Magyar Hírlap
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- rendőrség
- kékfény
- ügyészség
- Magyarország
Busás hasznot húz az állam az új személygépkocsik eladásából
Legalább évi 450 milliárd forintot kasszíroz az állam az autósoktól az új személyautók eladása és az értékesített üzemanyag után - legalábbis a Magyar Hírlap számításai szerint. Ez az összeg csaknem duplája a cégek társaságiadó-befizetésének, és fele a legtöbbet hozó adónemnek, az áfának. Jelenleg minden Magyarországon értékesített új személygépkocsi bruttó árának 28,5-46,5 százaléka gyarapítja a központi költségvetést, ami óvatos becslés szerint is legalább 100 milliárd forint évente.
- legfrissebb
- legrégebbi
A kispénzűek kiszorulnak a lakáshitel piacról
Öt év után pangás után ismét nőtt hazai lakásépítési kedv, ezt idén kiadott építési engedélyek számának 30-40 százalékos gyarapodása is igazolja. A kedvező tendenciát a lakáslobbi talpraállása stabilizálja. A kialakulóban lévő lakáspolitikai kurzus támogatási rendszere, különösen az új lakásépítéshez kapcsolódó hitelek előtérbehelyezésével ismét egyoldalúan az új lakásépítést ösztönzi - állítja Hegedüs József a Városkutatás Kft. ügyvezető igazgatója. Aki szerint az átlagjövedelem alatti csoportok tagjai teljesen kiszorultak a lakáshitel piacáról.
Felpuhult a jövedéki törvény
Idén az első negyedévben 400 ezer liter szabálytalanul előállított vagy hamis bort foglaltak le a vámosok, tízszer annyit, mint tavaly egész évben. Vagyis attól, hogy az elmúlt év augusztus elsejétől jövedéki termék lett a bor, nem rettentek meg a hamisítók. Igaz időközben a jövedéki törvény is jelentősen felpuhult.
- címkék:
- bor
- jövedéki termék
- Magyar Hírlap
- Címkefelhő »
Gyógyszerkassza: tízmilliárdos megszorításról döntött a kormány
Mintegy tízmilliárd forintos megtakarítást remél a gyógyszerkasszában a kormány az Egészségügyi Minisztérium javaslatára kedden jóváhagyott intézkedéscsomagtól. A megszorító intézkedések a súlyos, illetve krónikus betegeket is érintik: az év közepétől csökkentik a kezelésükhöz szükséges drága orvosságok támogatását.
Stabilizálódhatnak a sertésárak
A Sertéstenyésztők Országos Választmánya azt javasolja a Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) elnökségének, hogy a sertéshúsexport fenntartása és ezzel párhuzamosan a belpiaci húsáremelkedés megállítása érdekében a termelők júniusban kilónként 5 forintot, míg a feldolgozók 10 forintot fizessenek be a terméktanács kasszájába. Emellett december 31-éig a húsiparnak 360 forintos maximált áron kellene szerződést kötni a termelőkkel.
Világbanki támogatás a láthatáron
Az önkormányzatok fejlesztéseihez közös pénzintézetet és állami garancialapot hozna létre a Miniszterelnöki Hivatal a Világbank támogatásával. A speciális pénzintézet pénzügyi tanácsadással, hitel-előkészítéssel, projektek szervezésével és garanciavállalással foglalkozna. Ily módon még a kis önkormányzatok is forrásokhoz és szakértőkhöz jutnának. Az új pénzintézet egymilliárd forintos alaptőkével várhatóan egy év múlva kezdi meg tevékenységét.
Februárig tart az eurócsere
A magyar hitelintézetek jövő év február 15-éig lesznek kötelesek beváltani, illetve euróra cserélni a megszűnő nyugat-európai valutákat - határozott a Magyar Nemzeti Bank. Az MNB-nél a Magyar Hírlap kérdésére úgy látták, a legnagyobb problémát és várhatóan veszteséget a fémpénzek okozzák majd, amelyeket a bankok nagy részénél most sem lehet befizetni számlára, illetve átváltani forintra. A június közepétől konvertibilis forint birtokában pedig gondolni kell arra is, hogy a 12 európai országban 2002. március elsejétől már csak az euró a hivatalos fizetési eszköz.
Az eső jó közepes terméshez segíti a földműveseket
A hét végi esőzések megmentették az idei jó közepesnek mondható kalászosgabona-termést, s a hetek óta tartó szárazság csak kisebb területeken okozott végleges károkat. Az idei búzatermés 4,5-4,8 millió tonnára várható, a tavaszi árpa gyenge, az őszi árpa jobb hozamokat produkált. Igaz, ezzel együtt is egymillió tonnával lehet nagyobb a termés, s 1998 után ismét gond lehet az értékesítéssel.
- címkék:
- bank
- tonna
- Magyar Hírlap
- Címkefelhő »
Kötelezővé teszik jövőre az internetes adóbevallást
Az elektronikus aláírásról szóló törvény elfogadásával megnyílik az APEH előtt a lehetőség, hogy másfél éven belül a tízezer legnagyobb adózónak kötelezővé tegye az internetes adóbevallást - nyilatkozott a Magyar Hírlapnak Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH elnökhelyettese. Így az adóhivatalnak a beszedett adó 80 százalékáról naprakész információi lesznek. További egy év múlva tervezik a személyi jövedelemadózás elektronikus változatának beindítását is, ám ez nem lesz kötelező.
Januártól kezdődhet a beváltóturizmus
Míg egy évtizeddel ezelőtt a bevásárlóturizmus, jövő év elején a beváltóturizmus jöhet divatba. A nyugat-európai valutákat ugyanis - két hónap alatt - jövő év február végéig lehet majd átváltani euróra. Az osztrák bankárok joggal tartanak a valutát Bécsben beváltani igyekvő tízezernyi "turistától". De hasonló problémával nézhetnek szembe a magyarok is, az ukrán, román, volt jugoszláv állampolgároknak ugyanis egyszerűbb lesz nálunk lecserélni a megszűnésre ítélt valutákat.