Magyar Posta

címke rss

A takarékok vezetői tapsviharral, morgással tiltakoztak

Gazdaság2013.08.27, 16:30

Mindent megszavaztak a Takarékbank részvényesei: a Posta 655 millió forintos tőkeemelését, az állami tulajdon 50 százalék fölé emelkedését, valamint az igazgatóság és a felügyelőbizottság új tagjait.

A takarékok elvonultak kisemmizni magukat

Gazdaság2013.08.27, 12:52

A Takarékbank közgyűlése a tervek szerint 10 órakor rendben elkezdődött, a sajtó teljes kizárásával. 

Majdnem 1000 embert elküldtek a postától

Gazdaság2013.08.15, 12:04

Bár a postai liberalizáció nem hozott új riválist a Magyar Postának, a vállalat a hatékonyabb működés érdekében így is jelentősen csökkentette a dolgozói létszámát - írja a Világgazdaság.

500 postás kerülhet az utcára

Gazdaság2013.06.29, 08:24

A Népszabadság szerint csendben "fogyókúrázik" a Magyar Posta, akár fél ezren is az utcára kerülhetnek. Az állami társaság kisebb csoportokban, egyedi alkukkal igyekszik csökkenteni a létszámát, hogy az akcióra a bejelentési kötelezettség ne vonatkozzon.

GPS-t szerelnek a postásokra

Itthon2013.06.14, 07:55

A Magyar Posta szerint fontos, hogy azonnal segítséget tudjanak küldeni a postásoknak, ha bajba kerülnek, ezért kell a nyomkövető.

Az FHB és a Posta megvenné a Díjbeszedőt

Gazdaság2013.05.14, 16:30

Nyáron a Spéder Zoltán vezette FHB Bank és a Magyar Posta megveheti a Díjbeszedő Holdingot.

Amíg tudtuk, védtük a Magyar Posta egyeduralmát

Gazdaság2013.04.12, 13:40

Színre lép Budapesten az osztrák posta. A karácsonyi képeslapokat ugyan nem viszik el, a cégek számláit viszont igen. Hamarosan indul a verseny.

Fehérre cserélik a sárga csekket

Gazdaság2013.02.21, 15:02

A Magyar Posta megegyezett az Elmű-Émász áramszolgáltatóval, hogy a jövőben fehér csekket használnak. Így a cégeknek olcsóbb, az ügyfeleknek minden marad a régiben.

Szarka Zsolt az új Posta-vezérigazgató

Gazdaság2013.01.29, 12:10

A Magyar Posta Zrt. vezérigazgatói posztját Szarka Zsolt veszi át, az igazgatóság elnöke pedig Polacsek Csaba, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. társasági portfoliókért felelős főigazgatója lesz - közölte az MNV igazgatóságának döntését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Távozik a posta vezérigazgatója

Gazdaság2013.01.15, 11:18

Kevesebb mint másfél év után megint új vezérigazgatót kap a Magyar Posta. A piacnyitásra való felkészülést levezénylő Geszti László távozik, feladatait Varga Dezső vezérigazgató-helyettes veszi át.

Osztrák riválist kaphat a Magyar Posta

Gazdaság2013.01.03, 09:47

Kilenc másik uniós tagállam mellett Magyarországon is megnyílt a postai szolgáltatások piaca, egy osztrák versenytárs már be is jelentkezett. Az árleszorító versenyre még várni kell.

Drágább lesz levelet küldeni januártól

Gazdaság2012.12.30, 08:16

Emelkednek a postai szolgáltatások árai januártól. A sima levél feladásának ára 105 forintról 110 forintra, az elsőbbségié pedig 130 forintról 140 forintra emelkedik.

Karácsonykor is kiviszi a csomagot a Posta

Itthon2012.12.21, 17:36

A karácsonyi ünnepek miatt növelte csomagkézbesítői kapacitásait a Magyar Posta, amely a hétvégén és december 24-én délelőtt is kivisz csomagokat - közölte a cég.

A Mol-kutakra is mehetünk a csomagért

Gazdaság2012.11.30, 13:37

Közös szolgáltatást vezetett be a Mol és a Magyar Posta. Több mint ötven töltőállomáson "PostaPontokat" alakítottak ki, ahol a csomagokat lehet átvenni. Az ügyfeleket SMS-ben vagy e-mailben értesítik, ha megjött a legfeljebb 20 kilós küldemény.

Mitől fogjuk megszeretni a postás kisasszonyt? Interjú a Posta vezérigazgatójával

Gazdaság2012.11.30, 10:48

Sok panaszt ő maga kezel, és néha leszólítja a szembejövő postást Geszti László, a Magyar Posta vezérigazgatója. A piac január elsejétől megnyílik, de az állami cég vezére szerint nem lesz nagy tülekedés, nem fognak minden lakásnál új termékekkel házalni a postások. Cégét részben e-mail szolgáltatóvá tenné, több pénzügyi szolgáltatást nyújtana, de a fő hangsúly marad a logisztikán.

Az első képeslapon még megbotránkoztak

Karácsony2013.11.22, 10:14

Állítólag Valentin napokon már az 1750-es évektől kezdve vallottak egymásnak érzelmeikről levelezőlapon a szerelmesek, de karácsony alkalmából az első üdvözlőlapot csak közel száz évvel később adták postára.

Fehér csekket vezet be a Magyar Posta

Itthon2012.11.29, 07:31

Megtakarítást hozna a cégeknek a fehér csekk, a Magyar Posta pedig védeni tudná a piacát a sárga csekk konkurenciájával. A Népszabadság információi szerint az állami cég már az összes nagy szolgáltatót megkereste a fehér csekk ajánlatával.

50 millióval támogatja a Magyar Posta az MLSZ-t

Archívum2012.11.29, 12:30

Együttműködési megállapodást kötött egymással a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Magyar Posta Zrt. Az egy évre szóló szerződéssel a cég szabadon felhasználható ötvenmillió forinttal támogatja a magyar futballt.

Emelik a sárga csekkek díját

Gazdaság2012.11.27, 19:16

22 százalékkal emeli a Posta a sárga csekkek befizetése után járó díjat januártól - írja a Nol.hu. Az emelés bőven infláció feletti, ezért a lap szerint elképzelhető, hogy a csekkekkel kapcsolatos informatikai modernizációt akarják finanszírozni az emeléssel.

Jövőre kereskedő hozza majd a levelet

Gazdaság2012.11.14, 13:12

Januártól az uniós szabályoknak megfelelően megnyílik a postapiac, pontosabban a verseny az 50 gramm alatti levelek kézbesítőire is vonatkozni fog. Eddigi a Magyar Posta volt monopolhelyzetben, nem fél a kihívástól, fejlesztésekkel várja a piacnyitást, és új termékeket, szolgáltatásokat akar nyújtani, hogy pótolja a veszteségeit. Például mérőórákat is leolvas majd a posta, jönnek a félig papíros, félig elektronikus levelek és a csomagautomaták.

Csekkbefizető-automatákat telepít a posta

Gazdaság2012.10.09, 09:00

Automatákon keresztül is fizethetjük jövőre a számlákat - írja a keddi Magyar Nemzet. A csekkbefizetés a legfontosabb bevételi forrása a Magyar Postának.

Összefoghat a Posta és az OTP

Gazdaság2012.10.05, 09:02

Az OTP nem kommentálta a Népszava az értesülését. Az Erste azt közölte a lappal, hogy még folynak a tárgyalások.

Őszintébb lesz a posta

Gazdaság2012.09.21, 15:01

A Magyar Posta eddig csak szóban tájékoztatott arról, hogy készpénzfelvételnek minősül a bankkártyás fizetés, de mostantól a versenyhivatal nyomására ki is írják.

Albert emléke előtt tiszteleg a Magyar Posta

Archívum2012.09.14, 12:20

Születésének 71. évfordulója alkalmából a Magyar Posta emlékívet bocsátott ki Albert Flórián, az egyetlen magyar aranylabdás, a Ferencváros tavaly októberben elhunyt legendás labdarúgójának tiszteletére.

Leépítésre készül a Posta

Gazdaság2012.06.21, 08:57

A jövő évi piacnyitásra való felkészülés érdekében leépítésre készül a Posta. Félezer - elsősorban a vezetésben dolgozó - munkatársának mondhat fel a cég, ám a postásoknak egyelőre senki nem szólt a tervezett karcsúsításról - írja a Népszabadság.

Milliárdokat nyelnek el a sárga csekkek

Gazdaság2012.06.14, 11:14

Fejenként tízezer forintunk bánja évente azt, hogy ragaszkodunk a sárga csekkes befizetéshez, a Posta mégis szerencsejátékokkal buzdítja erre az embereket. A saját szempontjából ez nem meglepő, több tízmilliárd forintos bevétele származik a világon máshol szinte ismeretlen fizetési megoldásból.

Lejár az szja-bevallások határideje

Gazdaság2012.05.21, 07:57

Hétfő éjfélig lehet benyújtani a személyijövedelemadó-bevallásokat a tavalyi évről, és befizetni az adót. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Magyar Posta meghosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket.

Menedéket keres a Magyar Posta a közelgő vihar elől

Gazdaság2012.04.20, 11:10

Állami vállalatként egyedülálló lépésre, külföldi terjeszkedésre szánná el magát a Magyar Posta, amely jövőre elveszíti állami monopóliumát. A célpont Montenegró, ahol több magyar multinak van már tapasztalata. A postának viszont nincs terjeszkedési rutinja, és a célország olyan kicsi, mintha három kerülettel bővülne a budapesti piac.

Megvenné a Magyar Posta a montenegrói postát

Gazdaság2012.04.12, 21:46

A Magyar Posta (MP) érdeklőik a montenegrói posta megvétele iránt, a privatizáció a tervek szerint az idén lesz - közölte a montenegrói információs és telekommunikációs minisztérium a MINA montenegrói hírügynökséggel csütörtökön.

Már három ÁPV-s gyanúsított van a postaszékházügyben

Itthon2012.03.22, 08:22

Az ÁPV Zrt. korábbi vezérigazgató-helyettesét is hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség a postaszékház ügyében. A posta négy éve adta el a székházát, majd bérelt a gyanú szerint a piaci ár duplájáért új székházat.

Hosszabb nyitva tartással várják a posták a felvételizőket

Itthon2012.02.24, 08:26

A felsőoktatási felvételire és az érettségire jelentkezések határideje is lejár pénteken. Több posta hosszabb ideig tart nyitva, de a diákok az interneten is jelentkezhetnek.

Volt ÁPV-s vezetők is gyanúsítottak a postaszékházügyben

Itthon2012.02.22, 08:08

Az ÁPV két volt vezető tisztségviselőjét különösen jelentős hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg a postaszékház eladása és az új irodaház bérleti szerződése miatt indult büntetőeljárásban - írja a Magyar Nemzet. Ezzel már ötre nőtt a gyanúsítottak száma.

Késik az állami mobilszolgáltató

Gazdaság2012.02.20, 08:44

Legkorábban áprilisban kezdheti meg a hálózatépítést az állami mobilszolgáltató, miután az egyik már piacon lévő mobilszolgáltató fellebbezett a médiahatóság döntése ellen. Az állami szolgáltatónak így már csak szűk nyolc hónapja marad arra, hogy lefedje Budapestet.

Nem akarnak közösködni a szolgáltatók a negyedik mobilcéggel

Techbázis2012.02.21, 07:50

Mindhárom már piacon lévő mobilszolgáltató megfellebbezte a hírközlési hatóság azon döntését, amelynek értelmében állami cégek konzorciuma lehet a negyedik hazai mobilcég, amelynek indulását versenytársainak belföldi roamingszolgáltatás biztosításával kell segítenie.

Soha nem volt ilyen drága az olcsó

Vélemény2012.02.06, 11:07

Egyedüli pályázóként egy állami konzorcium lehet a mobiltelefon-piac negyedik versenyzője. Miközben az új szereplő soha nem látott alacsony áron léphet be a piacra, az eddigi szolgáltatók rekordáron jutottak frekvenciához.

A Magyar Posta lesz a negyedik mobilszolgáltató

Techbázis2012.01.31, 15:35

Negyedik mobilszolgáltatóként léphet piacra a Magyar Posta a Magyar Villamos Művekkel és az MFB Invest céggel közösen: az állami cégek konzorciuma a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pályázatán szerezte meg az ehhez szükséges rádiófrekvenciák felhasználási jogosultságát.

Pár százmillió jutott jutalmakra az állami cégeknél

Itthon2012.01.05, 11:46

Összesen 97 millió forint jutalom az Autópálya Kezelő vezetőinek, egyenként átlagosan félmilliós karácsonyi jutalom 119 alkalmazottnak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél, plusz háromheti bér minden munkavállalónak a Szerencsejáték Zrt.-nél - nem ritka, hogy több százezer forint jutalmat kap egy állami cég munkavállalója vagy vezetője. Az [origo] összegyűjtötte, milyen jutalmakat kaptak a nagyobb állami cégek dolgozói és vezetői 2011-ben.

Korlátozott nyitvatartás a postákon és az üzletekben az ünnepi hétvégén

Itthon2011.12.23, 13:04

Vasárnap és hétfőn a benzinkutak, a virág- és édességboltok, a non-stop nyitvatartó kis üzletek, a vendéglátó- és szórakozóhelyek kivételével minden zárva tart. A BKV december 24-én délután négy óra után már csak éjszakai járatot indít.

Gyanúsítottként hallgatták ki a posta több volt vezetőjét

Itthon2011.12.19, 22:06

A postaszékház eladása miatt tavaly tett feljelentést a Fidesz. Az ügyben Szabó Pál, a Magyar Posta volt vezérigazgatója a fő gyanúsított, rajta kívül egy korábbi vezérigazgató-helyettest és a volt beruházási igazgatót is gyanúsítottként hallgatták ki - tudta meg az MTI Hírcentrum.

Többet kell fizetni januártól a levélküldésért

Gazdaság2011.12.16, 11:46

Január 1-jétől 15 forinttal többet kell fizetni a szabványlevél és húsz forinttal a hivatalos irat feladásáért a postán. A képeslapokra érvényes díjszabás nem változik.

Napi Gazdaság: Az MFB finanszírozhatja az állami mobilcéget

Gazdaság2011.12.07, 10:37

A Magyar Posta, a Magyar Villamos Művek és a Magyar Fejlesztési Bank együtt indul a negyedik mobiltelefon-szolgáltató számára kiírt frekvenciapályázaton - tudta meg a Napi Gazdaság.

Kevés volt a szufla az új alkotmány szignálásához

Itthon2011.11.17, 10:46

A felkért nyugdíjas tanárok sem bírták a körmölést, ezért nem kézzel, hanem géppel írt köszöntő lesz az új alkotmány személyre szabott változatán. Az [origo] úgy tudja, a címzés nehézségei miatt sokan nem kapták meg még az új alkotmány szövegét. Több önkormányzathoz érkeztek panaszok a késlekedés miatt, de az alaptörvény népszerűsítésével foglalkozó miniszterelnöki biztos szerint karácsonyra mindenki megkapja az új alkotmányt, aki kérte.

Világgazdaság: Átmenetileg maradhat a papír étkezési utalvány

Gazdaság2011.10.14, 08:38

A Világgazdaság értesülése szerint egyre inkább hajlik a kormány arra, hogy ne csak a Széchenyi Pihenőkártyán lehessen 2012. január elsejétől meleg étkezésre szánt cafeteria-juttatást adni. A lap szerint azt azonban még nem tudni, hogy a papír alapú meleg étkezési utalványok kibocsátására ki lesz jogosult.

Magyar Nemzet: Telefoncéggé is válhat a Magyar Posta

Gazdaság2011.09.09, 11:49

Nyolcvanmilliárd forintos beruházással négy fő területen erősítené pozícióját a Magyar Posta a 2013-as piacnyitásig. A Magyar Nemzet birtokába került cselekvési terv szerint ezek egyike, hogy a társaság visszatérne a távközlési piacra.

Blikk: Lecserélte autóparkját a Magyar Posta

Itthon2011.08.24, 08:25

Visszaadta a korábban lízingelt autókat a Magyar Posta, és újakat, főleg Skodákat lízingelt helyettük. A vállalat négy év alatt 100 millió forintot spórolna az üzlettel.

Csontváz a Duna fölött: a SZOT-szálló és más kísértetházak Budapesten

Kultúra2011.08.21, 11:00

A szomszédok dühösek, mert bebetonozták a kilátásukat, a tulajdonosok viszont sikertelenül próbálkoznak vagy csak kivárnak az eladással mindaddig, amíg pang az ingatlanpiac. Van azonban olyan évek óta üres monstrum is, amelyik rövidesen újra kinyithat. A Postapalota, a MÁV kiürített székháza, a SZOT-szálló és egy bezárt uszoda: fővárosi kísértetházakat bemutató összeállítása folytatásában az [origo] fotósokkal eredt újabb négy üresen tátongó budapesti épület nyomába. Kettőben még működik a páternoszter. 

Magyar Nemzet: A kifizetések költsége miatt milliárdokkal csökkenhetnek a reálhozamok

Gazdaság2011.08.03, 10:14

A magánnyugdíjpénztárak a tagok pénzéből vonják le a reálhozamok kifizetése miatt felmerülő átutalások költségét, amely a Magyar Nemzet szerint meghaladhatja a 3,5 milliárd forintot is.

Posta: Több mint másfél millióan kapják készpénzben a reálhozamot

Gazdaság2011.07.26, 16:23

Több mint másfél millió ember kapja postán a következő hetekben a magánnyugdíj-pénztári megtakarításai után járó reálhozamot. A Magyar Posta korlátozza a magánnyugdíjpénztárakat, hogy hány megrendelést adhatnak fel naponta.

Szeptember közepéig lehet átvenni a postákon a magán-nyugdíjpénztári reálhozamokat

Gazdaság2011.07.19, 12:12

Van olyan magánnyugdíjpénztár, amely már megindította a kifizetést volt tagjainak, de akik másként nem rendelkeztek, azok szeptember 16-ig vehetik fel az összeget. Amennyiben a kézbesítéskor a volt pénztártag nincs otthon, a kiutalt összeget a postákon lehet átvenni.

Napi Gazdaság: Húsz nap alatt kézbesítheti a reálhozamokat a Posta

Gazdaság2011.07.15, 20:48

Módosítani kellett a Magyar Nemzeti Bank pénzforgalmi elszámolásokról szóló rendeletét, hogy megelőzzék a magán-nyugdíjpénztári reálhozamok kifizetésekor a postai tumultust - írja a Napi Gazdaság. A lap szerint így az eddigi kettő helyett húsz napja lesz a Magyar Postának arra, hogy kézbesítse a százezer forintot meg nem haladó reálhozamokat.