Magyar Telekom

címke rss

Korlátlan hívást és SMS-t kínál a Telekom

Techbázis2013.03.27, 12:49

Áprilistól a Magyar Telekom korlátlan beszélgetést és SMS-ezést biztosító, fix árú mobiltelefonos díjcsomagokat vezet be, valamint szélesebb körben elérhetővé teszi a 4G-s mobilinternetet ügyfelei számára.

Mobilinternetben utazik a Magyar Telekom

Gazdaság2013.03.27, 12:47

Jelentős változásokat jelentett be a Magyar Telekom, melynek keretein belül egyrészt egységesíti márkastruktúráját, továbbá az év végéig az ország lakosságának közel 40 százaléka számára teszi elérhetővé 4G/LTE alapú mobilinternet szolgáltatását. Ezen kívül egy korlátlan beszélgetési és SMS küldési szolgáltatást is bevezet a telekomcég, amivel a Vodafone példáját kívánja követni.

Csökkentett a Magyar Telekom célárán a Concorde

Gazdaság2013.03.26, 11:28

483 forintról 435 forintra csökkentette a Magyar Telekomra vonatkozó év végi célárát a Concorde, de az elemző fenntartja a korábban megfogalmazott felülsúlyozás ajánlását. Igaz, a szakértő az idei osztalék nélkül kalkulál ekkora év végi értékkel.

Megemelte a Magyar Telekom célárát az Erste

Gazdaság2013.03.22, 10:50

420 forintra emelte a Magyar Telekomra számított célárfolyamát az Erste elemzője 400 forintról, ugyanakkor az ajánlás továbbra is tartás maradt. Az elmúlt hetekben az elemzők elősorban a célárfolyam visszavágását alkalmazták a telekompapírra, aminek tudatában a jelenlegi lépés meglepőnek számít. Az elemző elmondása szerint azonban a májusi osztalékfizetésig felhajtóerő lehet az 50 forintos összeg, ennek fényében pedig az árfolyam ma is folytatta emelkedését.

Alig hajlandó fizetni appokért a magyar

Archívum2013.03.21, 10:05

A mintegy 1,7 millió magyar okosmobil-használó többsége átlagosan tizenhat appot tölt le telefonjára, fizetni azonban csak egy-két alkalmazásért hajlandó a többség.

Bebetonozódhat a Magyar Telekom osztaléka?

Gazdaság2013.03.20, 13:20

A Magyar Telekom addig lesz képes 50 forintos osztalékot fizetni, amíg nettó eladósodottsági rátája nem megy 40 százalék fölé, ez tavaly 34 százalék volt - derült ki az Investor.hu Christopher Mattheisennel, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatójával készített interjújából. Sőt, forrásaikból még terjeszkedésre is futja, igaz, külföldi lehetőségek híján egyelőre csak Magyarországon készülnek közepes méretű IT- és kábelcégek felvásárlására, miközben nem értékesítik gödörbe került macedón leányukat. A magyar gazdaság recesszióba zuhanását a távközlési cégek a mobilpenetráció mérséklődésén keresztül is megszenvedik, a rezsicsökkentés ereedménycsökkentő ...

Kevesebb közműadót fizethet a Magyar Telekom

Gazdaság2013.03.20, 11:26

7,2 milliárd forintnyi közműadót fizethet idén a Magyar Telekom, ami kedvezőbb a társaság korábban közzétett 9-11 milliárd forintos várakozásánál. Ha a jelenlegi 48,3 forintos osztalék várakozáshoz hozzáadjuk a bejelentés 2-4 forintos részvényenkénti pozitív hatását, akkor fenntarthatónak tűnik az elmúlt évek 50 forintos osztaléka. A befektetők a jó híreket pozitívan fogadták a piacon.

Újabb célárcsökkentés érkezett a Magyar Telekomra

Gazdaság2013.03.18, 09:55

Minimális célárcsökkentést hajtott végre a Magyar Telekom részvényén a Deutsche Bank elemzője, aki ennek ellenére továbbra is tartásra ajánlja a papírt. A pénteken közzétett elemzés 390 forintos célárfolyamról szól, ami csupán kisebb mértékben alacsonyabb az eddigi 394 forintosnál. Ugyanakkor pozitív fejlemény, hogy az elemző az elkövetkezendő években is fenntarthatónak tartja a részvényenkénti 50 forintos osztalékfizetést.

Nem akar mobilcéget venni az állam

Gazdaság2013.03.12, 10:47

Nem akar mobilszolgáltatót venni az állam, mondta el a parlament gazdasági és önkormányzati ülésén Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter. Ezzel a Vodafone hazai leányának megvásárlásáról a sajtóban megjelent utóbbi időszaki találgatásokra reagált a miniszter.

Sokkal kevesebbet érhet a Magyar Telekom, mint hitték

Gazdaság2013.03.12, 09:29

342 forintra vágta vissza a Magyar Telekomra megfogalmazott célárfolyamát a HSBC elemzője az eddigi 390 forintról, ami jelenleg a legpesszimistább várakozásnak felel meg. A szakértő továbbra is fenntartotta alulsúlyozási ajánlását a rérszvényre.

A Telekom a MOB platina fokozatú támogatója lett

Sport2013.03.11, 15:01

A Telekom és a Magyar Olimpiai Bizottság hétfőn együttműködési szerződést írt alá, a 2016. év végéig szóló megállapodásban foglaltak szerint a Magyar Telekom platina fokozatú támogatóként segíti a megújult MOB céljainak megvalósulását és a Rio de Janeiró-i olimpiai játékok leendő szereplőinek a felkészülését.

Pozitív hírek érkeztek a Magyar Telekom menedzsmentjétől

Gazdaság2013.03.01, 11:11

Kedvező hírek is napvilágot láttak a tegnap délutáni elemzői konferenciabeszélgetésen a Magyar Telekom 50 forintos osztalékának fenntarthatóságával kapcsolatban. Egyrészt a vállalat eladósodottsága továbbra is kedvezően alakulhat, másrészt idén mégis csak egyetlen spektrumakvizícióra kerülhet sor, 2014-ben azonban már jelentős kiadásokkal kell szembenézni a cégnek. Az egyszeri bevételi lehetőségként emlegetett távközlési különadó ügyében nem rendelkezik friss információkkal a menedzsment, de a hasonló francia és spanyol eljárás precedens lehet a magyar ügy kimenetelére is.

Bedörrent a Telekom-rakéta - Mire elég?

Gazdaság2013.02.28, 17:17

Ötven forintos részvényenkénti osztalékot javasol a Magyar Telekom menedzsmentje a tavalyi év után. Bár az elemzői konszenzus hasonló szintet vetített előre, piaci körökben az osztalék tarthatóságával kapcsolatban mégis nagy kérdőjelek mutatkoztak. Jól tükrözi ezt, hogy a telekompapír árfolyama a bejelentésre hirtelen 5 százalékos emelkedéssel reagált. Az állampapír piaci hozamhoz képest vaskos, 6 százalékos hozamprémium, akár az ilyenkor szokásos osztalékralihoz is katalizátorként szolgálhat. Mivel azonban az 50 forintos kifizetés nem tartható a következő években a mai nagy áremelkedést követően fokozott óvatosság ajánlott. A Magyyar ...

50 forint lehet a Magyar Telekom osztaléka - Szárnyal az árfolyam

Gazdaság2013.02.28, 13:30

50 forintos osztalékot javasol a Magyar Telekom menedzsmentje a cég iménti bejelentése alapján. Az 50 forintos osztalék nagyjából megfelel az elemzői várakozásoknak, bár az átlagos várakozás pár forinttal alacsonyabb volt, de valószínűleg több befektető is az osztalék csökkentésére számíthatott, így kellemes meglepetést okozott a társaság bejelentése.

A Magyar Telekom növelte bevételét

Gazdaság2013.02.28, 10:30

Az energia-üzletágat nyomás alatt tartja a rezsicsökkentés, jelentette ki a Magyar Telekom vezérigazgatója. A piacvezető telekomcég vezetői szerint ésszerű lenne ismét meghirdetni a negyedik mobilfrekvenvcia-tendert. A cég 2013-as várakozásai visszafogottak.

Akár fizethetne is ötven forintot a Magyar Telekom

Gazdaság2013.02.28, 08:44

A várakozásokat meghaladó negyedik negyedéves árbevételről számolt be gyorsjelentésében a Magyar Telekom, ami azonban az alacsony profittartalmú szegmensek nagyobb részarányának tudható be. Ennek következtében a vállalt jövedelmezősége tovább romlott, így ismét veszteséges lett a negyedév. Miután a Telekom tavalyi egész éves szabad készpénzáramlása papíronként 59 forintra rúgott, és a vállalat eladósodottsági mutatója is a célsáv közepéig apadt, pusztán a tavalyi teljesítmény alapján úgy tűnik nem lehet akadálya a részvényenkénti 50 forintos osztalék kifizetésének. A nehéz iparági környezetben várhatóan tovább morzsolódó EBITDA, illletve ...

Hol marad már a szokásos Magyar Telekom-rali?

Gazdaság2013.02.26, 16:50

Ez a kérdés foglalkoztat hetek óta számtalan brókert és befektetőt, mivel az ilyenkor szokásos emelkedés helyett gyakorlatilag folyamatos hanyatlást látunk a Magyar Telekom részvényeinek piacán. A papírt nem kis forgalmak mellett - egy egynapos szusszanást leszámítva - 9 napja nyomás alatt tartják a külföldi intézményi eladók, egyre közelebb taszítva az árfolyamot a decemberben látott 355 forintos történelmi mélyponthoz. Joggal merül fel tehát a piaci szereplőkben a kérdés, hogy vajon mikor váltja fel a csaknem kéthetes mélyrepülést egy kis korrekció? Nem szabad ugyanis elfeledni, hogy a tradicionálisan osztalékpapírként elkönyvelt ...

A Vodafone-ra pályázik a kormány - Rossz hír a Telekomnak?

Gazdaság2013.02.26, 10:39

A Vodafone magyar leányvállalatának megvásárlásán dolgozik az állam, értesült az Origo. A Vodafone-nál lenne racionális alapja az eladásnak, miközben a kormány mobilpiaci terjeszkedésre vonatkozó szándékai már jó ideje ismertek. Megkötött üzletről azonban nincs szó, és biztosat sem lehet állítani egy esetleges tranzakcióval kapcsolatban. A hír megjelenését követően nem sokkal a Vodafone hírlapi kacsának bélyegezte a cég eladásával kapcsolatos értesüléseket.

Mégsem kéri a T-Systems segítségét a kormány?

Gazdaság2013.02.08, 09:40

A tegnapi hírekkel ellentétben mégsem folytat tárgyalásokat a sikertelenül zárult e-útdíj tender korábbi részvevőivel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, melyet maguk az érintettek cáfoltak. Néhány hete ugyan a Continental és Kapsch cégeket megkeresték, de az adott feltételek nem tették lehetővé, hogy szerződést kössenek. A Magyar Telekom leányát, a T-System Magyarország Zrt.-t viszont nem keresték meg, így nagy valószínűséggel részmunkát sem fog kapni a rendszer kiépítésében.

Egy napon át versenyeznek az appfejlesztők

Techbázis2013.01.24, 15:52

Beesmarter néven huszonnégy órán át zajló mobilapplikáció-fejlesztő versenyt hirdetett meg programozócsapatoknak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a Magyar Telekom és az [origo] támogatásával.

Kételkedik a T-Systems

Gazdaság2013.01.18, 09:41

A Magyar Telekom leánya vizsgálja az Állami Autópálya Kezelő döntését, miszerint 30 napos haladékot adott az e-útdíj tender győztesének, a Getronicsnak a szerződés aláírásához a január 15-i határidővel szemben. A T-Systems véleménye szerint az eredeti feltételek mellett igencsak kérdéses a rendszer kiépítése a megadott határidőig.

Meghiúsult az e-útdíj tender szerződéskötése?

Gazdaság2013.01.16, 16:11

Ellentmondásos hírek jelentek meg a sajtóban az e-útdíj tender szerződéskötésével kapcsolatban. A HVG szerint a Getronics nem írta alá a szerződést, míg a Népszabadság értesülései alapján mégiscsak megszületett az egyezség. Délután sajtótájékozatót tartott az NFM, melyen újabb információk láttak napvilágot a szerződéskötéssel kapcsolatban.

30 nap haladékot kapott a Getronics

Gazdaság2013.01.16, 15:49

Elfogadta a Getronics 30 napos haladékkérését az e-útdíj rendszer szerződésének végső aláírásával kapcsolatban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - mondta el Vályi-Nagy Vilmos, az NFM infokommunikációért felelős államtitkára. Továbbá arra is fény derült, hogy a Magyar Telekom leánya nem léphet a szerződéskötés meghiúsulása esetén automatikusan a Getronics helyére.

Útdíjtender: eljött a végső határidő

Gazdaság2013.01.15, 09:38

Eljött az e-útdíj rendszer szerződéskötés aláírásának végső határideje. Az elmúlt hetek híre alapján egyre nagyobb az esélye, hogy a győztes Getronics nem tudja aláírni a szerződést, miután norvég partnere vélhetően szakított vele. Ha erre kerülne sor, akkor vagy újabb tenderre kerülhet sor, vagy az állam maga valósítja meg a projektet.

Az osztalékra indulhat be a Magyar Telekom

Gazdaság2013.01.13, 16:06

Nehéz időszakon van túl a Magyar Telekom a BÉT-en, de a történelmi mélypontról feltápászkodva akár tetemesebb mérték emelkedést is hozhat az év ezen szakaszában megszokott "osztalékrali" Sándor Dávid, a KBC Equitas szenior elemzője szerint.

A Magyar Telekom leánya lehet a nevető második

Gazdaság2013.01.11, 09:37

Szakított az elektronikus útdíjrendszer kiépítésére kiírt tender győztesével norvég partnere a Népszabadság információi szerint. A Getronics Magyarország Kft. számára igen kellemetlen lehet a hír, ugyanis a Q-Free a műszaki referenciát biztosította alvállalkozóként. Pótlására a törvény szerint nincs lehetőség, így akár a Magyar Telekom leánya is új befutó lehet.

Megfúrná az e-útdíj tendert a Magyar Telekom leánya

Archívum2012.12.27, 10:12

Megtámadta a mintegy másfél hete kihirdetett elektronikus útdíjtender végeredményét a Magyar Telekom leánya, a T-Systems, aminek következtében januárra csúszhat a szerződéskötés. A társaság egyrészt szeretné megismerni a győztes Getronics ajánlatának közérdekű részleteit, amire eddig nem volt lehetősége, valamint vitatja a befutó ajánlatának érvényességét is.

A Synergon és a T-Systems is elbukott az e-útdíj tenderen

Archívum2012.12.17, 09:49

A Getronics Magyarország Kft. építheti ki a hazai elektronikus útdíjszedési rendszert mintegy 34,89 milliárd forint fejében az Állami Autópálya Kezelő Zrt. tájékoztatása szerint. A felek december 27-én köthetik meg a végső szerződést.

Akadozott a Telekom levelezőrendszere

Techbázis2012.12.17, 12:20

Csütörtökön elérhetetlenné vált a felhasználók egy része számára a Magyar Telekom levelezőrendszere - a hibát már helyreállították, de a túlterhelés miatt egyes levelek még pénteken is késve érkezhetnek meg, de egyetlen üzenet sem veszett el.

Lefaragta a telekomok célárát a Deutsche Bank

Gazdaság2012.12.04, 09:26

394 forintra vágta vissza a Magyar Telekom részvényére számított célárfolyamát a Deutsche Bank elemzője az eddigi 440 forintról, aki fenntartotta az eddigi tartás ajánlását. A régiós versenytársak sem maradtak ki a lépésből, célárfolyamukat egyaránt 11-13 százalékkal csökkentette a szakértő.

Magyar Telekom célár csökkentés a Concorde-tól

Gazdaság2012.12.03, 10:34

467 forintra vágta vissza a Magyar Telekom részvényére vonatkozó év végi fair érték becslését a Concorde 526 forintról. Az elemzőház a jövőre bevezetendő közműadóval indokolta lépését, a vonzó osztalékhozam miatt azonban fenntartja felülsúlyozási ajánlását.

Tovább késik az állami mobilszolgáltató

Gazdaság2012.12.03, 09:21

Csak 2013 közepére várható a Kúria döntése az idén januárban megtarott, majd megsemmisített frekvenciapályázatról, így tovább késik a negyedik, állami mobilszolgáltató indulása. Ez jó hír a már piacon lévő társaságok számára, de az ügy körüli folyamatos bizonytalanság már nem kedvez.

Nem meglepetésajándék az okostelefon

Techbázis2012.11.30, 15:38

Az okostelefon a karácsony slágere, de a legtöbben nem meglepetésajándékba szánják a készüléket. A magyar ügyfelek csak egy készülék kedvezőbb ára miatt nem váltanak szolgáltatót, és a legtöbben androidos modellt választanak, az iPhone idehaza átlag alatt teljesít.

Itt már venni kell a Magyar Telekomot?

Gazdaság2012.11.26, 08:43

Vételre minősítette fel ma reggel az UniCredit elemzője a Magyar Telekom részvényeit. Korábban az ajánlás "Tartás" volt.

380 forintot ér a Magyar Telekom a KBC szerint

Gazdaság2012.11.23, 16:45

380 forintra vágta vissza a Magyar Telekom részvényére számított fair értékbecslését a KBC Securirites elemzője, ami jelenlegi 395 forintos tőzsdei árfolyam alatt található 2,5 százalékkal.  A negatív lépés hátterében elsősorban az új adók (telefon és közmű) bevezetése, a lejáró frekvencialicencek megújítása áll. Hosszabb távon a jelenlegi osztalék is veszélybe került, így ennek csökkenése várható. Egy esetleges katalizátor lehet, ha az Európai Bíróság elkaszálja a telekomadót, ami 72 forint egyszeri bevételt generálna egy részvényre vetítve a Magyar Telekomnak.

Visszavágta a Telekom-célárát az Erste

Gazdaság2012.11.22, 08:19

Csökkentette a Magyar Telekomra vonatkozó célárát az Erste, elsőként reagálva az elmúlt napok rossz híreire a cég körül. További csökkentések várhatók még.

Matolcsy visszaszólt - Mi lesz a Telekommal?

Gazdaság2012.11.22, 16:54

Értetlenkedve áll az NGM azelőtt, hogy az Európai Bizottság újabb (többek között a telekomadóval kapcsolatos) kötelezettségszegési eljárásokat léptetett hazánk ellen második fázisba. Mindeközben ez a távközlési különadó több oldalról is támadhatónak tűnik, a most emlegetett eljárás mellett létezik egy másik is, amely még későbbi fázisban jár: az Európai Bíróság asztalán fekszik. Ha esetleg az államnak vissza kellene fizetnie a telekomadót azoknak, akiktől beszedte azt, az a részvényenkénti 75 forintos mértékével akár komoly lökést is adhatna a Magyar Telekom árfolyamának.

Tízmilliárdos új adó csattan a Telekomon

Gazdaság2012.11.20, 21:25

10 milliárd forintot is meghaladhatja évente a közműadó mértéke a Magyar Telekom számára, a telefonadóval kiegészülve az új adók pedig nagyobb terhet jelentenek a társaságra, mint a szektorra kivetetett, 2012 végén kivezetendő válságadó. Egyre inkább rezeg a léc, hogy a Telekom tényleg tudja-e tartani majd az osztalékfizetését.

Tovább küzd az állami mobilcég

Gazdaság2012.11.19, 11:07

Nem kíván lemondani a januárban megnyert frekvenciablokkokról az állami mobilcég. A Világgazdaság információ szerint az MPVI az utolsó pillanatban élt a lehetőségével és a Kúriához fordult jogorvoslati kérelemmel, miután a Fővárosi Törvényszék elkaszálta a januárban kihirdetett 900 megahertzes frekvenciatender végeredményét.

Okosmobillal beszél a konnektor Szolnokon

Techbázis2012.11.14, 15:28

A Magyar Telekom kísérleti jövővárosában okostelefonnal a munkahelyről is ki és be lehet kapcsolni a konnektorokat, a villanyóra mobilon lejelenti saját magát. A szolnoki T-City-ben a társaság az E.ON energiaszolgáltatóval közösen teszteli a takarékosságot célzó technológiáit. Ha minden magyar háztartásban okos mérő működne, évi tízmilliárd forintos nagyságrendű összeget spórolhatnának a fogyasztók.

Reménykedhetnek a mobilszolgáltatók

Archívum2012.11.14, 10:51

Elképzelhető, hogy megtarthatják a már piacon lévő, inkumbens mobilszolgáltatók a január végi tenderen megnyert frekvenciákat iparági szakértők szerint. A Fővárosi Törvényszék ítélete ugyan hatályon kívül helyezte a 900 megahertzes frekvenciatender végeredményét, de az üggyel kapcsolatban mindenképp vizsgálódni fog a Kúria, amely várható január-február magasságában hozhatja meg döntését a tenderrel kapcsolatban.

Minden oké az osztalékkal - Szárnyal a Telekom

Gazdaság2012.11.08, 10:24

Várhatóan tartani tudja 50 forintos osztalékfizetését a Magyar Telekom, erre utalnak a ma reggeli gyorsjelentés számai és a cég pénzügyi igazgatójának kommentárja is. A részvény rég nem látott lendülettel emelkedik.

Meglepetést hozott a Magyar Telekom

Gazdaság2012.11.08, 20:28

A várakozásokkal nagyjából megegyező árbevételt leszámítva minden soron felülteljesítette az elemzői konszenzust a Magyar Telekom ma reggel közzétett gyorsjelentése. A jó eredményben ugyanakkor jelentős egyszeri tételek is a cég segítségére voltak, de a költségcsökkentési törekvések is éreztetik hatásukat. A gyorsjelentés összességében valamelyest talán pozitív, de azért nem olyan kirobbanó, mint első ránézésre sejtenénk.

Bő tíz százalékkal nőtt a Magyar Telekom nyeresége

Gazdaság2012.11.08, 15:48

A Magyar Telekom nettó nyeresége 14 százalékkal emelkedett, az árbevétel azonban szerény mértékben, 1,3 százalékkal csökkent.

Osztalékvágás jöhet az Mtel anyjánál is

Gazdaság2012.11.05, 13:36

Nagyot ütöttek a pénteki frankfurti kereskedési napon a Magyar Telekom anyacégének, a Deutsche Telekomnak részvényein, miután a Handelsblatt arról számolt be, hogy a cég a 2013-mas üzleti éve után fizetendő osztalékát erősen megvágja majd. Sokan tartanak attól, hogy az osztalékukat csökkentő európai távközlési szolgáltatók hosszú sorába a Magyar Telekom is hamarosan beáll, de ez még egyáltalán nem vehető biztosra.

Új internetcsomagok a T-Home-tól

Techbázis2012.10.24, 16:46

Megújult internet-díjcsomagokat, korlátlan adatforgalom mellett gyorsabb letöltési sebességet, és a szolgáltatáshoz tartozó extrákat kínál ügyfeleinek a T-Home.

Meglepő ajánlás: vedd a Magyar Telekomot

Gazdaság2012.10.19, 09:16

Vételre minősítette fel a Magyar Telekom részvényeit ma reggel a Goldman Sachs. A megfogalmazott 500 forintos célárfolyam majdnem 25%-os szárnyalással kecsegtet. Érdemes lesz ma odafigyelni a Magyar Telekom részvényeire, ugyanis hosszú ideje ez az első lényegesebb pozitív hír a céggel kapcsolatban, ráadásul a Goldman ajánlások gyakran erős mozgásokat tudnak kiváltani egy-egy magyar papírból is.

A Telekom is támogatja a magyar labdarúgást

Sport2012.10.15, 11:15

Két évre szóló támogatási megállapodást írt alá a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Magyar Telekom.

Akarja a kormány a negyedik mobilcéget (?)

Gazdaság2012.10.11, 08:03

A kormány továbbra is támogatja a negyedik mobilszolgáltató piacra lépését, hogy a növekvő verseny letörje a szerinte magas árakat a hazai telekommunikációs piacon. A legfrissebb nyilatkozat ugyanakkor nem tartalmaz utalást sem a bíróság által megsemmisített frekvenciatenderre, sem arra, hogy államinak kellene lennie a negyedik szolgáltatónak.

Óriási beruházásra készülnek a törökök Magyarországon

Gazdaság2012.10.08, 12:56

A Business New Europe értesülései alapján 250-300 millió eurós befektetést tervez egy meg nem nevezett török telekomcég Magyarországon. Az év legnagyobb közép-európai török befektetése lehet a tranzakcióból. Gyanús, hogy a Turk Telekom terjeszkedéséről lehet szó.