Magyar Koalíció Pártja
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Szlovákia
- Ján Slota
- parlament
- Robert Fico
- Szlovák Nemzeti Párt
- legfrissebb
- legrégebbi
MKP: Nem a kormányt képviselte Dzurinda Budapesten
"Furcsa módon" járt el Mikulás Dzurinda Budapesten, amikor a kedvezménytörvényről tárgyalt. Nem tudni ugyanis, hogy kit képviselt, ha egyszer Szlovákiában sem a kormány, sem a parlament, sem a kormánypártok koalíciós tanácsa nem tárgyalt a magyar jogszabályról.
Harmadik lett az MKP a szlovák önkormányzati választáson
A választójoggal bíró szlovákiai polgároknak csupán a fele - 49,51 százalék - tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a hét végi önkormányzati választásokon, ahol a Magyar Koalíció Pártja (MKP) eddigi jó pozícióit megőrizve 224 polgármesteri széket önállóan, szerzett meg, további tízbe pedig többpárti koalíciós kötelékben ültethet embert.
Szlovákia: 59 ezer magyarigazolvány
A szlovákiai magyarok 12 százaléka, 59 ezer személy igényelte eddig a magyarigazolványt. A Csemadok, a Magyar Koalíció Pártja, a cserkészszövetség, a szülői szövetségek és a pedagógusszövetség közös akaratából egy éve létrejött Szövetség a Közös Célokért (SZKC) nevű irodahálózat közleménye emlékeztet rá: az SZKC feladata "többek között az is, hogy tájékoztató munkát végezzen a szlovákiai magyarok körében a Magyar Országgyűlés által elfogadott, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló kedvezménytörvénybe foglalt lehetőségekről".
Szlovákia: ismét Bugár az MKP pártelnöke
Ismét Bugár Bélát választották a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökévé a szlovák kormánykoalícióhoz tartozó magyar párt V. kongresszusának küldöttjei szombaton Révkomáromban. Bugár Béla a 319 küldött szavazatai közül 253-at szerzett meg.
Szlovákia a hétvégén szavaz az EU-ról
Szlovákiában eddig minden népszavazás eredménytelen volt, mert nem volt meg a szükséges, 50 százalék, plusz egy szavazat. Most 60 százalékos részvételt várnak, és 70-75 százalékos támogatottságot a belépésre. Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke az [origo]-nak azt mondta, hogy a párt kampánya sikeres volt. A szavazás péntek délután és szomat délelőtt zajlik.
Dzurinda beismerte, hogy szlovák ellentörvény készül
Mikulás Dzurinda kormányfő beismerte, hogy tudomása volt a magyar kedvezménytörvény szlovákiai megakadályozásáről szóló ellentörvény előkészítéséről. Korábban a kormányban lévő Magyar Koalíció Pártja vezetőjének nem szólt a törvénytervezetről.
Kiosztották a Kossuth- és Széchenyi-díjakat
A Kossuth téren és a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében zajlottak hétfő délelőtt az állami megemlékezések az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 156. évfordulójára. Mádl Ferenc köztársasági elnök a Parlamentben 16 Kossuth-díjat, 21 Széchenyi-díjat adományozott és a Magyar Köztársasági Érdemrend különböző fokozatait adta át a kitüntetetteknek. Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke, akit a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével tüntette ki az államfő, tiltakozásul nem vette át a kitüntetést, mert sérelmezte, hogy Budapest lefaragta a határon túli magyarok támogatására szánt költségvetési keretet.
Petárda robbant az MKP pozsonyi székházában
Nem volt mérgező az a köhögésre ingerlő füst, amelyet szerdán este egy hangos robbanás után észleltek a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) pozsonyi székházában - jelentette be négy órával a történtek után a szlovák belügyminisztérium tájékoztatási osztálya.
Robbanás a MKP pozsonyi székházában
Ismeretlen eredetű robbanás történt szerda este a Magyar Koalíció Pártja (MKP) pozsonyi székházának udvarán.
Kémkedéssel vádolják a szlovák kormányfő-helyettest
A szlovák államfő azzal vádolta meg a Magyar Koalíció Párja (MKP) által delegált miniszterelnök-helyettest, hogy információkat szolgáltat ki a szlovák kormány üléseiről Budapestnek. Csáky Pál visszautasította a vádakat. Az MKP elnöke szerint a vádaskodás méltatlan egy köztársasági elnökhöz, ráadásul a kormányülésen elhangzottak nyilvánosak.