magyar kormány

címke rss

Bűnözőnek nevezi a külhoni magyarokat az amerikai baloldali kormány

Itthon2023.08.03, 13:58

Az USA korlátozza az összes magyar beutazási lehetőségeit arra az alá nem támasztott állításra hivatkozva, hogy a külhoni magyarok közül sok a bűnelkövető. Ezzel a kárpátaljai magyarságot, amely az érintettek nagy részét alkotja, vélelmezett bűnözőknek titulálja – mondta az Origónak adott interjújában ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az amerikai vízumügy kapcsán. A Századvég Alapítvány tanácsadója szerint Joe Bidenék kezdettől fogva fokozzák a nyomást Ukrajna kapcsán, az amerikai hatóságok döntése nyomán ugyanis már másfél éve nem mentesülnek a vízumkötelezettség alól azok a magyar állampolgárok, akik Magyarország jelenlegi állammhatárain ...

Miről beszél Orbán Viktor holnap Tusványoson?

Itthon2023.07.21, 12:31

A magyar patriotizmus, a hazafiasság érzésének egyre elterjedtebb mivolta egyre több magyar látogatót vonz a Szabadegyetemre, amelynek egyik töretlen célja: őszintén, nyíltan, és kötetlenül beszélgetni a régió, Európa és a világ kulturális, valamint társadalmi átalakulási folyamatait kísérő problémáiról – mondta az Origónak adott interjújában ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A Századvég Alapítvány tanácsadója szerint Tusványos a '90-es évektől szimbolikusan is szakítani kívánt a posztkommunizmus nyomorúságával, izgalmas vitáival hozzájárult az európai integrációról vagy a polgári kibontakozásról szóló diskurzushoz is. A szakértőő ...

A magyar kormány nagy hangsúlyt fektet az afrikai Száhel-övezet segítésére

Itthon2023.07.04, 11:20

Az afrikai Száhel-övezet szerepe egyre fontosabbá válik humanitárius, migrációs, biztonsági és külgazdasági szempontból - írta közösségi oldalán Azbej Tristan államtitkár.

Reagált a kormány Biden emberének, David Pressmannak a háborúpárti beszédére

Itthon2023.06.17, 15:35

Joe Biden embere, David Pressman amerikai nagykövet a tegnap este kezdődő Budapest Pride fesztivál megnyitóján a magyar kormányt kritizálta a békepárti álláspontja miatt. A Magyar Nemzet megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot az üggyel kapcsolatban. Mint közölték, "a háborúpárti politikusok azért támadják Magyarországot, mert békepártiak vagyunk."

Itt vannak a kormány legújabb döntései: marad a benzinár-, és az élelmiszerárstop

Life.hu2022.09.17, 13:30

Gulyás Gergely többek között arról beszélt, hogy a kormány meghosszabbítja a benzin, a kamat, és az élelmiszerárstopot.

Potápi Árpád: A magyar kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy mindenki megőrizhesse magyarságát

Itthon2022.09.02, 18:03

A magyar kormány támogatja a horvátországi magyar oktatási és kulturális szervezeteket annak érdekében, hogy ezen a területen is mindenki meg tudja őrizni magyar voltát, és gyerekeit is magyar módon tudja nevelni - hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken Kopácson, ahol a horvátországi magyar iskolásoknak adott át beiskolázási csomagokat.

Takács Péter: A kormány célja az egészségben eltöltött életévek számának növelése

Itthon2022.09.01, 19:37

A kormány három fő célt tűzött ki az egészségügyben, ezek közül a legfontosabb az egészségben eltöltött életévek számának növelése - közölte a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára csütörtökön Budapesten.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A kormány erkölcsileg és anyagilag is támogatja a honvédelmi nevelést

Itthon2022.08.31, 18:53

A nemzeti kormány nemcsak felismerte a honvédelmi nevelés fontosságát, hanem erkölcsileg és anyagilag is támogatja - közölte a honvédelmi miniszter szerdán Hódmezővásárhelyen.

A háború ellenére a következő években is a magyar növekedés lehet a leggyorsabb

Gazdaság2022.05.10, 11:38

Az elmúlt időszakban jelentősen nőttek a kockázatok a világgazdaságban, a magyar gazdaság növekedési kilátásai azonban ennek ellenére is bizakodásra adnak okot. A térségbeli országok lassabb dinamikára számítanak.

Tízezreket kapnak kézhez júliusban a nyugdíjasok

Life.hu2022.04.29, 09:34

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón bejelentette, hogy a kormány az infláció nem várt növekedése miatt az év eleji 5 százalékos nyugdíjemelést újabb 3,9 százalékkal egészíti ki.  A arról is döntöttek, hogy az emelést július elejétől folyósítják, az első félévnyi összeget egy összegben kapják meg az arra jogosultak. 

Varga Judit: A magyar kormány nyitott a párbeszédre az EU-val, de elutasítja a kettős mércét és a megbélyegzést

Itthon2022.04.12, 12:24

"Nyitottak vagyunk a párbeszédre az Európai Unióval, de elutasítjuk a kettős mércét és a megbélyegzést - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter kedden Luxembourgban az EU-tagállamok általános uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácskozására érkezve.

Az új fejlesztési ciklusban 1700 milliárd forintot biztosít a kormány a településeknek

Gazdaság2021.09.14, 09:39

A 2027-ig tartó új fejlesztési ciklusban 1700 milliárd forintot biztosít a kormány a településeknek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségimédia-oldalán kedden közzétett videóban.

Különleges ajándékot kap a magyar kormánytól Ferenc pápa: hónapokig készült

Life.hu2021.09.12, 14:32

A Halotti beszéd és könyörgés szövegét is tartalmazó, a 12. század végén keletkezett Pray-kódex díszmásolatát készítették el az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) szakemberei a magyar kormány ajándékaként az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra hazánkba látogató Ferenc pápának.

A jövő évi költségvetés az újraindítás költségvetése

Gazdaság2021.05.27, 12:31

A 2022-es költségvetés, az újraindítás költségvetése, soha ennyi pénzt nem fordítottak még a munkahelyek megerősítésére és új munkahelyek teremtésére, mint jövőre - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a kormány közösségimédia-oldalán megosztott videóban.

Júniustól emelkednek a nyugdíjak, mutatjuk a részleteket

Gazdaság2021.05.19, 11:00

Januártól visszamenőlegesen 0,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak – írja a Magyar Közlönyre hivatkozva a Világgazdaság.

Az IMF elégedett a magyar válságkezeléssel

Gazdaság2021.05.03, 16:15

A Nemzetközi Valutaalap 2021. április 20-30. között folytatta le az Alapokmány IV. cikkelye szerinti éves gazdaságpolitikai konzultációját Magyarország vonatkozásában. A koronavírus-válság kezelésének vizsgálatára fókuszáló virtuális egyeztetések során a delegáció megállapította, hogy a magyar hatóságok gyorsan és határozottan reagáltak a járvány okozta válságra. Értékelésében az IMF megfelelőnek tartja a válságra adott monetáris politikai válaszokat. A fellendülési fázisban fontossá válik az inflációs kockázatok nyomon követése és a járvány időszakában hozott intézkedések hatékonyságának áttekintése. Emellett kiemelték, hogy a verssenyképesség ...

Maszkviselésről, éttermekről, edzőtermekről döntött a magyar kormány

Life.hu2021.04.08, 05:51

 A kormány a magyar emberek egészségének védelmében, az operatív törzs javaslatára 2021. április 19-ig meghosszabbítja a hatályban lévő védelmi intézkedések érvényességét - tudatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ a kormány honlapján szerdán este. A részletek nem sokkal később megjelentek a Magyar Közlönyben.

Csányi Sándor: A kormány és a jegybank jól kezelte a válságot

Gazdaság2021.03.05, 12:18

A kormány és a nemzeti bank jól kezelte a válságot, ennek köszönhetően tavaly a vártnál kisebb lett a gazdasági visszaesés az országban - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója pénteken a pénzintézet tavalyi eredményeit értékelő online sajtótájékoztatón.

Rengeteg új munkahelyet teremt egy 14 milliárd forintos húsipari beruházás

Gazdaság2021.02.19, 15:13

A kormány tavaly tavasszal elindított beruházásösztönzési programja keretében 1430 beruházás jött létre vagy kezdődött el 2020-ban Magyarországon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Tamási-Hús Kft. beruházásait bejelentő sajtótájékoztatón Tamásiban.

Lélegeztetőgépekkel segít egy felvidéki kórházat a magyar kormány

Nagyvilág2021.02.11, 15:19

Tíz darab lélegeztetőgéppel segíti a magyar kormány a felvidéki Galántán lévő Szent Lukács Kórházat - számolt be a ma7.sk felvidéki magyar hírportál a Magyar Közlönyre és saját információkra hivatkozva csütörtökön.

50 millió forint jár ezentúl egy olimpiai aranyéremért

Sport2020.12.09, 11:59

Az mfor számolt be róla, hogy a magyar kormány jelentősen megnövelte az olimpiai helyezett, valamint a jelentős világeseményeken jó helyezést elért sportolóknak adott pénzdíjak összegét.

Korlátozások: Erre számíthatunk december 11-e után

Life.hu2020.11.29, 08:55

A jelenleg is érvényben lévő koronavírus-fertőzés miatt hozott korlátozások december 11-ig érvényesek. Magyarország kormánya december 11-re kíván döntést hozni a folytatásról. Azonban a kormány közösségi oldalán erős utalás olvasható a korlátozás jövőjével kapcsolatban. 

Nagy bejelentést tett a kormány: ekkor érkezik hazánkba az orosz vakcina

Life.hu2020.11.19, 11:09

A Covid-19 elleni orosz vakcina, a Szputnyik V hamarosan Magyarországra érkezik.

Új elemekkel bővül a magyar kormány kárpátaljai szociális programcsomagja

Nagyvilág2020.07.01, 12:56

Szélesebb támogatotti kört megcélozva, 2,56 milliárd forintos keretösszeggel hirdette meg idén kárpátaljai szociális programcsomagját a magyar kormány szerdától.

Nemzeti Konzultáció: az elmúlt tíz évben erről kérdezte a kormány az embereket

Itthon2020.06.21, 12:47

Az Orbán-kormány, ellentétben a baloldali kormányokkal, rendszeresen kikéri a magyarok véleményét a fontos társadalmi kérdésekben. A kabinet nyilvánosságra hozta a kilencedik Nemzeti Konzultáció kérdéseit, a kérdőívek már több településen is megérkeztek a postaládákba. Ennek kapcsán az Origo összegyűjtötte, milyen fontos kérdésekben kérdezte meg a magyarokat a kormány az elmúlt években.

A munkahelyeket teremtő vállalatokat támogatja a kormány

Gazdaság2020.05.29, 12:41

A munkahelyeket megtartó és új munkahelyeket létrehozó vállalatoknak ad támogatást a kormány, mert az elmúlt tíz év azt bizonyította, hogy ez a gazdaságpolitikai modell jól működik - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.

A kormány Facebook-oldalát közel háromszor többen követik, mint március elején

Itthon2020.05.09, 13:14

Az elmúlt három hónapban nagyot ugrott a kormányzati oldalak látogatottsága, összegzett Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. A kiemelt élő közvetítéseket átlagosan 280 ezren nézték meg, de volt olyan is, amit egymillióan követtek.

A koronavírus-járvány és gazdasági következményei

Gazdaság2020.04.02, 11:09

Az egész világot sanyargató járvány nemcsak az egészséget, hanem az emberek egzisztenciáját is veszélyeztetheti. A jó hír azonban az, hogy rengeteg pénz van a világgazdaságban, lesz miből beindítani a gazdaságot. Hazánk és Európa gazdasági kilátásairól Szajlai Csaba gazdasági elemzővel, a Figyelő főszerkesztő-helyettesével beszélgettünk. 

Kormány: A magyar ellenzék áskálódása megbukott

Itthon2019.11.18, 17:19

A magyar ellenzék áskálódása megbukott, mindent megtettek azért, hogy Magyarországnak ne legyen uniós biztosa, de nem jártak sikerrel - olvasható a Kormányzati Tájékoztatási Központ MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében.

A szlovén Rába-vidék fejlesztéséről döntött a magyar kormány

Gazdaság2019.11.05, 11:38

A szlovén Rába-vidék (más néven Vendvidék) térségfejlesztési program megvalósításának támogatására - négy évre - kilencszáz millió forintot hagyott jóvá a kormány.

Nagyszülői gyed: megvannak a pontos részletek

Gazdaság2019.05.23, 13:52

A nagyszülői gyedet az a nagyszülő kaphatja meg, aki még dolgozik, de a munkát - ha csak nem az otthonában végzi - fel kell adnia a gyerekfelügyeletért cserébe - derül ki a kormány által benyújtott javaslatból.

A magyar családok egyetértenek a kormány otthonteremtési irányvonalával

Itthon2019.03.08, 09:39

Közel 7 millióan hallottak, és 3 millióan beszéltek a magyar kormányfő által korábban bejelentett családvédelmi akciótervről – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet megbízásából készült közvélemény-kutatásából. A kormány családpolitikájának támogatottsága továbbra is elsöprő, azaz 79 százalékos, és az ellenzéki pártok szimpatizánsainak körében is 50 százalék felett van.

A magyar kormány pontról pontra cáfolta meg az Európai Bizottságot

Itthon2019.03.03, 18:55

Tételesen, pontról pontra cáfolta meg a magyar kabinet a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság legutóbbi állásfoglalását. Az Origo végigvette, hogy mit áll Brüsszel, és hogy mi a valóság. A vita alapja a bevándorlás. Brüsszel támogatja, amit viszont a magyar kormány elutasít. A magyar kormány a keresztény értékek védelmében és Európa biztonsága érdekében emelte fel a szavát. A kormány tételes cáfolatát az Origo is közölte, itt elolvashatja részletesen.

Itt vannak a kormány válaszai az Európai Bizottságnak

Itthon2019.03.03, 14:57

„Az Európai Bizottság 2019. február 28-án egy újabb közleményt hozott nyilvánosságra a kormány tájékoztatási akciójával kapcsolatban. Ebben valójában megerősítették azon tervek és javaslatok létezését, amelyek fokoznák a bevándorlást Európába. Rendkívül sokatmondó a brüsszeli állásfoglalásban szereplő egyik kijelentés, amely szerint »biztosítani kell a legális migrációs lehetőségeket«. Nem titkos összeesküvés ez, hanem nyílt együttműködés a bevándorlás fokozásáért. A kormány állításait nyilvános állásfoglalások, mindenki által elérhető nyilatkozatok és szavazási jegyzőkönyvek bizonyítják. Az Európai Bizottság álláspontja szerint Sorros ...

A kormány válasza az Európai Bizottságnak

Itthon2019.03.03, 11:57

A magyar kormány 8 oldalas állásfoglalásban válaszol az Európai Bizottságnak. Ebben a kabinet pontról pontra bemutatja azokat a terveket és javaslatokat, amelyek fokoznák a bevándorlást Európába.

Kovács Zoltán: A magyar emberek véleménye fontosabb a pártfegyelemnél

Itthon2019.03.03, 10:45

A magyar kormány minden kritikát meghallgat, de a magyar emberek véleménye fontosabb a pártfegyelemnél – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A Fidesz-KDNP kormány mindig is a munkahelyteremtés kormánya volt

Itthon2018.12.07, 17:16

Hollik István kormányszóvivő a kormány hivatalos Facebook-videójában jelentette ki, hogy a Fidesz-KDNP kormány célja mindig is a munkahelyteremtés volt, ezzel összefüggésben az a munkavállaló, aki többet szeretne keresni, önkéntesen több munkát is vállalhasson. 

A kormány stratégiai megállapodást köt a Tungsrammal

Gazdaság2018.12.07, 15:30

Stratégiai együttműködési megállapodást köt a kormány a Tungsram Operations Kft.-vel - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból.

Már Brüsszel utcáit járja a Verhofstadtot az igazsággal szembesítő plakát

Itthon2018.12.05, 16:38

A kormány kisteherautója az Európai Unió fővárosában hívja fel a figyelmet a brüsszeli politika következményeire. "Százak haltak meg terrorista támadásokban 2015 óta Európában, Guy Verhofstadt mégis azt állítja, nincs bevándorlási válság. Ez őrültség!" - olvashatják a magyar kormány üzenetét a járókelők.

Amerikai képviselők állnak ki Orbán Viktor és a magyar kormány mellett

Itthon2018.11.30, 12:15

Tizenkét amerikai republikánus kongresszusi képviselő írt levelet Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, melyben kiállnak a magyar kormány szuverenitása mellett, és egyértelművé teszik, hogy a magyar és az amerikai érdekek sok kérdésben egyeznek, többek között az illegális migráció és az antiszemitizmus elleni küzdelemben, a határvédelemben és az üldözött keresztények támogatása terén. 

Kovács Zoltán: Az Európai Parlament mindenkit megtámad, aki megvédi a határokat

Itthon2018.11.29, 15:35

Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára Facebook posztjában írta meg véleményét azzal kapcsolatban, hogy az Európai Parlament a volt macedón kormányfő kiadására szólította fel Magyarországot a macedón jogállamiságról szóló jelentésében. Az EP-nek csak a migránsok fontosak, és mindenkit megtámadnak, akik megvédik a határokat - írta az államtitkár.

A kormány közel egy milliárd forintot különít el az európai antiszemitizmus ellen harcra

Itthon2018.11.29, 14:19

A magyar kormány 3,4 millió dollárt szán a célra 2019-ben, jövőre pedig hasonló nagyságrendű támogatást fognak élvezni a kormányzat által kezdeményezett projektek, amelyeknek együttműködő partnere a az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH). Köves Slomó, a szervezet alapítója, vezetője elismerését fejezte a magyar kormánynak az antiszemitizmus ellen tett erőfeszítéseiért.

Fórumsorozatot indít a kormány

Itthon2018.10.19, 09:18

Miniszterek és államtitkárok fogják járni az országot, ahol egy fórumsorozat keretén belül szó lesz Európa biztonságáról és a migrációs válságról is.

Döntött a kormány a Magyar falu program koncepciójáról

Itthon2018.10.17, 14:58

Döntött a kormány az ötezernél kisebb lélekszámú településekre vonatkozó Magyar falu program koncepciójáról - közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Soros György kormány-közeli szereplőket pilóta nélküli repülőgéppel figyeltet

Itthon2018.09.25, 16:41

Az Átlátszó az amerikai milliárdos megbízásából erkölcsi gátak nélkül próbálja lejáratni a magyar kormányt. Pénz az bőven van rá: Soros György adja a pénzt, a magát oknyomozóként definiáló portál lejárat belőle. A képlet tehát a szokásos, a hangnem, a stílus viszont a szokásosnál is durvább. Soros György gondoskodik róla, hogy 28 évvel a rendszerváltás után a szocializmus bizonyos időközönként visszaköszönjön.

Tájékoztató kampányt indít a Soros-Sargentini-jelentés miatt a kormány

Itthon2018.09.18, 16:18

A kabinet a politikai nyomásgyakorlás részének tekinti az Európai Parlament által múlt héten elfogadott dokumentumot, amelynek nem fog engedni. "Magyarország nem fog engedni a zsarolásnak" - szögezte le a Soros-Sargentini vitáján Orbán Viktor magyar kormányfő. Ennek megfelelően a kabinet a tájékoztató akció mellett jogi elégtételt is kíván venni.

Így készült a brüsszeli bosszú Magyarország ellen

Itthon2018.09.12, 13:44

A Sargentini-jelentés eszköz a bosszúhoz. A mai szavazás előtt az Origo összeszedett minden lényeges információt, adatot és nyilatkozatot.

Sargentini újabb megdöbbentő akciója Magyarország ellen

Nagyvilág2018.09.08, 12:32

A magyar- és Orbán-fóbiás politikus ismét megmutatta, hogy ha meg kell villantania magyarellenességét, akkor eszköztára kiapadhatatlan, fantáziája határtalan. Itt az újabb, minden eddiginél súlyosabb támadás Magyarország ellen.

A vajdasági gazdaságfejlesztési program minden várakozást felülmúlt

Nagyvilág2018.06.01, 17:46

Minden várakozást felülmúltak a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának eddigi eredményei, és a vajdasági sikerek mintaként szolgálhatnak minden más magyar közösség számára – jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Magyarkanizsán, ahol részt vett két helyi üzem átadásán.

Zsidó vezető mondott köszönetet a magyar kormány támogatásáért

Itthon2018.06.01, 14:55

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi kapcsolatokért felelős államtitkára az Országházban fogadta a Zsidó Világkongresszus Budapesten tartózkodó alelnökét és igazgatóját, Robert Singert - tudatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

A Soros-hálózat az állami tulajdonú összes lakás listáját akarja megkapni

Itthon2018.03.28, 14:11

Itt a leleplező bizopnyíték: Soros György magyarországi emberei keresik a budapesti ingatlanokat a migránsok betelepítése érdekében.

A kormány támogatja az üldözött szíriai keresztényeket

Itthon2017.12.30, 11:27

A kormány 620 millió forinttal támogatja Szíriában az Aleppói Görög Katolikus Érsekség oktatási fejlesztési programját - derült ki a Magyar Közlönyből.

Varga: A kormány tekintettel van a kárpátaljai magyarokra

Itthon2017.07.15, 15:51

Magyarország kormánya mindig külön gondolt és gondol a kárpátaljai magyarokra, főleg, hogy tudatában van azzal, milyen nagy gondokkal kell szembenézniük- jelentette ki Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter a kárpátaljai Tiszapéterfalván, a IV. Turul Expo kiállítást megnyitó beszédében.

A magyar kormány nem enged a brüsszeli nyomásnak

Itthon2017.05.03, 15:21

A magyar kormány folyamatos egyeztetéseket folytatott az Európai Bizottság tisztségviselőivel az érvényes magyarországi bevándorlási szabályokról. A kormány számára a legfontosabb a tranzitzóna megtartása.

A magyar kormány reagálása az amerikai külügyminisztérium közleményére

Itthon2017.03.31, 23:50

Dr. Kovács Zoltán kormányszóvivő a Kormány.hu oldalon reagált az Egyesült Államok CEU-val kapcsolatos közleményére.

Betör a Lego a magyar iskolákba

Techbázis2016.11.23, 15:47

Együttműködési megállapodás született a magyar kormány és a Lego között, így a magyar iskolákban is elérhetővé válik a dán cég játékain alapuló oktatási módszer. Nem csak a programozást, de a matekot és a nyelveket is építőkockákkal tanulhatják a diákok. Első körben száz iskolában indítják el a  programot, ahol a legerősebb volt a gyerekek lemorzsolódása.

Amerikai államtitkár: Dolgozni kell a magyar demokrácián

Nagyvilág2016.05.26, 15:34

Bő egy héttel az amerikai nagykövet újabb, a magyarországi korrupcióra vonatkozó megjegyzései után ezúttal egy amerikai államtitkár kritizálta a magyar kormányt. A washingtoni külügy részéről Budapestre látogató Sarah Sewall hibás dolognak tartja a sorosgyörgyözést, és nem tudott egy szóval válaszolni arra, hogy Magyarországon demokrácia van-e, vagy nem.

Gyurcsány pártja beperli a magyar kormányt

Itthon2016.04.10, 13:09

Pert indít a kormány ellen a Demokratikus Koalíció amiatt, hogy összesítésük szerint a kabinet 1,4 milliárd forint értékben adott át ingyen kampányelemeket a Fidesznek.

Nagyon kíváncsi ránk a kormány

Nagyvilág2015.11.12, 09:38

Az idei év első felében jelentősen nőtt a Facebookhoz benyújtott kormányzati adatigénylések száma. A magyar kormány 185 esetben fordult a céghez.

Vége az „apró betűs korszaknak”

Gazdaság2014.11.01, 12:59

A jövő héten tárgyalja a kormány a fair bankokról szóló törvényjavaslatot, amelynek célja, hogy a bankok tisztességes hitelezési gyakorlatot folytassanak, és erős fogyasztóvédelmi garanciák lépjenek életbe 2015-től.

Ismét Orbán Viktort bírálta a külföldi sajtó

Nagyvilág2014.09.29, 17:21

Az ARD német hírtelevízió szerint Orbán Viktor nem tartja tiszteletben a vélemény- és sajtószabadságot, és ezt nem is rejti véka alá. A csatorna Európa Magazin című műsorában a magyar kormányfő tusnádfürdői beszédéből kiindulva készítettek egy hosszabb összeállítást. A riportban a reklámadó bevezetésével is foglalkoznak, és az RTL Klub is megszólal. Nézzék meg a videót! 

Ők az államtitkárcserék nagy győztesei és vesztesei

Itthon2014.06.13, 07:10

Több orvos, cukrász, és egy volt miniszter is államtitkári posztot kap a harmadik Orbán-kormányban. Mindez abból a névsorból derül ki, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök tett közzé kedden. Posztot kap Lázár János egyik útitársa, államtitkár lesz Pintér Sándor régi munkatársából és több város polgármesteréből is. Az ősfideszes Illés Zoltán, a volt elszámoltatási biztos Budai Gyula és Orbán Viktor egykori beszédírója viszont ezúttal kimarad a kormányból. Íme, a legérdekesebb érkező és távozó államtitkárok tablója!

Phenjan tartozásáról is tárgyalt a magyar küldöttség

Nagyvilág2014.04.18, 19:55

Észak-Korea évtizedek óta hatmilliárd forintnyi rubellel tartozik Magyarországnak, de nem szívesen fizetné ki a teljes összeget. De már hajlandó tárgyalni az adósságról.

Visszaküldi magyar kitüntetését egy brit professzor

Nagyvilág2013.12.16, 13:12

Visszaadja 2009-es Pro Cultura Hungarica kitüntetését John Cunningham brit filmtörténész. A sheffieldi professzort elcsüggesztik a magyarországi politikai fejlemények.

Viktorpénz

Vélemény2013.04.16, 18:19

Két dolog biztosan fontos a kormánynak. Az egyik, hogy megszűnjön a Magyarország ellen folytatott túlzottdeficit-eljárás. A másik a jövőre esedékes választások. És ez a kettő összefügg.

Nincsen hangotok

Vélemény2013.02.28, 15:37

Holnapig le kell adni a felvételi jelentkezést, a diákság meg elnémult. Mintha mindegy lenne nekik, mi lesz.

Brüsszel és Matolcsy számai

Vélemény2013.02.22, 20:04

Ha bárki is arra alapozna üzleti tervet, hogy az NGM mit állít a növekedésről, hamar csődbe vinne bármely gazdálkodó szervezetet.

Milliárdos amerikai alapítvánnyal erősítené a nemzeti összetartozást a kormány

Itthon2012.11.29, 07:58

Tizenötmillió dolláros alapító vagyonnal nemzeti összetartozást erősítő amerikai alapítványt gründol a kormány - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent határozatból.

Német államminiszter védte a magyar kormányt

Itthon2012.03.22, 12:09

A kancellári hivatal minisztere szerint a sajtó tudatos félremagyarázásokkal rossz hírét akarja kelteni a magyar kormánynak.

Orbán békülékenysége áprilisi IMF-megállapodást eredményezhet

Gazdaság2012.02.12, 14:45

Áprilisban, de legkésőbb júniusban megköthetik az EU-IMF-megállapodást- jósolják londoni piaci elemzők, akik szerint a magyar kormányon végül felülkerekedik a gyakorlatiasság.

Nem száll le az EU a jegybanktörvényről

Gazdaság2012.01.11, 13:39

Az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke szerdán ismételten kijelentette, hogy a jegybanktörvény EU által kifogásolt pontjainak módosítása nélkül elképzelhetetlen a magyar kormánnyal való érdemi tárgyalás. Olli Rehn erről már többször beszélt, legutóbb hétfőn Londonban mondta, hogy ez az egyik legfontosabb témája az EU-IMF tárgyalásoknak.

Még a hétre magyar-IMF szándéknyilatkozatot jósol a Wall Street Journal

Gazdaság2012.01.11, 10:11

Az amerikai gazdasági lap szerint rendkívül kompromisszumkésszé tette a magyar kormányt a piacok felől érkező egyre nagyobb nyomás és a forint gyengesége. Meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írják: még a héten aláírhatják a felek a szándéknyilatkozatot, amely körvonalazza a hitelprogram Magyarország által vállalt feltételeit.

Uniós külügyminisztereknek magyarázkodik levelében Martonyi

Itthon2012.01.09, 20:21

A magyar külügyminiszter levelében fájlalja, hogy a kormány törvényalkotási folyamata alatt többen úgy fogalmaztak meg kritikát, hogy nem ismerték pontosan, mit is bírálnak. Martonyi azt írja: nem jelent majd presztízskérdést, ha az Európai Bizottság véleménye alapján módosítani kell egyes szabályozásokon.

Január 18-án kiderülhet, milyen feltételeket szab az IMF

Gazdaság2012.01.05, 09:07

A Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa a megbeszélésen nem foglalkozik a magyar kormány új elővigyázatossági hitelkeretre vonatkozó kérésével - mondta az IMF budapesti képviselője. Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter egy csütörtökön megjelent interjúban úgy fogalmazott, a kormány kész előfeltételek nélkül tárgyalni.

A magyar gazdaság volt a téma a CNBC élő műsorában

Gazdaság2011.12.30, 12:29

A jelenlegi magyar helyzettel foglalkozott péntek délelőtti élő műsorában a CNBC gazdasági hírcsatorna. Az adásban megszólaltak vezető londoni elemzők és gazdasági szakértők, akik szerint a kormány jelenlegi magatartása miatt Magyarország teljesen magára maradhat Európában. Peter Attard Montalto, a Nomura elemzője szerint büntetőintézkedéseket is bevethetnek az ország ellen - írja a Portfolió összeállítása.

Népszabadság: Technikai segítséget kért a magyar kormány az IMF-től

Itthon2011.10.14, 09:12

Magyarországon tárgyal a kormánnyal a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, a tervek szerint jövő hétfőn véglegesítik a megbeszélések eredményét - írta pénteki számában a Népszabadság. A lap úgy tudja, nem új hitelnyújtásról van szó.

Közzé kell tenni a magyar-kínai megállapodások szövegét a bíróság szerint

Itthon2011.10.04, 11:26

A magyar-kínai megállapodások közzétételére kötelezte a kormányt első fokon kedden a bíróság. Az LMP korábban a közérdekű adatok kiadására hivatkozva indított pert.

Két órán át tartott a parázs vita a magyar alkotmányról Strasbourgban

Itthon2011.06.08, 18:56

Parázs vita alakult ki az Európai Parlamentben az új magyar alkotmányról szerdán. A felszólalók közül a szlovákiai és romániai képviselők bírálták a legélesebben a jogszabályt, elsősorban a határon túli magyarokra vonatkozó pontok miatt. A baloldali és zöld pártiak többek között a házasság meghatározására vonatkozó részt, és az alaptörvény elfogadásának körülményeit kifogásolták. A mellette felszólalók főként azzal érveltek, hogy a kérdés a nemzeti szuverenitást értini, és mint ilyen nem tartozik az EP hatásköre alá.

Kevesebbet szeretne fizetni a magyar állam a Microsoftnak

Archívum2011.01.10, 13:34

A következő három év során évente egymilliárd forinttal csökkentené a magyar állam a Microsoft szoftvereinek és szolgáltatásainak használatára fordított összeget. A közigazgatás informatikai infrastruktúrájának működési költségeit a működtető cégekkel kötött szerződések racionalizálásával és újratárgyalásával milliárdokkal fogja csökkenteni a kormány - nyilatkozta Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős államtitkára.

Mégis ugyanazt az ösvényt járják Orbánék és a lengyelek

Gazdaság2011.01.07, 09:54

Belső feszültségektől szenvedő költségvetés, elterelt nyugdíjpénzek, bankadó - Magyarországnak és Lengyelországnak hasonlók a gazdasági problémái, és az utóbbi napok varsói bejelentései szerint hasonló az alkalmazott recept is. Néhány hónapja még úgy tűnt, hogy külön utat jár a két ország, de ma már úgy fest, hogy a közös érdekek miatt egymásra találhat Varsó és Budapest, amelyek ráadásul egymást váltják majd az uniós elnöki székben.

Szófogadó kiskutyából bokszoló - a Financial Times bloggere Magyarországról

Gazdaság2010.07.26, 16:31

A pénzügyi piacok fogják kimondani az ítéletet, hogy bölcs dolog volt-e Magyarország részéről "szófogadó kiskutyából bokszolóra váltani" az IMF-el szemben. Egy biztos, a nemzetközi szervezet új kedvence a brutális megszorításokat vállaló Románia, írja a Financial Times bloggere.

Hétfőn jön az IMF misszióvezetője

Archívum2010.06.05, 09:02

A Nemzetközi Valutaalap megerősítette: a Magyarországért felelős új misszióvezető a jövő héten elején Budapestre látogat, hogy az új kormány tisztviselőivel egyeztessen.

A klímavitában Orbán beáll a kormány mögé

Itthon2008.12.12, 01:09

A Fidesz EP-képviselői az EU klímacsomagjáról szóló szavazáson készek felsorakozni a magyar kormány álláspontja mellé - jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. A francia elnökség a csütörtök-pénteki csúcson szeretné elfogadtatni az unió klímacsomagját. Eddig a kelet-európai államok ellenkezése miatt nem sikerült egységes álláspontot kialakítani.

A részmunkaidő konzerválja a szegénységet

Állás 20112008.08.06, 07:45

A részmunkaidős munkavégzés nem kedvező a családok anyagi helyzete szempontjából, mert konzerválja a szegénységet - állítja Borbély Szilvia, az Európai Szociális Alap és a magyar kormány támogatásával megjelent elemzésben. A foglalkoztatási ráta növelésére, a családi élet és a munka összehangolására sokkal kedvezőbb hatással van a távmunka, vagy az azzal kombinált rugalmas vagy kötetlen munkaidő.

FT: Veszélyben lehet az euró bevezetése is

Itthon2008.04.01, 11:52

Összeomlásról és kétséges euróbevezetésről is írnak a küldöli lapok a koalíciós válsággal kapcsolatban. A német Süddeutsche Zeitung szerint a magyar kormány az összeomlás szélén áll, a brit Financial Times szerint pedig kisebbségben kormányozva nem lesz képes teljesíteni az euró bevezetéséhez támasztott feltételeket.

Az OMV akár két évet is vár a Molra

Gazdaság2007.10.09, 11:33

Az OMV-t a jelek szerint nem tántorította el a lex Mol elfogadása. Hajlandó megvárni, amíg az EU annak megváltoztatására bírja a magyar kormányt - vélhetően erre célzott nyilatkozatában az osztrák olajcég vezetője.

Már a legsebezhetőbb országnak is minket tartanak

Itthon2007.08.21, 15:12

Lesújtó képet fest Magyarország gazdaságáról és a kormány pénzügyi politikájáról az egyik tekintélyes brit elemző központ, az Economist Intelligence Unit. Az elemzők szerint az Amerikából indult hitelezési válság a térségben egyedül Magyarország számára jelent igazi veszélyt, és hozzáteszik, hogy a magyar kormány megszorítási politikája is sebezhetőnek tűnik.

Az oroszok megint az MTelekomot akarj�k

Gazdaság2007.03.29, 10:48

A vezet� orosz mobilszolg�ltat�ban lev� r�szesed�s�t aj�nlotta f�l a Sistema-csoport a Deutsche Telekomnak lapinform�ci� szerint. Elemz�k �gy v�lik, a n�metek "szkeptikusak" az aj�nlattal kapcsolatban, ami szerint�k egy�bk�nt a magyar korm�ny "elkeseredett ellen�ll�s�t" is kiv�ltan�.

Az IMF helyesli a kormányprogramot

Gazdaság2006.10.26, 18:29

"Jelentős erőfeszítésnek" nevezik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői a magyar kormány költségvetési konszolidációs programját, ugyanakkor a program bázisának kiszélesítését javasolják, írta a csütörtöki Financial Times.

Óvatosságot jelezhet a hatmilliós magyar segély

Nagyvilág2006.07.25, 17:54

Nem kevés, de nem is sok - így vélekedik egy segélyszervezet munkatársa arról a hatmillió forintról, amit a magyar kormány gyorssegélyként küld a libanoni kormánynak. Egy ekkora - nem túl nagy összegű segély - együttérzést fejez ki, ugyanakkor jelzi azt is, hogy a küldő országnak nem telik többre, vagy teljes mértékben nem áll a nehézségekkel küzdő ország mellett - mondta a Baptista Szeretetszolgálat vezetője. A Külügyminisztérium szerint viszont a magyar kormánynak most ekkora összeg fért bele.

Az RMDSZ megbeszélésre készül az új magyar kormánnyal

Itthon2006.05.04, 21:26

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) küldöttsége Budapestre utazik, miután megalakul az új magyar kormány - közölte csütörtökön Bukarestben Markó Béla, a szövetség elnöke.

Meciar ismét magyarellenes vádaskodásokba kezdett

Nagyvilág2006.03.19, 23:42

Vladimír Meciar volt szlovák miniszterelnök azzal vádolta meg Bugár Bélát, hogy - korábban - Bugár a szlovákiai magyarok autonómiáját szorgalmazó törekvéseinek támogatását kérte a magyar kormánytól.

Újabb szamurájkötvény készül

Gazdaság2006.02.10, 14:48

Hétéves, 25 milliárd jenes szamurájkötvény megszervezésére adott megbízást a Daiwa Securities SMBC-nek és a Nikko Citigroupnak a magyar kormány.

Elküldte válaszát a Financial Times

Itthon2006.01.12, 11:12

Szerdán este válaszolt a Financial Times a Fidesz múlt pénteki levelére, amelyben a párt ugyan elismerő szavakkal illette a szerkesztőséget, de nem volt hajlandó elnézést kérni azokért a hirdetésekért, amelyek azt sugallták, hogy a magyar kormány pénzzel befolyásolta a neves brit üzleti lap Magyarországról szóló állásfoglalását.

A Financial Times kikéri magának

Itthon2005.12.24, 10:29

Érezhető sértettséggel nyilatkozott péntek délután a Financial Times (FT) vezető szerkesztője. Hugh Carnegy elmondta, hogy első - a magyar kormány, illetve a Fidesz szóvivőjéhez - szerdán írt e-mailjére még senkitől nem kapott választ.

Nem lesz magyar Davosban

Archívum2005.01.26, 08:21

Az elmúlt évek hagyományait követve idén sem képviseli senki a magyar kormányt a Davosban szerdán kezdődő Világgazdasági Fórumon - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy Gyurcsány Ferenc Ukrajnába utazik, bár Juscsenko elnök Davosban lesz.

Ismét felállítják Radnóti szobrát Borban

Nagyvilág2004.05.06, 22:02

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a magyar kormány anyagi segítségével ismét fel kívánja állítani a vajdasági Borban Radnóti Miklós szobrát - erősítette meg az újvidéki Magyar Szó című napilap értesülését Kasza József.

Kovács: Az Európai Néppárt nyilatkozata rágalmakra épül

Itthon2003.12.10, 20:25

Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke szerint az Európai Néppárt elnökségének nyilatkozata a Fidesz rágalmaira épül. "Az Európai Néppárt Elnöksége - amelynek Orbán Viktor is tagja - megalapozatlanul bírálja a magyar kormányt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő