Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.

címke rss
Ezen a területen a világ élvonalában vannak a magyar cégek

Ezen a területen a világ élvonalában vannak a magyar cégek

A Testnevelési Egyetem és a Magyar Nemzeti Kereskedőház immáron második alkalommal rendezi meg a Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciát. A kétnapos esemény keretében sportágazati vezetők, tudományos, gazdasági és külpiaci szakértők vitatják meg az iparág aktualitásait, az elmúlt időszak legfőbb sporttudományokhoz köthető kutatási eredményeit, illetve az ágazat jövőbeni irányvonalait. A konferencia kísérőrendezvényeként a Testnevelési Egyetem hagyományteremtő szándékkal első alkalommal hirdette meg a Németh Ferenc-díj fotópályázatot. Emellett edzőtovábbképzésre is sor kerül, melyen részt vesz az FC Barcelona szakmai igazgatója is.

Újabb sikertörténetet ért el a nemzeti kereskedőház

Gazdaság2017.07.10, 10:45

Három, egymásra épülő sikeres stratégiai lépésnek köszönhetően a martonvásári Keramix Lighting (Keramix Hungary Kft). exportpiacokra léphet török partnere megbízásából gyártott ledes világítástechnikai termékeivel. A Magyar Nemzeti Kereskedőháznak köszönhetően első lépésben szakmai kiállítóként, majd kétoldalú együttműködési megállapodás aláírásával, végül a gyártási kapacitás felfuttatásával kezdődhet meg az elektronikai cég külpiaci tevékenysége.

Magyar startupok Európa digitális fővárosában

Gazdaság2017.06.09, 14:46

Három magyar startup mutatkozik be a Magyar Nemzeti Kereskedőház InnoTrade programja keretében a hétvégén Párizsban, a Future en Seine eseményen a francia digitális ökoszisztéma legjelentősebb szereplői előtt. A Kereskedőház szervezésében panelbeszélgetésre is sor került, melyen európai befektetők, iparági szereplők és döntéshozók ismerhették meg a Visegrádi Négyek innovációs törekvéseit és a mintegy 65 millió fős piacban rejlő üzleti potenciált.

Tokaji és szekszárdi borokkal kínálták az amerikai üzletembereket

Gazdaság2016.10.21, 15:28

Egri, tokaji és szekszárdi borokat és prémium kategóriás élelmiszereket is kóstolhatott a magyar napon másfél száz amerikai üzletember.

Ducsai-Oláh Zsanett: A kereskedőházak is kellettek a gazdasági sikerhez

Itthon2016.08.24, 15:20

Megteremtjük az exportlehetőséget a magyar vállalkozások számára, így a költség nálunk jelentkezik, a bevétel, a profit azonban a magyar kis- és középvállalkozásoknál - többek között erről beszélt az Origónak adott interjújában Ducsai-Oláh Zsanett. A Magyar Nemzeti Kereskedőház vezetője szerint sikerességük mérőszáma az, hogy a magyar export tavaly rekordszintre emelkedett, illetve partnercégeik is jelentős exportnövekedést értek el.

Egy szondázással megmondhatják, hogy rákos-e

Gazdaság2016.05.22, 09:59

Aki üzletelni akar Amerikában, nem árt megtanulnia a helyi szokásokat. És némileg izgalmasan előadnia magát. Valahogy úgy, mint az amerikai MIT egyetemről startoló cégek versenyének döntősei. Az MIT100K-ra kukkantottunk be, ahol láthattuk, hogy egy üzleti előadás is lehet olyan izgalmas, mintha Berényiék mennének farmra meztelenül randizni. Több magyar startup most hetekig tanulja Bostonban, hogyan tudna hasonlóan érvényesülni az Egyesült Államokban. 

Végre értheti, hogy mit mondott az orvos

Gazdaság2016.05.11, 06:31

Négy magyar startup is kijutott a New York-i Tech Crunch Disruptra, hogy megmutassák, meg lehet érteni, amit az orvosok mondanak, mennyire egyszerű saját 3D-s tárgyat gyártani vagy épp eladni az újonnan írt digitális könyvünket. Az Origo a helyszínrűl tudósít.

Az innováció a legértékesebb magyar termék

Gazdaság2016.04.15, 19:45

Magyarország nemzetközileg egyik legversenyképesebb terméke az innováció, ezért a Magyar Nemzeti Kereskedőház tevékenységében stratégiai szerepet játszik az innovatív kis- és középvállalkozások, a magyar tudás és szakértelem exportjának fejlesztése - mondta Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója. 

A keleti nyitás akkor is siker, ha nem jönnek a számok

Gazdaság2016.04.15, 07:34

Az Európai Unióból elsőként egy magyar cég, a Tendon Kft. exportált marhahúst Kínába, az uniós országok közül Magyarország szerezte meg elsőként az exportengedélyt. A Tendon és a kínai partner közt a Magyar Nemzeti Kereskedőház közvetített. A Kínába irányuló magyar export hosszú évek óta folyamatosan nő, de az ázsiai export összességében az elmúlt öt évben többször csökkent, mint nőtt. Kun Gábor, a Kereskedőház vezérigazgató-helyettese szerint a keleti nyitás sikeres, nemcsak a kereskedelmi számokat kell nézni, a kiépülő diplomáciai kapcsolatokat is. A kereskedőházi rendszer még nem érett be, olyan befektetés, ami a jövőben meghozzaa ...

Nem csak vasárnap nem kell dolgozniuk az online boltosoknak

Gazdaság2016.03.21, 12:11

Ha egy vállalkozás úgy gondolja, hogy a 3D-nyomtatás feldobja az üzletet, akkor csak egy magyar vállalkozás segíthet a technika gyors alkalmazásában. Csak az a baj, hogy a CeBIT-en nehezen találják meg a kisebb cégeket a látogatók. 

Előző
  • 1
  • 2
Következő