Matáv támogatásában jelennek meg Magyarország leglátogatottabb portálján. A Matáv és az [origo] között létrejött szponzorációs megállapodásnak köszönhetően gazdagabb tartalom, új, értékes interaktív szolgáltatások és saját design teszi még vonzóbbá rovatunkat a kultúra kedvelői számára.

A MATÁV-nak nyolcszor több üzleti előfizetője van, mint a Vivendinek

Archívum2001.08.06, 13:33

A tíz fő feletti hazai vállalatok 100 milliárd forintos telefonforgalmat bonyolítanak le az idei évben - áll a BellResearch és a Think Conculting által készített felmérésben. A jelentésből kiderül, hogy az üzleti távközlési piacon a MATÁV nyolcszor nagyobb részesedéssel - mintegy 230 ezer előfizetéssel - rendelkezik, mint az őt követő Vivendi, amelynek 34 500 céges ügyfele  van.

Mégis részt vehet a MATÁV a frekvencia-árverésen

Archívum2001.05.21, 16:38

A MATÁV Rt. mégis indulhat a 3,5 gigahertzes frekvencia-árverésen, miután korábban kizárták a licitálásból. A távközlési társaságot tulajdonosi összeférhetetlenségre hivatkozva tiltották el az árveréstől, mert  a magyar állam egy aranyrészvényt birtokol a cégben, és a pályázati kiírás szerint az árverésen nem vehet részt két olyan vállalat amelyben befolyásoló tulajdonnal rendelkezik az állam. A MATÁV Rt. pedig az AnTetra után pályázott, amelynek az Antenna Hungária révén az állam is tulajdonosa. 

Befejeződött a 3,5 gigahertzes ferkvencia blokkjaira kiírt árverés

Gazdaság2001.06.11, 17:32

Az 5 blokkra kiírt árverésen az AnTetra, Pantel és a MATÁV 600 millió forintot, a GTS Magyarország 550 milliót, a V-com pedig 400 millió forintot fitzetett egy-egy blokkért - jelentette be a Budepesti Hírközlési Felügyelet. Ugyan indult az árverésen, ám lemaradt a versenyben a cseh-szlovák vegyesvállalat, a Tele2.

MATÁV többségi tulajdon a macedóniai Maktel-ben

Archívum2001.02.09, 16:23

A MATÁV által vezetett konzorcium képviselői vasárnap aláírták azt a megállapodást, amelynek révén megszereztea macedón Maktel többségi tulajdonát. A Maktel 51 százalékáért 343, 3 millió eurót fizettek. Ez kevesebb a korábbi ajánlatnál mert a vártnál kevesebb Maktel adósságot konvertáltak át részvényre.

Előző
Következő