Magyar Rádió

címke rss

Lemondásra szólítják fel a közmédia felügyelőit a fideszes delegáltak

Itthon2010.05.11, 12:33

A közmédiumokat felügyelő kuratóriumi elnökségek kollektív lemondását javasolják a fideszes delegáltak. A törvény szerint atestületek még legalább egy évig hivatalban maradnának, soraikban például az MDF-es és SZDSZ-es delegáltakkal, de ki kellene egészíteni őket az új pártok, illetve a Fidesz és a KDNP embereivel. Ez a fideszes delegáltak szerint nagy és drága testületeket eredményezne, ezért kollektív lemondást javasolnak.

Csak az MTV támogatja a közmédiumok összevonását

Tévé2010.03.31, 11:27

A közmédiumok közös szervezetbe vonásának gondolata csak az MTV jelenlegi vezetésének elfogadható: Cselényi László, a Duna tévé elnöke és Such György, a Magyar Rádió elnöke szerint ez nem megoldás a gondokra.

Nem indul újra posztjáért a Magyar Rádió elnöke

Itthon2010.03.25, 17:50

A pártok delegáltjaiból álló kuratóriumi elnökség már nem támogatja egyöntetűen, ezért nem visszalépett mandátumának automatikus meghosszabbításától Such György, a Magyar Rádió elnöke. Such kinevezése után teljesen átalakította a rádiót, és egy alig hallgatott közszolgálati médiumból csinált nyereséges rádiót.

Pert nyert a Magyar Rádió ellen saját elnöke

Itthon2009.11.25, 16:49

Első fokon megnyerte azt a pert Such György rádióelnök, amelyet a Magyar Rádiót felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének egy tavaszi döntése miatt indított a rádió ellen. Az elnökség akkor visszavont egy hitelfelvételről szóló döntést, Such szerint jogtalanul.

Nem lesz több rádiós körkapcsolás

Archívum2009.08.19, 15:12

A jövőben nem adhat körkapcsolást a labdarúgó Soproni Liga mérkőzéseiről a Magyar Rádió (MR) - mondta az MTI-nek szerdán Such György, az MR elnöke.

Nem fizet a rádió a körkapcsolásért

Archívum2009.08.14, 14:25

Addig adhat körkapcsolást a labdarúgó Soproni Liga mérkőzéseiről a Magyar Rádió (MR), amíg hagyják - mondta az MTI-nek pénteken Such György, az MR-elnöke, miután a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga (MHLL) csütörtökön közölte: három idényre összesen 225 millió forintot kér a helyszíni közvetítésekért.

Bíróság dönthet a rádióelnök prémiumáról

Itthon2009.06.30, 18:35

A bíróságnak kell igazságot tennie a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma és Such György közt a rádióelnök prémiumáról folyó vitában. Suchnak szerződése szerint komoly bónusz járna, mivel a rádió tavaly jelentős nyereséget ért el, de a kuratórium elnöke szerint ez az összeg szürreális.

Gyermekoldalt indított a Magyar Rádió

Archívum2009.06.26, 15:06

A gyermekműsorok és gyermekprogramok iránt érdeklődők számára indított aloldalt honlapján a Magyar Rádió (MR).

Nem fogadták el a Magyar Rádió mérlegét

Gazdaság2009.05.27, 12:52

Nem fogadta el a Magyar Rádió (MR) tavalyi mérlegét csütörtöki ülésén a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriuma, amely június 4-én foglalkozik ismét a kérdéssel - közölte a tanácskozás után a testület vezetője.

Másnap

Vélemény2009.01.29, 20:32

Tegnap volt húsz éve annak, hogy Pozsgay Imre egyszercsak azt mondta a Magyar Rádióban: Népfelkelés. Hazánkban széles körben megemlékeztünk a kerek évfordulóról. Pontosan mit is ünnepeltünk?